Monitoring feladatok a 2

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az ökológiai állapotértékeléshez szükséges monitoring rendszer felülvizsgálata - Komárom-Esztergom megye - Vásárhelyiné Tóth Ildikó Nemzeti Környezetügyi.
Advertisements

A FOLYÓ, AMI ÖSSZEKÖT …. Gergely Erzsébet.
ORSZÁGOS VÍZGAZDÁLKODÁSI TANÁCS 3. ülése
A tatai források alkalmazkodási célú hasznosítási lehetőségeinek feltárása Dr. Mattányi Zsolt tudományos munkatárs Magyar Földtani és Geofizikai Intézet.
Pelech Dávid Budapest Duna Kontakt Pont
Heves megye civil szervezeteinek szervezetfejlesztése A program az Európai Unió támogatásával valósul meg. K á rp á tok Alap í tv á ny – Magyarorsz á g.
Tóth Erika Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
EURÓPAI UNIÓ - VÍZÜGYI KERETDIREKTÍVÁK Bemutató Általánosan a VKI-ről és Magyarország helyzetéről 2005 április.
Vízminőségi kármentesítési és kármegelőzési intézkedések Nagybocskón (Velikiy Bychkiv), a volt Erdőkombinát területén Ukrán – Magyar együttműködésben ( )
A hulladéktörvény hatása a pályázati forrásokból megvalósult hulladékgazdálkodási projektekre április Köztisztasági Egyesülés.
A területi vízgazdálkodási tervek készítéséhez (vizeink minősítése érdekében) végzett laboratóriumi mérésekből levonható következtetések Krímer Tibor.
Ecological assessment of the Szamos/Somes River to determine its influance on the ecological state of the Tisza River Dr. Csipkés József Felső-Tisza-vidéki.
Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Felszíni víz monitoring
Biológiai monitoring és mintavétel
Felszíni és felszín alatti víz monitoring
Felszíni vizek minősége
A Vízgyűjtő-gazdálkodási terv felülvizsgálatának ütemterve és munkaprogramja A Vízgyűjtő-gazdálkodási terv felülvizsgálatának ütemterve és munkaprogramja.
Hidrológiai monitoringrendszerek
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
A Nemzeti Környezetügyi Intézet valamint a Körös-vidéki Kirendeltség bemutatása Tóthné Ambrus Éva Gyula,
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári.
A KDT-KTVF TEVÉKENYSÉGE A GÁTSZAKADÁS UTÁN :
Felszíni vizek minősége
Környezeti monitoring Feladat: Vízminőségi adatsor elemzése, terhelés (anyagáram) számítása Beadás: szorgalmi időszak vége (dec. 11.), KD: dec. 21.
Felszín alatti vizek minősítése
Beérkezett Tanácstagi vélemények Fejér megye területére.
FELSZÍNI VÍZ MONITORING.
TELEPÜLÉSI VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS VÍZMINŐSÉGVÉDELEM (BMEEOVK AKM2)
Felszíni víz monitoring
Az Európai Duna Régió Stratégia a környezet- és természetvédelem szempontjából Dr. Rácz András környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár.
Miskolc, március 20. Az Európai Unió Víz Keretirányelvének végrehajtását szolgáló KEOP A sz. Vízgyűjtő- gazdálkodási tervezési projekt bemutatása.
Felszíni vizek minősége
Vízminősítés és terhelés számítás feladat
A víz hiánya és többlete, mint potenciális veszélyforrás Nemzetközi tudományos-szakmai konferencia Nemzetközi tudományos-szakmai konferencia
Tóth György Zilahi-Sebess László Gyuricza György
Nemzetközi folyamatok a globális vízgazdálkodás terén Baranyai Gábor Igazságügyi Minisztérium.
MONITORING FELADATOK A 2. VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERVBEN ORSZÁGOS FÓRUM A FELSZÍN ALATTI VIZEK MONITORING- VIZSGÁLATÁNAK HELYZETE ÉS JÖVŐJE A FELÜLVIZSGÁLT.
FELSZÍNALATTI VIZEK A 2. VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERVBEN ORSZÁGOS FÓRUM A FELSZÍN ALATTI VIZEK KÉMIAI ÁLLAPOTA, MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK SZŐCS TEODÓRA Budapest,
MONITORING FELADATOK A 2. VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERVBEN ORSZÁGOS FÓRUM KONZULTÁCIÓS KÉRDÉSEK.
FELSZÍNALATTI VIZEK A 2. VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERVBEN ORSZÁGOS FÓRUM A FELSZÍN ALATTI VIZEK KÉMIAI ÁLLAPOTA, MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK SZŐCS TEODÓRA MAGYAR.
