Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása"— Előadás másolata:

0 Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Bakony és Balaton Keleti Kapuja E.
Új kaput nyitunk Európába! Budapest, 2009 November 26. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory Partners (EPAP) kizárólagos tulajdonát képezi. A dokumentum bármely részét idézni, forrásként felhasználni csak az EPAP előzetes hozzájárulásával, a forrás pontos megjelölésével szabad.

1 Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása
Helyzetelemzés Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció Megoldási javaslatok

2 Bakony és Balaton Keleti Kapuja E. – Összefoglaló a térségről
A(z) Bakony és Balaton Keleti Kapuja E. területe 22 települést foglal magába, melyek közül 3 város. A térség lakossága 52,030 fő, a városokban élő lakosok száma 19,417 fő A térségen belül a legtöbb vállalkozás a(z) Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás szektorban tevékenykedik. A legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor, az 500 főnél többet foglalkoztató vállalkozások száma 1 A térségben összesen 7 db fő fejlesztési prioritás és 22 db fejlesztési intézkedés fogalmazódott meg A térségben összesen 20 db gazdaságfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – az összes javaslat 20%-a, 4 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik A térségben összesen 22 db szolgáltatás-, valamint falu- és településfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – 6 db – a(z) Egyéb infrastruktúra mozgatórugó-csoporthoz kapcsolódik Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis

3 Bakony és Balaton Keleti Kapuja E. – Általános áttekintés
A térségben a legtöbb vállalkozás a(z) Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás szektorban található; a legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor Bakony és Balaton Keleti Kapuja E. – Általános áttekintés Általános információk Négy legnépesebb település Vállalkozások, jelentős szektorok Népesség 52,030 Balatonalmádi 8,884 fő Vállalk. száma létszám szerint (db) Legtöbb vállalk. adó szektor Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Települé-sek száma 22 Berhida 6,112 fő Városok száma 3 Pétfürdő 4,953 fő Legnagyobb fogl. szektor Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Hátrányos helyzetű települések száma 1 Balatonfűzfő 4,421 fő Települések száma, ahol... Fejlesztési prioritások és intézkedések, megoldási javaslatok ...nincs szélessávú internet Fő fejlesztési prioritások száma 7 Fejlesztési intézkedések száma 22 ...nem elérhető mindhárom mobilhálózat 1 Gazdaságfejlesztési megoldási javaslatok száma 20 ...nincs helyközi autóbusz-megálló Szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatok száma 22 ...van közművesített, köz-úton elérhető ipari park Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis

4 Bakony és Balaton Keleti Kapuja E. – HPME allokáció összefoglaló
A legtöbb forrás – 1,097,008 EUR – a Leader közösségi fejlesztés jogcímhez lett rendelve Bakony és Balaton Keleti Kapuja E. – HPME allokáció összefoglaló Jogcím neve HPME-k száma (db) Allokált forrás (EUR) Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása 1 646,818 A turisztikai tevékenységek ösztönzése 4 560,164 Falumegújítás és -fejlesztés 5 747,198 A kulturális örökség megőrzése 3 105,241 Leader közösségi fejlesztés 9 1,097,008 Leader vállalkozás fejlesztés Leader képzés 1 11,764 Leader rendezvény 1 150,000 Leader térségen belüli szakmai együttműködések 1 30,000 Leader térségek közötti és nemzetközi együttműködések 1 150,000 Leader komplex projekt 1 Leader tervek, tanulmányok Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 4

5 A legfontosabb probléma megoldása, és a legfontosabb lehetőség kihasználása jelenti a kiugrási lehetőséget a térség számára Bakony és Balaton Keleti Kapuja E. - Legfontosabb probléma és lehetőség Legfontosabb probléma Legfontosabb lehetőség A vállalkozások tőkehiányosak, gazdálkodásuk instabil, innovatív tevékenységük gyenge, az információhiány jelentős. A foglalkoztatottság csökken. A mezőgazdasági termékek feldolgozottsága alacsony, a feldolgozóipar fejletlen. Hiányoznak a tájspecifikus és kézműipari termékek. A turisztikai és szálláshelykínálat hiányos, egyenlőtlen elosztású, a térségi, települési marketing szervezetlen és alacsony hatékonyságú, erős a szezonalítás. A szolgáltató szektor fejletlen. A meglévő erőforrások kihasználása és összehangolása nem megoldott. Esetleges a civil és közösségi együttműködések intenzitása. Környezettudatosság hiánya. Vállalkozásfejlesztés, az innováció és a munkahelyteremtés támogatása, a mezőgazdasági potenciál kihasználása, vállalkozói és ipari infrastruktúra kialakítása, bővítése. A falusi, balatoni, bakonyi, és vallásturizmus, valamint a szálláshelykínálat fejlesztése, a szezon meghosszabbítása, új turisztikai termékek, vonzerők, és a marketing fejlesztése. A feldolgozó- és kézműipar, a mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztése, tájspecifikus termékek előállítása. A szolgáltató szektor aktivitásának bővítése. Falufejlesztés, az épített és táji környezet megóvása. A civil, és közösségi kezdeményezések, együttműködések támogatása. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis

6 Bakony és Balaton Keleti Kapuja E. – A stratégia alapvető célja
Legfontosabb a közösségi felismerés: az egész több mint a részek összessége. Kiemelkedő természeti-, kulturális, és humán erőforrásaink újszerű összekapcsolásával, az eddig kihasználatlan területek feltárásával egy élhetőbb területté, és vonzóbb célponttá kívánunk válni. Fenntartható munkahelyek létesítésével biztosítjuk a megélhetést, a nyugodt hétköznapokat, így lehetőség nyílik, hogy a családi élet, a közösség kerüljön a középpontba, ami a társadalom fejlődésének legfontosabb pillére. Területünk adottságai kiválóak ahhoz, hogy innovatív fejlesztési stratégiát valósítsunk meg, amely mintaként szolgálhat nem csak hazai, de más tagállamok fejlesztési területei számára is. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis

7 Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása
Helyzetelemzés Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció Megoldási javaslatok

8 A térség általános jellemzői, a hely szelleme 1/2
A Bakony és Balaton Keleti Kapuja Helyi Közösség sajátos területet ölel fel: a Balaton partjaitól egészen a Keleti-Bakony lábáig nyúlik fel. Három kistérség települései találkoznak a Közösségben: a balatonalmádi, a várpalotai, valamint a veszprémi mikrorégió keleti falvai. Sokszínű tájképi adottsággal rendelkezik a terület: míg északon a Bakony jó minőségű erdői szegélyezik a Közösség határát, dél felé haladva kopár mészkőfennsíkok nyújtóznak el, egészen a Balaton partjáig. A keleti részre benyúlik a Sárrét ingoványos talaja, míg a DK-i rész a mezőgazdasági szempontból értékes Mezőföld része. A régión kelet-nyugati irányban halad át a 8. számú fő közlekedési út, mely az úthálózat gerincét képezi. Róla ágazik le a 72. sz. út, mely a Balatont körülölelő 71. sz. úttal köti össze a Közösség északi részét. Az egyes településekkel kapcsolatot teremtő úthálózat elhanyagolt, rossz állapotban van, s ugyanez mondható el a belterületi utakról is. Az elmúlt 1,5 évtizedben hatalmas változáson ment keresztül a régió. Korábban országos viszonylatban is fontos vegyipari és bányászati központnak számított, ám a rendszerváltással átalakultak az itt élők számára fontos munkahelyet biztosító nagyvállalatok. A gyárak tevékenységi- és termékkörének jelentős szűkülésével a munkahelyek száma is drasztikusan lecsökkent. Ezek a folyamatok változásokat indítottak el a térség demográfiai viszonyaiban is: egyes településeken a kedvező adottságok miatt a népesség száma növekedett, míg máshol komoly csökkenés mutatkozott. A térség Balaton-parti régiójában a fő kereseti forrás a turizmus-mezőgazdaság, míg több településen a mezőgazdaság, a szolgáltatás, és egyre dominánsabb a falusi turizmus. Pétfürdő, Balatonfűzfő, valamint Berhida azonban ipari jellegű település. Ez a tény azonban nem szakítja ketté a Közösséget, sokkal inkább összekovácsolja az, hogy a gyárak dolgozói a szomszédos falvak lakosai is. Az említett adottságok más életkörülményeket alakítottak ki az egyes településeken, melyeket a jövőben egymáshoz kell idomítani. A Balaton-parti települések nyaranta emberekkel telnek meg, s pezsgő kulturális élet folyik. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 8

9 A térség általános jellemzői, a hely szelleme 2/2
A háttértelepülések teljesen másképp rendezkedtek be a közösségi létre. Bár az adottságok sok helyen jelen vannak, talán a forráshiánynak tudható be, hogy kevés helyen alakultak ki nagy múltú rendezvények. Ugyan a hagyományok őrzésére alkalmasak a rendszeres falunapok, népzenei találkozók, egyéb rendezvények, ünnepségek, nem képesek nagyobb látogatottságot elérni. Így pedig nem tudnak javítani a települések rossz anyagi helyzetén, amit az is ront, hogy az ipar is fejletlen a kis falvakban. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 9

10 A térség környezeti állapota 1/2
A változatos felszínű térség a Mezőföld és a Bakony találkozásánál fekszik. A Közösség területének földrajzi helyzete kedvező: domborzata, éghajlata és agrárkultúrája változatos és sokszínű. Északról dél felé haladva, a Bakonytól a Balatonig egyre szelídül, lankásodik a domborzat, a mikroklíma egyre melegebb lesz. Domborzati és a földtani adottságai alapján a termőföld minősége az egyes települések vonatkozásában eltéréseket mutat. A 8-as főúttól délre egyre jobb minőségű, a sárréti- mezőföldi nyúlványán kitűnő mészlepedékes csernozjom talajokkal rendelkezik, ezért kiváló a szántóföldi művelésre, és az ennek megfelelő növények termesztésére. A térség északi, bakonyi részén a jelentős erdőgazdálkodás mellett a szántóföldi kultúrák számára is kedvező az alpesi klíma. A gyepes területeken a külterjes állattartásnak van légjogosultsága, a kopár karszt- dolomitlejtőket juhok legeltetésével hasznosítják. A szőlőhegyeken kertgazdálkodást folytatnak, mely kedvez a falusi turizmus fejlődéséhez. A Balaton környékén a szőlő- és gyümölcstermesztés, borászat, kertészeti növények termesztése a jellemző. A tájhasználatról elmondható, hogy részben a rendezetlen, kedvezőtlen, szétaprózódott birtokviszonyokból adódóan sok a nem megfelelően kezelt vagy elhanyagolt terület, jelentősen megnőtt a parlagon hagyott területek aránya, romlott a talajok kultúrállapota a legelők, rétek tekintetében. A térség legnagyobb vízfolyása a Séd- Malom- csatorna. A Balaton vízminősége üdülésre, sőt ivóvízellátásra is kifogástalan. A térségben sok a bányató, nádas, vizes élőhely, melyeknek állapota jó. Európai szinten is jelentős a térség karsztvíz-bázisa, melynek megóvása, és takarékos felhasználása mindannyiunk számára fontos feladat. Természetes vízfolyás egyre kevesebb van, holott eredetileg gazdag karszt-forrásvidék volt, de a bányaművelés felhagyásával a források regenerálódnak. A Közösség 16 településén Natura 2000 hálózatba tartozó különleges- és kiemelt jelentőségű természet-megőrzési terület található; a madárvédelmi területbe tartoznak a Balaton parti települések, az érzékeny természeti területekbe Tés, Jásd, Hajmáskér és Öskü. A térségben 80 védett növény- és 115 állatfaj található, sok helyen pedig különleges, védett geológiai képződményekre, ritkaságokra bukkan a kiránduló. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 10

11 A térség környezeti állapota 2/2
A régióban jelen lévő nagyipar egyik jellemzője az erős környezeti terhelés, amelynek csökkentésére jelentős lépések történtek az elmúlt években. Ez az ún. „japán hitel” keretében valósult meg. A környezet- rehabilitációs fejlesztési program legjelentősebb eredménye a várpalotai térségben a teljes környezetvédelmi infrastruktúra kiépítése, és a vállalatok környezetvédelmi beruházásainak finanszírozása volt. A légszennyező-anyagok a közlekedésből, az ipari termelésből, és a lakossági fűtésből származnak. A térségében a kommunális hulladék szervezett gyűjtése megoldott. A szelektív hulladékgyűjtés még nem kialakult minden településen. A lakossági hulladék kezelését százas nagyságrendű települési társulások, EU-támogatással közösen tervezik megvalósítani. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 11

12 Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 1/2
Küngös, a közösség egyedüli leghátrányosabb helyzetű települések közé sorolt települése. Küngös a Balaton keleti partjához közel, Balatonkenesétől 9 km-re, Veszprém megyében található. Egyes források szerint nevét a települést alapító IV. Béla király leányáról, Kunigundáról kapta- ma Árpádházi Szent Kingaként tartjuk számon. Kunigunda besenyő változata volt Kingus- abban az időben még éltek besenyők a környéken. Ennek emlékét őrzi a Falu-ház mellett található Kingus-park elnevezése is. A település lakosainak száma mindössze 584 fő, amelyből 16 család - 64 fő - külterületi lakóövezetben, Bakonymajorban él a településhatártól 4 km-re. A rendszerváltozás hatalmas negatív fordulatot jelentett a főként mezőgazdaságból és betanított ipari munkából élő alacsony iskolai végzettségű lakosság életében, mivel nagy részük kikerült a munkaerő-piacról. A mikro- és KKV-k hiányából adódóan alacsony a helyben-foglalkoztatottak száma. A településen jelentős számú őstermelő tevékenykedik, azonban az általuk előállított agrártermékek nem kerülnek helyben feldolgozásra. A fejlesztések hiánya növeli a szegregációt, egyre nagyobb a leszakadás a térség többi településétől. Nincs helyben oktatási intézmény, háziorvosi szakellátás, járóbeteg szakellátás, gyógyszertár, posta. Iskolába, óvodába a gyermekek Balatonkenesére járnak, ahová iskolabusz juttatja el őket. A kulturális és közösségi terek állaga leromlott, a színvonalas közösségépítő programok, rendezvények megtartására nem alkalmasak. Kevés forrás jut a kultúrára. A folyamatosan romló állagú épületek rontják a településképet. A lehetőségek hiánya miatt az elvándorlás fokozódik, és nő a lakosság átlag-életkora. Ebből adódóan alacsony a születések száma. Ennek további oka az is, hogy a település más szomszédos településekhez hasonlóan nem rendelkezik olyan telkekkel, melyek lehetőséget biztosítanának arra, hogy kedvező feltételekkel fiatal családokat fogadhatnának be. Az önkormányzat saját bevétellel alig rendelkezik, csak normatívából tudja működését biztosítani, így nem képes az infrastruktúra megfelelő fejlesztésére, forráshiány miatt a szolgáltatások minőségi fejlesztése lassú. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 12

13 Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 2/2
A megjelenő pályázatok az önrész nagysága miatt nem elérhetőek. A meglévő pozitív gondolkodásmód segítségével megfelelő források elérése esetén komoly eredményeket tudnánk felmutatni a turizmus, a helyi örökség védelem és falumegújítás, a vállalkozás-fejlesztés területén. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 13

14 Az egyes szektorok jelentősége a térségben - Jelmagyarázat
Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Kereskedelem, javítás Építőipar Szállítás, raktározás, posta és távközlés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Pénzügyi közvetítés Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

15 Az egyes szektorok jelentősége a térségben
A térség legfontosabb szektorait a foglalkoztatásban, illetve a vállalkozások számában képviselt részesedés alapján lehet azonosítani Az egyes szektorok jelentősége a térségben Foglalkoztatottak számának megoszlása a szektorok között (%) 1. Sok kis/közepes méretű vállalat 2. Néhány nagy vállalat 3. Sok kis vállalat 4. Kevés kis vállalat A településen azok a legfontosabb szektorok, amelyek nagy mértékben részesednek a foglalkoztatásból és/vagy a vállalkozások számából Ebből a szempontból a település legfontosabb szektorai Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Vállalkozások számának megoszlása a szektorok között (%) Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

16 Vállalkozások szektor szerinti megoszlása
A vállalkozások számát tekintve a szektorok közül 23%-kal a(z) Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel Vállalkozások szektor szerinti megoszlása Aktív vállalkozások száma szektoronként (db) Szektorok részesedése Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás 3% Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 10% 16% Építőipar 21% Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 7% Szállítás, raktározás, posta és távközlés 6% 4% Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás 23% Egyéb szolgáltatás 9% Egyéb tevékenység 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

17 Foglalkoztatottság szektor szerinti megoszlása*
A foglalkoztatottak számát tekintve a szektorok közül 38%-kal a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel Foglalkoztatottság szektor szerinti megoszlása* Foglalkoztatottak száma szektoronként (fő) Szektorok részesedése Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás 3% Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 38% 7% Építőipar 12% Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 5% Szállítás, raktározás, posta és távközlés 7% 1% Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás 6% Egyéb szolgáltatás 3% Közigazgatás, védelem, társadalom-biztosítás, oktatás, egészségügy 18% 0% Egyéb tevékenység * A foglalkoztatottsági adatok nemcsak a vállalkozásokra vonatkoznak Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

18 Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül
Az aktív korú lakosságon belül az álláskeresők aránya 2007-ben 5.5%, ami -0.3 százalékpontos változást jelent 2003 óta Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül (százalék) Az álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül 2007-ben 5.5% Változás 2003-hoz képest -0.3 százalékpont Forrás: HVS kistérségi HVI, Állami Foglalkoztatási Szolgálat, HVS adatbázis

