A VASÚTRÓL ÉS A PÁLYAUDVAROK ÚJ SZEREPÉRŐL Fleischer Tamás MTA KRTK Világgazdasági Intézet ELTE Társadalomtudományi.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
VASÚTI KEREKASZTAL A MAGYAR KÖZLEKEDÉSI KLUB RENDEZÉSÉBEN JÚNIUS 2.
Advertisements

KLÍMAVÁLTOZÁS, KÖZLEKEDÉS, VÁROS, EURÓPAI UNIÓ, VISEGRÁGIAK
A logisztika szerepe országunk és vállalataink versenyképességében Chikán Attila Igazgató, Versenyképesség Kutató Központ, BCE Társelnök, Magyar Logisztikai,
2010. január 12-ére meghirdetett sztrájk alatt tervezett forgalomlebonyolítás.
Városfejlesztés prioritás Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
„A vasúti áruszállítás szerepe a logisztikai rendszerben ”
BERZSENYI DÁNIEL FŐISKOLA EURÓPA TANULMÁNYOK EGYETEMI SZAK Európai Politikák szakirány 2004/05 tanév első félév Oktató neve: Fleischer Tamás Kurzus címe:
A térségi vasutak, az élhető vidék október 27. A térségi vasutak, az élhető vidék – október 27. Közlekedési szövetségek alakítása, lehet ő.
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
Foktő – Kalocsai repülőtér önkormányzati fejlesztése
„ Nyílt Pályán – Nemzeti Vasúti Kerekasztal” HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés szeptember 15. Orosz Balázs.
1 „Az FSZH hosszú és rövidtávú elképzelései a foglalkoztatási célú civil szervezetekkel való együttműködésre, különös tekintettel a szolgáltatás-vásárlásokra.
A VÁROSI KÖZTÉRRŐL, A VÁROSI KÖZLEKEDÉSRŐL (BEVEZETÉS A VÁROS ÉS A KÖZLEKEDÉS VISZONYÁBA) Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet
FENNTARTHATÓ VÁROS: KÖZLEKEDÉS ÉS TELEPÜLÉS
Egy esély a felzárkózásra: Magyarország mint Európa egyik logisztikai központja Chikán Attila A Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Logisztikai,
Vörös Attila, Gáspár László, Kálnoki Kis Sándor Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet ERTRAC-Hungary.
Tóthné Temesi Kinga Szombathely,
A VASÚTI KÖZLEKEDÉS JÖVŐJE EURÓPÁBAN NEMZETKÖZI KONFERENCIA
Készítette: Dudás Gábor Kovács András Molnár Dániel
Vasúti áruszállítás a környezettudatos magatartás szolgálatában
Stuttgart ERASMUSosként
A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
Innovatív elképzelések Győr közösségi közlekedésének fejlesztésére
A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió helye a Kárpát-medencében és gazdasági jellemzői Dr. (habil) Pál Ágnes főiskolai tanár HUNGARY, SZTE JGYTFK Sopron,
A logisztikai szolgáltató központok fejlesztésnek hatása az ország fejlődésére Dr. Zsirai István Közlekedéstudományi Intézet Kht. főmunkatárs, tanácsadó.
AZ ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKA EGYES KÉRDÉSEI Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet Szolnoki Főiskola Felnőttképzési Központ Nemzetközi szállítmányozás.
„URBANISZTIKAI PROBLÉMÁK” – KÖZLEKEDÉS Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet ELTE Társadalomtudományi.
TIME TO DECIDE ÉS MAGYAR KÖZLEKEDÉSPOLITIKA Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet
BERZSENYI DÁNIEL FŐISKOLA EURÓPA TANULMÁNYOK EGYETEMI SZAK Európai Politikák szakirány 2005/06 tanév első félév Oktató neve: Fleischer Tamás Kurzus címe:
MTA Regionális Kutatások Központja RÉGIÓINK ÉS A KÖZLEKEDÉS Erdősi Ferenc MTA Regionális Kutatások Központja Pécs, 2007.
Közlekedés-szervezési és Hálózatfejlesztési Tagozat
ELKÉPZELÉSEK ÉS VALÓSÁG a évi forgalmi adatfelvételek tükrében Albert Gábor tagozatvezető-helyettes március 12. Közlekedésszervezési és Hálózatfejlesztési.
