Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

KÖZBESZERZÉS Emberi Erőforrások Minisztérium

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "KÖZBESZERZÉS Emberi Erőforrások Minisztérium"— Előadás másolata:

1 KÖZBESZERZÉS 2018. Emberi Erőforrások Minisztérium
Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály Árvai Csaba főosztályvezető Telefon :

2 „SZOCIÁLIS BESZERZÉS”
NEM tartozik a Kbt. hatálya alá 2015. november 1-jén lépett hatályba a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény, amelynek 111. § t) pontja mentesíti a közbeszerzési kötelezettség alól a védett munkahelyen, megváltozott munkaképességű személyek által előállított áruk, vagy teljesített szolgáltatások beszerzését az uniós értékhatárt el nem érő beszerzéseknél. Fenntartott szerződések A Kbt. 33.§ (1) bekezdése pedig biztosítja azt, hogy az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban való részvétel jogát fenntarthatja, vagy a Kormány által elrendelt esetben köteles fenntartani az ún. védett munkahelynek minősülő szervezetek, továbbá fejlesztő foglalkoztatási engedéllyel rendelkező szervezetek számára.

3 BESZERZÉS a Kbt. 111.§ t) pontja alapján
A Kbt § (2) bekezdés ag) pontja a Közbeszerzési Hatóság feladatává teszi a védett munkahelyek listájának naprakész vezetését és honlapon való közzétételét, amely tartalmazza az általuk gyártott vagy forgalmazott termékek, illetve nyújtott szolgáltatások felsorolását. CÉG - TANÚSÍTVÁNY SZÁMA - TERMÉK - SZOLGÁLTATÁS A Budapest Főváros Kormányhivatal a Rehabilitációs Főosztálya erre vonatkozóan bekérte az adatokat, amelyek mind a BFKH honlapján, mind Közbeszerzési Hatóság honlapján elérhetőek.

4 KAPCSOLÓDÓ KIVÉTELES SZABÁLYOK
- Egyrészt a büntetés-végrehajtási szervezet részéről a központi államigazgatási szervek és a rendvédelmi szervek irányában fennálló egyes ellátási kötelezettségekről, a termékek és szolgáltatások átadás-átvételének és azok ellentételezésének rendjéről szóló 44/2011. (III. 23.) Korm. rendelet által létrehozott ellátási és beszerzési rendszer, amely alapvetően a fogvatartottakat foglalkoztató, állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok ellátási kötelezettségét írja elő a kormányrendelet kötelező alanyi hatálya alá tartozó intézmények javára; - Másrészt pedig a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/ (V. 25.) Korm. rendelet által kiépített központosított közbeszerzési rendszer, amely a kötelező alanyi hatálya alá tartozó intézmények, valamint a rendszerhez önként csatlakozó szervezetek számára nyújt egy relatíve gyors és egyszerű, ugyanakkor a Kbt. rendelkezésein alapuló beszerzési utat a kormányrendelet hatálya alá tartozó kiemelt termékek körébe tartozó áruk és szolgáltatások vonatkozásában.

5 Rehabilitációs foglalkoztatás támogatása
2018-ban ,6 MrdFt költségvetési forrásból, Ft egy főre jutó támogatás mellett, fő megváltozott munkaképességű személy vett részt rehabilitációs foglalkoztatásban, 350 akkreditált munkáltatónál EFOP : a konvergencia régiókban 12 milliárd Ft, a Közép-magyarországi régióban a VEKOP programban további 2 milliárd Ft áll rendelkezésre: bértámogatásra, képzésre, szolgáltatások nyújtására, nyílik lehetőség. EFOP : a foglalkoztatási rehabilitáció szakmai folyamatainak fejlesztése 4,2 milliárd    EFOP : akkreditált foglalkoztatóknak, kompetencia fejlesztésre, képzésre 1,2 milliárd

6 Szociális foglalkoztatás 2017. március 31-ig
2010-től a szociális foglalkoztatás két formában működött, a munka-rehabilitáció és a fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás keretében segítette a - fogyatékos, - hajléktalan, - pszichiátriai beteg, - szenvedély beteg személyek fejlesztését. Évente átlagban 4,6 milliárd Ft támogatásból 7600 fő fejlesztése valósult meg. . Fejlesztő foglalkoztatás 2017. április 1-jétől Újdonsága: szociális szolgáltatásként működik, szolgáltatói nyilvántartásba vétel szükséges, a fejlesztő foglalkoztatót több szervezet is létrehozhat, Foglalkoztatás: munkaviszonyban – Munka törvénykönyve szerint Fejlesztési szerződéssel – Szociális törvény szerint Támogatás: 2017-ben 895 Ft/ó, 2018-ban 949 Ft/ó

7 2017. évi EMMI felmérés eredményei
2017-ben EMMI FRF felmérést készített a Közbeszerzési Főosztállyal közösen, milyen lehetőséget nyújtanak az új szabályok a beszerzések terén. Beszerzési oldalon: Az EMMI háttérintézményeinél felmértük a beszerzési igényeket, amely 56 gazdálkodó szervezetet érintett. A felmérés során részletes adatot kértünk azokról a beszerzésekről, amelyek értéke a nettó 1 millió forintot meghaladta. A válaszok alapján egy tételt tartalmazó lista összegzi a évi beszerzéseket (irodaszerek, bútorok, kerítés karám felújítás, műbika, takarítási, őrzés, védelem szolgáltatás, stb.)   Ajánlati oldalon: A 348 akkreditált munkáltatóból 190 munkáltató válaszolt a kérdőívre, 149 nem. - a válaszoló 190 munkáltató összességében: főt foglalkoztatott, - a nem válaszoló 149 cég összességében: főt foglalkoztatott. Jellemző szolgáltatások: takarítás, épület őrzése, adatrögzítés Jellemző gyártás: ruházat, egyéb textil termék, nyomdaipari áru, csomagoló eszköz.

8 CÉL A költségvetési támogatás mellett indokolt olyan lehetőségeket is biztosítani, amelyek a munkáltatók önfenntartását segítik. Ezt szolgálják a Kbt. hivatkozott rendelkezései, mely által a költségvetési támogatás jobban hasznosul akkor, ha a foglalkoztatók működőképessége hosszútávon fenntarthatóvá válik, folyamatos állami megrendelések útján.

9 Köszönöm a figyelmet.


Letölteni ppt "KÖZBESZERZÉS Emberi Erőforrások Minisztérium"

Hasonló előadás


Google Hirdetések