19 A térség foglalkoztatottsági helyzete 1/2
A nagyipari vállalatok privatizálása, kisebb részlegekbe való kiszervezése jelentősen meghatározza a térség foglalkoztatási lehetőségeit. A munka nélkül maradt emberek jelentős része a megyeszékhelyen vagy a távolabbi városokba betelepült multinacionális nagyvállalatoknál helyezkedett el. Akiknek a térségi foglalkoztatók továbbra is munkalehetőséget tudnak nyújtani elsősorban a bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás, valamint a közigazgatás, közoktatás és egészségügy területén dolgoznak. A szállásszolgáltatás szektor, amelyben a vállalkozások legjelentősebb hányada tevékenykedik a foglalkoztatás szempontjából csekély jelentőségű, ami visszaigazolja azt a helyzetet, miszerint a kis családi vállalkozások dominálnak ezen a területen. A munkakeresők száma az elmúlt években a térség egészét tekintve nem változott, azonban főként a kelet-balatoni kistérségben figyelhető meg a balatoni turisztikai szezon hatása, mert ebben a 3-5 hónapban csökken az ottani munkanélküliek száma, majd az ősz és tél folyamán ismételten növekszik. Településenként már árnyaltabb a kép, a munkanélküliségi ráta alakulása változó. Azokon a településeken, ahol a vállalkozások száma csökkent, vagy stagnál a foglalkoztatottsági mutató is romlott, míg ahol újabb vállalkozások alakultak, ezek a mutatók javuló tendenciát mutatnak. A foglalkoztatási helyzet stabilizálása érdekében szükséges egyfelől, hogy azok a meglévő vállalkozások, amelyek fejlesztési források híján nem tudták elképzeléseiket megvalósítani és ezzel új, fenntartható munkahelyeket teremteni, most erre lehetőséget kapjanak, másfelől viszont ismét vonzóvá kell tenni ezt a kitűnő adottságokkal rendelkező területet az új befektetők, beruházók számára. Építeni kell a szakképzett és kvalifikált munkaerőre, hiszen a szakképzés és a szakmunkások foglalkoztatása jelentős múltra tekint vissza a térségben. Az országos átlagnál több középfokú végzettséggel rendelkező szakember áll a foglalkoztatók rendelkezésére. A betanított munkára alkalmas személyek száma is jelentős, az országos átlagnál magasabb. A jó mezőgazdasági adottságú településeken nincs megfelelő háttér az egyre csökkenő őstermelői foglalkozási forma fennmaradására, fejlesztésére. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 19

20 A térség foglalkoztatottsági helyzete 2/2
Szükséges az egyre elöregedő őstermelői réteg ösztönzése, a fiatalabb generáció bekapcsolása a tevékenységbe, hiszen így enyhíthető a súlyos foglalkoztatási gondokkal küszködő térség problémája. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 20

21 A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának jelentősége az alapján mérhető le, hogy milyen hányadban részesednek a foglalkoztatottságból A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának összefoglaló jellemzése Leírás Érték Legjelentősebb szektor A(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban* működő vállalkozások száma 4 db A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása 11%-át adja a térségen belüli foglalkoztatás-nak Legjelentősebb település Balatonkenese székhellyel/telephellyel/fiókteleppel** működő vállalkozások száma 3 db Foglalkoztatás abszolút értelemben A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak száma 2,090 fő Foglalkoztatás relatív értelemben A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak számának aránya a térség összes foglalkoztatásán belül 11% * Ezen szektorban tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada ** Ezen településen tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis

22 A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 1/2
A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 4 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 1/2 Működés helye a térségben Fogl. száma (fő) Árbevétel (ezer Ft) Név Főtevékenység Szektor 1 Nitrogénművek Vegyipari Zrt. Pétfürdő 2415 Műtrágya, nitrogénvegyület gyártása Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 904 46,613,084 2 Jégmező Munkaerő-toborzó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Balatonkenese 7450 Munkaerő-közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás 198 3 Chemark Termelő és Kereskedő Kft. Berhida 2420 Mezőgazdasági vegyi termék gyártása Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 161 3,975,238 4 Kemira Grow How Kft. Berhida 5111 Mezőgazdasági termék ügynöki nagykereskedelme Kereskedelem, javítás 153 9,774,963 5 100 Íz Center Kft. Hajmáskér 5139 Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelme Kereskedelem, javítás 148 2,809,408 Forrás: HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis

23 A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 2/2
A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 4 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 2/2 Működés helye a térségben Fogl. száma (fő) Árbevétel (ezer Ft) Név Főtevékenység Szektor 6 Wossala Hotels Kft. Balatonalmádi 5510 Szállodai szolgáltatás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 116 920,000 7 HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kft., Balatonkenese Üdülő Balatonkenese 5510 Szállodai szolgáltatás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 112 8 Huntsman Zrt. Pétfürdő 2414 Szerves vegyi alapanyag gyártása Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 109 2,976,088 9 Kenese- Marina Port Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. Balatonkenese 6322 Egyéb, vízi szállítást segítő tevékenység Szállítási, raktározási, postai és távközlési szolgáltatásokra vonatkozó megoldási javaslatok 95 10 Nikecell Hőszigetelőanyag-gyártó és Forgalmazó Kft. Balatonfűzfő 2523 Műanyag építőanyag gyártása Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 94 4,720,224 Forrás: HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis

24 A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 1/2
A térségben tevékenykedő vállalkozások számának tekintetében megállapítható, hogy csekély számú nagyvállalat, és ugyancsak csekély számú kisvállalat működése a jellemző. Néhány évtizeddel ezelőtt még, mint a nagyipar (Nitrokémia Ipartelepek, Fűzfői Papírgyár, Péti Nitrogénművek) fontos bázisainak telephelyét ismerte az ország ezt a területet. A lakosság számára nem az idegenforgalomból, vagy a szolgáltatóiparból származó jövedelem jelentette a megélhetés fő forrását, hanem ezekben a gyárakban dolgoztak. A politikai és gazdasági rendszerváltással átalakultak az eddig biztos munkahelyet jelentő nagyvállalatok, a gyárak tevékenységi- és termékkörének jelentős szűkülésével a munkahelyek száma is drasztikusan lecsökkent. Jelenleg főként mikro- kis- és középvállalatokként működnek a fennmaradt részlegek. A szektoron belül egyre kevesebb ilyen méretű vállalkozás lesz a tőkehiány miatt életképes. A vállalkozások számára segítséget jelenthet a meglévő ipari területek infrastrukturális fejlesztése, az erre épülő inkubációs központok kialakítása. Alapoznunk kell a jelentős humánerőforrásra, a képzett munkaerőre, és a vállalkozások szempontjából is fontos a fiatalok helyben tartása. A munkahelyek teremtésének és az innovatív vállalkozásfejlesztési ötletek megvalósításának gátja még a térségben a forráshiány mellett az információ-, és sokszor sajnálatos módon a vállalkozói képességek hiánya. Ez abból a szempontból nem meglepő, hogy hosszú ideig, mint alkalmazott dolgozott a legtöbb ember, a vállalkozás azonban más gondolkodásmódot jelent, és speciális ismeretanyagot igényel. Ezért kiemelt jelentőséggel kell kezelni a fenntartható vállalkozói szemléletmód meghonosítását, így az olyan projektek megvalósítását, ahol a sikeres vállalkozásépítés, működtetés, a marketing, a hálózat- és kapcsolatépítés alapjait elsajátíthatják. A mezőgazdaság jelentőségét sem szabad a területen szem elől téveszteni, a területek a fenntartható gazdálkodás megvalósítására alkalmasak, de a szektorban működő vállalkozások száma nem számottevő. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 24

25 A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 2/2
Fejlesztésük, diverzifikációjuk, a környezetbarát technológiák megvalósítása elengedhetetlen. A vállalkozások száma szerint a gazdasági-, kereskedelmi-, szálláshely- és egyéb szolgáltatás, vendéglátás területén működik a legtöbb vállalkozás. A foglalkoztatottak száma szerint azonban a mikro-vállalkozás kategóriába sorolhatók. A turizmus területén tevékenykedő vállalkozások jelentős részét még mindig súlyosan érinti a balatoni turisztikai szezon erős szezonalítása, de a kapacitás és színvonalbővítéshez szükséges saját tőke hiánya is gátja e vállalkozások fejlődésének, fenntarthatóságának. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 25

26 Non-profit szervezetek a térségben
A térség civil aktivitása a non-profit szervezetek alapján ítélhető meg Non-profit szervezetek a térségben Számuk a térségben Számuk a térségben Non-profit szervezet típusa Non-profit szervezet típusa Kultúrával kapcsolatos tevékenység 19 Környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenység 7 Vallással kapcsolatos tevékenység 9 Településfejlesztéssel, lakásüggyel kapcsolatos tevékenység 33 Sporttal kapcsolatos tevékenység 58 Gazdaságfejlesztéssel, munkaüggyel kapcsolatos tevékenység 8 Szabadidővel kapcsolatos tevékenység 55 Jogvédelemmel kapcsolatos tevékenység 1 Oktatással kapcsolatos tevékenység 31 Kutatással, tudományokkal kapcsolatos tevékenység 3 Közbiztonság védelmével kapcsolatos tevékenység 20 Többcélú adományosztással kapcsolatos tevékenység Egészségüggyel kapcsolatos tevékenység 3 Nemzetközi kapcsolatok 3 Szociális ellátással kapcsolatos tevékenység 18 Szakmai, gazdasági érdekképviselettel kapcsolatos tevékenység 18 Polgárvédelemmel, tűzoltással kapcsolatos tevékenység 4 Politikai tevékenység 2 Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis

27 A térség jelentősebb non-profit szervezeteinek jellemzése 1/2
A Bakony és Balaton Keleti Kapuja Helyi Közösség által érintett települések életében fontos szerepet töltenek be a civil szervezetek. Tevékenységük során elsősorban az érintett településen élők igényeinek, problémáinak megoldására koncentrálnak, néhány szervezet tevékenysége azonban túlmutat a településhatárokon. A Mozgássérült Egyesület jelentős térségi feladatot lát el a közösség egész területén. Fő tevékenységük a betegségből vagy balesetből eredő súlyos sérült emberek mindennapi életbe való ismételt beilleszkedésének segítése. Rendszeresen szerveznek üdüléseket, a tagok számára lehetővé teszik a művelődési, kulturális, sport és más közösségi célú létesítmények látogatását. Tevékenységük példaértékű az esélyegyenlőség megteremtéséért vívott küzdelemben. Az EuroConsult Alapítvány célja elsősorban a civil szervezetek euroatlanti integrációjának elősegítése korszerű, menedzsment-típusú tanácsadás révén, amely főként pályázatfigyelést, pályázatok készítését és projektek menedzselését, oktatást jelent az uniós és hazai támogatási források megszerzése és hatékony felhasználása céljából. A Regio Pelso Közalapítványa átfogó programot kíván megvalósítani a térség környezeti rehabilitációjára, az életminőség javítására, modern környezetbarát technológiák, megújuló energiaforrások elterjesztésére. Segíti a környezet rehabilitációját célzó kormányzati és önkormányzati feladatokat. A Várpalotai kistérség önkormányzatainak 6 ország 6 kistérségével kialakított összefogását erősítik a gazdasági és civilközösségek, a „TEMA HUNGARIA” Egyesület 34 taggal történt megalapításával. Önkormányzataink kiemelten kezelik a civil szférával való együttműködést, lehetőségeikhez képest rendszeresen támogatják a helyi szervezetek működését és programjait. Biztosítják a szervezeteknek, hogy véleményt mondjanak a települést érintő elképzelésekről és döntésekről. Ebben az önkormányzatok által alapított, elsősorban a települések fejlesztését célul kitűző alapítványok segítik a hivatalok és a képviselő-testületek munkáját. Fontos szerep hárul az oktatási intézmények működését, és fejlesztését célul kitűző alapítványokra is, akik kiemelkedő szakmai munkával és sikeres pályázási stratégiával járulnak hozzá az oktatási intézmények fejlesztéséhez. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 27

28 A térség jelentősebb non-profit szervezeteinek jellemzése 2/2
Legnagyobb számban sport- és szabadidős tevékenységet végző, a kultúrát támogató és hagyományőrző, ill. kertbarát- hegyközségi civil szervezetek működnek a településeken, de alakultak olyan szervezetek is, melyek fő profilja az érdekérvényesítés és érdekképviselet, valamint - a területünkön kiemelt fontossággal bíró tevékenység – a vállalkozások segítése, inkubátor tevékenység végzése. A szűkös anyagi lehetőségek erősen korlátozzák a meglévő projektek továbbfejlesztését és az innovatív ötletek megvalósítását. Ezért fejlesztési stratégiánk kiemelt fontossággal kezeli a civil szféra innovatív projektjeinek megvalósítását, elősegíti a szervezetek közötti együttműködések kialakulását. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 28

29 A térség lakosságának alakulása az elmúlt öt évben
A térség összesített lakossága között 1,338 fővel nőtt, ami arányosítva 3%-os növekedést jelent A térség lakosságának alakulása az elmúlt öt évben 2002 (fő) 2003 (fő) 2004 (fő) 2005 (fő) 2006 (fő) Térség összlakossága 50,692 51,172 51,527 51,977 52,030 Éves változás 480 355 450 53 A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 1,338 fővel nőtt A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 3%-kal nőtt Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

30 A lakosság kor szerinti összetétele a térségben
A térségben az aktív korú lakosság aránya 64%, ami 4 százalékponttal magasabb az országos átlagnál A lakosság kor szerinti összetétele a térségben Aktív korú lakosság Lakosság kor szerinti összetétele (fő) Országos átlag Megoszlás 0-2 év 3% 3% 3-5 év 3% 3% 6-14 év 9% 13% 15-59 év 64% 60% 59 év felett 21% 21% Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

31 Lakosság iskolai végzettség szerinti összetétele
A térségben elsősorban a Középiskolai, érettségi és szakmai oklevél nélkül képzettséget igénylő munkahelyekhez áll rendelkezésre megfelelő munkaerő Lakosság iskolai végzettség szerinti összetétele 7 évesnél idősebb népesség végzettség szerinti összetétele (fő) Országos átlag Megoszlás 1% 2% 0 általános 8% 9% 1-5 általános 10% 9% 6-7 általános 28% 26% 8 általános Középiskolai, érettségi és szakmai oklevél nélkül 6% 4% Középiskolai, érettségi nélkül, szakmai oklevéllel 21% 17% Középiskolai, érettségivel, általános oklevéllel 7% 9% Középiskolai, érettségivel, szakmai oklevéllel 12% 12% Egyetemi vagy főiskolai, oklevél nélkül 1% 2% Egyetemi vagy főiskolai, oklevéllel 7% 10% Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

32 A térség demográfiai helyzete 1/2
Az elmúlt 5 év adatai alapján a térség lakosságszám növekedése pozitívumnak tekinthető, az országosan növekvő tendenciát mutató népességszám csökkenéshez képest. Az évről évre növekvő népesség nemcsak a születések számának emelkedésével, hanem a térségbe bevándorlók arányának gyarapodásával is magyarázható, mely visszavezethető a Közép-Dunántúli Régió, azon belül is Veszprém megye kedvező gazdasági adottságaira, valamint a Balaton idegenforgalmi jellegéből adódó szezonális munkavégzés lehetőségére. közötti népességszám növekedésben állandóság figyelhető meg, ami azt jelenti, hogy évről évre 1 %-kal nőtt a lakosság száma, összességében 2006-ra 1338 fővel. A lakosság, kor szerinti összetétele az országos átlagéhoz hasonlóan alakult, két területen tapasztalható eltérés. A 6-14 év közötti korosztály az országos átlagtól 3 %-kal marad el, ami számszakilag főt jelent. A másik eltérés a év között aktív korú lakosság megoszlásában tapasztalható, mely az országos adathoz képest 4 %-kal magasabbb, és ez a térség lakosát adja az főből. A 0-2 év és a 3-5 év közötti gyermekek száma meglehetősen alacsony, csupán 3 % az 59 év feletti lakosság 21 %-os megoszlásával szemben, mely bizonyítja, hogy a magyar társadalom elöregedő tendenciát mutat. A lakosság iskolai végzettség szerinti összetétele az országos átlaghoz képest kisebb eltéréseket mutat. A térség lakossága fő, melynek 27 %-a, vagyis fő rendelkezik 8 általános iskolai végzettséggel, és ez az országos adattól csupán 1 %-kal tér el pozitív irányban. A középiskolai érettségi és szakmai oklevél nélküli lakosság száma fő szemben a középiskolai érettségivel nem, de szakmai oklevéllel rendelkezők számával, ami fő, és ez utóbbi az országos átlagot 4 %-kal haladja meg. Ezzel szemben a középiskolai érettségivel rendelkezők száma fő, lakosságon belüli megoszlásuk 12 %, amely 5 %-kal magasabb a főiskolai vagy egyetemi végzettségűekhez képest. A fenti adatokból azt a következtetést lehet levonni, hogy a térségben az országosnál magasabb arányban élnek középiskolai érettségivel nem, de szakmai oklevéllel rendelkezők, vagyis a szakképzettséget igénylő munkaerő magasabb arányban áll rendelkezésre a foglalkoztatók számára, mint a főiskolai vagy egyetemi oklevéllel rendelkezők. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 32

33 A térség demográfiai helyzete 2/2
Az érettségivel nem, de szakmai oklevéllel rendelkezők arány azonban alacsonyabb a csak 8 általános iskolát végzett népességgel szemben, és ez a tendencia országos szinten is tapasztalható. A jövőben szorgalmazni szükséges az alacsony, főként 8 általános iskolai végzettségű emberek továbbképzését, növelve ezzel az esélyüket a munkaerő piacon. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 33

34 A gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra elérhetősége
Azon települések aránya, ahol nem található meg egyik fontos gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra sem, 0% A gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra elérhetősége Azon települések száma, ahol nem érhető el (db) Azon települések aránya, ahol nem érhető el (%) Infrastrukturális adottság Szélessávú Internet 0% A térségben 0 db olyan település van, ahol a fejlődést támogató infrastruktúra közül egyik sem található meg, ez a térség településeinek 0%-a Mindhárom mobilhálózat 5% 1 Helyközi autóbusz-megállóhely 0% Közművesített, közúton elérhető ipari park 22 100% Fenti infrastruk-turális adottsá-gok együttesen 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

35 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 1/2 Mozgatórugó alcsoport Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra Mozgatórugó alcsoport Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra Közlekedés EUROVELO kerékpárút Közmű ellátottság Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások Oktatás Felnőtt átképzési központ Ipari parkok Ipari park Kultúra Pénzügyi szolgáltatások Telekommuni-káció IT-mentor Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források

36 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 2/2 Mozgatórugó alcsoport Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra Mozgatórugó alcsoport Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra Szociális ellátás Gazdaságfej-lesztési szervezetek Agrárkamara Egészségügyi ellátás Szülészeti ellátás Egészségügyi kommunikációs pont Természeti adottságok Szabadidős te-vékenységre és sportolásra al-kalmas infrastr. Natura 2000 területek Egyéb infrastruktúra Életház Közbiztonsági szolgálat Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források

