Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

FRANCIA LELKI MOZGALMAK Egy katolikus lelkiségi mozgalom olyan közösség, amely a római katolikus egyház tanítását követve, a szerzetesrendek és a különféle.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "FRANCIA LELKI MOZGALMAK Egy katolikus lelkiségi mozgalom olyan közösség, amely a római katolikus egyház tanítását követve, a szerzetesrendek és a különféle."— Előadás másolata:

1 FRANCIA LELKI MOZGALMAK Egy katolikus lelkiségi mozgalom olyan közösség, amely a római katolikus egyház tanítását követve, a szerzetesrendek és a különféle társulatok, egyesületek mellett újabb alternatívát kínálnak a katolikus hit megélésének területén.

2 A lelkiségi mozgalmak jellemzői emberi léptékű csoportokat létrehozva személyesség- és közösségélményt nyújtanak, megtalálták az eszközöket ahhoz, hogy mély istentapasztalatra hívjanak és vezessenek egyszerre sok embert, radikalitásukkal „versenyképessé” teszik a katolikus Egyházat a szektákkal és az új vallási irányzatokkal szemben, megújítva benne a kezdetekre jellemző elkötelezettséget, általában hangsúlyozottan a világiakra építik evangelizációs munkájukat, ami egybeesik a II. vatikáni zsinat egyik fontos célkitűzésével, sokszínűségük, sajátos feladatérzékenységük egyfajta „lelki választékot” jelent egy specializálódásra hajlamos korban: ki-ki megtalálhatja a maga lelki alkatának megfelelő hitkifejezési, apostolkodási formát. Úgy is tekinthetők ezek a kezdeményezéseket, mint amelyek az utolsó egy-másfél évszázad társadalmi, lélektani, gondolkodásmódbeli változásainak, fejlődésének hatásait viselik magukon és fordítják le vallási nyelvre. Ilyen jellemzők például a szabadság, az egyéniség értéke;

3 Pápai megnyilatkozások Benedek pápa szavai szerint a „mozgalmak az igaz élet szomjúságából születtek; minden szempontból az élet mozgalmai”. Hangsúlyozta a mozgalmak sokféleségét, amit Isten akar, ugyanakkor az egységet is, ami szintén isteni akarat.

4 Katolikus lelkiségi mozgalmak - Unio Apostolica Cleri Franciaország 1862 papok és diakónusok összefogása és segítése - Bárka közösség (L’Arche) - Franciaország 1964 család nélküli sérült emberek szolgálata - Hit és Fény (Foi et Lumière) - Franciaország 1971 családban élő sérült emberek szolgálata - Emmánuel közösség (Communauté de l’Emmanuel) Franciaország 1972 az Egyház szolgálata és megújítása a Szentlélek erejének segítségével - Chemin Neuf közösség - Franciaország 1973 feltámadás örömhírének hirdetése, keresztények képzése, helyi egyházi életben való aktív részvétel - Nyolc Boldogság katolikus közösség (Communauté des Béatitudes) Franciaország 1973 evangelizációt, a szegények megsegítése, az egység keresése Izrael népével és a keleti keresztényekkel - Élet Kenyere közösség (Communauté du Pain de Vie) Franciaország 1976 Oltáriszentség imádása, szegénységben élés, szegények segítése

5 Bárka közösség Tevékenysége Az első Bárkát 1964-ben a kanadai származású Jean Vanier (Kanada néhai főkormányzója, George Vanier fia) alapította egy franciaországi faluban, Trosly-Breuil-ben. Új formát keresett, ahol a sérültek megőrizhetik emberi méltóságukat, kibontakoztathatják valódi értékeiket, és a közösségen belül végleges otthonra találhatnak. Az első közösség akkor jött létre, amikor Jean Vanier és Thomas Philippe atya meghívott egy állami intézetből két értelmi fogyatékos férfit, Raphael Simit és Philippe Seux-t, hogy jöjjenek, és osszák meg velük az életüket T ÖRTÉNETE A közösség tagjai fontosnak tartják és tesznek is az értelmi fogyatékos emberek jogainak védelméért, támogatják olyan helyek és közösségek létesítését, ahol ezeket az embereket befogadják. Vallják, hogy minden ember fontos, tehetséges és érték, a sérültek és az egészségesek kiegészítik egymást, egyik sem magasabb rendű a másiknál. A társadalomnak ahhoz, hogy igazán emberivé legyen, a gyengék és az elnyomottak befogadására és tiszteletben tartására kell épülnie. Ehhez nélkülözhetetlen annak az elfogadó és megbocsátó szeretetnek a továbbadása, amit Isten maga adott nekünk. Közösségei, amelyek eltérő szellemi képességű, különböző szociális hátterű, vallású és kultúrájú emberek szövetségeire alapulnak, az egység, a hűség és a kiengesztelődés jelei szeretnének lenni.

