A gyepek termésének hasznosítása Legelőgazdálkodás.

Az előadások a következő témára: "A gyepek termésének hasznosítása Legelőgazdálkodás."— Előadás másolata:

1 A gyepek termésének hasznosítása Legelőgazdálkodás

2

3 LEGELTETÉS A gyep hasznosításának ősi módszere, a legtermészetesebb tartás, takarmányozás. A legelőn az állatok zöld (friss) takarmányokat fogyasztanak, ami kedvező a termelésre - kedvező étrendi hatás - jó emészthetőség - természetes úton biztosított a megfelelő fehérje és ásványi anyag szükséglet - jó a karotin- és (egyéb) vitamin ellátás

4 A rendszeres mozgás, a napfényen, jó levegőn tartózkodás kihat az állatok egészségére, ellenálló képességére, ivari folyamataira, stb. - megfelelő fejlettség, jó konstitúció - egészség, ellenálló képesség - jó szaporodási képesség, termelő képesség - nagy életteljesítmény A legelő gyakorlatilag nélkülözhetetlen az edzett, egészséges növendékállat felnevelésében A legelőfüvet mint takarmányt nem terheli betakarítási költség, bár a a több mozgás következtében nő az állatok életfenntartó takarmányszükséglete

5 A legelő a rajta élő állat számára: takarmányforrás és egyben termelési környezet - növényzetével fedezi az állatok mennyiségileg kielégítő, és biológiailag teljes értékű takarmányigényét - környezetével biztosítja a legelőn élő állatok kedvező egészségi állapotát, és az állatok kifejthetik genetikai képességeikben rejlő termelési adottságaikat - ugyanakkor kizárja, illetve csökkenti a különféle élettani, fertőző, vagy parazitás eredetű megbetegedések létrejöttének a lehetőségét.

6 Legeltetési eljárások Terelgető v. pásztoroló legeltetés Nomád legeltetés Szabad legeltetés Láb alóli legeltetés Adagoló legeltetési eljárások Állandó területű szakaszokra osztott legelőn Időszakos szakaszhatárokkal kialakított, változó területű szakaszok legeltetése Területváltásra alapozott, rotációs adagoló legeltetés

7 Pásztoroló legeltetés Nomád legeltetés: a (rég)múltban addig működhetett, amíg a (bőségesen) rendelkezésre álló gyep állateltartó képessége magasan fölötte lehetett a terhelésnek. Az volt a jellemző, hogy mindig oda hajtották az állatokat, ahol volt fű, és addig tartották ott, amíg volt mit legeltetni Szabad legeltetés: akkor alakult ki, amikor a szántóföldi művelés visszaszorította a gyepeket a gyenge termékenységű talajokra, és azokon közös használatú közlegelők jöttek létre, a nomád legeltetés lehetősége gyakorlatilag megszűnt. A legelő terhelése a termőképességhez viszonyítva magas. A túllegeltetés miatt a fajösszetétel kedvezőtlen változása, kiritkulás, elgyomosodás következik be. A nyári legelőfű hiány idején a szabad legeltetést kiterjesztették a már lekaszált rétekre és a betakarított gabona tarlókra.

8 Láb alóli legeltetés: a szabad legeltetés olyan formája, ahol a pásztor a rendelkezésre álló gyepterületen, a termés függvényében, már irányítja az állatállományt, és ezáltal, a visszalegelés megakadályozásával, lehetővé teszi a regenerációs idő egyfajta betartását. Túlterhelés esetén természetesen már nem működik a rendszer. Megfelelő állatlétszám esetén már kialakítható a termés megosztása (beosztása). A talaj – növény – állat kölcsönhatás egyensúlyának érvényre jutása jó hozzáértéssel biztosítható. – nem megoldható nagy tapasztalattal rendelkező pásztor(generációk) nélkül. A pásztor jól ismeri és kezelni tudja a rábízott állományt (kutyákkal, hang- és füttyjelzésekkel szakszerűen képes az állatokat a megfelelő helyre terelni – és ott tartani)

9 Adagoló (szakaszos) legeltetési eljárások Az eljárás lényege: a fűadagokat növedékenként, rotációszerűen, szakaszosan kapják meg az állatok - egy terület termésnövedékén csak annyi állatot legeltetnek, ami biztosítja a regenerációs idő betarthatóságát - a legeltetés állandó vagy ideiglenes kerítéssel behatárolt területű szakaszokon történik – szakaszos legeltetés A szakaszos legeltetés lényege a rotáció: - a legelő területét körforgásszerűen, (növedékenként) ugyanarra a helyre visszatérve legeltetik A szakszerű legeltetésnél egyensúly van: a legeltetési idő pihenési (sarjadzási) vagy regenerációs idő és a gyep állateltartó képessége között (bővebben a gyakorlati anyagban) Területváltásra alapozott, rotációs adagoló legeltetés: - amennyiben a (legeltetett) állatlétszám igényét jelentősen meghaladó gyepterület áll rendelkezése - az állandó létszámra és optimális terhelésre kialakított legeltetésnél a legeltetésre nem kerülő első (két) növedék terméstöbbletét kaszálással takarítják be - amennyiben a kaszálásra kerülő területet évenként más helyen jelöljük ki, akkor a folyamatos legelőhasználat mellett is megvalósul az évenkénti terület rotáció