37 A térség infrastrukturális adottságai 1/2
Közösségünk területén az infrastruktúra fejlettsége színes képet mutat. A települések megközelíthetősége közúton biztosított, de ezek a hálózati elemek jelentős fejlesztésre szorulnak. A térség délkeleti szélén halad el az M7 autópálya, ezáltal az elérhetőség kiváló, az északi területet csak alacsonyrendű utak tárják fel. A 8-as főközlekedési út gyorsforgalmi úttá való fejlesztése akadozik. A településeket összekötő, a mindennapi elérhetőséget biztosító harmad–negyedrendű állami utak, valamint a külterületi településrészeket és mezőgazdasági területeket összekötő önkormányzati utak állapota nagyon rossz. A buszjáratok közlekedése nem igazodik a megváltozott igényekhez és közlekedési szokásokhoz, alacsony hatékonyságú, gazdaságtalan, és nagy környezeti terhelést generál. A vasúti hálózat nem minden települést ér el, a Lepsény-Hajmáskér szárnyvonal működése szünetel, újraindítása nem várható. A Budapest–Tapolca fővonal nem villamosított, Balatonakarattya térségében állandó problémát jelent a magasparti csúszásveszély. A vasúti kiszolgáló helyiségek állapota sok esetben rossz, a vonaton érkező turistaforgalom növekedése ilyen kiszolgálás mellett nem várható. A kerékpárút hálózat fejletlen,a balatoni sávra korlátozódik,és a meglévő hálózati elemek is elhanyagoltak. Ugyanez mondható el a turista-,gyalog-,és sétautakról is. Az ACS területén található a szentkirályszabadjai repülőtér,melynek a tervezett fejlesztése pozitív hatást gyakorolhat az egész térségre. A víz-és elektromos hálózat mindenhol kiépített, a gáz-és csatornahálózat csak néhány helyen vár fejlesztésre. Területünkön ipari park nem működik, de több település–Berhida-Peremarton,Balatonfűzfő,Pétfürdő,Papkeszi–rendelkezik jó adottságú, ipari fejlesztésekre alkalmas területekkel. E mellett számos kisebb ipari terület, mezőgazdasági telephely vár fejlesztésre. Valamennyi településen kiépült a vezetékes és mobil telefonhálózat, biztosított a szélessávú internet elérés. Teleház, vagy E-Magyarország pont majdnem minden településen van, de ettől eltekintve a közösségi internet elérés, a vállalkozások és civil szervezetek tevékenységét segítő, egyéb irodai jellegű szolgáltatási kör nem kielégítő, fejlesztésre szorul. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 37

38 A térség infrastrukturális adottságai 2/2
A települések jelentős részén sem helyi bankfiók, sem bankjegy automata nem működik, ami hátrányt jelent az itt élők és az idelátogatók kiszolgálása terén. A fejlesztés alapjai adottak, a térségben működik országos nagybank kirendeltsége és takarékszövetkezet is. Postahivatal nem minden településen működik, így a szolgáltatások elérése nehézkes lehet. A rendelkezésre álló közösségi terek a civil szervezetek, és az önkormányzatok által kezdeményezett kulturális és közéleti eseményeknek biztosítanak helyet. Technikai fejlettségük általában alacsony, állaguk felújításra szorul. Településeink tagjai az illetékes többcélú kistérségi társulásoknak, ennek is köszönhetően az alapvető szociális és egészségügyi infrastruktúrával rendelkeznek, bár ezek ellátási színvonala és technikai háttere a rendelkezésre álló szerény források miatt fejlesztésre szorul. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 38

39 Adottságokból adódó fejlesztési lehetőségek – turizmus
A turizmus csak akkor rejt magában valós fejlődési lehetőséget, ha a térség már rendelkezik turisztikai potenciállal és aktivitással Adottságokból adódó fejlesztési lehetőségek – turizmus Egy főre jutó szálláshelyek száma (db/fő) Egy főre jutó vendégéjszakák száma (vendégéjszaka/fő) Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate-góriájú szállás** Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate-góriájú szállás** Térségi adat 0.09 0.28 3.31 2.12 Országos átlag 0.02 0.04 1.81 0.68 Térségi adat az országos átlag százalékában 500% 710% 182% 311% * Szálloda, gyógyszálloda, panzió ** Üdülőház, ifjúsági szálló, turistaszálló, kemping, magánszállásadás Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

40 Települések főbb jellemzői 1/4
A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Települések főbb jellemzői 1/4 Lakosság (fő) Legnagyobb foglalkoztató szektor Munkanél-küliség (%) Jövedelmi helyzet* (Ft) Magas** kat. (db/fő) Alacsony** kat. (db/fő) Jogállás Alsóörs Község 1,520 Közszféra 3.78% 175,251 8.856 10.407 Balatonalmádi Város 8,884 Közszféra 4.92% 667,485 7.929 6.179 Balatonfőkajár Község 1,406 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 5.68% 423,285 0.000 0.000 Balatonfűzfő Város 4,421 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 6.04% 331,790 0.199 2.133 Balatonkenese Nagyközség 3,609 Közszféra 5.45% 560,337 13.318 4.578 Balatonvilágos Község 1,389 Közszféra 6.04% 650,337 28.179 5.420 Berhida Város 6,112 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 9.63% 1,349,689 0.000 0.000 * Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra ** Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 40

41 Települések főbb jellemzői 2/4
A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Települések főbb jellemzői 2/4 Lakosság (fő) Legnagyobb foglalkoztató szektor Munkanél-küliség (%) Jövedelmi helyzet* (Ft) Magas** kat. (db/fő) Alacsony** kat. (db/fő) Jogállás Csajág Község 925 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 7.59% 435,232 0.000 0.000 Felsőörs Község 1,433 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 4.30% 643,660 0.161 1.212 Hajmáskér Község 3,108 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 5.01% 515,739 0.000 0.013 Jásd Község 805 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 3.46% 507,740 0.000 1.734 Királyszentistván Község 490 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 3.31% 473,702 0.000 0.231 Küngös Község 584 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 9.39% 485,829 0.000 0.002 Litér Község 2,121 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 5.36% 573,047 0.000 0.049 * Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra ** Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 41

42 Települések főbb jellemzői 3/4
A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Települések főbb jellemzői 3/4 Lakosság (fő) Legnagyobb foglalkoztató szektor Munkanél-küliség (%) Jövedelmi helyzet* (Ft) Magas** kat. (db/fő) Alacsony** kat. (db/fő) Jogállás Ősi Község 2,190 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 5.16% 515,126 0.000 0.000 Öskü Község 2,306 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 4.45% 557,659 0.000 0.895 Papkeszi Község 1,658 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 5.79% 438,788 0.000 0.000 Pétfürdő Nagyközség 4,953 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 4.63% 691,072 0.000 0.003 Sóly Község 422 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 4.20% 618,563 0.000 0.071 Szentkirályszabadja Község 2,117 Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás 8.20% 589,553 0.000 0.000 Tés Község 909 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 6.56% 522,928 0.000 0.470 * Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra ** Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 42

43 Települések főbb jellemzői 4/4
A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Települések főbb jellemzői 4/4 Lakosság (fő) Legnagyobb foglalkoztató szektor Munkanél-küliség (%) Jövedelmi helyzet* (Ft) Magas** kat. (db/fő) Alacsony** kat. (db/fő) Jogállás Vilonya Község 668 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 2.72% 586,793 0.000 0.000 {TelFoJell.1.Nev} {TelFoJell.1.M355} {TelFoJell.1.M354} {TelFoJell.1.Szektor} {TelFoJell.1.M115} {TelFoJell.1.M440} {TelFoJell.1.Magas} {TelFoJell.1.Alacsony} {TelFoJell.2.Nev} {TelFoJell.2.M355} {TelFoJell.2.M354} {TelFoJell.2.Szektor} {TelFoJell.2.M115} {TelFoJell.2.M440} {TelFoJell.2.Magas} {TelFoJell.2.Alacsony} {TelFoJell.3.Nev} {TelFoJell.3.M355} {TelFoJell.3.M354} {TelFoJell.3.Szektor} {TelFoJell.3.M115} {TelFoJell.3.M440} {TelFoJell.3.Magas} {TelFoJell.3.Alacsony} {TelFoJell.4.Nev} {TelFoJell.4.M355} {TelFoJell.4.M354} {TelFoJell.4.Szektor} {TelFoJell.4.M115} {TelFoJell.4.M440} {TelFoJell.4.Magas} {TelFoJell.4.Alacsony} {TelFoJell.5.Nev} {TelFoJell.5.M355} {TelFoJell.5.M354} {TelFoJell.5.Szektor} {TelFoJell.5.M115} {TelFoJell.5.M440} {TelFoJell.5.Magas} {TelFoJell.5.Alacsony} {TelFoJell.6.Nev} {TelFoJell.6.M355} {TelFoJell.6.M354} {TelFoJell.6.Szektor} {TelFoJell.6.M115} {TelFoJell.6.M440} {TelFoJell.6.Magas} {TelFoJell.6.Alacsony} * Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra ** Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 43

44 Települések egy mondatos jellemzése 1/11
A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 1/11 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Alsóörs „A legfontosabb probléma a településen a munkahelyek hiánya. A művelődési ház, közösségi tér több, mint 40 éve épült, felújításra szorul. Település központjában a megvásárolt / korábban részarányban kiosztott/ területen szabadidőpark hiánya.” „Munkahelyek, vállalkozások teremtése a településen. Turizmus fejlesztése a meglévő objektumokra alapozva (strand, kemping, amfiteátrum) Sportlétesítmények, sportpályák és szálláshelyek igénybevételével sportközpont létrehozása.” Balatonalmádi „Nemzetközi jelentőségű turisztikai vonzerő hiánya, szezonális foglalkoztatottság, munkahelyek hiánya, a helyben megtermelt termékek értékesítési feltételeinek hiánya, a helyi népművészeti, néprajzi, kulturális értékek, bemutatási lehetőségek hiánya, közterületek állapota.” „Munkahelyteremtő és szezonhosszabbító beruházások, infrastruktúra- fejlesztés, városkép javítása.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 44

45 Települések egy mondatos jellemzése 2/11
A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 2/11 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Balatonfőkajár „A vállalkozói szektor tőkehiánya, a megfelelő szolgáltatások, a turizmus fejletlensége miatt kevés a helyi termék és munkahely, melynek következtében gyenge a népességmegtartó erő, a fiatalok elvándorolnak, a születések száma alacsony.” „A vállalkozások, a munkahelyteremtés támogatásával, az idegenforgalom és a szolgáltatások fejlesztésével, helyi termékek és kézműipari termékek előállításának támogatásával, a falukép javításával növelni a település megtartó és vonzerejét.” Balatonfűzfő „A településrészek fejlettségi szintje közti különbség, turisztikai lehetőségek kiaknázatlansága, társadalmi kohézió hiánya, munkahelyek hiánya.” „Turizmusfejlesztés, iparfejlesztés, kistérségi együttműködés fejlesztése, munkahelyteremtés.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 45

46 Települések egy mondatos jellemzése 3/11
A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 3/11 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Balatonkenese „Munkanélküliség, munkahelyek hiánya, aluliskolázottság, kevés teljes éves foglalkoztató van. Infrastruktúra minden területen fejlesztésre szorul. Nincs megfelelő információáramlás, összefogás a társadalmi szereplők között. Nincs egységes marketing, nincs megfelelő közösségi tér. környezet- és egészségtudatos gondolkodás hiánya. Rövid a turisztikai szezon.” „Balaton vonzóvá tétele, szezontól időtől független turisztikai kínálat. Közösségi terek fejlesztése, társadalmi szereplők összefogásának megteremtése. Egyedi, helyi termékek egységes, közös marketingje. Innovatív célokat megvalósító vállalkozások támogatása: turisztikai-, környezet- és egészségtudatos termékek, szolgáltatások. hagyományos szakmák felelevenítése, oktatása.” Balatonvilágos „Munkahelyek, vállakozások hiánya. A szabadon megközelíthető Balaton part hiánya.” „Munkahelyteremtés, vállalkozások létrehozása.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 46

47 Települések egy mondatos jellemzése 4/11
A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 4/11 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Berhida „Települési megítélés; környezeti terhelés növekedése; képzettségi problémák, munkahelyek hiánya, országos energiakoncepció hiánya, a pályázatok bonyolultsága miatt kevesen értenek megírásukhoz.” „A régió erőközpontjainak közelsége, iparterületek rehabilitációja, vállalkozások, új munkahelyek teremtése; környezetbarát fejlesztések, szakképzési háttér megteremtése, munkahelyteremtési, vállalkozásfejlesztési program; LEADER program, nemzetközi kapcsolatok” Csajág „Munkanélküliség, munkahelyek, vállalkozások hiánya, a lakosság életkörülményai romlanak, az életszínvonal csökken. Közösségi élet színtereinek helytadó épületek rossz állapota. településkép javítása nehézkes. A turizmus lehetőségeinek kiaknázatlansága.” „10 hektáros önkormányzati terület értékesítése beruházóknak munkahelyteremtés céljából. A falusi turizmus kiépítése kihasználva a Balaton közelségét.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 47

48 Települések egy mondatos jellemzése 5/11
A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 5/11 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Felsőörs „Munkahelyek hiánya. Nincs olyan méretű közösségi tér, amiben nagy létszámú rendezvényt lehetne lebonyolítani. (nincs művelődési ház, tornaterem)” „A turizmus fejlesztése, kihasználva a Balaton közelségét és a település természeti környezetében rejlő lehetőségeket. Munkahelyteremtés.” Hajmáskér „Munkanélküliség, munkahelyek hiánya, a volt katonai tábor integrálása a településhez, mint településrész. funcióval megtöltése,(gazdasági, örökségvédelmi, környezetvédelmi, településrendezési szempontok alapján.)” „Turizmus fejlesztése a környező településekkel közösen kialakítandó turista útvonallal. Munkahelyteremtés.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 48

49 Települések egy mondatos jellemzése 6/11
A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 6/11 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Jásd „Közösségi színtér, munkahelyek, vállalkozások hiánya.” „Turizmus, kihasználva a Bakony szépségét, természeti adottságokat, látnivalókat, a közeli sok turistaút jelenlétét. Munkahelyteremtés a turizmus által: szálláslehetőségek, programok kialakítása.” Királyszentistván „Munkahelyek hiánya, Csapadékvíz elnevezése, védőnői szolgálat számára új helyiség biztosítása, közlekedés terén a nehézgépjárművek nagyszámú áthaladó forgalma, gyalogutak, kerékpárutak hiánya.” „Hulladéklerakó kivitelezési munkáinak elindulása, hulladéklerakó üzemkezdete. Munkahelyteremtés.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 49

50 Települések egy mondatos jellemzése 7/11
A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 7/11 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Küngös „A KKV-k hiányából adódóan kevés a helybenfoglalkoztatás, a munkahely, nem megfelelő a közlekedés, öregedik a lakosság, nehéz a fiatalok helybentartás. A megfelelő pályázatokhoz az önrész előteremtése lehetetlen a mértéke miatt. A túlnyomórészt agrárátermékek nem kerülnek helyben feldolgozásra.” „A közösségben rejlő tartalékok. A megtartott rendezvények színvonala kitűnő, a falusi turizmus fejlesztésének feltételeit meg lehet teremteni, jók az adottságok. Erős a civil élet. Új munkahelyeket szeretnénk létrehozni.” Litér „A ki nem épített, vagy létező, de nem megfelelő kapacitású, illetve karbantartottságú árkok, csatornák miatt a község több területén jelentkező csapadékvíz-elvezetési problémák. A 72-es számú út forgalomcsillapítása, nincs önkormányzati tulajdonú építési telek, iskolaépület állaga, kevés víz, a 3.számú kút megépítése szükséges. Munkahelyek hiánya.” „Litér meglévő kulturális és települési értékeire alapozott turisztikai településfejlesztés, és munkahelyek teremtése. A község turisztikai potenciáljának erősítése. Vallásturizmus, Litér vértanúja Bódi Mária Magdolna. Mikrotérségi oktatási és nevelési központ kiépítése (Litér-Királyszentistván-Papkeszi-Sóly-Vilonya)” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 50

51 Települések egy mondatos jellemzése 8/11
A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 8/11 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Ősi „Forráshiány, melyhez a japán hitel visszafizetési kötelezettség teljesítése is hozzájárul, valamint az, hogy magas iparűzési adó bevételt biztosító vállalkozások a településen nincsenek.” „Civil szervezetek összefogása, ipari létesítmények a közeli városokban, jó közlekedés kiépített infrastruktúra, két megyeszékhely 30 km-en belüli távolsága, közösségi programok bővítése, továbbfejlesztése. Munkahelyteremtés a településen.” Öskü „A legtöbb kérdésre " igen fejlesztésre szorul" válasz született, azaz: alacsony színvonalú Öskün a gazdasági-, mezőgazdasági-, szolgáltatási-, közszolgáltatási-, hálózatszervezési helyzet, ezekkel összefüggésben rossz a fenntarthatósági-, vonzerő-, esélyegyenlőségi- életminőségi helyzet. A fejlesztéseket a tőkehiány gátolja.” „A legtöbb kérdésre " igen fejlesztésre szorul" válasz született, azaz : bár alacsony színvonalú Öskün a gazdasági-, mezőgazdasági-, szolgáltatási-, közszolgáltatási-, hálózatszervezési helyzet, de vannak meglévő adottságaink, tapasztalat, vállalkozási kedv és összefogás, így a fejlesztéseket a tőkebevonással meg tudjuk valósítani, és új munkahelyeket tudunk teremteni.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 51

52 Települések egy mondatos jellemzése 9/11
A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 9/11 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Papkeszi „Helyben kevés a munkalehetőség. A mezőgazdasági termelés csökkenése. Az általásnos iskola működésének ellehetetlenedése. Idősödő lakosság miatt szociális problémák.” „Kerékpárút kiépítése. A Colorkémia ipartelepre új vállalkozások betelepítése. Kirándulóhely kiépítése kalapos-vartető - Séd völgye - Sári puszta.” Pétfürdő „A településen működő vegyipari üzemek munkaerő igénye az elmúlt 15 évben drasztikuan csökkent. A kvalifikált szakember gárdát a település biztosította, de a leépítésekkel a helyi szakemberek letelepítése megszűnt. Az elvándorlás megindult.” „A "vegyipari település" skatulyából való kitörés a már beindult, szintén ipari jellegű kisvállalkozok által. A gazdaság, munkahelyteremtés mellett jobban kell kihasználni a meglévő sport és kulturális adottságokat, lehetőségeket.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 52

53 Települések egy mondatos jellemzése 10/11
A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 10/11 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Sóly „Az épített örökségek,a természeti adottságok, a falukép lepusztultsága. Turisztikai vállalkozások hiánya.” „Az épített örökségek, a természeti adottságok, a táj ,a falukép rehebilitációja,a turisztikai termékekek, vonzerő és marketing megteremtése mellett munkahelyteremtés. A szomszédos településekkel való összefogás.” Szentkirályszabadja „Intézmények fenntartása, épületkarbantartás, település üzemeltetése, munkahelyek hiánya a településen.” „A lakóterületek bővítése, munkahelyteremtés, turisztikai vonzerő kialakítása. Balaton és Veszprém közelsége, országos közlekedés fejlesztési lehetősége (repülőtér, M8), vonzó táji adottságok, történelmi emlékek mind hozzájárulhatnak a település turisztikai- és gazdasági vonzerejének kialakulásához.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 53

