Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

AZ ÉN MIATYÁNKOM Tánczos Katalin

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "AZ ÉN MIATYÁNKOM Tánczos Katalin"— Előadás másolata:

1 AZ ÉN MIATYÁNKOM Tánczos Katalin
Értékes gondolatok értékes könyvekből… AZ ÉN MIATYÁNKOM Az én Miatyánkom / Tánczos Katalin. - Budapest : Kairosz, 2010. Tánczos Katalin

2 Dr. Eöry Ajándok: „a büszke magyar hajléktalan”
Tánczos Katalin, mint „titok, idegenség”, néhány plédbe burkolózott egy padon a Daubner cukrászda előtt azon a novemberi éjszakán, amikor először találkoztunk, 1999-ben. Kegyetlenül rosszul volt azon a hideg novemberi éjszakán. Ilyenkor el szoktuk érni, hogy a kiszolgáltatott beteg belássa, inkább kórházban a helye. Ő azonban nem akart kórházat. Kitartott a padon másnap vagy harmadnap megírta a Menekülésem című versét, amelybe név szerint is belefoglalt. Mi persze nem tudtunk semmit akkor költői munkásságáról, szokás szerint fáradtan, tettük félre azt a Fedél nélküli újságot, amit köszönetként tőle kaptunk. Pedig az újságban ott volt az egyik verse, talán éppen Az én Miatyánkom. Emlékszem, a döbbenet és a segíteni akarás elsöprő hatása alá kerültem, mikor másnap elolvastam. TÁNCZOS KATALIN

3 Dr. Eöry Ajándok: „a büszke magyar hajléktalan”
[Sok megpróbáltatás után] jött a versek összegyűjtésének nehéz időszaka. Idő közben felbukkant Az én Miatyánkom az interneten is, Dr. Papp Lajos szívsebész professzornak tulajdonítva a szerzőséget, aki ezt mindig tagadta, de így a mű kikényszerítette e verseskötet megjelenését. A Kairosz Kiadó e feladatot örömmel vállalta. A kötetből kiderül az, ami ide kívánkozik még: büszke magyar hajléktalannal van dolgunk. A hajléktalanság nem jelenti a magyarság feladását. Sőt a magyar sokszor önként is „bevállalta” a szegénységet mint áldozatot, ha kisemmizték kiforgatták. Ez történt Tánczos Katalin esetében is. (Folytatás a könyvben olvasható.) TÁNCZOS KATALIN

4 AZ ÉN MIATYÁNKOM TÁNCZOS KATALIN

5 Mikor a szíved már csordultig tele, Mikor nem csönget rád soha senkise, Mikor sötét felhő borul életedre, Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe: Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba – reményteljesen, S fohászkodj: MIATYÁNK! KI VAGY A MENNYEKBEN…

6 Mikor a magányod ijesztőn rád szakad, Mikor kérdésedre választ a csend nem ad, Mikor körülvesz a durva szók özöne, Átkozódik a rossz: – Merre van Istene! Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele! Nézz fel a magasba, és hittel rebegd: Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

7 Mikor mindenfelől forrong a „nagyvilág” Mikor elnyomásban szenved az „igazság” Mikor a „Pokol” szabadul a Földre, Népek homlokára „Káin” bélyege van sütve. Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele! Nézz fel a magasba, hol örök fény ragyog, S kérd: Uram, JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

8 Mikor beléd sajdul a rideg valóság, Mikor életednek nem látod a hasznát, Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve, Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne! Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele! Nézz fel a magasba, hajtsd meg homlokod, S mondd: URAM, LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

9 Mikor a kisember fillérekben számol, Mikor a drágaság az idegekben táncol, Mikor a gazdag milliót költ: hogy éljen, S millió szegény a nincstől hal éhen, Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele! Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed, S kérd: URAM, ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

10 Mikor életedbe lassan belefáradsz, Mikor hited gyöngül, – sőt, ellene támadsz, Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd, Minden lázad benned, hogy tagadd meg ŐT, Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele! Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet: Uram, segíts, S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

11 Mikor hittél abban, hogy téged meg becsülnek, Munkád elismerik, lakást is szereznek, Mikor verítékig hajszoltad magadat, S később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak! Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe! Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek: Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

12 Mikor a „nagyhatalmak” a békét tárgyalják, Mikor a béke sehol – csak egymást gyilkolják, Mikor népeket a vesztükbe hajtják, S kérded: Miért tűröd ezt? MIATYÁNK! Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj: Lelkünket kikérte a „Rossz”, támad, s tombol! Uram! Ments meg a kísértéstől! MENTS MEG A GONOSZTÓL! Amen

13 S akkor megszólal a MESTER, keményen-szelíden: Távozz Sátán
S akkor megszólal a MESTER, keményen-szelíden: Távozz Sátán! Szűnj vihar! BÉKE, SZERETET, És csend legyen! Miért féltek – ti kicsinyhitűek? Bízzatok! Hiszen Én megígértem Nektek: Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek! Hűséges kis nyájam, Én Pásztorotok vagyok, S a végső időkig VELETEK MARADOK! UTÓHANG Írta: TÁNCZOS KATALIN hajléktalan 1999. November 13. A Szépvölgyi út és a Pusztaszeri út sarkán a padon Lejegyezte Dr. Eőry Ajándok 1999. November 18-án

14 Tánczos Katalin Az én Miatyánkom
Úgy érzem, valóban sokat meríthetünk Tánczos Katalin verseiből. Őszinte, igaz és nagyon mély gondolatai Krisztushoz vezethetnek bennünket. Másrészről egy kis önvizsgálatra is sarkalhat, hiszen mennyi (hajléktalan) ember mellett megyünk el nap, mint nap, akikre ha kicsit odafigyelnénk, tudnánk mit tanulni tőlük, a hitről, az áldozatról, felelős életről. Az én Miatyánkom Ha felkeltette érdeklődésed ez a könyv, vagy kiváncsi vagy hasonló témájú kötetre, gyere el könyvtárunkba, ahol a tanulás és művelődés mellett, az elgondolkozásra, elcsendesülésre és elmélkedésre is van lehetőség. Téged is várunk szeretettel!


Letölteni ppt "AZ ÉN MIATYÁNKOM Tánczos Katalin"

Hasonló előadás


Google Hirdetések