A magyarországi mezőgazdasági termelés átalakulása a 19. században

Témakörök: A jobbágyfelszabadítás és földbirtokrendezés (a polgári földtulajdon létrejötte) A mezőgazdasági üzemszervezet átalakulása Az ágazat technikai-technológiai fejlődése: gépesítés, talajerő pótlás, növényvédelem, a megtermelt mennyiség növekedése (termésátlag-növekedés) Az átalakulás eredményeinek értékelése

Az ágazat fejlődésének meghatározó tényezői: a magyar mezőgazdasági átalakulás legfőbb ösztönzője a nyugat-európai változásokban keresendő: kiszélesednek a Magyarországhoz közeli agrárpiacok (demográfiai változások, iparosodás) – az Osztrák-Magyar Monarchia jelentős felvevőpiacai jó értékesítési lehetőségek keletkeznek szállítás, vasút fejlődése

A feudalizmus és a jobbágyság rendszere 1848 előtt A feudalizmus és a jobbágyság intézménye Kelet-Európában a 19. sz. közepéig fennáll (Oroszország: 1861) Fő jellemzők: minden földterület a nemesség kezében van, ők a föld birtokosai a jobbágyok csak művelésre kapják a földesúr földjeit (ezek az úrbéres földek), melyek után állami adót és földesúrnak járó szolgáltatásokat kell fizetni (kilenced, robot, ajándék)

a nemesi földeknek van egy elkülönített, saját kezelésű része: ezek az ún. allodiális földek, melyeket a földbirtokos a jobbágyok robotmunkájával műveltet az úrbéres-jobbágyi telkekhez a házhely mellett járt bizonyos közös használatú terület is: rét, erdő, legelő, nádas

A szabad, polgári földtulajdon létrehozása Nyugat-Európában a 18. sz folyamán már kialakulnak a polgári földtulajdon és a tőkés agrárnagyüzem formái Kelet-Európában a földtulajdon polgári jellegű átalakulása során a meghatározó szerkezetet a sokáig fennálló feudalizmus birtokmegoszlása adta Azaz: a szabad földtulajdon megteremtésekor, 1848-ban a korábbi földesúri-jobbágyi birtokmegosztást vették alapul (Ennek következménye: nagybirtokrendszer továbbélése, földnélküli parasztok nagy száma)

A különbség okai: Kelet-Európában a jobbágyság intézménye a 18. sz-ban nemhogy lazulna, még erősödik is: az árutermelő nemesi birtokok megerősödnek (földbirtokosok saját kezelésű birtokaikat növelik a jobbágyi földek kárára) és a jobbágyok munkáját használják föl (ez a rendszert konzerválja) 1767-ben Mária Teréziának ki kellett adnia az Urbárium rendeletét, mely közjogi, törvényi határt vont a jobbágyi és terjeszkedő nemesi művelésű földek között (Megszabták a minimális jobbágyi földeket és maximális kötelezettségeket – a parasztok védelme és az állami adó érdekében)

A magyarországi jobbágyfelszabadítás 1848-ban: Az 1848-as törvények a feudalizmus gazdasági alapját jelentő jobbágyrendszert számolták föl A törvényben kimondták: a személyes függőség (úri joghatóság) felszámolását a földesúri járadékok eltörlését (robot, kilenced, stb.) a földesurak kárpótlását (a továbbiakban megszűnő járadékék helyett) helyezi kilátásba (de 1848-ban nincs idő ezt végrehajtani)

A törvényben azonban szó sincs a parasztok földhöz juttatásáról A törvényben azonban szó sincs a parasztok földhöz juttatásáról! (Vagyis a jobbágyság csak az éppen használatában lévő földeket kapja meg, ezen túl nem jutottak földhöz. Így a jobbágyok 50%-a föld nélkül szabadul föl! Az 1848-as törvény befejezetlen marad: aránytalan birtokszerkezetet örökít tovább, nem rendezi a közös használatú földek elkülönítését, nem oldja meg a volt nemesek kárpótlását. Sok a tisztázatlanság…