„Erős pillérek – javuló közlekedésbiztonság” c. konferencia ORFK, Budapest, október 20. 1/19 Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon.
Az intermodális logisztikai szolgáltatások fejlesztési programja Szűcs Lajos főosztályvezető Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Közlekedési Stratégiai.
Közforgalmú közlekedés a határon átnyúló agglomerációban Dr. Prileszky István Széchenyi István Egyetem Somorja,
Vízi és vasúti szállítás
„Stratégia az intelligens közlekedési rendszerek hazai fejlesztéséhez” május 17. Dr.-habil. Lindenbach Ágnes egyetemi magántanár.
A DUNA STRATÉGIA AGRÁRLOGISZTIKAI TEENDŐI Fórum november 18. Gyertyán Katalin, KözOP IH Közlekedéslogisztikai fejlesztési lehetőségek a KözOP-ban.
Az elővárosi vasút rendszeréhez illeszkedő közúti közösségi közlekedési ráhordó hálózat kialakítása a Budaörsi kistérségben és a Zsámbéki-medencében KTI.
MÁV - elővárosi vasutak: vonattal a városba
Nyílt Pályán Nemzeti Vasúti Kerekasztal eszmecsere a vasút jelenéről és jövőjéről szakmai-társadalmi vitanap Budapest,2010 szeptember 15 Dr.Doór Zoltán.
TÉRSÉGI KÖZLEKEDÉS, A VIDÉK ÉLHETŐSÉGE KONFERENCIA
A központi régió közlekedési helyzete Andrási Zsolt Geográfus, III. évf
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS SZEMPONTJAI A VÁROSI KÖZLEKEDÉSBEN Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet Szolnoki Főiskola Felnőttképzési Központ Európai.
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS - KÖZLEKEDÉS ÉS INFRASTRUKTÚRA Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet Tudományos ülés Scharle Péter egyetemi tanár 65.
A VASÚTRÓL ÉS A PÁLYAUDVAROK ÚJ SZEREPÉRŐL
Fleischer Tamás MTA KRTK Világgazdasági Intézet ELTE Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományok Módszertana Tanszék Humánökológia szakirány Város, közlekedés,
LOGISZTIKA Előadó: Dr. Fazekas Lajos Debreceni Egyetem Műszaki Kar.
A projekt az Európai Unió finanszírozásával valósul meg
Közl_kvéd071 Az EU közlekedéspolitikája Az EU közlekedéspolitikája.
Budapest Turisztikai Marketingje Készítette : Romolhatatlan Norbert.
1 A városfejlesztési stratégia dilemmái A Magyar Regionális Tudományi Társaság IV. Vándorgyűlése Szeged, október Önkormányzati és Területfejlesztési.
Regionális gazdaságtan 7.
Logisztikai fejlesztési irányok a hazai és az EU szakpolitikák tükrében CEBC „A győztesek felelőssége” konferencia február 2. Dr. Bokor Zoltán BME.
TWIST Workshop MTA Regionális Kutatások Központja
A magyar vasúti közlekedés jövőképe Dr. Kerékgyártó János Főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Szolgáltatások Főosztálya Budapest,
A személyszállítási piacnyitás tapasztalatai és lehetőségei Közlekedéstudományi Konferencia Győr, március 25. ÁCS BALÁZS KTI Közlekedéstudományi.
FENNTARTHATÓ TELEPÜLÉSI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS TOP Nyíregyháza, január 08. Dr. Frankó Melinda.
A vasúti közlekedés felmérési eredményei (Május–július, 2013) EMAH Öko-mobilitás elősegítése az osztrák-magyar határtérségben VIRÁG Álmos, projektvezető.
Korszerű gyorsvasúti rendszer megteremtése Győrben és elővárosában Feld István Mártonalelnök, VEKE.
Környezet és közösségek a magyarországi Zöldutakon A fenntarthatóság útján.
Városi közlekedés, forgalomtechnika 15. előadás
Úthálózat fejlesztés, úthierarchia, úttípusok
Vállalati terv bemutató
Regionális identitás és öntudat: létező jelenség Magyarországon?
A VASÚTRÓL ÉS A PÁLYAUDVAROK ÚJ SZEREPÉRŐL
Társaságunk együttműködik a Volánbusz Zrt-vel és a MÁV Start Zrt-vel
Előadás másolata:

A VASÚTRÓL ÉS A PÁLYAUDVAROK ÚJ SZEREPÉRŐL Fleischer Tamás MTA KRTK Világgazdasági Intézet ELTE Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományok Módszertana Tanszék Humánökológia szakirány, Város, közlekedés, társadalom Budapest, március 23.

2 4 A múlt órán a városban utazgattunk: 4 Nem általában a közforgalmú közlekedés, hanem a korszerű, minőségi közforgalmú közlekedés megteremtése a cél. 4 „Tömeges” helyett intelligens, az utasokat jól kiszolgáló, minőségi közforgalmú közlekedésre van szükség. 4 Ez nem olcsó, nem is az olcsóságával kell versenyeznie az autóval, hanem a szolgáltatás minőségével. 4 A fenntartható város lehetősége az ellehetetlenülő egyéni közlekedéssel szemben. 4 A város és a városkörnyék közös ellátása: közlekedési szövetség. Ez nem a közlekedési vállalatok megállapodása, hanem a megrendelők, a szolgáltatók és az utasok érdekképviseletén alapuló irányító szervezet.

Orosz István (részlet) A vasútról

Orosz István plakátja Gyűjteményes kiállítása 2005-ben volt látható az Ernst Múzeumban

A hazai közlekedéspolitika múltjából Széchenyi – Budapest szerepe, a közlekedés szerepe

Grof Széchenyi István: Javaslat a magyar közlekedési ügy rendezésérül. Pozsony január 25-dikén „Másik fényes példája a töredékes intézkedés balkövetkezéseinek a vukovár-fiumei vaspálya tervezete, mellyben több vidékek érdekeinek keresett kiegyenlitése soha nem menthető balfogásokra vezetheté vala az országot, tán csak azért, mert nem a közlekedés egész rendszerét, s az egyetemes érdeket, de vidékekét fogta fel, s ez által a haza központjának, sőt nemzetiségünknek érdekeit is megfoghatatlanul mellőzte, mint ez alább bővebben is kitűnik.”

„AZ ÜZENET” Identitás, összetartozás, eljutási lehetőség, a hálózat részévé válás Ezek a tartalmak foko- zatosan kiürülnek a modernizáció időszakában.

Evolution of the Railway Network (in km),

Cholnoky Jenő kolozsvári hagyatéka, Európai vasutak 1890-es évek

Történeti háttér 4 A vasút korszakai: től az 1910-es évekig „a vasút aranykora” as évektől a nyolcvanas évekig „alkony” 4 Az 1980-as évektől „a vasút reneszánsza” => 4 (Forrás: Meinhard von Gerkan (1996) Renaissance der Bahnhöfe) 4 A közlekedés korszakai: 4 Iparosítás időszaka – a vasút diadala 4 Modernizáció kora – a gépkocsi dominanciája

A KÖZLEKEDÉS JELLEMZŐ KORSZAKAI Eltolódás az egyes közlekedési módok szerepében. Az újabb technológia időről időre újabb domináns közlekedési módot alakít ki. Forrás: Nebojsa Nakicenovic IIASA 1988

