Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Változás Egy februári megbeszélés, a márciusi terepszemle és a szóbeli megállapodás után hosszabb távú együttműködésben hittünk – szerveztük a nyári művésztelepet.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Változás Egy februári megbeszélés, a márciusi terepszemle és a szóbeli megállapodás után hosszabb távú együttműködésben hittünk – szerveztük a nyári művésztelepet."— Előadás másolata:

1 változás Egy februári megbeszélés, a márciusi terepszemle és a szóbeli megállapodás után hosszabb távú együttműködésben hittünk – szerveztük a nyári művésztelepet. ! ! !

2 A település hangulatos.
A múlt század elején épült ház stabil és nagy. Már a tábori létszám elszállásolási terve is megvolt. Egy valami hiányzott csak: A KELLŐ SZÁMÚ VIZESBLOKK ! ( aminek kialakítását fel is ajánlottuk – de ennek megoldását magára vállalta a település vezetője.

3 Március óta a rengeteg telefon, és levél ellenére július elsejéig sem kaptuk meg a sokszor kért szerződést és az értesítést a megbeszélt komfortfokozat, a két rossz kád helyén a 4(!) tusoló létrejöttéről A rendre megígért válasz reményében közgyűlésünket is kétszer elhalasztottuk, mert szerettük volna megtárgyalni az őszi és tavaszi alkotótelep lehetőségeit – személyi összetételét. Tárgyalni kellett volna a művészteleppel egyszerre zajló csoportos kiállításunk szervezését is, amire felkérést kaptunk. Értelmetlen lett volna tovább várni az x-edik ígéretre. Mivel sem telefonon, sem útján nem lehetett kapcsolatot létrehozni, június 20 - án új művésztelepi helyszín keresésével lemondtunk a kecsegtető közeli lehetőségről. Lett új helyszín. Sok lehetőség nem volt a már lefoglalt szálláshelyeken, így a Börzsönyig meg sem állunk. Igaz, hogy ez a kis változás a résztvevőknek pont a duplájába kerül, a Céhnek is százezres többletkiadást okozott. / nagy valószínűséggel igaza van annak a középiskolás tanulónak, aki felháborítónak nevezte a hitegetés ilyen vezetői szintű megnyilvánulását! /

4 Valami varázsa lehet az alkotótelepnek, mert mind a 26 résztvevő vállalta az új feltételeket: a több kiadást, a hosszabb utazást…


Letölteni ppt "Változás Egy februári megbeszélés, a márciusi terepszemle és a szóbeli megállapodás után hosszabb távú együttműködésben hittünk – szerveztük a nyári művésztelepet."

Hasonló előadás


Google Hirdetések