54 Települések egy mondatos jellemzése 11/11
A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 11/11 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Tés „A megüresedett iskola épületének megfelelő hasznosítása, Az iskola és a helyi munkalehetőség hiánya miatt a lakosság elöregedése. Az elektromos ellátás színvonala.” „Viszonylag jól kiépített infrastruktúra, remek levegő, vonzó természeti környezet. Egyre inkább növekszik a falusi turizmus iránti igény. Az iskola épületét alkalmassá kell tenni erdei iskola üzemeltetésére és teleház működtetésére. Munkahelyek teremtésével több fiatalt tudnánk a községbe csalogatni.” Vilonya „Vállalkozások hiánya a településen. Munkalehetőségek hiánya a településen. Szolgáltatások kényszerű megszűntetése, iskola, óvoda, vasút elvándorlása. Leépült infrastruktúra, tőkehiány. Az önkormányzat működését csak a normatív támogatásból lehet biztosítani, mert saját bevétele minimális, így az infrastuktúra fejlesztése, illetve szinten tartása nem biztosítható.” „Turizmus fejelesztése, vállalkozások, munkahelyek számának növelése. A turizmusra épülő vállalkozások számának növekedése által növelhető az önkormányzat saját bevétele.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 54

55 Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása
Helyzetelemzés Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció Megoldási javaslatok

56 Kijelölt fő fejlesztési prioritások a térségben 1/1
A térségben 7 db fő fejlesztési prioritás került kijelölésre, amelyekhez összesen 22 db fejlesztési intézkedés tartozik Kijelölt fő fejlesztési prioritások a térségben 1/1 Intézkedé-sek száma Összes allokált forrás (EUR) Fő fejlesztési prioritás „Helyi turizmus ágazat fejlesztése” 7 db 1,076,548 „Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése” 3 db 762,439 „Helyi életminőség fejlesztése” 4 db 702,388 „Helyi vállalkozások fejlesztése” 3 db 646,818 „Társadalmi tőke erősítése” 1 db 150,000 „Fenntartható agrárgazdaság fejlesztése” 3 db 100,000 „Gazdasági környezet fejlesztése” 1 db 60,000 „{FejlPrioritasok.7.Ny396}” {FejlPrioritasok.7.Sz331} db {FejlPrioritasok.7.Sz332} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 56 56

57 A legtöbb forrás – 702,388 EUR – a(z) Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 1/7 Fő fejlesztési prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Kulturális turizmus fejlesztése 356,384 Turisztikai szálláshelyek fejlesztése 300,164 Agroturisztikai bemutatóhelyek 260,000 Rekreációs, szabadidős szolgáltatásokra épülő turizmus fejlesztése 160,000 Természeti látványosságra épülő turizmus fejlesztése Épített örökségre épülő turizmus fejlesztése Bor és gasztronómiai turizmus fejlesztése {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 57

58 A legtöbb forrás – 702,388 EUR – a(z) Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 2/7 Fő fejlesztési prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Épített örökségek védelme, fejlesztése 543,567 Természeti örökségek megőrzése 24,000 Leromlott, a településképet befolyásoló zöld felületek fejlesztése, rechabilitálása 194,872 {FejlIntForras.3.Int} {FejlIntForras.3.Forras} {FejlIntForras.4.Int} {FejlIntForras.4.Forras} {FejlIntForras.5.Int} {FejlIntForras.5.Forras} {FejlIntForras.6.Int} {FejlIntForras.6.Forras} {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 58

59 A legtöbb forrás – 702,388 EUR – a(z) Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 3/7 Fő fejlesztési prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése 702,388 Helyi média fejlesztése Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése Alapszolgáltatások fejlesztése {FejlIntForras.4.Int} {FejlIntForras.4.Forras} {FejlIntForras.5.Int} {FejlIntForras.5.Forras} {FejlIntForras.6.Int} {FejlIntForras.6.Forras} {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 59

60 A legtöbb forrás – 702,388 EUR – a(z) Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 4/7 Fő fejlesztési prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Működő mikrovállalkozások fejlesztésének támogatása 646,818 Helyi kézműves termékek előállításának és értékesítésének támogatása Fenntartható mikrovállalkozások létrehozása {FejlIntForras.3.Int} {FejlIntForras.3.Forras} {FejlIntForras.4.Int} {FejlIntForras.4.Forras} {FejlIntForras.5.Int} {FejlIntForras.5.Forras} {FejlIntForras.6.Int} {FejlIntForras.6.Forras} {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 60

61 A legtöbb forrás – 702,388 EUR – a(z) Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 5/7 Fő fejlesztési prioritás: Társadalmi tőke erősítése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Fenntartható együttműködési formák támogatása 150,000 {FejlIntForras.1.Int} {FejlIntForras.1.Forras} {FejlIntForras.2.Int} {FejlIntForras.2.Forras} {FejlIntForras.3.Int} {FejlIntForras.3.Forras} {FejlIntForras.4.Int} {FejlIntForras.4.Forras} {FejlIntForras.5.Int} {FejlIntForras.5.Forras} {FejlIntForras.6.Int} {FejlIntForras.6.Forras} {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 61

62 A legtöbb forrás – 702,388 EUR – a(z) Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 6/7 Fő fejlesztési prioritás: Fenntartható agrárgazdaság fejlesztése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Helyi feldolgozású termékek értékesítésének növelése 70,000 Helyi agrártermékek minőségének javítása és standardizálása 30,000 Agrártermékek helyi szintű termesztésének, és az állattartás körülményeinek korszerűsítése {FejlIntForras.3.Int} {FejlIntForras.3.Forras} {FejlIntForras.4.Int} {FejlIntForras.4.Forras} {FejlIntForras.5.Int} {FejlIntForras.5.Forras} {FejlIntForras.6.Int} {FejlIntForras.6.Forras} {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 62

63 A legtöbb forrás – 702,388 EUR – a(z) Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 7/7 Fő fejlesztési prioritás: Gazdasági környezet fejlesztése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Tanácsadói szolgáltatások igénybevételének támogatása 60,000 {FejlIntForras.1.Int} {FejlIntForras.1.Forras} {FejlIntForras.2.Int} {FejlIntForras.2.Forras} {FejlIntForras.3.Int} {FejlIntForras.3.Forras} {FejlIntForras.4.Int} {FejlIntForras.4.Forras} {FejlIntForras.5.Int} {FejlIntForras.5.Forras} {FejlIntForras.6.Int} {FejlIntForras.6.Forras} {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 63

64 Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása
Helyzetelemzés Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció Megoldási javaslatok 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat 10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat Komplex stratégia megoldási javaslatai

65 A megoldási javaslatok szektor szerinti megoszlása illeszkedik/kevésbé illeszkedik a térség legjelentősebb szektoraihoz Azonosított fejlesztési lehetőségek szektoronként – helyi gazdaság fejlesztése Szektoronkénti megoszlás Vállalkozások száma Foglalkozta-tottság 10 legna-gyobb vállalk. 10 legfonto-sabb javaslat Szektor Javaslatok Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás 3% 4% 0% 20% 30% Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 10% 46% 40% 5% 0% 16% 9% 0% 5% 0% Építőipar Kereskedelem, javítás 21% 14% 20% 5% 10% 7% 6% 20% 20% 20% Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 6% 8% 10% 5% 0% Szállítás, raktározás, posta és távközlés 4% 1% 0% 0% 0% Pénzügyi közvetítés 23% 8% 10% 0% 0% Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás 9% 3% 0% 20% 20% Egyéb szolgáltatás 0% 0% 0% 20% 20% Egyéb tevékenység Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis

66 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 1/10
A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 1/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 1 „Olyan projektek támogatása, amelyek a már működő szálláshelyek bővítésével, korszerűsítésével, akadálymentesítésével, szolgáltatásainak fejlesztésével növelik a valódi falusi turizmus színvonalát. A tervezett projekt támogatási igénye nem haladja meg a EUR nagyságrendet, valós igényekre épülő fejlesztést fogalmaz meg.” „Falusi turizmus fellendülése, adóbevételek növekedése.” „Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 66

67 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 2/10
A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 2/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 2 „Olyanszélesen, maximum EUR támogatási igényű, agroturisztikai (gépeket, falusi életet, tevékenységeket, agráráágazatokat, kézművesmesterségeket bemutaó) bemutatóhelyek kialakítása amelyek új színfoltot, ezzel új szolgáltatást hoznak a település kínálatába, vagy a meglévő szolgáltatásokat magasabb színvonalra emelik.” „Olyan agroturisztikai bemutató helyekkel bővül a HACS területe, amelyek új színfoltjai a turisztikai kínálatnak, kiváló kiegészítő programkínálatot jelentenek az ide érkező turisták számára.” „Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 67

68 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 3/10
A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 3/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 3 „Fenntartható, innovatív vállalkozói fejlesztési elképzelések támogatása működő és most alakuló mikrovállalkozások esetén.” „Új munkahelyek teremtődnek, növekszik a szolgáltatások minősége és színvonala, a vállalkozások fenntarthatóvá válnak, növekednek a helyi szintű adóbevételek.1” „Kereskedelem, javítás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 68

69 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 4/10
A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 4/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 4 „Az ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő egységek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, és szolgáltatásainak fejlesztése.” „Ifjúsági turizmus fellendülése, minőségének javulása, helyi szintű bevételek növekedése.” „Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 69

70 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 5/10
A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 5/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 5 „A kiemelkedő, és ellenőrzött színvonalú szolgáltatások kiajánlása és megvalósítása érdekében fontos lenne az ilyen típusú szolgáltató helyek hálózattá való alakítása, információs adatbázis biztosítása, és a közös védjegy alatt való működtetése. Adatbázis kialakítása, működtetése, szolgáltatók felkeresése, a program kiajánlása a rendszer monitoringjának működtetése, közös marketingstratégia kialakítása lehet a megoldása ennek a problémának.” „A HACS területén egy egységes, magas színvonalú, egyedi arculatra épülő, a fenntartható turizmust segítő projekt megvalósulása. A vállalkozások fenntarthatóságának biztosítása, bevételteremtés vállalkozói és helyi szinten. A HACS szakmai szerepének megerősítése, a minőségbiztosítási, hálózat- és védjegyműködtetési rendszerkhez a szakmai háttér biztosítása.” „Egyéb szolgáltatás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 70

71 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 6/10
A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 6/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 6 „Hálózat létrehozásának támogatása, a tudás megosztásának, a minőség standardizálásának, tradicionális receptek felkutatásának, illetve egységes marketingstratégia, és védjegy kidolgozásának céljából, helyi elárusító csatornák működtetése, kisléptékű beruházások az előzőekhez kapcsolódóan.” „Sikeresebb piaci részvétel, növekvő ismertség és értékesítésből származó bevétel, ami a vállalkozások fenntarthatóságát, és a helyi adóbevételek növekedését is biztosítja.” „Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 71

72 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 7/10
A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 7/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 7 „Olyan nyitott pince hálózat kialakítása, amelynek tagjai kapcsolódnak a HACS által kidolgozott és irányított védjegyrendszerhez, olyan fejlesztések, beruházások megvalósítása, melyek a védjegy és hálózati kritériumok elérése érdekében valósulnak meg. A védjegyrendszerhez való kapcsolódás növelheti a pincék ismertségét, turisztikai célponttá vállhatnak, biztosíthatóvá válik a fenntarthatóság.” „A növekvő értékesítéssel növekszik a termelők bevétele, ami a jövőbeni minőségi fejlesztéseket lehetővé teszi, és ezzel együtt a települések adóbevétele is növekedni fog.” „Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 72

73 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 8/10
A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 8/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 8 „Turisták számára a helyi hagyományok bemutatását szolgáló bemutatóterek, és árusító helyek kialakításának eszközökkel való felszerelésének támogatása a helyi közösség településeinek területén. A védjegyrendszerhez kapcsolódva olyan szervezetek számára, akik megfelelnek a kiadolgozott egységes minősítési rendszernek, ahhoz kapcsolódnak és abban aktívan részt vesznek.” „A helyi kézműves hagyományok elterjesztése és megismertetése, a kulturális turizmus színesítése, minőségi javítása. Egységes arculat alatt, beazonosítható módon növelik mind a kézművesség, mind pedig a helyi turisztikai kínálat színvonalát és jelentőségét.” „Egyéb tevékenység” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 73

74 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 9/10
A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 9/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 9 „A helyi közösség minden települése és szervezete által igénybevehető mobil rendezvényhelyszínek és rendezvény lebonyolításához szükséges eszközök beszerzése.” „Szezon meghosszabbítása, a turisztikai szezon kitolódása, látogatói kedv növekedése, bevételek növekedése.” „Egyéb tevékenység” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 74

75 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 10/10
A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 10/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 10 „A versenyképes vállalkozói ötletek megvalósulását elősegítő, vezetési, marketing, és adminisztratív ismeretek átadását célzó szaktanácsadások (pl.: pénzügyi, jogi, kommunikációs, pályázatírás) igénybevételének támogatása, mentori program működtetése a települések vállalkozóinak, civil szervezeteinek. Olyan a HVS megvalósításához kötődő fejlesztőközpontok létrehozása, amely a projektek megvalósításához, a kialakuló hálózatok számára infrastrukturális háttérként működik, képző és tanácsadó központ. Olyan képzéseket valósít meg, melyeksegítséget nyújtanak a településeken felmerülő igények, problémák megoldására. A szolgáltatás alapvetően nem helyi, hanem legalább mikrotérségi szinten szolgáltat. Segíti és képzi az ÚMVP keretében nyertes ügyfeleket.” „Egy többfunkciós szolgáltatóközpont létrejötte, a mikro- és KKV szektor életképességének növelése, sikeresebb vállalkozói magatartás kialakulása, a piaci pozíciók megerősítése, a civil szféra számára a fenntarthatóságot biztosító információk és szolgáltatások biztosítása. A térség és az itt élők és dolgozók számára hasznos képzések megvalósítása, az ÚMVP sikeres megvalósulásához segítség.” „Egyéb szolgáltatás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 75

76 Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása
Helyzetelemzés Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció Megoldási javaslatok 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat 10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat Komplex stratégia megoldási javaslatai

77 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill
A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 1/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 1 „Az épületek védelmét, felújítását, fejlesztését célzó beruházások támogatása települések körében.” „Egységes, szép településkép kialakítása, a kulturális értékeket szolgáló örökségek megőrzése.” „Egyéb infrastruktúra” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 77

78 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill
A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 2/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 2 „LEADER Kultúrparkok és központok kialakítása, melyek egységes arculattal bírnak, minden korosztály számára biztosítják a szabadidő hasznos eltöltését, és eközben képesség és tudásfejlesztő, információszolgáltató képességgel is bírnak. Színhelyei a közösségi programoknak, turisztikai vonzerőt jelentenek, így hozzájárulnak a település és a térség megismertetéséhez. Élhetőbbé teszik a térséget az itt élők, és vonzóbbá az idelátogatók számára. A LEADER kultúrparkokkal és központokkal szemben támasztott elvárásokat a HACS munkaszervezete által kiadott megbízás alapján elkészített tanulmány tartalmazza, melyben mind a tartalmi, mind az arculati elemek meghatározásra kerülnek.” „Olyan a kulturális és oktatási célú közösségi terek kerülnek kialakításra, amely növeli az itt élők konfortérzetét, vonzó turisztikai attrakció és egyedülálló Leader szellemiségű kezdeményezés” „Kultúra” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 78

79 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill
A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 3/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 3 „Olyan maximum EUR támogatási igényű projektek támogatása, amelyek települések környezetét és megjelenését javító zöldfelületek kialakítására, a meglévők fejlesztésére irányulnak.” „Egységes, gondozott településkép kialakítása, igényes a lakók és ide látogatók közérzetét javító zöldfelületek megjelenése.” „Egyéb infrastruktúra” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 79

80 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill
A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 4/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 4 „A védelem alatt álló épületek felújítását, fejlesztését célzó beruházások támogatása a települések körében.” „Egységes, szép településkép kialakítása, a kulturális értékeket szolgáló örökségek megőrzése.” „Egyéb infrastruktúra” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 80

81 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill
A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 5/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 5 „Olyan maximum EUR támogatási igényű projektek támogatása, amelyek a természeti örökségekhez kapcsolódó tanösvények kialakítására, a létezők felújítására, fejlesztésére, kiadványok készítésére, a természeti értékekről, és a környezetvédelem fontosságáról szóló táblák kihelyezésére irányulnak .” „A természeti örökségek fennmaradása, a természeti értékek tisztelete, a fenntartható turisztikai jelleg biztosítása.” „Természeti adottságok” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 81

82 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill
A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 6/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 6 „Az épületek felújítása, akadálymentesítése, tornateremmel való ellátása.” „Egészséges ifjúság, az alapszolgáltatások egyenlő eséllyel való hozzáférésének elősegítése a kistelepüléseken.” „Oktatás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 82

83 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill
A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 7/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 7 „A nem kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézményekhez kapcsolódó, a szabadidősport fejlesztését elősegítő sportpályák fejlesztése, eszközök beszerzése, kiszolgáló infrastruktúra kiépítése. Új tematikus szabadisősport pályák kiépítése.” „Új, magas színvonalú közösségi tér megteremtése, az egészséges életmódra való nevelés megalapozása.” „Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 83

84 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill
A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 8/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 8 „Az igényeknek megfelelő közösségi, nem menetrendszerű buszjáratok indításának támogatása a közösség települései között” „Jobb közlekedési lehetőség biztosításával a helyi szolgáltatások igénybevétele kerülhet előtérbe a közösség településein.” „Közlekedés” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 84

85 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill
A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 9/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 9 „A települések közútjainak felújítása, újak építése, járdák és parkolók kialakítása, felújítása és akadálymentesítése, gyalogátkelők biztonságossá tétele, csapadékvíz- elvezetők, árkok építése, zöldfelületek kialakítása, kerékpárutak építése, és felújítása.” „Az utak felújításának és építésének eredményeként könnyebben, és gyorsabban elérhetővé válnak a települési szolgáltatások, ezáltal nő a közösség településeinek népesség- megtartó ereje, javul a településkép, nő a komfortérzet, és csökken a balesetveszély.” „Közmű ellátottság” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 85

86 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill
A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb infrastruktúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 10/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 10 „Faluházak, kultúrházak, művelődési házak fejlesztésének támogatása, a lakosság magasabb szintű kulturális, szabadidős igényeinek kielégítése céljából. Kiemelt cél az integrált közösségi és szolgáltató terek kialakítása.” „Közösségi élet fellendülése, magasabb szintű kulturális tevékenység megvalósulása.” „Kultúra” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 86

87 Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása
Helyzetelemzés Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció Megoldási javaslatok 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat 10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat Komplex stratégia megoldási javaslatai