A VÍZGYŰJTŐ–GAZDÁLKODÁSI ÉS AZ ÁRVÍZI KOCKÁZAT KEZELÉSI TERVEK ÖSSZEHANGOLÁSA ORSZÁGOS FÓRUM KONZULTÁCIÓS KÉRDÉSEK.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁNAK ELŐZMÉNYEI A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA SZAKMAI FÓRUM A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV.
A vízgyűjtő-gazdálkodási terv értelmezése és alkalmazása a napi gyakorlatban MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIII. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁS.
Az ökológiai Állapotértékelés kihívásai és Korlátai a VGT-2-ben
JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI PROBLÉMÁK ÉS SZEREPÜK A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA SORÁN A módszertan és a feltárt jelentős vízgazdálkodási problémák.
A TISZA-TÓ VÍZGAZDÁLKODÁSÁNAK JELENE ÉS JÖVŐJE SPECIÁLIS TERÜLETI FÓRUM A TISZA-TÓ KÉMIAI VÍZMINŐSÉGE.
DUNA RÉSZVÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ÉSZAK- DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG SZAKMAI FÓRUMA FELSZÍNI.
A VGT végrehajtása – A felszín alatti vizekkel kapcsolatos lehetséges intézkedések.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS ENERGIAIPART ÉRINTŐ EREDMÉNYEI, AZ INTÉZKEDÉSEK PROGRAMJA ORSZÁGOS SZAKMAI FÓRUM VÍZERŐMŰVEK HATÁSA A VIZEK ÁLLAPOTÁRA,
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS IPART, KÖZLEKEDÉST ÉRINTŐ EREDMÉNYEI, AZ INTÉZKEDÉSEK PROGRAMJA ORSZÁGOS FÓRUM VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI JOGSZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSI.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS IPART, KÖZLEKEDÉST ÉRINTŐ EREDMÉNYEI, AZ INTÉZKEDÉSEK PROGRAMJA ORSZÁGOS FÓRUM OPERATÍV MONITORING AZ IPARBAN TÓTH GYÖRGY.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS IPART, KÖZLEKEDÉST ÉRINTŐ EREDMÉNYEI, AZ INTÉZKEDÉSEK PROGRAMJA ORSZÁGOS FÓRUM VESZÉLYES ANYAG TERHELÉS A FELSZÍNI ÉS.
A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS EREDMÉNYEI, AZ INTÉZKEDÉSEK PROGRAMJA SZAKMAI FÓRUM KEHOP VÍZGAZDÁLKODÁSI PROJEKTJEINEK ÉS A VGT2 VÉGREHAJTÁSÁNAK ÖSSZEHANGOLÁSA.
A TISZA RÉSZVÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS A KÖZÉP – TISZA - VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG KÖZÖS SZAKMAI.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA A RÁBA ALSÓ SZAKASZ ÉS A HANSÁG TÉRSÉGÉBEN SPECIÁLIS TERÜLETI FÓRUM Természeti értékek a Rába alsó szakasz.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN TERÜLETI FÓRUM VÍZTESTEKRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN TERÜLETI FÓRUM VÍZTESTEKRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS TELEPÜLÉSI VÍZGAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS EREDMÉNYEI, AZ INTÉZKEDÉSEK PROGRAMJA ORSZÁGOS FÓRUM A KOMMUNÁLIS SZENNYVÍZTISZTÍTÁS.
A VGT MEZŐGAZDASÁGGAL, ERDÉSZETTEL, HALGAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS EREDMÉNYEI - VIZEK MENNYISÉG VÉDELME, VÍZHASZNOSÍTÁS, BELVÍZGAZDÁLKODÁS” ORSZÁGOS SZAKMAI.
A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA TERÜLETI FÓRUM A 2. VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV Gulyás Zoltán osztályvezető Észak-magyarországi Vízügyi.
A SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TARTALMI IRÁNYAI MFKB megbeszélés február 5.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN TERÜLETI FÓRUM VÍZTESTEKRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK.
A GWP KKE régió aszálykezelési útmutatója Dr. Gayer József GWP Magyarország „Dr. Szalai György kerekasztal beszélgetés” - Új utak a hazai aszálykezelés.
A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA szakmai FÓRUM
Országos Vízügyi Főigazgatóság VKI monitoring lakossági fórum
Országos Vízügyi Főigazgatóság
Kárelhárítás Zöldi Irma OVF.
A RÁBA-HANSÁG Fórum (Győr,
Előadás másolata:

Monitoring feladatok a 2 Monitoring feladatok a 2. vízgyűjtő-gazdálkodási tervben ORSZÁGOS FÓRUM Lesz-e országunknak az EU Bizottsága által elfogadott monitoringja? Tóth György István OVF

TARTALOM – felszíni vizek Mennyiségi monitoring Minőségi monitoring (fő hangsúly) Visszatekintés az EU csatlakozás előtti időkre Definíció, típusai Az első és második VGT monitoring-rendszere A jövőbeli elképzelés Megvalósítási lehetőségek, források

Mennyiségi monitoring 1886-ban indult Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium Vízrajzi Osztálya A vízminőség fogalma még a láthatáron se volt Vízügyi tervezéshez alapadatok Árvízi előrejelzés

Mennyiségi monitoring Vízrajzi tevékenység VIZIG-ek vízrajzi osztálya, részlege Alapvetően vízgazdálkodási cél De árvízi állomások is Hidrológiai előjelzés Vízmérleg Sajátos problémák, de az EU nem kifogásolta

Mennyiségi monitoring 350 törzsállomás 1700 üzemi állomás (410 távmérős) 800 egyéb vízállás észlelő állomás (pl. árvízi üzemi állomás) Vízállás, vízsebesség, vízhozam (350 állomás), vízhőmérséklet, jégviszonyok Ezen kívül kb. 500 hidrometeorológiai állomás

A vízminőségi monitoring kezdete 1968-ban indult Tápanyag-komponensek, sótartalom Öntözési igényeknek történő megfelelés A kor színvonalának megfelelő eszközök és módszerek A műszeres analitika fejlődése és annak elérhetősége függvényében szélesedett

A vízminőségi monitoring A vízminőségi monitoring a felszíni és felszín alatti vizek (víztestek) megtervezett mintavételi-vizsgálati-megfigyelési rendszere, amely alapján keletkező információ segítségével a vizek aktuális állapotát és az állapot változásának irányát, lehetőség szerint a változás sebességét meg lehet állapítani, és támogatást ad a különféle terhelések jellegének, nagyságának és helyének közelítő meghatározásához.

A vízminőségi monitoring A felszíni vízminőségi monitoring elemei: Általános kémiai jellemzők (a biológiát támogató elemek: oxigénháztartás, tápanyag-háztartás, sóháztartás, …) Vízgyűjtő-specifikus szennyezők (As, Cr, Cu, Zn) Biológiai minőségi elemek lebegő életmódot folytató algák (fitoplankton), makroszkópikus vízi lágyszárú növényzet (makrofita), aljzaton, vagy egyéb szilárd felületen bevonatot képző algák (fitobentosz), fenéklakó makroszkópikus vízi gerinctelenek (makrogerinctelenek), és halak Veszélyes anyagok (33/45 komponens, komponenscsoport, köztük fémek, toxikus elemek, szintetikus és természetes toxikus szerves vegyületek) Hidromorfológiai jellemzők (a medret érintő beavatkozások és antropogén hatások okozta változások) Védett területek monitoringja Fürdőhelyek Ivóvizek Természetvédelmi védettség alatt álló területek (NATURA2000, TVT-k, stb) Halas vizek

A vízminőségi monitoring Víztestek és változásaik A monitoring alanya a víztest, VGT1: 869+213 víztest (1082) VGT2: 889+189 víztest (1078) A változás 82 új állóvíz-víztest lett, 103 régi törölve, 6 db összevonva 8 új folyóvíz-víztest, 12 régi törölve, 121 régi szétvágva, 53+9 összevonva, 670 nem változott Végeredményben körülbelül 210 új víztest

A vízminőségi monitoring Monitoring-programok 2 db feltáró program (álló- és folyóvizekre), célja az állapot általános jellemzése, trendek vizsgálata 2+6 db operatív program (álló- és folyóvizekre), célja a kockázatosságnak, intézkedés eredményességének, terhelés hatásának igazolása, vagy cáfolása Tápanyag és hidromorfológiailag kockázatos tavak két programja, Veszélyes anyag miatt, tápanyag és szerves anyag miatt kockázatos folyók, továbbá a hosszanti átjárhatóság akadályozottsága, duzzasztás, vízkivétel, keresztszelvény menti elváltozások, és a kotrás, burkolás hatásai miatt kockázatos folyóvizek hat programja