4 Pre-indusztriális korszak: a csatornák kiépülése 4 Iparosítás korszaka: a vasút diadalmenete. 4 Modernizáció korszaka: a gépkocsi dominanciája. 4 ??? A KÖZLEKEDÉS JELLEMZŐ KORSZAKAI Forrás: Nebojsa Nakicenovic IIASA 1988

A közlekedés jellemző korszakai J.H. Ausubel, C. Marchetti, and P. Meyer (1998) “Toward green mobility: the evolution of transport”, European Review, Vol. 6, No. 2, pp nyomán saját kiegészítéssel vasút utak légi Maglev csatornák

Történeti háttér 4 A vasút korszakai: től az 1910-es évekig „a vasút aranykora” as évektől a nyolcvanas évekig „alkony” 4 Az 1980-as évektől „a vasút reneszánsza” 4 (Forrás: Meinhard von Gerkan (1996) Renaissance der Bahnhöfe) 4 A közlekedés korszakai: 4 Iparosítás időszaka – a vasút diadala 4 Modernizáció kora – a gépkocsi dominanciája 4 Posztmodern időszak – nincs dominancia (‘everything goes’, mindent a maga helyén, integrációk, intermodalitás, együttműködés stb.) 4 (Forrás: Oka, Namiki (1995) The new shape of stations)

Merre tovább ? „Ideje dönteni”

A vasút fejlesztésének szempontjai: a kötött pálya előnyei 4 Jelentős és jól összenyalábolható forgalmi áramlatok jelentkeznek a következő területeken: 4 Városok közötti személyforgalom („intercity”) 4 Elővárosi személyforgalom, 4 Nagyvárosi belső áramlatok („metropolis” vonalak) 4 Export, import és tranzit áruszállítások, 4 Utóbbi részeként kombinált szállítás formájában közutakat tehermentesítő áruszállítás, 4 Speciális rakományok pl. veszélyes áruk, nagy terjedelmű berendezések stb. 4 + Ütemes menetrend és közlekedési szövetség

Budapest és környéke vasúti térképe

Osztrák-Magyar Vasúttársaság Nyugati pályaudvar;; Bécs felé

Budapest és környéke vasúti térképe Osztrák-Magyar Vasúttársaság Nyugati pályaudvar;; Bécs felé

Budapest és környéke vasúti térképe Osztrák-Magyar Vasúttársaság Nyugati pályaudvar; Délivasút Társaság, Déli-pályaudvar; Bécs felé Fiume felé’

Budapest és környéke vasúti térképe Osztrák-Magyar Vasúttársaság Nyugati pályaudvar; Délivasút Társaság, Déli-pályaudvar; Északi Vasút- társaság, Losonci pályaudvar Bécs felé Losonc felé Fiume felé’

Budapest és környéke vasúti térképe Osztrák-Magyar Vasúttársaság Nyugati pályaudvar; Délivasút Társaság, Déli-pályaudvar; Északi Vasút- társaság, Losonci pályaudvar 1872-től összekötő vasút Bécs felé Losonc felé Fiume felé’