88 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 1/42 Kód: KD-14-GF-4-01 Sorszám: 90 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Kulturális turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Helyzet/ adottság A térség minden településén jelentősek a helyi hagyományok (pl.: népszokások, helyi ünnepek, közösség- építő rendezvények, tematikus programok) őrzése, fellelhető némi erre épülő turizmus (pl.: Balatoni kapunyitó, "Bakonyi bokréta" népzenei találkozó, stb.). A civil szféra aktív a kulturális és ismeretterjesztő rendezvények szervezése terén. Probléma/ lehetőség A helyi jellegzetességű hagyományok megtekintésére lenne kereslet más területekről (pl.: országhatáron belülről és kívülről is), de szervezettség hiányában a látogatások esetlegesek. Az ismeretterjesztő programok pedig erősítik a helyi identitástudatot és tudásbázist. Megoldási javaslat A helyi hagyományok bemutatására épülő rendezvények, fesztiválok, ünnepek, versenyek megszervezésének támogatása, a helyi közösség településeinek területén. Várható eredmény Kulturális turizmus élénkülése, a térség, és a rendezvények országos ismertségének erősítése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 88

89 Megoldási javaslatok 1/42 Kód: KD-14-GF-4-01 Sorszám: 90
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 1/42 Kód: KD-14-GF-4-01 Sorszám: 90 Jogcímcs. LEADER - Rendezvény Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek 80% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 4800 EUR Önkormányzatok 80% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak 80% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 70 db Természetes személyek 0% 89

90 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 2/42 Kód: KD-14-GF-1-05 Sorszám: 95 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Kulturális turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság A helyi közösség településeinek turisztikai lehetőségeit erősen befolyásolja a szezonalitás, illetve az olyan rendezvényhelyszínek hiánya, amelyek lehetővé tennék a kedvezőtlen időjárási viszonyok között is a programok lebonyolítását. Probléma/ lehetőség Hiányoznak a közösségi szinten használható mobil rendezvényhelyszínek. Megoldási javaslat A helyi közösség minden települése és szervezete által igénybevehető mobil rendezvényhelyszínek és rendezvény lebonyolításához szükséges eszközök beszerzése. Várható eredmény Szezon meghosszabbítása, a turisztikai szezon kitolódása, látogatói kedv növekedése, bevételek növekedése. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 90

91 Megoldási javaslatok 2/42 Kód: KD-14-GF-1-05 Sorszám: 95
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 2/42 Kód: KD-14-GF-1-05 Sorszám: 95 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 53000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 8 db Természetes személyek 0% 91

92 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 3/42 Kód: KD-14-GF-1-06 Sorszám: 96 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Kulturális turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság A helyi közösség településein jelentős a helyi hagyományok (pl.: kézművesség) őrzése. Probléma/ lehetőség A helyi kézműves termékek megtekintésére, megvásárlására lenne kereslet az ide érkező turisták körében, de a bemutatására és értékesítésre nincs kialakított infrastruktúra. Megoldási javaslat Turisták számára a helyi hagyományok bemutatását szolgáló bemutatóterek, és árusító helyek kialakításának eszközökkel való felszerelésének támogatása a helyi közösség településeinek területén. A védjegyrendszerhez kapcsolódva olyan szervezetek számára, akik megfelelnek a kiadolgozott egységes minősítési rendszernek, ahhoz kapcsolódnak és abban aktívan részt vesznek. Várható eredmény A helyi kézműves hagyományok elterjesztése és megismertetése, a kulturális turizmus színesítése, minőségi javítása. Egységes arculat alatt, beazonosítható módon növelik mind a kézművesség, mind pedig a helyi turisztikai kínálat színvonalát és jelentőségét. Támogat-ható tevékeny-ségek védjegyrendszerbe való regisztrálás díja, Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Tradicionális eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 92

93 Megoldási javaslatok 3/42 Kód: KD-14-GF-1-06 Sorszám: 96
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 3/42 Kód: KD-14-GF-1-06 Sorszám: 96 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 50000 EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 50000 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 14000 EUR Önkormányzatok 0% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 7000 EUR Egyházak 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 6 db Természetes személyek 60% 93

94 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 4/42 Kód: KD-14-SzF-3-01 Sorszám: 3681 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Kulturális turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra Helyzet/ adottság Küngösön jelentős a helyi hagyományok őrzése, ápolása, mint a citerazene és a nápi színjázszás. Fontosnak tartják ezek továbbadását és az ismeretek kibővítését. Probléma/ lehetőség Forráshiány miatt a rendszeres képzések megszervezése és lebonyolítása nem megoldott. Nem tudnak megfelelő új és tradicionális eszközöket beszerezni, melyekkle a képzés, oktatás, majd a fellépések előadások lebonyolíthatók lennének Megoldási javaslat A helyi hagyományok bemutatására épülő évente ismétlődő képzések megszervezésének támogatása Küngösön Citerazene és népi színjátszás oktatása. Az oktatáshoz és fellépéshez szükséges eszközök, kellékek beszrzése. Várható eredmény Helyi identitás erősödése, kulturális vonzerő növekedése. Támogat-ható tevékeny-ségek étkezés (10%), Eszközbeszerzés (50%), Képzés/Oktatás, Marketing tevékenység, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 94

95 Megoldási javaslatok 4/42 Kód: KD-14-SzF-3-01 Sorszám: 3681
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 4/42 Kód: KD-14-SzF-3-01 Sorszám: 3681 Jogcímcs. LEADER - Képzés Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Küngös Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 11764 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 11764 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 3000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 8 db Természetes személyek % 95

96 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 5/42 Kód: KD-14-GF-1-07 Sorszám: 7184 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Kulturális turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság Küngösön fontos a helyi hagyományok őrzésa, ápolása. A helybeliek identitástudatát erősít ha múltjukat bemutatva a jelenkor számára is érthetővé és bemutathatóvá teszik, milyen gyökerekkel rendelkezik a település. Probléma/ lehetőség Nincs olyan épület, létesítmény Küngösön, amely bemutatótérként szolgálhatna ehhez a projekthez. Megoldási javaslat A tipikus falusi életet és a mezőgazdasági hagyományokat bemutató lakóház kialakítása és működtetése.A 3y-as tengely projektjéhez kapcsolódva 2011-től a létesítmény felszerelése és megnyitása a nagyközönség előtt. Várható eredmény A helyi identitástudat erősödés, újabb turisztikai vonzerő kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy a Küngösre látogatók egysre színesebb kínálattal találkozhassanak. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 96

97 Megoldási javaslatok 5/42 Kód: KD-14-GF-1-07 Sorszám: 7184
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 5/42 Kód: KD-14-GF-1-07 Sorszám: 7184 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Küngös Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 9620 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 9620 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 9623 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 9623 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 1 db Természetes személyek % 97

98 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 6/42 Kód: KD-14-GF-A-05 Sorszám: 85 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Turisztikai szálláshelyek fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Helyzet/ adottság A helyi közösség területén több olyan objektum található (megszüntetett iskolák, kollégiumok, egyházi épületek, stb.), amelyek alkalmasak minőségi ifjúsági szálláshelyek kialakítására. Probléma/ lehetőség Anyagi források hiányában ezek fejlesztése elmaradt, háttérbe szorult, így az épületek, területek jelenlegi állapotukban alkalmatlanok ezen funkció ellátására. Megoldási javaslat Az ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő egységek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, és szolgáltatásainak fejlesztése. Várható eredmény Ifjúsági turizmus fellendülése, minőségének javulása, helyi szintű bevételek növekedése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport A turisztikai tevékenységek ösztönzése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 98

99 Megoldási javaslatok 6/42 Kód: KD-14-GF-A-05 Sorszám: 85
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 6/42 Kód: KD-14-GF-A-05 Sorszám: 85 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 25000 EUR Egyházak 100% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 3 db Természetes személyek 60% 99

100 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 7/42 Kód: KD-14-GF-A-04 Sorszám: 84 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Turisztikai szálláshelyek fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Helyzet/ adottság A helyi közösség településeinek adottságai (Bakony és Balaton közelsége) lehetővé tennék a falusi turizmus fejlesztését. Probléma/ lehetőség A jelenlegi turisztikai igények mellett, falusi turizmus csak megfelelő minőségű és mennyiségű magánszálláshely rendelkezésre állása esetén fejleszthető, azonban nincsenek megfelelő minőségű falusi magánszálláshelyek a térségben. Megoldási javaslat Olyan projektek támogatása, amelyek a már működő szálláshelyek bővítésével, korszerűsítésével, akadálymentesítésével, szolgáltatásainak fejlesztésével növelik a valódi falusi turizmus színvonalát. A tervezett projekt támogatási igénye nem haladja meg a EUR nagyságrendet, valós igényekre épülő fejlesztést fogalmaz meg. Várható eredmény Falusi turizmus fellendülése, adóbevételek növekedése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport A turisztikai tevékenységek ösztönzése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 100

101 Megoldási javaslatok 7/42 Kód: KD-14-GF-A-04 Sorszám: 84
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 7/42 Kód: KD-14-GF-A-04 Sorszám: 84 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 80000 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 39164 EUR Non-profit szervezetek 60% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 23000 EUR Önkormányzatok 60% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak 60% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 20 db Természetes személyek 60% 101

102 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 8/42 Kód: KD-14-GF-A-06 Sorszám: 86 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Turisztikai szálláshelyek fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Helyzet/ adottság Küngösön található olyan objektum, amely alkalmas minőségi ifjúsági szálláshely kialakítására. Probléma/ lehetőség Anyagi források hiányában ez az épület jelenlegi állapotában alkalmatlan ezen funkció ellátására. Megoldási javaslat Az ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, korszerűsítése, akadálymentesítése, és szolgáltatásainak fejlesztése. Várható eredmény Ifjúsági turizmus fellendülése, minőségének javulása, helyi szintű bevételek növekedése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport A turisztikai tevékenységek ösztönzése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 102

103 Megoldási javaslatok 8/42 Kód: KD-14-GF-A-06 Sorszám: 86
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 8/42 Kód: KD-14-GF-A-06 Sorszám: 86 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Küngös Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 53750 EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 35000 EUR Non-profit szervezetek 0% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 53750 EUR Önkormányzatok 0% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4000 EUR Egyházak 100% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 1 db Természetes személyek 0% 103

104 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 9/42 Kód: KD-14-GF-A-02 Sorszám: 7281 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Agroturisztikai bemutatóhelyek Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Helyzet/ adottság A közösség területén több olyan fejlesztési szándék is megfogalmazódott, melyek az agroturisztiki kínálat bővítésére vonatkoznak, és ezek a tervek illeszkednek a terület lehetőségeihez Probléma/ lehetőség Forráshiány miatt ezek a fejlesztések eddig háttérbe szorultak, vagy elmaradtak. Megoldási javaslat Olyanszélesen, maximum EUR támogatási igényű, agroturisztikai (gépeket, falusi életet, tevékenységeket, agráráágazatokat, kézművesmesterségeket bemutaó) bemutatóhelyek kialakítása amelyek új színfoltot, ezzel új szolgáltatást hoznak a település kínálatába, vagy a meglévő szolgáltatásokat magasabb színvonalra emelik. Várható eredmény Olyan agroturisztikai bemutató helyekkel bővül a HACS területe, amelyek új színfoltjai a turisztikai kínálatnak, kiváló kiegészítő programkínálatot jelentenek az ide érkező turisták számára. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport A turisztikai tevékenységek ösztönzése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 104

105 Megoldási javaslatok 9/42 Kód: KD-14-GF-A-02 Sorszám: 7281
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 9/42 Kód: KD-14-GF-A-02 Sorszám: 7281 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 73000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 5000 EUR Egyházak 100% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 10 db Természetes személyek 60% 105

106 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 10/42 Kód: KD-14-GF-1-03 Sorszám: 3660 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Rekreációs, szabadidős szolgáltatásokra épülő turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás Helyzet/ adottság A HACS területén olyan települések találhatók, amelyekeket főként a szocialista nagyiparra visszavezethető múltjuk miatt szoros kapcsolat fűzi össze. Az iparterületek felbomlsát követően azonban saját új utakat, megoldásokat kerestek a települések. A stratégiában is megfogalmazott módon azonban: a fejlődés és fejlesztés ereje a közösségi együttműködésben rejlik, így olyan közös fejlesztési pontok kijelölése történt meg - nyitott pincék hálózata, kerékpárosbarát szolgáltatóhelyek kialakítása, nyitott kézműves műhelyek hálózata - mely egyedivé és vonzóvá teheti ezt a térséget. Probléma/ lehetőség Hiányzik az a rendszer és hálózat, illetve az egységes színvonal kritériumainak a meghatározása, amely alapja az ilyan rendszerek kialakításának a hálózatok működtetésének. Megoldási javaslat A kiemelkedő, és ellenőrzött színvonalú szolgáltatások kiajánlása és megvalósítása érdekében fontos lenne az ilyen típusú szolgáltató helyek hálózattá való alakítása, információs adatbázis biztosítása, és a közös védjegy alatt való működtetése. Adatbázis kialakítása, működtetése, szolgáltatók felkeresése, a program kiajánlása a rendszer monitoringjának működtetése, közös marketingstratégia kialakítása lehet a megoldása ennek a problémának. Várható eredmény A HACS területén egy egységes, magas színvonalú, egyedi arculatra épülő, a fenntartható turizmust segítő projekt megvalósulása. A vállalkozások fenntarthatóságának biztosítása, bevételteremtés vállalkozói és helyi szinten. A HACS szakmai szerepének megerősítése, a minőségbiztosítási, hálózat- és védjegyműködtetési rendszerkhez a szakmai háttér biztosítása. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 106

107 Megoldási javaslatok 10/42 Kód: KD-14-GF-1-03 Sorszám: 3660
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 10/42 Kód: KD-14-GF-1-03 Sorszám: 3660 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Berhida Magyará-zatra szoruló fogalmak védjegy: a HACS munkaszervezete által elkészítetett tanulmányban megfogalmazott egységes arculati és minőségbiztosítási rendszer, amelybe való kapcsolódás feltétele a Leader projektekben való részvételnek. A védjegygazda és működtető maga a HACS és a munkaszervezete. Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 80000 EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 80000 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 80000 EUR Önkormányzatok 0% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 80000 EUR Egyházak 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 1 db Természetes személyek 60% 107

108 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 11/42 Kód: KD-14-GF-1-04 Sorszám: 7161 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Rekreációs, szabadidős szolgáltatásokra épülő turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás Helyzet/ adottság A közösség településeinek jelentős része, (pl.: a Balaton parti települések) megközelíthető kerékpárúton. A más kistérségekben található településeink is elérhetők kerékpározásra alkalmas utakon, illetve a stratégia keretében megvalósításra kerülnek olyan projektek, melyek keretében kerékpározásra alkalmas turista útvonalak kerülnek kialakításra, felújításra. Probléma/ lehetőség A helyi szállásadók, kereskedelmi és vendéglátós szolgáltatók nincsenek felkészülve a kerékpáros turisták szakszerű és színvonalas fogadására. Nem ismerték még fel a lehetőséget, amely ebben a turisztikai célcsoportban rejlik. Nem rendelkeznek arra vonatkozó információval, milyen is egy "kerékpárosbarát" szolgáltatóheéy Megoldási javaslat Egységes védjegy alatt működő, színvonalas kerékpárosbarát szolgáltatóhelyek kialakításának támogatása: olyan hálózat működtetése, amely szaktudásával segíti ás támogatja a szolgáltató helyek kialakítását. A projektgazdával együttműködve kialakítják, és működtetik és az egységes védjegyrendszerbe való regisztrációra alalmassá teszik a szolgáltatóhelyeket. Adatbázis és hálózat kialakítása, működtetése. Várható eredmény A fenntartható, környezetbarát turizmus ezen ágának fejlődése, a vendégéjszakák száma, és a járulékos bevételek növekedése. IFA és helyi adó bevételek növekedése. A vállalkozások fenntarthatóságának biztosítása. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 108

109 Megoldási javaslatok 11/42 Kód: KD-14-GF-1-04 Sorszám: 7161
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 11/42 Kód: KD-14-GF-1-04 Sorszám: 7161 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 80000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 80000 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 80000 EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 3 db Természetes személyek % 109

110 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 12/42 Kód: KD-14-SzF-A-10 Sorszám: 774 Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Épített örökségek védelme, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra Helyzet/ adottság A településeken találhatók olyan, a település képét meghatározó védettség alatt nem álló épített örökségek (pl.: épületek, szobrok), amelyek állaga leromlott. Probléma/ lehetőség Ezen épített örökségek megőrzése, annak kulturális értéke, és a településképre gyakorolt meghatározó szerepe miatt fontos. Megoldási javaslat Az épületek védelmét, felújítását, fejlesztését célzó beruházások támogatása települések körében. Várható eredmény Egységes, szép településkép kialakítása, a kulturális értékeket szolgáló örökségek megőrzése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Falumegújítás és -fejlesztés Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 110

111 Megoldási javaslatok 12/42 Kód: KD-14-SzF-A-10 Sorszám: 774
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 12/42 Kód: KD-14-SzF-A-10 Sorszám: 774 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonfőkajár, Balatonkenese, Balatonvilágos, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 73000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak 100% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 20 db Természetes személyek 0% 111

112 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 13/42 Kód: KD-14-SzF-A-12 Sorszám: 776 Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Épített örökségek védelme, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra Helyzet/ adottság A településeken találhatók olyan, a település képét meghatározó helyi és/ vagy országos védettség alatt álló épített örökségek (pl.: épületek, szobrok), amelyek állaga leromlott. Probléma/ lehetőség Az épített örökségek megőrzése, annak kulturális értéke miatt fontos. Megoldási javaslat A védelem alatt álló épületek felújítását, fejlesztését célzó beruházások támogatása a települések körében. Várható eredmény Egységes, szép településkép kialakítása, a kulturális értékeket szolgáló örökségek megőrzése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 112

113 Megoldási javaslatok 13/42 Kód: KD-14-SzF-A-12 Sorszám: 776
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 13/42 Kód: KD-14-SzF-A-12 Sorszám: 776 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 69241 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 20000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak 100% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 10 db Természetes személyek 0% 113

114 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 14/42 Kód: KD-14-SzF-A-15 Sorszám: 780 Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Épített örökségek védelme, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra Helyzet/ adottság Küngösön találhatók olyan, a település képét meghatározó épített örökségek (pl.: épületek), amelyek állaga leromlott. Probléma/ lehetőség Az épített örökségek megőrzése, annak kulturális értéke, és a településképre gyakorolt meghatározó szerepe miatt fontos. Megoldási javaslat Az épületek védelmét, felújítását, fejlesztését célzó beruházások támogatása települések körében. Várható eredmény Egységes, szép településkép kialakítása, a kulturális értékeket szolgáló örökségek megőrzése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Falumegújítás és -fejlesztés Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 114