A vízminőségi monitoring – számokban (VGT2) 1140 ponton 840 víztesten mérés, 78% Általános kémia: 709 ponton, 692 víztesten, 64,1% Vízgyűjtő-specifikus szennyező: 485 ponton, 463 víztesten, 45,7% Veszélyes anyag: 446 ponton 441 víztesten, 40,9% Biológiai vizsgálatok (külsős adatokkal bővítve): 1039 ponton 747 víztesten (biológiai minőségi elemenként eltérő számok) Feltáró pontok változatlanok (144 db), az operatív pontok száma 345-ről 1035-re nőtt a VGT1 óta. 582 ponton, 484 víztesten általános kémia, 110 ponton, 81 víztesten vízgyűjtő-specifikus szennyezők, 120 ponton 90 víztesten veszélyes anyagok

A vízminőségi monitoring

A vízminőségi monitoring, VGT1 és VGT2 összevetése

A vízminőségi monitoring A monitoring eredményeként készített offline adatbázisban (2008. II. félévtől 2012 év végéig): Összes mérés 1 113 760 db adat Maximális mérésszám mintavételi helyenként és komponensenként: 113 Csonka (<10) mérések száma: 161 881 db Állapotértékeléshez történő felhasználás kritériuma, megbízhatóság Operatív monitoring kiértékelése – visszacsatolás Szervezeti felépítés: KTVF (OKTVF) Kommunikáció az államigazgatáson belül

A vízminőségi monitoring Csonka mérések (15 sor a 157-ből) Vízminőségi paraméter SumOfCountOfstrValue Gamma-HCH 852 Izodrin 928 Indeno(1,2,3cd)-pirén 1389 Higany (oldott) 1368 Higany 134 Hidrokarbonát egyenérték 549 Hidrogén-karbonát 2459 Hexaklór-butadién 1339 Diuron 42 Halogénezett szerves vegyületek (mint AOX) 194 Kadmium 72 Fluorantén 1394 Feofitin 853 Fenolftalein-lúgosság (p-lúgosság) 1740 Fenol 285

A vízminőségi monitoring A monitoring a vizsgálati jellemzők szempontjából is csonka: halmonitoring bióta vizsgálatok (3 komponens) PBDE, SCCP, urea peszticidek, stb. A kémiai monitoring számos vizsgálata nem megfelelő érzékenységű EU kifogásolás több lépésben, végül ex-ante feltétellé lett Az elmúlt VGT periódus monitoringköltségei: A költségek nem a vizsgálatokkal kapcsolatban, hanem a KTF laborok üzemeltetésével kapcsolatban merültek fel. Becslésünk szerint évente a vízminőségi monitoringra 1,3-1,5 mdFt-ot fordítottak a KTF-ek.

A vízminőségi monitoring A felsorolt hiányosságok orvoslását, az EU kifogások kezelését, az időközben hatályossá vált és váló direktíváknak történő megfelelést egy új monitoring-koncepcióval egy kiegészítő monitoring projekttel és a 2014-20-as EU-s fejlesztési források (KEHOP 1.1.0) megfelelő módon történő felhasználásával, továbbá a szervezeti együttműködés javításával (kialakításával?) és szükség esetén külső kiegészítő mérési kapacitás igénybevételével látjuk lehetségesnek és javasoljuk elérni.

A vízminőségi monitoring A kiegészítő monitoring projekt elemei: bióta monitoring elvégzése (halmonitoringgal közös mintavétellel, a 2013/39/EU direktívában megadott 10 komponensre), kiegészítő kémiai monitoring elvégzése (53 mintavételi hely, 12 minta/hely), kiegészítő halmonitoring vizsgálatok elvégzése (teljes halmonitoring, feltáró és releváns operatív pontok, 420 pont), felszín alatti vizek kiegészítő kémiai monitoringja elvégzése (319 pont), emisszióprofil meghatározása az EU által megadott veszélyes anyagokra (9+2 hely, 3 alkalom)

A vízminőségi monitoring Az új monitoring koncepciója alapmonitoring – évente folyamatos vizsgálatok, egyesíti a különféle speciális feladatokat, kb. 150 mintavételi pont, célorientált vizsgálati spektrum határvizi megállapodások, ICPDR TNMN nitrát-monitoring védett területek monitoringja (ivóvíz, halas víz…) természetvédelmi területek monitoringja (NATURA2000, TVT..) feltáró monitoring – hat éves ciklus, visszatérő, évi kb. 150 mintavételi pont, teljes vizsgálati spektrum operatív monitoring – jelentősen visszaszorul, a költségek áthárítása a környezethasználókra (PPP), vizsgálati irányok csökkentése (pl. hal) Vízfázis és bióta vizsgálata, optimalizálva pénzügyi vagy szakmai szempontok szerint. Később üledékvizsgálatok bevezetése.