10 Állandó területű szakaszokra osztott legelőn

11 Időszakos szakaszhatárokkal kialakított, változó területű szakaszok legeltetése

12 Területváltásra alapozott, rotációs adagoló legeltetés

13 A LEGELTETÉS SZERVEZÉSÉNEK ALAPJAI Legeltetési idény: a legeltetés tavaszi megkezdésétől az őszi befejezéséig tart – mintegy 160–200 nap ez alatt az állat takarmányigénye, vagy annak jelentős része a legelőről biztosított Tejelő tehén: 160-180 nap maximum amíg biztonságos és megfelelő a zöldfű ellátás és sem az időjárás, sem a talaj, sem más környezeti tényezők nem befolyásolják kedvezőtlenül a termelést Növendék állatoknál már nyújtható a legeltetési idény Húshasznú tehén és a juh legelőn tartása 200-240 napig – korai kihajtás, és ősszel amíg lehet

14 A pusztai legeltetés ideje Szent György naptól (április 24.) Szent Mihály napig (szeptember 29.) tartott, de ha az idő engedte, olykor még decemberben is a pusztán maradtak az állatok. „Szent György napkor, kihajtáskor, A bolond is lehet pásztor. De majd ősszel, Szent Andráskor, Az a legény ki elszámol...” (november 30.)

15 A legeltetési idő: ami alatt a legelőn tartott állomány lelegeli az adott növedéket. A legeltetési idő egy adott területen nem haladhatja meg a 10 napot, mivel a állat ekkor „visszalegel” a sarjadzó fűbe (nemcsak a következő növedék termését csökkenti ezzel, hanem a növény életképességét is visszaveti). A regenerációs idő: a fű növekedési idejét jelenti a legeltetési magasság eléréséig (pihenési v. sarjadzás idő). Hossza a legeltetési időszakban változik (pl.tavasszal 18 nap, nyáron 30 nap, a kisülési időszakban meg is duplázódhat /40-50 nap/, aug. vége, szept. elejétől ismét rövidebb). Rotációs idő: regenerációs idő + a növedék legeltetési ideje pl.: 40 nap rotációs idő: 10 nap leg. idő + 30 nap regen. idő = 4 szakasz 5 nap leg. idö + 35 nap regen. idő = 8 szakasz (+ 1 tartalék szakasz) A szakaszok számának meghatározása: rotációs idő legelési idő

16 A legeltetés tervezése: - a legelőterület nagyságának és fekvésviszonyainak meghat. - a legelő termőképességének megállapítása -a növedékek számának meghatározása (a legeltetendő állatfaj igényei alapján) -a szakaszok számának meghatározása -a legelő állateltartó képességének meghatározása -a szakaszok legeltetési napjainak meghat. növedékenként -a várható állatsűrűség meghatározása -A kiegészítő legeltetés megtervezése a kisülési időszakra Az adagoló legeltetési eljárás lényege: a fűadagokat növedékenként rotációszerűen, szakaszosan kapják meg a állatok. (Csak annyi állat legeltethető, ami biztosítja a regenerációs idő betarthatóságát.) Állandó területű szakaszokon Időszakos karámrendszerrel behatárolt területű szakaszokon

17 A legelő állateltartó képessége:  mennyi állatnak, mennyi időre biztosítja a legelő a takarmányt  a legelő fűtermését és a legeltetett állatcsoport egynapi zöldfű igényét viszonyítjuk egymáshoz (osztjuk) m.e.: db (állat)  számosállat legelőnap: 1 ha-ra jutó legelő állat – összehasonlíthatóság m.e.: db/ha A legelő terhelése: területegységre (ha) vonatkoztatva a szakasz legeltetési napjai x állatlétszám _________________________________________________________________ a szakasz területe

18  a fűtömeg gyarapodása szigmoid görbével írható le  a tömeggyarapodással együtt változik a beltartalom (táblázat, ábra) A legelőfű hasznosításának ideje: a legeltetés kezdetének meghatározása a fűmagassággal, a vezérnövényként előforduló fajok magassági mérete alapján Szarvasmarha: optimális fűmagasság 25–30 cm (20-40 cm) Juh legeltetésnél optimális a 10-15cm, az (első növedék legfeljebb 20-25 cm) A legelő fűhozama növedékenként

19

20

21 A LEGELŐ BERENDEZÉSE Az állatok őrzését, mozgatását, a legelőn tartást, a legelést, a termelést elősegítő környezetet biztosító tárgyak, eszközök, berendezések