115 Megoldási javaslatok 14/42 Kód: KD-14-SzF-A-15 Sorszám: 780
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 14/42 Kód: KD-14-SzF-A-15 Sorszám: 780 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Küngös Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 12326 EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 12326 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 4500 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4000 EUR Egyházak 100% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 6 db Természetes személyek 0% 115

116 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 15/42 Kód: KD-14-SzF-A-13 Sorszám: 778 Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Épített örökségek védelme, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra Helyzet/ adottság Küngösön a helyi védelem alatt álló épített örökségek megismertetése fontos a helyi identitás fejlesztése és megőrzése szempontjából. Probléma/ lehetőség Az épített örökségek megőrzése, annak kulturális értéke miatt fontos. Megoldási javaslat Az épületek védelmét, felújítását, fejlesztését célzó beruházások támogatása, valamint kiadványok készítése. Várható eredmény Egységes, szép településkép kialakítása, a kulturális értékeket szolgáló örökségek megőrzése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 116

117 Megoldási javaslatok 15/42 Kód: KD-14-SzF-A-13 Sorszám: 778
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 15/42 Kód: KD-14-SzF-A-13 Sorszám: 778 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Küngös Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 12000 EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 12000 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 4500 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4000 EUR Egyházak 100% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 6 db Természetes személyek 0% 117

118 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 16/42 Kód: KD-14-SzF-A-11 Sorszám: 775 Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Leromlott, a településképet befolyásoló zöld felületek fejlesztése, rechabilitálása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra Helyzet/ adottság A településkép tekintetében meghatározó szereppel bírnak a védettség alatt nem álló zöldterületek (közparkok, pihenőhelyek, sétautak). Probléma/ lehetőség Az anyagi lehetőségek szűkössége miatt ezen településképi elemek karbantartása, felújítása sokszor nem megfelelő színvonalú. Megoldási javaslat Olyan maximum EUR támogatási igényű projektek támogatása, amelyek települések környezetét és megjelenését javító zöldfelületek kialakítására, a meglévők fejlesztésére irányulnak. Várható eredmény Egységes, gondozott településkép kialakítása, igényes a lakók és ide látogatók közérzetét javító zöldfelületek megjelenése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Falumegújítás és -fejlesztés Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 118

119 Megoldási javaslatok 16/42 Kód: KD-14-SzF-A-11 Sorszám: 775
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 16/42 Kód: KD-14-SzF-A-11 Sorszám: 775 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonfőkajár, Balatonkenese, Balatonvilágos, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 22000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 20 db Természetes személyek 0% 119

120 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 17/42 Kód: KD-14-SzF-A-14 Sorszám: 779 Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Leromlott, a településképet befolyásoló zöld felületek fejlesztése, rechabilitálása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra Helyzet/ adottság Küngös településképének tekintetében meghatározó szereppel bírnak a zöldterületek (közparkok, pihenőhelyek, sétautak). Probléma/ lehetőség Az anyagi lehetőségek szűkössége miatt ezen településképi elemek karbantartása, felújítása sokszor nem megfelelő színvonalú. Megoldási javaslat A település környezetét, és megjelenését javító zöldfelületek kialakítása, a meglévők fejlesztése. Várható eredmény Egységes, gondozott településkép kialakítása, igényes a lakók, és ide látogatók közérzetét javító zöldfelületek megjelenése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Falumegújítás és -fejlesztés Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 120

121 Megoldási javaslatok 17/42 Kód: KD-14-SzF-A-14 Sorszám: 779
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 17/42 Kód: KD-14-SzF-A-14 Sorszám: 779 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Küngös Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 11000 EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 11000 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 4500 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4000 EUR Egyházak 100% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 6 db Természetes személyek 0% 121

122 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 18/42 Kód: KD-14-SzF-A-16 Sorszám: 781 Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Természeti örökségek megőrzése Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok Helyzet/ adottság A térségben találhatók olyan természeti örökségek (pl.: római fürdő, gyurgyalag leső- hely), amelyek fennmaradása veszélyeztetett. Probléma/ lehetőség A természeti örökségek fennmaradása, annak természeti értéke, és turisztikai szerepe miatt fontos. Megoldási javaslat Olyan maximum EUR támogatási igényű projektek támogatása, amelyek a természeti örökségekhez kapcsolódó tanösvények kialakítására, a létezők felújítására, fejlesztésére, kiadványok készítésére, a természeti értékekről, és a környezetvédelem fontosságáról szóló táblák kihelyezésére irányulnak . Várható eredmény A természeti örökségek fennmaradása, a természeti értékek tisztelete, a fenntartható turisztikai jelleg biztosítása. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 122

123 Megoldási javaslatok 18/42 Kód: KD-14-SzF-A-16 Sorszám: 781
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 18/42 Kód: KD-14-SzF-A-16 Sorszám: 781 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonfőkajár, Balatonkenese, Balatonvilágos, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 60000 EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 24000 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 12000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak 100% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 10 db Természetes személyek 0% 123

124 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 19/42 Kód: KD-14-SzF-1-08 Sorszám: 7160 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra Helyzet/ adottság A térség települései a HVS megalkotásánál kifejezték azt az igényüket, hogy olyan egyedi közös projektet valósítsanak meg, amely mintaértékű a LEADER projektek között, hiánypótló jellegű és olyan turisztikai attrakciónak is számít, ami növeli a térség vonzerejét. Ezek a projektek a kultúra, tudomány, a szabadidő hasznos eltöltése és az oktatás témakörében kerülhetnek megfogalmazásra. Probléma/ lehetőség Hiányoznak olyan a közösségi terek, amelyek megfelelnének ezen elvárásoknak, amelyek egységesen demonstrálnák a települések összetartását és összetartozását. Megoldási javaslat LEADER Kultúrparkok és központok kialakítása, melyek egységes arculattal bírnak, minden korosztály számára biztosítják a szabadidő hasznos eltöltését, és eközben képesség és tudásfejlesztő, információszolgáltató képességgel is bírnak. Színhelyei a közösségi programoknak, turisztikai vonzerőt jelentenek, így hozzájárulnak a település és a térség megismertetéséhez. Élhetőbbé teszik a térséget az itt élők, és vonzóbbá az idelátogatók számára. A LEADER kultúrparkokkal és központokkal szemben támasztott elvárásokat a HACS munkaszervezete által kiadott megbízás alapján elkészített tanulmány tartalmazza, melyben mind a tartalmi, mind az arculati elemek meghatározásra kerülnek. Várható eredmény Olyan a kulturális és oktatási célú közösségi terek kerülnek kialakításra, amely növeli az itt élők konfortérzetét, vonzó turisztikai attrakció és egyedülálló Leader szellemiségű kezdeményezés Támogat-ható tevékeny-ségek Leader Kultúrpark és Kultúrközpont cím minősítési díja a HACS felé, Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Tradicionális eszközbeszerzés, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 124

125 Megoldási javaslatok 19/42 Kód: KD-14-SzF-1-08 Sorszám: 7160
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 19/42 Kód: KD-14-SzF-1-08 Sorszám: 7160 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak A kötelező arculati elemeket, a 3-as tengelyes fejlesztésektől megkülönböztető tartalmakat a munkaszervezet által elkészítetett és kötelezően alkalmazandó tanulmány tartalmazza. Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 8000 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 22 db Természetes személyek % 125

126 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 20/42 Kód: KD-14-SzF-A-09 Sorszám: 773 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra Helyzet/ adottság A közösség településein igény mutatkozik a kisgyermekek által is biztonsággal igénybe vehető kültéri játszóterek használatára. Probléma/ lehetőség Az önkormányzatok forráshiánya miatt, ezen közösségi terek fejlesztése, kiépítése hiányzik. Megoldási javaslat Olyan maximum EUR támogatási igényű projektek támogatása, amelyek az EU normáknak megfelelő kültéri játszóterek kialakítására, a meglévők átépítésére irányulnak. Várható eredmény Új, magas színvonalú, a kisgyermekes családok hasznos szabadidő eltöltését lehetővé tevő közösségi tereinek létrejötte. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Falumegújítás és -fejlesztés Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 126

127 Megoldási javaslatok 20/42 Kód: KD-14-SzF-A-09 Sorszám: 773
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 20/42 Kód: KD-14-SzF-A-09 Sorszám: 773 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 90000 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 15000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 10 db Természetes személyek 0% 127

128 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 21/42 Kód: KD-14-SzF-1-09 Sorszám: 772 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Kulturális és szabadidős szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra Helyzet/ adottság A közösség településeinek közösségi életében fontos szerepet játszanak a sporttevékenységre alkalmas kültéri pályák. Probléma/ lehetőség A sportpályák infrastrukturális felszereltsége alacsony, nem szolgálják a magasabb színvonalú szabadidős tevékenység végzését, és rendezvények lebonyolítását. Emellett hiányoznak, az egyre nagyobb igénnael jelentkező tematikus szabadidő - sport parkok, pl. íjászat,szabadtéri tornapálya, mászófal. Megoldási javaslat A nem kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézményekhez kapcsolódó, a szabadidősport fejlesztését elősegítő sportpályák fejlesztése, eszközök beszerzése, kiszolgáló infrastruktúra kiépítése. Új tematikus szabadisősport pályák kiépítése. Várható eredmény Új, magas színvonalú közösségi tér megteremtése, az egészséges életmódra való nevelés megalapozása. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (15%), Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 128

129 Megoldási javaslatok 21/42 Kód: KD-14-SzF-1-09 Sorszám: 772
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 21/42 Kód: KD-14-SzF-1-09 Sorszám: 772 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 50000 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 50000 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 20000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 5 db Természetes személyek 0% 129

130 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 22/42 Kód: KD-14-SzF-A-08 Sorszám: 770 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Alapszolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra Helyzet/ adottság A térség településein mindenhol működik faluház, kultúrház, művelődési ház, amelyek fizikai és infrastrukturális állapota rendkívül alacsony. Probléma/ lehetőség Az alacsony fizikai és infrastrukturális állapotok miatt, az intézmények nem tudják megfelelő minőségben ellátni a rájuk eső feladatokat. Megoldási javaslat Faluházak, kultúrházak, művelődési házak fejlesztésének támogatása, a lakosság magasabb szintű kulturális, szabadidős igényeinek kielégítése céljából. Kiemelt cél az integrált közösségi és szolgáltató terek kialakítása. Várható eredmény Közösségi élet fellendülése, magasabb szintű kulturális tevékenység megvalósulása. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport A vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgál... Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 130

131 Megoldási javaslatok 22/42 Kód: KD-14-SzF-A-08 Sorszám: 770
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 22/42 Kód: KD-14-SzF-A-08 Sorszám: 770 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 22 db Természetes személyek % 131

132 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 23/42 Kód: KD-14-SzF-B-09 Sorszám: 3068 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése Szektor/fejlesztési téma: Telekommunikáció Helyzet/ adottság Közösségünk településein a kis- és középvállalkozásoknál, a közszférában, és a civil szférában alacsony az információs- és kommunikációs technológiai megoldások alkalmazása. Probléma/ lehetőség Mindhárom szektor versenyképességét, esélyegyenlőségét rontja, és munkájának hatékonyságát gátolja a korszerű hardver- és szoftverberendezések hiánya. Megoldási javaslat Mindhárom szektornál erősíteni kell az IKT megoldások alkalmazását, on-line ügyfélszolgálati rendszerek, integrált marketingrendszerek kialakítását, valamint integrált vállalatirányítási rendszerek bevezetését. Várható eredmény Közösségünk településein a 3 szféra versenyképessége nő, bevételeik növekednek, a kommunikációs akadálymentesítés megvalósítása révén a hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlősége javul. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás GOP - 2. prioritás - A vállalkozások (kiemelten a kkv-k) komplex fejlesztése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 132

133 Megoldási javaslatok 23/42 Kód: KD-14-SzF-B-09 Sorszám: 3068
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 23/42 Kód: KD-14-SzF-B-09 Sorszám: 3068 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 20 db Természetes személyek % 133

134 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 24/42 Kód: KD-14-SzF-B-10 Sorszám: 3039 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Alapszolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szociális ellátás Helyzet/ adottság Közösségünk településein a gyermekjóléti alapellátások, és szociális intézmények rendelkezésre állása korlátozott, a meglévő infrastruktúra elavult. Probléma/ lehetőség A településeken alacsony az elérhető házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, támogatószolgálat, utcai szociális munka, családsegítő- és gyermekjóléti szolgálat, családi napközi, és szociális nappali ellátások elérhetősége. Megoldási javaslat A meglévő nevesített alapellátások infrastruktúrájának korszerűsítése, új szolgáltatások megteremtése. Várható eredmény Közösségünk településein a szociális alapellátások számának növekedése, és színvonalának emelkedése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás KDOP - 5. prioritás - Technikai segítségnyújtás Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 134

135 Megoldási javaslatok 24/42 Kód: KD-14-SzF-B-10 Sorszám: 3039
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 24/42 Kód: KD-14-SzF-B-10 Sorszám: 3039 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 20 db Természetes személyek % 135

136 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 25/42 Kód: KD-14-SzF-B-11 Sorszám: 2953 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése Szektor/fejlesztési téma: Egészségügyi ellátás Helyzet/ adottság Közösségünk településein az egészségügyi intézmények nagy része nem akadálymentes, valamint az épületek állaga leromlott, évvel ezelőtt készültek. Probléma/ lehetőség A tetők szigetelése nem megoldott, a nyílászárók elavultak, így az épületek energetikai adottságai gyengék, fűtésük, megvilágításuk sokba kerül. Valamiféle fogyatékossággal küzdő csoportok nem, vagy csak valamiféle segítségnyújtással tudják igénybe venni őket. Megoldási javaslat Az épületeket és a tetőket fel kell újítani, a nyílászárókat kicserélni. Várható eredmény A közösség területén a szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlő esélyű lesz a fogyatékkal élő személyek számára is, az épületek fűtési-, és világítási költsége jelentősen lecsökken. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás KDOP - 5. prioritás - Technikai segítségnyújtás Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 136

137 Megoldási javaslatok 25/42 Kód: KD-14-SzF-B-11 Sorszám: 2953
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 25/42 Kód: KD-14-SzF-B-11 Sorszám: 2953 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 20 db Természetes személyek % 137

138 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 26/42 Kód: KD-14-SzF-B-05 Sorszám: 2961 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság Helyzet/ adottság A települések közútjai leromlott műszaki állapotúak, ezáltal nehézkes a szolgáltatások elérése, és a munkábajárás. Probléma/ lehetőség A közösség településeinek útjai rossz állapotúak, nem akadálymentesítettek, és balesetveszélyesek. Megoldási javaslat A települések közútjainak felújítása, újak építése, járdák és parkolók kialakítása, felújítása és akadálymentesítése, gyalogátkelők biztonságossá tétele, csapadékvíz- elvezetők, árkok építése, zöldfelületek kialakítása, kerékpárutak építése, és felújítása. Várható eredmény Az utak felújításának és építésének eredményeként könnyebben, és gyorsabban elérhetővé válnak a települési szolgáltatások, ezáltal nő a közösség településeinek népesség- megtartó ereje, javul a településkép, nő a komfortérzet, és csökken a balesetveszély. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás KDOP - 4. prioritás - Helyi és térségi kohéziót segítő infrastrukturális fejlesztés Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 138

139 Megoldási javaslatok 26/42 Kód: KD-14-SzF-B-05 Sorszám: 2961
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 26/42 Kód: KD-14-SzF-B-05 Sorszám: 2961 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 22 db Természetes személyek % 139

140 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 27/42 Kód: KD-14-SzF-B-06 Sorszám: 2778 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Alapszolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Oktatás Helyzet/ adottság Helyi közösségünk településein az oktatási intézmények épületei elavultak, a 60-as, 70-es években készültek. Probléma/ lehetőség Az oktatási intézmények épületei nem biztonságosak az óvodai és iskolás korú tanulók számára, az akadálymentesítésük nem megoldott, így a valamilyen fogyatékossággal rendelkező csoportok kiszorulnak a szolgáltatást használók köréből. Számos helyen nem rendelkeznek tornateremmel, vagy a tornaszoba mérete és adottságai alkalmatlanok a gyermekek sportolására. Megoldási javaslat Az épületek felújítása, akadálymentesítése, tornateremmel való ellátása. Várható eredmény Egészséges ifjúság, az alapszolgáltatások egyenlő eséllyel való hozzáférésének elősegítése a kistelepüléseken. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás KDOP - 5. prioritás - Technikai segítségnyújtás Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 140

141 Megoldási javaslatok 27/42 Kód: KD-14-SzF-B-06 Sorszám: 2778
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 27/42 Kód: KD-14-SzF-B-06 Sorszám: 2778 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 22 db Természetes személyek % 141

142 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 28/42 Kód: KD-14-SzF-B-07 Sorszám: 2781 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Alapszolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Oktatás Helyzet/ adottság A közösség településein az oktatási intézmények informatikai eszközökkel való ellátása szegényes, ennél fogva a korszerű tudásbázisokhoz való hozzáférés korlátozott. Probléma/ lehetőség A kistelepüléseken élő gyermekek és felnőttek számos információhoz nem juthatnak hozzá, ami egyébként a napi életvitelüket elősegítené, és életminőségüket javítaná. Megoldási javaslat Az oktatási intézmények felszerelése korszerű informatikai eszközökkel. Várható eredmény Az információhoz való hozzájutás esélyegyenlőségének megteremtése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás TIOP - 1. prioritás - Az oktatási infrastruktúra fejlesztése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 142

143 Megoldási javaslatok 28/42 Kód: KD-14-SzF-B-07 Sorszám: 2781
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 28/42 Kód: KD-14-SzF-B-07 Sorszám: 2781 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 22 db Természetes személyek % 143

144 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 29/42 Kód: KD-14-SzF-A-07 Sorszám: 769 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Alapszolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közlekedés Helyzet/ adottság Fejletlen, és részben hiányzik a helyi közösség településeit, és az érintett kistérségeket összekötő tömegközlekedési infrastruktúra. Probléma/ lehetőség Közösségi buszjáratok indításával megoldható a települések intenzívebb összekapcsolása. Megoldási javaslat Az igényeknek megfelelő közösségi, nem menetrendszerű buszjáratok indításának támogatása a közösség települései között Várható eredmény Jobb közlekedési lehetőség biztosításával a helyi szolgáltatások igénybevétele kerülhet előtérbe a közösség településein. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport A vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgál... Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 144

145 Megoldási javaslatok 29/42 Kód: KD-14-SzF-A-07 Sorszám: 769
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 29/42 Kód: KD-14-SzF-A-07 Sorszám: 769 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonfőkajár, Balatonkenese, Balatonvilágos, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 5 db Természetes személyek % 145