Az 1853-as Úrbéri pátens A birtokviszonyok rendezése elhúzódik és csak 1853-ban, rendeleti úton kerül megoldásra Az Úrbéri Pátenssel rendezik a földesúri kárpótlást és a földtehermentesítést (a rendelet főleg az abszolutista bécsi kormány érdekeit tartja szem előtt) Lépései: összegyűjtik a volt úrbéres földeket és elkülönítik a közös haszonvételű földektől (Urbárium alapján – egy korábbi állapotot továbbörökítve) lehetővé teszik a parasztoknak az önmegváltást, de a parasztok szegények (földárak drágulnak) telekarányosan megosztják a legelők, erdők, nádasok használatát

A következmények: A földek felosztása és elkülönítése az 1850-es évek végére már le is zajlik, s a korabeli földbirtokviszonyok az egész dualizmus időszakára konzerválódnak. Ennek alapja: a nagybirtokrendszer a továbbiakban is fönnmarad (a megművelhető földek több mint 50%-án 100 h-nál nagyobb birtokok terülnek el: egyházak, magánszemélyek, hitbizományok, városok, stb.)

A birtokok forgalma igen nehézkes: noha polgári földtulajdon van, a földek adásvétele korlátozott: a földek 1/3-a forgalmi korlátozásokkal védett, kötött birtok (pl.: Esterházy hitbizomány: 2 mill. hold) Aki korábban nem jutott földhöz a parasztok közül, az a 19.sz-ban már nem is tud: nagy a földigény, kevés a föld, drágul a föld ára (földosztás egyáltalán nincs!)

A mezőgazdasági üzemszervezet átalakulása A feudalizmus üzemszervezete: a nemesi művelésű allodiális földeken: 50%-a a munkaidőnek jobbágyi robot, mely a jobbágy munkaerejére és eszközeire épít, de ez nem hatékony ! van már bérmunka, főleg a legfontosabb mezőgazdasági periódusokban (pl. betakarítás), de nem mindenki tudja megfizetni

A munka- és üzemszervezet átalakulása a jobbágyfelszabadítás után megszűnik az ingyenmunka, a robot (pótolni csak bérmunkával lehet!) korábbi birtokközpontokat át kellett alakítani gazdaságilag működőképes uradalmakká: felszerelések korszerűsítése, külső hitelek biztosítása növekvő és eddig nem lévő adóterheket előteremteni (földadó!)

A kieső jobbágyi munka pótlása az uradalmakon: konvenciós cselédek (állandóan, fix bérrel alkalmazott munkások) (pl. béres, juhász, kocsis) az idénymunkákra, kampányidőszakra földnélküli bérmunkások (summások) alkalmazása (rövid, meghatározott időre szerződnek le)

A tőkés agrárnagyüzem termelése Mind nagyobb szerepet kap (az alapvető termelési eszköznek számító föld mellett) a munkaeszközök és munkamódszerek fejlesztése/fejlődése. A korszakban a munkaeszközök fejlődése elsősorban a jobb szerszámok megjelenése jelentette, amit kézi munkaerővel, emberi közreműködéssel üzemeltettek (a mezőgazdasági gépek csak szórványosan jelennek meg)

A munkaerő ára, a bérmunka az 1870-es évekig folyamatosan növekvő tendenciát mutatott, ekkor azonban stabilizálódott, s a bérek 1900-ig nem nőttek. Az olcsó munkaerőből túl nagy a kínálat, sok a földnélküli bérmunkás – de az olcsó bérmunka akadályozza a technikai fejlődést. Megjelenik a bérleti rendszer (de aránya csupán 20%, lassú a mezőgazdaságon kívüli tőkék beáramlása, így a tőkefelhalmozás is alacsonyabb: a profit darabolódik a tulajdonos és a bérlő között)

A paraszti birtokok gazdálkodása A nagybirtok gazdálkodásától jelentősen eltér a gazdaságok döntő részét kitevő paraszti birtokok üzemszervezete: Az üzemszervezet típusa: családi- nagycsaládi jellegű, döntően önellátásra berendezkedő, a családi munkaerőre építő gazdaságok. Ebből adódik, hogy az állatállomány is itt koncentrálódik. Új jelenség a század végén: tanyásodás.