22 Kerítések – szakasz határolást, állatőrzést, termelést szolgálják Állandó kerítések: épített természetes (sövény, kő) Az épített kerítés általában (fa) oszlop és huzal a huzal szarvasmarhánál tüskésdrót juhnál sima huzal (acél, műanyag) lónál szélesebb, jól látható (színes) szalag Kombinálás villanypásztorral pl.:új-zélandi kerítés: 30 m-ként oszlop, 10 m-ként karó 3 sor szigetelő és sima drót kapu: spannolt, szigetelő fogantyús huzalok

23 Elektromos kerítések–villanypásztor(villanykarám) - fix - mozgatható Működési elv Részei: impulzus generátor vezetékrendszer: huzal + tartórúd (szigetelés) földelés áramforrás

24

25 Kapu – legalább 6m széles legyen egyszerű (olcsó) megoldások Felhajtó út: minden szakaszhoz állandó – ideiglenes bakhátas kiképzés Karám és fészer Az itatás berendezése Sózó ládák (a déli és az éjszakai pihenőhelyen) Fejés a legelőn (mobil és fix fejőház)

26

27

28 Lólegeltetés Kedvelt füvek: kemény szárú, tápláló anyagokban és ásványi összetevőkben gazdag gyep (réti komócsin, magyar rozsnok, taréjos búzafű, angol perje) A dús füvű, puha leveles, magas szárú füveket a ló nem kedveli.

29 A lólegeltetés követelményei a talaj megfelelő keménysége, de nem rugalmatlan talaj –kedvez a pata és a csüd egészséges kialakulásának fontos a gyepek szakaszolása és a terület váltása évenként –a ló mélyen legel és ez rontja a sarjadzó képességét, megnöveli a regenerációs idejét a gyepnek –a folyamatos legelő használat a lovaknál legelő untságot okoz szakaszok méretezése –a terület méret elégítse ki az állatok mozgási igényét

30 Lólegeltetés módszerei Hagyományos (ménesi) legeltetés Hagyományosnak mondható ménesi legeltetés ma már csak jórészt Hortobágyon és Bugacon lelhető fel, és már itt is nagymértékben átalakult. Számításba kell ugyanis venni, hogy ma már a nagyüzemi ménesek is jórészt csak napközben vannak a legelőn, és este istállóba vagy karámba hajtják az állatokat. Ennek a technológiának a jellemzői: nagy területen egybefüggő legelő, viszonylag nagy állatlétszám (munkaszervezési okból legalább 30-40 állat egy csoportban). állandó szakképzett személyzet (csikós) jelenléte.

31 Lólegeltetés módszerei Kifutólegelős lótartás Kisebb állomány, illetve kisebb kiterjedésű, de intenzív gyepgazdálkodás mellett az úgynevezett kifutólegelős lótartás (paddock) ajánlott. A módszer előnyei: kisebb területen is megfelelő körülményeket biztosít, a kiscsoportos tartás miatt kevesebb a szociálisrangsor-probléma, a fejlődésben való visszamaradottság, az egyedi sajátosságok könnyebben kezelhetők. a csikók szelídebbek, emberhez könnyebben szoktathatók, munkaerőt takarít meg. Hátrányai: a karámrendszer kiépítésének szükségessége miatt beruházásigényes, „túllegeltetés" esetén a gyep hamar tönkremegy, a lovak önmaguktól nem mozognak eleget.

32 Legeltetési szempontok Egy-egy karámba (paddockba) csak azonos korú és nemű állatok kerüljenek! Így nem fordul elő, hogy -- az erősebb elnyomva a gyengébbet -- a csoport „szétnőljön", és a gyengébbeket selejtezni kelljen. Valamennyi karámban alakítsunk ki itató- és árnyékot adó helyet. A szakaszokat -- azok számától, nagyságától és leterheltségétől függően -- hetenként, 10 naponként szükséges váltani. A lelegeltetett szakaszokon végezzünk tisztító kaszálást, fogasolást, szükség esetén pedig műtrágyázást. Ugyanarra a területre legkorábban 4, de inkább csak 6 hét múlva térjünk vissza. Az élősködőkkel való esetleges újrafertőződés megakadályozása érdekében a lelegeltetett szakaszról tisztító kaszálással letakarított füvet más állatfajjal etessük fel!

33 Legeltetési szempontok A legelőkarámokat lehetőleg változatos domborzatú terepen alakítsuk ki. Így esős időben is megőrizhető a talajszerkezet, és az állatok részére is megfelelő tornáztatást biztosít az állandó völgy- vagy hegymenet. Legjobb megoldás tehát a kettő kombinációja, ahol a stabil oszlopokra egy sor karámfából vagy csőből kialakított vízszintes elhatároló kerül, amelyet villanypásztorral erősítünk meg. Kihajtás előtt itassuk meg őket, és etessünk velük nagy szárazanyag-tartalmú takarmányokat (szénafélék), hogy elejét vegyük annak, hogy mohón csapjanak le a zöldre. A legelőre hajtás (kitelepítés) előtt feltétlenül végezzük el a pataápolást, a féregtelenítést és az egyéb szükséges állategészségügyi prevenciókat (vakcinázások, vérvételek, stb.)