146 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 30/42 Kód: KD-14-GF-A-03 Sorszám: 82 Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Működő mikrovállalkozások fejlesztésének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Kereskedelem, javítás Helyzet/ adottság A helyi közösség területén a mikrovállalkozások működése és tevékenykedése jellemző. Probléma/ lehetőség Forráshiány miatt a szolgáltatások minőségi fejlesztése lassú annak ellenére, hogy több innovatív fejlesztési elképzelés is megfogalmazódott (pl.: modern környezetbarát szállítási, raktározási technológiák bevezetése, régi gyártósorok modernizálása, kihasználatlan leépült ipari komplexumok új funkcióval való megtöltése). Megoldási javaslat Fenntartható, innovatív vállalkozói fejlesztési elképzelések támogatása működő és most alakuló mikrovállalkozások esetén. Várható eredmény Új munkahelyek teremtődnek, növekszik a szolgáltatások minősége és színvonala, a vállalkozások fenntarthatóvá válnak, növekednek a helyi szintű adóbevételek.1 Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 146

147 Megoldási javaslatok 30/42 Kód: KD-14-GF-A-03 Sorszám: 82
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 30/42 Kód: KD-14-GF-A-03 Sorszám: 82 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek 0% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 73000 EUR Önkormányzatok 0% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 20 db Természetes személyek 60% 147

148 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 31/42 Kód: KD-14-GF-B-01 Sorszám: 3345 Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Működő mikrovállalkozások fejlesztésének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Helyzet/ adottság Közösségünk 2 településén, Vilonyán és Öskün található KKv fenntartásában működő bányaüzem. Probléma/ lehetőség A bányászati gépek elöregedtek, elavultak, nem képesek a piaci verseny feltételeinek megfelelni, és helytállni. Megoldási javaslat Új, korszerű, versenyképes bányagépek vásárlása, amelyek az EU szabványainak, és környezetvédelmi előírásainak mindenben megfelelnek. Várható eredmény Az új, korszerű bányászati gépekkel versenyképes vállalkozások létrejötte, sikeresebb piaci részvétel, növekvő ismertség, és értékesítésből származó bevétel, ami a vállalkozások fenntarthatóságát, és a helyi adóbevételek növekedését is biztosítja. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás GOP - 2. prioritás - A vállalkozások (kiemelten a kkv-k) komplex fejlesztése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 148

149 Megoldási javaslatok 31/42 Kód: KD-14-GF-B-01 Sorszám: 3345
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 31/42 Kód: KD-14-GF-B-01 Sorszám: 3345 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Öskü, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 2 db Természetes személyek % 149

150 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 32/42 Kód: KD-14-GF-B-02 Sorszám: 2701 Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Működő mikrovállalkozások fejlesztésének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Építőipar Helyzet/ adottság A közösség területén működő építőipari vállalkozások technológiai eszközparkja korszerűtlen, gépeik elavultak, így nem versenyképesek. Probléma/ lehetőség A versenyképesség hiányából adódóan nem alkalmasak beszállítói feladatok ellátására. Megoldási javaslat A géppark lecserélése új, vagy három évnél nem régebbi eszközök beszerzése. Várható eredmény Az új gépekkel versenyképes, fenntartható vállalkozások létrejötte, helyi adóbevételek növekedése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás GOP - 2. prioritás - A vállalkozások (kiemelten a kkv-k) komplex fejlesztése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 150

151 Megoldási javaslatok 32/42 Kód: KD-14-GF-B-02 Sorszám: 2701
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 32/42 Kód: KD-14-GF-B-02 Sorszám: 2701 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 50 db Természetes személyek % 151

152 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 33/42 Kód: KD-14-GF-B-03 Sorszám: 3349 Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Működő mikrovállalkozások fejlesztésének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Szállítási, raktározási, postai és távközlési szolgáltatásokra vonatkozó megoldási javaslatok Helyzet/ adottság Közösségünk azon településein, ahol jelentős az ipari tevékenység (pl.: Berhida- Peremartongyártelep, Pétfürdő, Balatonfűzfő), jelentős cégek működnek, amelyek raktározási kapacitása nem elegendő a szezonális igények kielégítésére, továbbá szállító eszközeik korszerűtlenek. Probléma/ lehetőség A szűkös raktározási kapacitások miatt a munkaszervezésben problémák jelentkeznek, mivel vannak időszakok, mikor 3 műszakban kell dolgozni az igények kielégítésére, más időszakban viszont leállásra kényszerülnek az üzemek. A korszerű szállítóeszközök hiánya jelentős bérleti költségnövekedést okoz a cégeknek, amely a versenyképességüket rontja a más, saját gépekkel rendelkező vállalkozásokkal szemben. Megoldási javaslat Logisztikai park kiépítése, és korszerű szállítóeszközök beszerzése. Várható eredmény A nagyobb raktározási helyek, és a korszerű szállítóeszközök segítségével sikeresebb piaci részvétel, piaci pozíciók megerősödése, növekvő ismertség, és a gyorsabb értékesítésből több bevétel származik, ami a vállalkozások fenntarthatóságát, és a helyi adóbevételek növekedését is biztosítja. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás GOP - 3. prioritás - A modern üzleti környezet elősegítése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 152

153 Megoldási javaslatok 33/42 Kód: KD-14-GF-B-03 Sorszám: 3349
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 33/42 Kód: KD-14-GF-B-03 Sorszám: 3349 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 4 db Természetes személyek % 153

154 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 34/42 Kód: KD-14-GF-6-01 Sorszám: 2805 Prioritás: Társadalmi tőke erősítése Intézkedés: Fenntartható együttműködési formák támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság Közösségünk települései jelenleg is rendelkeznek belföldi és nemzetközi testvértelepülési kapcsolatokkal, melyek a Leader szellemiség jegyében tovább fejleszthetők. Helyi közösségünk is kapcsolatba került már tapasztalattal, és Leader múlttal rendelkező sikeresen működő olasz és holland Leader közösségekkel. Probléma/ lehetőség Ezek a kapcsolatok általában az önkormányzati és kulturális találkozókra szűkülnek, melyben a vállalkozói és a civil szféra nem, vagy csak nagyon korlátozott módon vesz részt. Megoldási javaslat A gazdasági és kulturális élet több területén is tapasztalatcserével, hálózatépítéssel és együttműködések kialakításával lehet fejleszteni a helyi közösségek tevékenységét. Így olyan a már meglévő kapcsolatokon túlnyúló együttműködések kerülhetnek támogatásra, amelyek a gazdasági szféra számára is megoldásokat, lehetőségeket kínálnak Várható eredmény Olyan civil és önkormányzati projektek támogatása, amelyek a gazdasági élet szereplőit is képesek bevonni a munkába, számukra is fejlesztési, fejlődési lehetőségeket kínálnak. Olían szférákon átnyúló együttműködések jönnek létre, melyek így erősebbek, jobban biztosítják a fenntarthatóságot és a hagyományos protokoláris és kulturális kapcsolattartáson túl a hálózatok kialakításával és működtetésével a gazdasági fellendüléshez is hozzájárulhatnak. Támogat-ható tevékeny-ségek szállás, étkezés, utazás, utasbiztosítás, ajándéktárgyak (5%), Kapcsolattartás költségei, Képzés/Oktatás, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP Intézkedéscsoport Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 154

155 Megoldási javaslatok 34/42 Kód: KD-14-GF-6-01 Sorszám: 2805
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 34/42 Kód: KD-14-GF-6-01 Sorszám: 2805 Jogcímcs. LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek 80% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 3750 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 35 db Természetes személyek % 155

156 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 35/42 Kód: KD-14-GF-7-01 Sorszám: 7211 Prioritás: Társadalmi tőke erősítése Intézkedés: Fenntartható együttműködési formák támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás Helyzet/ adottság A térség települései a HVS megalkotásánál kifejezték azon akaratukat, hogy olyan közös projektet alakítsanak ki, amelyek segítik az egységes arculat megteremtését, minden jogosult település számára az esélyegyenlőség alapján fejlesztési lehetőséget jelent. Probléma/ lehetőség Hiányzott ez az összefogás, a közösségi szellem kialakítása nehéz, minden település a saját boldogulását, saját úton keresi. Megoldási javaslat Olyan egységes arculattal rendelkező projekt megfogalmazása és megvalósítása, amely minden jogosult település számára egyformán ad esélyt a fejlesztésre, segíti a civil a vállalkozói és az önkormányzati szféra projektjeinek megvalósulását. Lehetővé teszi, hogy a HACS területét egységes turisztikai célpontként kommunikáljuk és közös programtervvel várjuk az ide látogatkat. A projektben résztvevőket képzéssel, oktatással segítjük, mentori programmal támogatjuk, hogy a fenntartási időszakban és azon túl is életképes projektek legyenek. A projekt generálója és koordinálója maga a HACS, így biztosítva az egységes magas színvonalat. Az összetartozó HPME-k: KD-14-GF-1-03, KD-14-GF-1-06, KD-14-GF-1-04, KD-14-GF-1-01, KD-14-GF-1-02, KD-14-GF-5-01 Várható eredmény Vonzó, a közösségi szellemiséget képviselő, azt ismét értékként és lehetőségként megélő, fejlődő közösség kialakulása. Javul az itt élők konfortérzete, identitástudata, segíti a könnyebb beazonosítást. Támogat-ható tevékeny-ségek működési költségek 7800 EUR, internetes oldal készítése és működtetése, internetes adatbázis készítése működtetése (szoftver, hardver), utazás, szállás, étkezés, szakkönyvek, szaklapok, Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Kapcsolattartás költségei, Képzés/Oktatás, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Rendezvény, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 156

157 Megoldási javaslatok 35/42 Kód: KD-14-GF-7-01 Sorszám: 7211
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 35/42 Kód: KD-14-GF-7-01 Sorszám: 7211 Jogcímcs. LEADER - Komplex projekt Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 157

158 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 36/42 Kód: KD-14-GF-1-01 Sorszám: 80 Prioritás: Fenntartható agrárgazdaság fejlesztése Intézkedés: Helyi feldolgozású termékek értékesítésének növelése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Helyzet/ adottság A közösség több településén (pl.: Felsőőrs, Berhida, Sóly, Hajmáskér, Balatonfőkajár, Alsóörs, stb.) sokan azonos fajtájú bort (pl.: olaszrizling) termelnek kis mennyiségben, saját pincékben. Probléma/ lehetőség A szükséges engedélyek és követelmények ismerete nélkül nehézkes az egyéni előrelépés és a hálózattá fejlődés. Kistermelői/egyéni szinten nem éri meg a marketingtevékenység, pedig ezzel növelhető lenne az értékesítés. Megoldási javaslat Olyan nyitott pince hálózat kialakítása, amelynek tagjai kapcsolódnak a HACS által kidolgozott és irányított védjegyrendszerhez, olyan fejlesztések, beruházások megvalósítása, melyek a védjegy és hálózati kritériumok elérése érdekében valósulnak meg. A védjegyrendszerhez való kapcsolódás növelheti a pincék ismertségét, turisztikai célponttá vállhatnak, biztosíthatóvá válik a fenntarthatóság. Várható eredmény A növekvő értékesítéssel növekszik a termelők bevétele, ami a jövőbeni minőségi fejlesztéseket lehetővé teszi, és ezzel együtt a települések adóbevétele is növekedni fog. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 158

159 Megoldási javaslatok 36/42 Kód: KD-14-GF-1-01 Sorszám: 80
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 36/42 Kód: KD-14-GF-1-01 Sorszám: 80 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Védjegy: A HACS működési költségéből elkészített tanulmányban kidolgozott egységes arculati és minőségbiztosítási renszer, amelyhez való csatlakozás feltétele Leader forrásból való részesülésnek. Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 70000 EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 70000 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 16000 EUR Önkormányzatok 0% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 1200 EUR Egyházak 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 20 db Természetes személyek 60% 159

160 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 37/42 Kód: KD-14-GF-5-01 Sorszám: 78 Prioritás: Fenntartható agrárgazdaság fejlesztése Intézkedés: Helyi agrártermékek minőségének javítása és standardizálása Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Helyzet/ adottság A térség településeinek közepes szintű mezőgazdasági adottsága ellenére több kis gazdaságban dolgoznak fel mezőgazdasági termékeket (pl. Hajmáskér, Sóly, Felsőőrs, Ősi, stb.), zöldséget, gyümölcsöt, és csonthéjasokat. Probléma/ lehetőség A szétaprózódás miatt a termékek (pl. lekvárok, savanyúságok, szörpök, gyümölcs alapú alkoholos italok, aszalványok, stb.) értékesítése esetleges, a minőség nem standard. Megoldási javaslat Hálózat létrehozásának támogatása, a tudás megosztásának, a minőség standardizálásának, tradicionális receptek felkutatásának, illetve egységes marketingstratégia, és védjegy kidolgozásának céljából, helyi elárusító csatornák működtetése, kisléptékű beruházások az előzőekhez kapcsolódóan. Várható eredmény Sikeresebb piaci részvétel, növekvő ismertség és értékesítésből származó bevétel, ami a vállalkozások fenntarthatóságát, és a helyi adóbevételek növekedését is biztosítja. Támogat-ható tevékeny-ségek vásáron, rendezvényen való megjelenés kitelepülési és hatósági költségei, Eszközbeszerzés, Kapcsolattartás költségei, Képzés/Oktatás, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Rendezvény, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 160

161 Megoldási javaslatok 37/42 Kód: KD-14-GF-5-01 Sorszám: 78
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 37/42 Kód: KD-14-GF-5-01 Sorszám: 78 Jogcímcs. LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 30000 EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 30000 EUR Non-profit szervezetek 80% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 30000 EUR Önkormányzatok 0% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 30000 EUR Egyházak 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 1 db Természetes személyek 0% 161

162 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 38/42 Kód: KD-14-GF-A-01 Sorszám: 81 Prioritás: Fenntartható agrárgazdaság fejlesztése Intézkedés: Agrártermékek helyi szintű termesztésének, és az állattartás körülményeinek korszerűsítése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Helyzet/ adottság A közösség több településén (pl.: Öskü, Ősi, Tés) a növénytermesztés és az állattartás feltételei korszerűtlenek, nem felelnek meg a mai EU követelményeknek. Probléma/ lehetőség A növénytermesztés és az állattartás technológiai, technikai fejlesztése szükséges, továbbá a meglévő infrastruktúra (terménytárolók, istállók, stb.) korszerűsítése. Megoldási javaslat Modern gépek beszerzése, infrastruktúra felújítása, bővítése, korszerű állattartást szolgáló eszközök vásárlása. Várható eredmény Gazdaságok életképességének növekedése, a termékek minőségének javulása, az adóbevételek növekedése. Támogat-ható tevékeny-ségek a HACS által működtetett védjegyrendszerbe való regisztráció díja, Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Kapcsolattartás költségei, Képzés/Oktatás, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 1. Intézkedéscsoport A mezőgazdasági üzemek korszerűsítése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 162

163 Megoldási javaslatok 38/42 Kód: KD-14-GF-A-01 Sorszám: 81
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 38/42 Kód: KD-14-GF-A-01 Sorszám: 81 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 100 db Természetes személyek % 163

164 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 39/42 Kód: KD-14-GF-1-02 Sorszám: 92 Prioritás: Gazdasági környezet fejlesztése Intézkedés: Tanácsadói szolgáltatások igénybevételének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás Helyzet/ adottság A térségben minden településen, a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál, a megalakulásuk körülményeire és lehetőségeire való tekintettel, hiányzik a modern vállalatirányítási attitűd és szaktudás. A terület nem rendelkezik olyan az igényeknek megfelelő többfunkciós szolgáltató hellyel, amely ezeket a problémákat kezelni tudná. Hiányzik a fejlesztéshez és tervezéshez szükséges objektum a humánerőforrás működtetéséhez szükséges infrastruktúra. Nincsenek a térségben képzőhelyek, amelyek a Leader programhoz kapcsolódó, azokhoz illeszkedő és megfelelő képzéseket mentori programot valósítana meg. Probléma/ lehetőség Ezek hiányában nem indulhatott meg a közösségek igazi fejlődse, hiszen éppen azok mozgatórugói hiányoznak. A vállalatirányítási attitűd és szaktudás hiánya miatt pedig csökken a vállalatok versenyképessége. Nincsenek megfelelő képzések, drága a szaktanácsadás, a pályázatírás, ezért sokan elesnek a lehetőségtől. A pályázati tanácsadás, pályázatfigyelés sokszor semmilyen hasznot nem hoz, mivel nem társul mellé, vagy nem tartalmaz konkrét segítségnyújtást a projektmegfogalmazás terén. Megoldási javaslat A versenyképes vállalkozói ötletek megvalósulását elősegítő, vezetési, marketing, és adminisztratív ismeretek átadását célzó szaktanácsadások (pl.: pénzügyi, jogi, kommunikációs, pályázatírás) igénybevételének támogatása, mentori program működtetése a települések vállalkozóinak, civil szervezeteinek. Olyan a HVS megvalósításához kötődő fejlesztőközpontok létrehozása, amely a projektek megvalósításához, a kialakuló hálózatok számára infrastrukturális háttérként működik, képző és tanácsadó központ. Olyan képzéseket valósít meg, melyeksegítséget nyújtanak a településeken felmerülő igények, problémák megoldására. A szolgáltatás alapvetően nem helyi, hanem legalább mikrotérségi szinten szolgáltat. Segíti és képzi az ÚMVP keretében nyertes ügyfeleket. Várható eredmény Egy többfunkciós szolgáltatóközpont létrejötte, a mikro- és KKV szektor életképességének növelése, sikeresebb vállalkozói magatartás kialakulása, a piaci pozíciók megerősítése, a civil szféra számára a fenntarthatóságot biztosító információk és szolgáltatások biztosítása. A térség és az itt élők és dolgozók számára hasznos képzések megvalósítása, az ÚMVP sikeres megvalósulásához segítség. Támogat-ható tevékeny-ségek Működési költség 10% max 7800 EUR, szaktanácsadás, Eszközbeszerzés, Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, Kapcsolattartás költségei, Képzés/Oktatás, Marketing tevékenység, Rendezvény, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 164

165 Megoldási javaslatok 39/42 Kód: KD-14-GF-1-02 Sorszám: 92
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 39/42 Kód: KD-14-GF-1-02 Sorszám: 92 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 60000 EUR Vállalkozások 0% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 60000 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 30000 EUR Önkormányzatok 0% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 10000 EUR Egyházak 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 3 db Természetes személyek 0% 165