Az előállított mezőgazdasági termékek mennyiségének növelése A korszak során az értékesítési lehetőségek tovább javulnak. Ez az ágazatban előállított termékek mennyiségének növelését igényelte. Az előállított termékek mennyiségét a művelés alá vont földek növelésével és modernebb technikák meghonosításával lehetett elérni.

A művelés alá vont területek növelése Eddig nem művelt területek feltörése (mocsár, rét, erdő, folyamszabályozás) Modernebb művelési technikák megjelenése (két- és háromnyomásos gazdálkodás felváltása a váltógazdálkodással) 1873 és 1913 között a szántóföldek területe 3,2 mill. Ha-ral nő. Csökken a rét, legelő, ugar aránya (Ugar: 22%-ról 8%-ra !)

A termelés technológiai fejlődése, a gépesítés A technika fejlődésének összetevője a gépesítés elterjedése is. (főleg a nagybirtokokon) Nyugat-Európa: az iparosodás kedvezően hat vissza a mezőgazdaságra is. Magyarországon ez a folyamat igen lassú, a technikai színvonal a korszak során végig alacsony marad: faeke-vaseke eszközváltás, gőzeke alig vetőgép néhány nagybirtokon a cséplés viszont teljesen gépesített lesz a századfordulóra!

A mezőgazdasági termelés átalakulásának eredményei: Jelentősen nő az előállított termékek mennyisége: búza: 2,5; kukorica: 2; árpa, zab, rozs kb. 50%-kal. Ez a változások leginkább szembeötlő része. Nő a termőterület, főleg a szántóföld De növekednek a termésátlagok is: jobb vetőmagvak, növénynemesítés talajerő-pótlás, trágyázás

Átalakul a vetésterület struktúrája: a 19 Átalakul a vetésterület struktúrája: a 19. sz közepére a rozs és árpa helyét a kenyérgabonák közt átveszi a búza. A korszakban a búza már a főszereplő, legfőbb kiviteli cikk: monokultúra!  Megjelennek a takarmánynövények (kukorica, répafélék) és a fontos élelmiszernek számító burgonya, majd az ipari növények: cukorrépa, repce, kender és a dohány.  (Van alternatíva: ha búza rossz év, még kukorica, burgonya lehet jó: csökken az ágazat kiszolgáltatottsága az időjárással szemben!) A fejlődés fő eredménye: modernebb technikák – több betakarított növény. A növekvő lakosságszám élelmezése is lehetővé válik.

A magyarországi állattenyésztés fejlődése Állattenyésztés végig igen fontos részét képezi a mezőgazdaságnak (az ágazatból származó nemzeti jövedelem 40%-a az állattartásból származik) Komoly értéket képvisel az állatállomány: összértéke kb. 770 mill. Ft. Összetétele: fele szarvasmarha, negyede ló, hetede sertés, kisebb jószágok A lábasjószágok döntő része a paraszti gazdaságokban koncentrálódott.

A fejlődés tendenciái: Átalakul az állatállomány szerkezete: szarvasmarha, sertés mennyisége nő, a lovak száma stagnál, a juhoké csökken (főleg az uradalmakra korlátozódik)  Terjed az istállózó állattenyésztés: modern tejgazdaságok az uradalmakon, modernebb fajták jelennek meg, minőségi változás az állatállományban (1880: szarvasmarha-állomány 80%-a magyar szürke marha, 1910-re arányuk 30% alá csökken) - trágyázás Állami segítség: nemesített állatok behozatala, állategészségügy: állatorvosi hálózat Az ágazat fejlettsége eltérő a különböző országrészek között (Sopron, Vas megye)

Összefoglalva: Az ágazat növekedése vontatott, de továbbra is a legmeghatározóbb ága marad a magyar nemzetgazdaságnak mind a foglakoztatási szerkezetet mind a nemzeti jövedelem előállítása szempontjából