33 A Budapesti Regionális Gyorsvasúti Rendszer koncepciója FŐMTERV-KÖZLEKEDÉS Konzorcium október hó

34 A Budapesti Regionális Gyorsvasúti Rendszer koncepciója FŐMTERV-KÖZLEKEDÉS Konzorcium október hó

35 A Budapesti Regionális Gyorsvasúti Rendszer koncepciója FŐMTERV-KÖZLEKEDÉS Konzorcium október hó

36 A Budapesti Regionális Gyorsvasúti Rendszer koncepciója FŐMTERV-KÖZLEKEDÉS Konzorcium október hó

37 4 Az S-Bahn koncepciójával kialakult a kétrétegű közforgalmú fővárosi és agglomerációs közösségi közlekedés alapja. Közös elővárosi és fővárosi rendszer, hosszú átlapoló járatok, kevés átszállással minden zóna könnyen megközelíthető 4 A 2008-as BKRFT magába foglalja az S-Bahn elképzeléseket, de elkülönülten a 11 vasútvonal technikai megoldásaként, és nem hatja át a rendszer egészét. Eddig még nem készült el a zónákat összekapcsoló gyorsközlekedési szint átfogó terve, és nem kapcsolódik hozzá a „hagyományos” sűrű megállós közforgalmú közlekedési szint átgondolt elképzelése sem. 4 Ezzel együtt, az új filozófia alapjai megszülettek, arra kell ügyelni, hogy ne készülhessen már ennek ellentmondó régi tervek alapján projekt, hanem a BKRFT vegye át és vigye végig a gondolatmenetet. Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Terve

Szombathely

A pályaudvarok kettős szerepe 4 A vasútállomás csomópont és ‘hely’ egyszerre 4 (Forrás: Luca Bertolini (1996) Nodes and places: complexities of railway station redevelopment. European Planning Studies Vol.4. No.3.) 4 (1) Az állomás, mint (intermodális) csomópont különböző irányba induló vasútvonalak csomópontja, különböző szintű vasutak (+távolsági buszok) csomópontja, csomópont a vasúti távolsági és a helyi közlekedési eszközök között 4 (2) Az állomás, mint közterület, mint „hely”, mint tevékenységi pólus a városon belül

(1) A vasútállomás, mint intermodális közlekedési csomópont 4 A megváltozó szerepkör két forrása: az országos feletti szint, és az országos alatti szint felértékelődése 4 Nagysebességű vasút, mint új szereplő: egy kontinentális szintű összekötő kapocs - új távolságok - új regionális dimenzió, - megváltozó utazóközönség, - a város számára megnő az utasok fontossága, - új fejlesztések indulnak el 4 Sokpólusú agglomerációs tér alakul, - megnő az elővárosi kapcsolat, benne a vasút szerepe, - megnő a fontossága a városi és elővárosi közlekedés integrációjának; a közlekedési szövetségeknek

4 Az állomás, mint a nemzetközi forgalom hozzáférési pontja Európai léptékű identitás elősegítője lehet Kialakíthatók az intermodalitási (co-modalitási) követelmények egységes normái 4 A transzeurópai normák elterjedése az új tagállamokban Jóllehet a TGV építése nem időszerű az új tagállamokban, pl.. a transzeurópai vasúti hálózat kapcsolata a térség nagyvárosaiban ugyanolyan fontos. A korszerű vasútállomások az európai közlekedési kultúra terjesztőivé válhatnak. (1) A vasútállomás, mint intermodális közlekedési csomópont

4 Kis kitérő / emlékeztető: hely-e a vasútállomás ? 4 Forrás: Augé, Marc: Non-places: Introduction of an Anthropology of Super- modernity 1995) Helyek és nem-helyek (non-lieu, non-place) 4 A hely attribútumai: identitás, reláció és történet 4 Nem-helyek: az utazás, a kereskedelem, a találkozás terei. 4 [ FT :] egy dimenzióval vagyunk jelen: utas, vevő, ügyfél, „ketteske” 4 Feladat: otthonossá? – legalább is több-dimenzióssá tenni az egy-dimenziós nem-helyeket (2) A vasútállomás: kapocs a vasút és a város között („az állomás, mint hely”)

4 A vasútállomás megváltozó szerepe: egyfunkciós épületből sokfunkciós városi pólus felé - kezd eltűnni a hagyományos egyfunkciós szerep (váróterem) [ ld. még ¼ posta, ½ vegyesbolt ] - igény a többfunkciós városi térre - a kereskedelmi tevékenység finanszírozási kényszer is - pozitív szociális következmények: mindig forgalmas - a város nem fordít hátat a vasútállomásnak 4 A kulcs-elem: a vasútállomás ugyanolyan fontos legyen a város számára, mint a város a vasútnak ! - ez teszi lehetővé, hogy egyenlő felek közötti partnerkapcsolat alakuljon ki a vasút és a város között. (2) A vasútállomás: kapocs a vasút és a város között