166 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 40/42 Kód: KD-14-SzF-B-04 Sorszám: 2770 Prioritás: Gazdasági környezet fejlesztése Intézkedés: Tanácsadói szolgáltatások igénybevételének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Ipari parkok Helyzet/ adottság A közösség néhány települése, (Balatonfűzfő, Berhida, Pétfürdő) nagyipari múltjából adódóan rendelkezik olyan ipari területekkel, amelyek alkalmasak logisztikai központok, ipari parkok kialakítására. Probléma/ lehetőség A területek infrastrukturális feltételei elavultak, leromlottak. A tőkehiány miatt ezeken a területeken nem történik fejlesztés, így a vállalkozások betelepítése is nehézkes. Megoldási javaslat Az ipari területek környezetbarát infrastrukturális fejlesztése, integrált programok bevezetése, működő modern logisztikai központok és ipari parkok kialakítása. Várható eredmény Új, fenntartható vállalkozások megjelenése, magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtása, helyi adóbevételek növekedése. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás GOP - 3. prioritás - A modern üzleti környezet elősegítése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 166

167 Megoldási javaslatok 40/42 Kód: KD-14-SzF-B-04 Sorszám: 2770
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 40/42 Kód: KD-14-SzF-B-04 Sorszám: 2770 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Balatonfűzfő, Berhida, Pétfürdő Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 3 db Természetes személyek % 167

168 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 41/42 Kód: KD-14-SzF-B-08 Sorszám: 3059 Prioritás: Gazdasági környezet fejlesztése Intézkedés: Tanácsadói szolgáltatások igénybevételének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Oktatás Helyzet/ adottság Közösségünk településein a kis- és középvállalkozásoknál, a közszférában, és a civil szférában alacsony a szakemberek képzettségi szintje. Probléma/ lehetőség Az alacsony képzettségi szinttel rendelkező szakemberek a szervezet munkáját kevésbé hatékonyan tudják ellátni, mint a képzett szakemberek. Különösen alacsony a jó nyelvismerettel rendelkező szakemberek száma. Megoldási javaslat Mindhárom szektor képviselőinek a munkájuk ellátásához szükséges képzési programok elérésének elősegítése (nyelvi képzés, informatikai képzés, egyéb OKJ-s képesítések megszerzése). Várható eredmény Közösségünk településein a három szféra versenyképessége nő, bevételeik növekednek, az ellátott szolgáltatások színvonala javul. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás TAMOP - 3. prioritás - A minőségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 168

169 Megoldási javaslatok 41/42 Kód: KD-14-SzF-B-08 Sorszám: 3059
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 41/42 Kód: KD-14-SzF-B-08 Sorszám: 3059 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 20 db Természetes személyek % 169

170 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 42/42 Kód: KD-14-SzF-B-12 Sorszám: 2772 Prioritás: Gazdasági környezet fejlesztése Intézkedés: Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok Helyzet/ adottság A vállalkozások számára egyre nagyobb terhet jelent a korlátozottan rendelkezésre álló energiák felhasználása. Probléma/ lehetőség A hagyományos energiahordozókat, ha megújuló energiákkal váltjuk ki, akkor jelentős energia költségmegtakarítás érhető el, továbbá a természetes környezet és természetes erőforrások védelmét, illetve megőrzését is elősegítjük. Megoldási javaslat Hagyományos energiahordozók kiváltása megújuló energiaforrásokkal. Várható eredmény A környezeti fenntarthatóság szem előtt tartása mellett a vállalkozások fenntarthatóságának biztosítása. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás KEOP - 4. prioritás - A megújuló energiaforrás-felhasználás növelése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 170

171 Megoldási javaslatok 42/42 Kód: KD-14-SzF-B-12 Sorszám: 2772
A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 42/42 Kód: KD-14-SzF-B-12 Sorszám: 2772 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonvilágos, Berhida, Csajág, Felsőörs, Hajmáskér, Jásd, Királyszentistván, Küngös, Litér, Ősi, Öskü, Papkeszi, Pétfürdő, Sóly, Szentkirályszabadja, Tés, Vilonya Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 18 db % Természetes személyek 171

172 Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 1/3
A közösség által megalkotott stratégiában a prioritások úgy kerültek megállapításra, hogy azok nem csak azokat a fejlesztési lehetőségeket veszik figyelembe, amelyekre a jelen vidékfejlesztési program keretében lehet biztosítani pályázati forrásokat, hanem egy olyan átfogó intézkedéssor került megfogalmazásra, amely véleményünk szerint a közösség területének közép-és hosszú távú összehangolt fejlesztését fogalmazza meg. A széleskörű helyzetelemzésre támaszkodva megállapíthatjuk, hogy a közös problémák az eddig elmaradt, vagy csak nagyon csekély mértékben megjelent fejlesztési forrásokból és az általános vállalkozói és önkormányzati forráshiányból származnak. Ezt az állapotképet árnyalja tovább, ha megvizsgáljuk, hogy a jelen fejlesztési rendszerekhez való hozzáférést milyen vállalkozói és pályázói attitűdök szolgálják. Ez a modern gondolkodásmód és tudásbázis egyelőre több településen is hiányzik. A gazdaság fejlesztésében két olyan közös terület határozható meg, amelyben a közösség minden települése érintett: a vállalkozásfejlesztés és a turizmus fejlesztése, pontosabban a turizmus lehetőségeinek újragondolása egy reális, célcsoport-specifikus turisztikai kínálat kialakításán keresztül. Az ehhez szorosan kapcsolódó prioritások szolgálják a fenntarthatóságot és a széleskörű modern látásmód biztosítását, mint a gazdasági környezet fejlesztése, az agrárgazdaság újradefiniálása és a társadalmi tőke erősítését szolgáló hálózatok kialakítása. A prioritásokon belül meghatározott intézkedések is egymásra épülnek, olyan speciális területeket céloznak meg, amelyek fejlesztése összhangban van, egymást serkentik, generálják. A turisztikai kínálat megfogalmazásában az újszerű felismerés abban rejlik, hogy olyan speciális célcsoportok felé nyitunk (kerékpáros-, hátizsákos turisták, iskolai csoportok), melyek a szolgáltatások alacsony színvonala és esetlegessége miatt eddig talán elkerülték ezt a területet, vagy csak átutazó és nem vendégéjszakát eltöltő, bevételt jelentő turisták voltak. A vállalkozásfejlesztés esetén a fenntarthatóság a legfőbb cél, olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek biztosítják a területen legjellemzőbb mikro- és KKV-k fennmaradását, fejlődését, új munkahelyek teremtését. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 172

173 Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 2/3
A közösségi összefogás legkiemelkedőbb haszna, hogy a fellelhető erőforrásokat összekapcsolva, a kisebb beruházásokat, fejlesztéseket összehangolva egy olyan többszörösen generált fejlesztési erőt kapunk, ami már alkalmas egy pozitív folyamat elindítására. A fő cél a fenntartható folyamatokra épülő stratégia megvalósításával egy élhetőbb, sikeresebb és ismertségre, elismerésre jogosan számot tartó településkör kialakítása. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 173

174 Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 3/3
A fejlesztendő szektor nem határolható le. Célunk, hogy bármely gazdasági ágazatban életképes ötlettel rendelkező vállalkozás, vagy most alakulni kívánó vállalkozás hozzáférhessen a forrásokhoz. A mezőgazdaságban tevékenykedők csökkenő lehetőségeire és területeink átlagos adottságai miatt fontos, hogy hangsúlyt helyezzünk a tevékenységek diverzifikálására, és olyan projekteket támogassunk, melyek alkalmasak arculatot adni a közösségnek, minden esetben figyelembe veszik a környezeti fenntarthatóság kritériumait, és önmagukban is bevételt, ezáltal megélhetést jelentenek a gazdálkodók számára. Az élhetőbb lakókörnyezet kialakítását, a vidékről való elvágyódás csökkentését és a képzett fiatal munkaerő visszacsábítását szolgálják a helyi életminőség javítására és a helyi örökség megőrzésére tervezett intézkedések. Ezek a településfejlesztési intézkedések szoros szinergiát mutatnak a gazdaságfejlesztési projektekkel, hiszen csak az infrastrukturális felszereltség, a rendezett, tiszta, modern településkép adhat esélyt azok megvalósítására. A prioritásokon belül fontos szerepet játszik a környezeti fenntarthatóság, az elmúlt évtizedekben elszenvedett környezeti károk rekultiválását követően a környezetbarát és a természeti értékeket tiszteletben tartó fejlesztések megvalósítása. Törekedni kell a lakosság komfortérzetének biztosítására, az alapszolgáltatások minél szélesebb körű és magasabb színvonalú jelenlétére, a hagyományok őrzésére, és újak kialakítására, melyek a közösségi összetartást erősítik. Támaszkodni kell olasz és holland társszervezeteink tapasztalataira, és képesnek kell lennünk tovább adni az általunk szerzett ismereteket is. A fejlesztések ütemezése a rendelkezésre álló források megnyílásától és nagyságától is függ. Célunk, hogy az érintettek a lehető legtöbb forrást sikeresen lehívják és a projektek megvalósulását követően a gazdaságra és társadalomra gyakorolt hatásuk azonnal mérhető és érzékelhető legyen. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 174

175 Esélyegyenlőség és fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása a stratégiában 1/2
Közösségünk stratégiájában az esélyegyenlőségi elveket területi, és csoport specifikus módon érvényesítjük. Javítjuk a romák és kisgyermekes nők, csökkent munkaképességűek munkaerő piaci esélyeit. Az érintettek részt vettek a program kidolgozásában, így növeltük a társadalmi kohézió kiteljesedését, elősegítjük a társadalmi fenntarthatóság megszilárdítását. A területi esélyegyenlőség jegyében kiemelten kezeljük a kistelepülések fejlesztési lehetőségeinek megvalósítását, ami hozzájárul az egységes, sikeres és közös fejlesztéshez. A megfogalmazott elvek érvényesítését a projektek tartalmának vizsgálatakor vesszük figyelembe, és a bírálatkor kerülnek külön pontszámmal értékelésre. A fenntarthatósági elveket stratégiánk megalkotásakor ugyancsak széles körűen vettük figyelembe. A környezeti-, gazdasági-, és társadalmi fenntarthatóság biztosítása is fontos cél a sikeres stratégia megvalósításának szempontjából. A környezeti fenntarthatóság közösségünk településein különös jelentőséggel bír, hiszen a korábban itt működő nagyipar által elszenvedett károk rekultiválása az első lépés ahhoz, hogy megteremtsük az egészséges környezetben való élet lehetőségét. Ezek a folyamatok mára nagyrészt lezárultak, így olyan fejlesztések kerülhetnek előtérbe, melyek környezet- és természetbarát technológián alapulnak, nem idézik elő a korábbi állapotokat. Pontosan ez a nagyipari státusz volt, ami az egyéb irányú (pl. turisztikai, magasabb színvonalú mezőgazdasági) tevékenységeket akadályozta. Ma azonban elsődleges feladatunk környezeti és természeti értékeink helyreállítása, bemutatása, ápolása, amelyek új kitörési pontot jelenthetnek a terület fejlesztése szempontjából (római fürdő, gyurgyalag-leső hely, malmok, föld alatti és víz feletti vízkészletek, erdők). A gazdasági fenntarthatóság biztosítása a lakosság életminőségének szempontjából kiemelten fontos. A nagyipar széthullását követően megalakult kényszervállalkozások jelentős része mára már nem életképes, illetve nem tud a piaci igényekhez igazodó módon fejleszteni. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 175

176 Esélyegyenlőség és fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása a stratégiában 2/2
A modern vállalkozói attitűdök elsajátításával, a vállalkozási tevékenység támogatásával, és a modern piaci technológiák, valamint a know-how átvételének elősegítésével járulhatunk hozzá a vállalkozói szféra sikeres működéséhez. A társadalmi fenntarthatóság egyik fontos eleme a korábban leírt esélyegyenlőség elvek érvényesítése, de ide tartozik az élhető lakókörnyezet biztosításával az itt élők és ide érkezők komfortérzetének javítása is. Fontos a települések fiatalítása, meg kell próbálni megállítani az elöregedési folyamatot, a szociális és oktatási rendszer modernizálásával a fiatal családosok számára is vonzóvá kell tenni ezt a lakókörnyezetet. Meg kell akadályozni a településekről való elvágyódást, az előző elvekkel összhangban helyben kell munkahelyeket teremteni, amelyek a személyes életminőség javításán kívül a települések adóbevételeit is növelik, így generálva a helyi fejlesztések lehetőségét. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 176

177 Korábbi fejlesztési terveknek a tervezési területre gyakorolt hatásai 1/2
A közösség területén lévő települések, kistérségek, és társulások is rendelkeznek korábban elkészített átfogó fejlesztési stratégiákkal. Ezek figyelembevételével, és az ezekben megfogalmazott prioritások mentén alakítottuk ki a helyi közösség egységes stratégiáját. Kiemelt fontossággal kezeltük a 2004-ben készült „A Várpalotai Kistérség agrárstruktúra és vidékfejlesztési programja”, valamint a 2003-ban készült „A Kelet-Balatoni Kistérség Gazdaságfejlesztési Programja” című dokumentumokat. A kistérségek természetesen saját stratégiájukat folyamatosan aktualizálják, és a megvalósulások tükrében átdolgozzák. A veszprémi kistérség tekintetében az érintett öt település biztosította a tervezés alapját képező, közös programjaikra vonatkozó elképzeléseiket tartalmazó dokumentumot. A közös stratégiába azok a speciális elemek kerültek bele, melyek a közös irányba mutató fejlesztéseket segítik, és amelyek átfogó elképzelések megvalósítására adnak lehetőséget. Ezek azonban az alapstratégiák esetében is a kiemelt fejlesztési elvek voltak, ami azt jelenti, hogy nem kellett újragondolni, vagy újra kitalálni a közösség területét, csak azokat a kapcsolódási pontokat kellett rendszerbe állítani, melyek egyébként is megvalósításra vártak. A korábban megfogalmazott fejlesztési tervek megvalósításakor sokszor abba az akadályba ütköztek a települések, hogy önmagukra maradtak, pedig a sikeres pályázás és projektmegvalósítás feltétele a folyamatos, és szakszerű támogatás. Természetesen vannak sikeresen megvalósult projektjeink, azonban ezek jelentős része az önkormányzati szféra területéhez tartozik, a vállalkozások lelkesedése a bonyolultnak tartott rendszerek, és a fizetési határidők elhúzódása miatt egyre jobban alábbhagyott. Az ő pályázataik és fejlesztéseik jelentenék azonban a helyi bevételek növekedését, amiből az amúgy a forráshiányos önkormányzatok saját beruházásaik önrészét biztosíthatnák. A jelenlegi program fontos része és pozitívuma, hogy a közösség nem engedi el a településen potenciálisan fejleszteni vágyók kezét. A stratégiát, és az ebből generálható projekteket kifejezetten a helyi igények figyelembevételével alakítottuk ki, ami nagyobb esélyt ad a sikeres megvalósításra. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 177

178 Korábbi fejlesztési terveknek a tervezési területre gyakorolt hatásai 2/2
A megalakult egyesület, és a munkaszervezet folyamatos szakmai támogatást nyújt azok számára, akik ebben a programban részt kívánnak venni, illetve egy szakszerű monitoring rendszer kialakításával és működtetésével biztosítani tudjuk a projektek sikeres megvalósulását. A korábban megfogalmazott fejlesztési tervek tehát kitűnő alapot biztosítanak egy közös, sikeres stratégia megvalósításához, valamint az azokból származó tapasztalatok is elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy ez az újszerű együttműködési forma új utakat és lehetőségeket nyisson meg a települések előtt. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 178

179 Stratégia-alkotási folyamat lezárta után tervezett LEADER-szerű működés bemutatása 1/2
A között megvalósuló vidékfejlesztési Leader program új lehetőségeket jelent a közösség területén. A megvalósulásra kerülő programban számunkra nem csak az a vonzó, hogy olyan fejlesztési források jelennek meg a területen, amelyek célzottan, és az itt élők igényei alapján fogalmazódtak meg, tehát teljesítik az alulról jövő kezdeményezés kritériumait, de vonzó az a lehetőség is, hogy egy újszerű, eddig kevésbé ismert, és nem gyakorolt közös formában történő fejlesztési rendszert valósíthatunk meg. Az új rendszer új kihívások elé állítja a szakembereket, és a projektmegvalósítókat is. Új eljárási módokat és megvalósítási utakat kell megtanulni és végrehajtani. Nyitottnak kell lenni saját közösségünk tagjai, és más közösségek irányába is. Nem lehet sikeres az a pályázat, amely öncélú, és a közös stratégiától eltérő utakon egyedül kíván járni. El kell sajátítanunk azt az attitűdöt, ami hozzásegít minket ahhoz, hogy magunkat, közösségünket, és fejlesztéseinket is rendszerbe lássuk. Meg tudjuk határozni, hogy az milyen módon kapcsolódik más hasonló, vagy éppen attól eltérő, de itt megvalósuló projektekhez. Ennek a szemléletnek a kialakításában, és az attitűdök elsajátításában van kiemelt szerepe a megalakult egyesületnek, és a majd működő munkaszervezetnek. Példát kell mutatni abban, hogy milyen módon lehet közösségben, és a közösség határait átlépve fejlesztésekben gondolkodni. Képviselni kell a közös akaratot és érdekeket, biztosítani kell a projektmegvalósítás feltételeit, legyen az anyagi, vagy eszköz jellegű. A szervezeti fenntarthatóságot a közösségben kialakuló új formális és informális kapcsolatokon keresztül biztosítjuk. Építeni kell azon társszervezetek tudására és tapasztalataira, amelyek már az előttünk álló utat bejárták, szoros szakmai kapcsolatot alakítunk ki a megismert olasz és holland Leader csoportokkal, és keressük a lehetőségét további kapcsolatok kialakításának. Biztosítani kell, hogy a mi sikerünk mások sikere is lehessen, ezért nyitottá kell válnunk tudásunk és ismereteink átadására, segítenünk kell pályázóink, és más szervezetek programba való sikeres bekapcsolódását. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 179

180 Stratégia-alkotási folyamat lezárta után tervezett LEADER-szerű működés bemutatása 2/2
A közös akarat és cél a legfontosabb összetartó erő. Belső önszabályozó rendszert alakítunk ki, amely biztosítja az értékmegőrző működést, segíti ezek fennmaradását és erősödését. A projektek megvalósulását szakszerű értékelő, támogató monitoring rendszer kíséri nyomon. Úgy érezzük, hogy mind a helyi közösséggé alakulás, mind a stratégia tervezés fázisaiban példamutató módon bizonyítottuk, hogy az előzetesen elismert akciócsoport területén lévő települések, és a települések fejlesztésekben érdekelt szereplői tudnak, és akarnak együtt működni. Még ha nem is tudatosan, de talán még fontosabb, hogy belülről fakadó, ösztönös módon érezzük a közösségben rejlő együttműködési lehetőség erejét és fontosságát, így minden tekintetben alkalmasak vagyunk a Leader cím elnyerésére, és a Leader-szerű működés megvalósítására. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 180


Letölteni ppt "Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása"

Hasonló előadás


Google Hirdetések