A vízminőségi monitoring Az új felszíni vízminőségi monitoring költségbecslése piaci árakkal alapmonitoring: 300 mFt/év feltáró monitoring: 1220 mFt/év operatív monitoring: 80 mFt/év Összesen 1,6 mdFt/év A kalkulált árak a hidromorfológiai monitoring árát nem tartalmazzák, csak a kémiai és biológiai jellegű mintázást és elemzést. A költségeknél hat mérési év/VGT ciklussal számoltunk, emellett egyenletes időbeli mintaeloszlással.

A vízminőségi monitoring Az új monitoring is átmeneti jellegű, rengeteg pótlást tartalmaz, egyes elemek (pl. üledék) a jövőbeli fejlesztések eredménye, a VGT3-ig tartana. A vízállapotok és a terhelések megismerését követően „áramvonalasítani” lehet és kell az új monitoringot. A VGT és a monitoring ciklusokat el kell tolni egymáshoz képest. Most a 2008 második félévtől 2012 év végéig terjedő adatsorok alapján történt az állapotértékelés. A VGT3-ig az új monitoring 2016-17-18-19-ben, azaz csak négy évig üzemel. A 2019 kérdéses.

A vízminőségi monitoring A 2014-20-as KEHOP monitoring forrás (4,8 mdFt) terhére ellátandó feladatok: Országos felszíni és felszín alatti mennyiségi monitoring állomás- és mérőpont hálózat felülvizsgálata és összehangolása A VKI-t kiszolgáló vízrajzi ágazati szoftver-elemek és a területi szakági részrendszerek fejlesztése Vízrajzi monitoring állomások felújítása és korszerűsítése Mobil mérőeszközök korszerűsítése, cseréje (vízrajzi és vízminőségi) Megfelelő mérőhajók kifejlesztése, beszerzése vízről történő mérésekhez Monitoring mérőautók korszerűsítése, cseréje Monitoring állomások magassági helyzetének nagy pontosságú bemérése

A vízminőségi monitoring A 2014-20-as KEHOP monitoring forrás terhére ellátandó feladatok (folytatás): Igazgatósági, VKI vízminőségi mintavételi csoportok akkreditációjának kiterjesztése a távlati ivóvízbázisok monitoring vizsgálatára Felszín alatti vizek kémiai monitoringhálózatának fejlesztése: kutak felújítása, új kutak fúrása Kutatási – módszerfejlesztő - adatgyűjtő program a VKI biológiai minőségi elemei adat- és étékelési rendszerének fejlesztésére, az interkalibrációs eljárás feladatainak elvégzésére (ex-ante feltételek!) Kémiai kutatási – módszerfejlesztő - adatgyűjtő program Hidromorfológia monitoring fejlesztése

A vízminőségi monitoring A szervezeti együttműködés javítása: mára a hatósági funkció kivételével az OVF-ben/BM két főosztályában összpontosul valamennyi feladat és felelősség a vizsgálólaborok (megyei és fővárosi kormányhivatalok) távol vannak a szervezettől együttműködés keresése feladatellátás képessége feladatellátás ára finanszírozási mód (szűk 4 mdFt/év átcsoportosítás, ) együttműködési megállapodás egyértelmű irányítás (BM?, OVF?, BM+OVF?)

A vízminőségi monitoring Egyéb monitoringfejelsztési elemek Vízfázis – bióta – üledék szakmai-logikai-pénzügyi rendszer összeállítása (KEHOP keretében, az üledékmonitioring előkészítése után, de a mostani ciklusban) Passzív mintavevők helyzetértékelése, lehetőség esetén integrálása a rendszerbe Effect Based Monitoring (kutatást igényel, EUSDR?) Korai riasztó/figyelmeztető rendszer (EW, EUSDR) Adatbázisok (OKIR, VIZIR - Víz-GEO) összehangolása, külső adatok fogadása (piaci laborok, projektek, nem állami operatív monitoring, …)

A vízminőségi monitoring Lesz-e országunknak az EU Bizottsága által elfogadott monitoringja? A tudás, az elhivatottság, a szándék akarat és kitartás megvan bennünk. Rajtunk nem múlik!

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! Tóth György István, OVF toth.gyorgy.istvan@ovf.hu