6 “ ” UNIO APOSTOLICA CLERI Az Unio Cleri lelkisége Az Unio Cleri statútuma (alapszabálya) kimondja, hogy a szervezet nem kínál különleges lelkiséget. A pap lelkületét az egyházmegyében, a plébánián végzett munkája, a „lelkipásztori szeretet” megélése határozza meg. Ezt a munkát azonban a pap csak úgy tudja elvégezni, ha egészen közeli, személyes kapcsolatban áll meghívójával és küldőjével, Jézus Krisztussal, aki szeretetével, kegyelmével megmutatja az utat, és megadja az erőt, hogy feladatát teljesíteni tudja. A „lelkipásztori szeretet” elmélyítését, megvalósulását segíti továbbá a papok összefogása, kölcsönös segítése.

7 Unio Apostolica Cleri Az Unio Apostolica Clerit 1862-ben Victor Lebeurier szulpiciánus pap alapította Franciaország fővárosában, Párizsban, miután felfedezte Bartholomeus Holzhauser életművét.. Alapvető feladatuknak tekintették az egyház szolgálatában állók lelki segítését.

8 Az Unio Cleri statútuma (alapszabálya) kimondja, hogy a szervezet nem kínál különleges lelkiséget. A pap lelkületét az egyházmegyében, a plébánián végzett munkája, a „lelkipásztori szeretet” megélése határozza meg. Az a feladata, hogy a rábízottakat szolgálja, ezért a lelkipásztori munkát végző pap lelkiségének ötvöznie kell a nehézségekkel küszködő családoknak, az egyedülállók, a szegények, az életszentségben élők és a botladozók értékeit és hiányait, örömeit és gondjait. Ennek elmélyítését, megvalósulását a személyes hitélet mellett segíti a papok összefogása, kölcsönös segítése.

9 EMMÁNUEL KÖZÖSSÉG A Közösség „lelki központja” a közép-franciaországi Paray-le-Monial városka, ahol több mint 300 évvel ezelőtt élt Alacoque Szent Margit. Itt érintette meg a Közösséget a Jézus Szíve-tisztelet. A Közösségre jellemző a Mária-tisztelet, valamint az Egyház tanításához való ragaszkodás és az Egyház szeretete. Magyarországon lassan másfél évtizede vannak a Közösségnek elkötelezett tagjai, nagyrészt Budapesten, de kisebb csoport van Délvidéken, Székesfehérváron, Kaposvárott és Erdélyben is.

10 Emmánuel közösség 1972-ben Pierre Goursat, aki akkor már csaknem 60 éves volt, és egy fiatal orvostanhallgató lány, Martine Laffitte (Catta) - hitük szerint a Szentlélek indíttatására - naponta összejött, hogy imádkozzanak és dicsérjék az Istent. Rövidesen sokan csatlakoztak hozzájuk, ezért sokkal nagyobb helyet kellett keresniük összejöveteleik számára, sőt több csoportot kellett alakítaniuk.

11 Élet Kenyere közösség Az Élet Kenyere közösséget 1976-ban Franciaországban alapította Pascal Pingault, feleségével Marie-Annick-el és egy másik házaspárral, Bruno-val és France-al együtt. Rövidesen mások is csatlakoztak hozzájuk. A Bayeux-Lisieux-i Egyházmegye püspöke 1981-ben rendelkezésükre bocsátott egy használaton kívüli régi szeminárium épületet Sommervieu-ben, amely a közösség anyaháza lett. Itt főleg mezőgazdasági munkát végeznek, saját szükségleten túl eladásra is termelnek, és az egyik melléképületben van egy pékség, amely szintén eladásra is termel.

12 ÉLET KENYERE KÖZÖSSÉG A közösség hivatása, lelkisége Eukarisztikus élet: Szentségimádás a közösség valamennyi házának kápolnájában, kihelyezett Oltáriszentség előtt, általában órás váltásokban. Lehetőség szerint napi szentáldozás. A közösséghez tartozó különböző életállapotú emberek (házaspárok, családok, egyedülállók, szerzetestestvérek és -nővérek, papok, diákonusok, zarándokok és remeték) a közös imádásban kapott kegyelem által egyetlen „eukarisztikus nép”-et alkotnak.

13 Nyolc Boldogság katolikus közösség A Nyolc Boldogság Közösség (franciául Communauté des Béatitudes) egy katolikus karizmatikus, ugyanakkor szemlélődő és apostoli közösség, amely a római katolikus egyház tanítását vallva céljának tekinti az evangelizációt, a szegények megsegítését és az egység keresését más keresztény egyházakkal és Izrael népével.