4 Problémák, veszélyek 4 Jelentős nyomás nehezedik a vasúttársaságokra, hogy eladják a területeiket, csarnokaikat, szüntessenek meg vágányokat Az üzleti számítások inkább a terület értékével számolnak, a vasút nélkül. - A vasutak viszont alulbecsülik a városi pozíció értékét a logisztikai értékhez képest. 4 Ugyancsak erős a nyomás a belvárosi pályaudvarok feladására, más célra történő megvételére (pl. a Déli pályaudvar megszüntetésére irányuló korábbi tervek) 4 ( Példák ) (2) A vasútállomás: kapocs a vasút és a város között

Madrid, Atocha pályaudvar

La première gare se situait sur la place Rogier et s'appelait la gare de Bruxelles-Groendreef. Elle a été le témoin du premier train ayant roulé sur une voie de chemin de fer sur le continent européen, en La première pierre de la gare a été posée le 28 septembre 1841 par le roi Léopold I. Elle a été inaugurée en mars Celle-ci comptait 27 voies. En 1952, une nouvelle gare, située quelques centaines de mètres plus au nord, a remplacé l'ancienne de la place Rogier, démolie en 1955place Rogier européen septembre1841 Léopold I

Brüsszel, Gare du Nord

Lipcse, főpályaudvar

Nyíregyháza

A Kőbánya-Kispest csomópont, a „Köki”

4 A városközpontok közötti közvetlen kapcsolat nemcsak a nagysebességű vasutak, de minden nemzetközi összeköt- tetés, így a transzeurópai hálózat számára is fontos előny, - de előny az országon belüli városközi forgalomban is. 4 Kizárólag a belső városi területeken reális olyan sűrű tömegközlekedési hálózat kialakítása, amely a vasútállo- mást a város valamennyi részével jól összekapcsolja. 4 A vasútállomás a közlekedési szövetségben dolgozó közlekedési módok összessége számára mobilitási centrumként, tájékoztatási központként kínálkozik. 4 A város belső részén elhelyezkedő pályaudvarról célszerű a repülőteret érintő kapcsolatot is kialakítani; - és olyan pályán, amely amúgy is sűrű elővárosi forgalmat hordoz ! Következtetések, javaslatok hazai használatra

4 Nem külön a vasúti területeket kell értékesíteni, hanem a terület városi pozícióját és logisztikai pozícióját együttesen értékelve kell a város számára hosszú távon elérhető maximális hasznot mérlegelni. 4 A tapasztalatok szerint a városi szövet és a vasútállomás közötti éles funkcionális határ fokozatosan elmosódhat, és a vasúti pályaudvar éppen a gazdag városi szolgáltatási funkciók befogadásával válhat rentábilis és egyben vonzó közterületté. 4 Mindamellett későbbi nagysebességű vasúti állomás céljára nem szükségképpen a meglévő fő személypályaudvarok valamelyike jelenti az ideális helyszínt. Az eddigi legsikeresebb akciók alapján a városon belüli, de a hagyományos városközpontnak alternatíváját jelentő új városközpont kiépítésével lehet a vasúti fejlesztésből adódó energiákat a város fejlesztési lendületével legjobban összegezni. Következtetések, javaslatok hazai használatra

Kelenföldi pályaudvar

A VASÚTRÓL ÉS A PÁLYAUDVAROK ÚJ SZEREPÉRŐL Fleischer Tamás MTA KRTK Világgazdasági Intézet KÖSZÖNÖM A FIGYELMET ! ELTE Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományok Módszertana Tanszék Humánökológia szakirány; Város, közlekedés, társadalom Budapest, március 23.