14 Nyolc Boldogság Közösség Lelkiség elemei: · Istennel egyesült élet, a keleti kereszténység iskolája és a Kármel tanítása szerint, · rendszeres szentségi élet, · a liturgia ünneplése, dicsőítő imádság és a karizmák gyakorlása, · máriás lelkiség, merítve Monfort-i Grignon Szent Lajos tanításából, · az első szövetség népért – Izrael népért – végzett imádság, · közbenjárás a keresztények egységért.

15 Chemin Neuf közösség A Bodrogolaszi közösségi és lelkigyakorlatos ház helyet ad a Chemin Neuf közösség találkozóinak és lelkigyakorlatozni, elcsendesülni vágyó csoportoknak.

16 “ ” Chemin Neuf közösség A Chemin Neuf (francia; jelentése Új Út) Közösség egy ökumenikus elhivatottságú katolikus karizmatikus közösség. A közösség tagjai férfiak és nők, házaspárok, és egyedülállók, világiak és papok. A közösség elsődleges küldetése a feltámadás örömhírének hirdetése. Továbbá fontosnak tartják a keresztények képzését, hogy azzal segítségükre legyenek az egyházi és társadalmi tevékenységeikben. Ennek konkrét formája a helyi egyházi életben való aktív részvétel, illetve a házaspárok, valamint a fiatalok körében végzett szolgálatok végzése, Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatai szerint zajló úgynevezett Szent Ignác-i lelkigyakorlatok szervezése és lebonyolítása.

17 Hit és Fény A Hit és Fény mozgalmat 1971-ben alapították a franciaországi Lourdes-ban a családban élő sérültek és hozzátartozóik összefogására, támogatására. Ez a mozgalom a világon mindenütt katolikus alapú, ökumenikus szellemű közösségeket hívott életre. Alapítói a francia Marie– Hélene Mathieu gyógypedagógus és a kanadai Jean Vanier, aki 1964–ben a franciaországi Trosly–Breuilben megalapította a Bárka Közösséget (L’Arche) család nélküli, intézetben élő sérültek számára. A Hit és Fény lelkiségi mozgalom azon a meggyőződésen alapul, hogy fogyatékos személyt - bármilyen mértékű legyen is fogyatékossága - szereti az Isten. Jézus él a fogyatékos emberben is, még ha az ezt alig vagy egyáltalán nem képes is kifejezni. Igyekeznek számukra olyan környezetet teremteni, ahol megélhetik hitüket, fejlődhetnek, és kibontakoztathatják képességeiket.

18 LELKISÉGI MOZGALMAK A MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZBAN "Ma, ti, akik itt összegyűltetek a Szent Péter téren, s minden keresztények, hozzátok kiáltok: Nyissátok meg szíveteket a Szentlélek ajándékainak készséges befogadására! Hálával és engedelmes lelkülettel fogadjátok be a Szentlélek által szüntelenül felkínált karizmákat. Ne feledjétek, hogy minden adomány a közösség javát szolgálja és az egész Egyházat gazdagítja.„ II. JÁNOS PÁL

19 Küldetésünk A II. vatikáni zsinat a püspöki karok feladatának jelöli meg, hogy hozzanak létre "célszerűen kiválogatott plébániákkal együttműködő lelkipásztori intézeteket" - elsősorban az új társadalmi körülmények miatt - a papság képzésére. Az Országos Lelkipásztori Intézetet (OLI) 1989 tavaszán hozta létre Paskai László bíboros, prímás. Az Intézet célja, hogy támogassa és megújítsa a hazai pasztorációt.

20 KÜLDETÉSÜNK Az ifjúság és a családok szolgálatában Létrehoztuk a HÁLÓ-t és a Katolikus Ifjúsági Mozgalmat (KIM) az ifjúsági csoportok egymás közti kapcsolatának elősegítésére és a katolikus ifjúság jelentőségének kifejezésére. Számos találkozót szerveztünk az ifjúság lelki gondozására, kulturális és társadalmi tájékozódására. A családreferens püspök munkájának támogatására irodát működtettünk. Jelenleg - mivel ezeknek a szakterületeknek saját szervezete már kiépült - ezt a munkát a háttérből segítjük Lelkület Szeretnénk, ha stílusunkká válna, hogy ne csak jót tegyünk, de azt jól is tegyük, hogy az Evangéliumot evangéliumian képviseljük. Mert bármennyire is fontos a pasztorációban a szervezés, még fontosabb a lelkület, a Lélek szerepe...

21 https://www.youtube.com/watch?v=JtemUqzbKf8


Letölteni ppt "FRANCIA LELKI MOZGALMAK Egy katolikus lelkiségi mozgalom olyan közösség, amely a római katolikus egyház tanítását követve, a szerzetesrendek és a különféle."

Hasonló előadás


Google Hirdetések