Hőmérséklet változás A hőmérséklet az anyagok egyik fizikai jellemzője, állapothatározó. Változása szorosan összefügg az anyag más makroszkopikus tulajdonságainak változásával. E jellemzőt az ember elsősorban tapintás útján, a hőérzettel észleli, másodsorban hőmérő segítségével. A hőtan, más néven termodinamika tu- dományának egyik alapfogalma.

A hőmérséklet növekedésére számos bizonyíték létezik a levegő és az óceánok hőmérsékletének melegedésétől a gleccserek olvadásán át a tengerszint emelkedéséig.

A Föld átlagos felszíni hőmérsékletére illesztett lineáris trend szerint 1905 és 2005 között 0,74 ± 0,18 °C-kal emelkedett. A vizsgált időszak második felében a melegedés üteme kétszeresére gyorsult a kezdetben megfigyelthez képest (0,13 ± 0,03 °C a 0,07 ± 0,02 °C évtizedenkéntivel szemben). A városok magasabb hőmérséklete csupán elenyésző, mintegy 0,002 °C-kal járult hozzá évtizedenként ehhez a változáshoz. A troposzféra alsó része műholdas mérések szerint 0,13 és 0,22 °C közötti mértékben emelkedett évtizedenként 1979 óta. A múltbéli hőmérsékletek az elmúlt egy-két ezer évben relatíve stabilak voltak, jelentős regionális változásokkal, mint a középkori meleg időszak vagy a kis jégkorszak. Ez a viszonylagos stabilitás a 20. században felborulni látszik, amikor gyorsan elértük, majd az ezredfordulóra meghaladtuk a középkori meleg periódus 1000 körüli csúcshőmérsékletét is. Mára pedig túl vagyunk a holocén i. e körüli csúcsértékén is.

A NASA Goddard intézete és a National Climatic Data Center legújabb becslései szerint 2005 és 2010 voltak a legmelegebb évek a 19. század óta bevezetett széleskörű, megbízható mérések kezdete óta, megelőzve pár század fokkal az 1998-as évet. A Climatic Research Unit becslései szerint 2005 a második legmelegebb év 1998 után, míg 2003 és 2010 holtversenyben áll a harmadik helyen, jóllehet az egyes évek közötti különbség hibahatáron belül található. AMeteorológiai Világszervezet által a globális klíma helyzetéről kiadott 2010-es jelentés szerint a 2010-es +0,53 °C érték épphogy csak megelőzi a 2005-ös (+0,52 °C) és 1998-as (+0,51 °C) adatokat, a különbségek azonban statisztikailag nem számottevőek.

Az 1998-as év az El Niño hatására volt különösen meleg. A globális hőmérséklet rövidtávú fluktuációi könnyen felülírhatják és elfedhetik a hosszabb trendeket, ez azonban konzisztens a 2002 és 2009 között megfigyelt relatíve stabil hőmérséklettel

2010 újra El Niño év volt, ám a 2011-es La Niña év, mely az oszcilláció hidegebb részén helyezkedik el, ennek ellenére is 1880 óta a 11. legmelegebb év volt óta a 13 legmelegebb év közül és 2011 között volt. A hőmérséklet változása nem egyenletesen oszlik el globálisan. A földfelszín melegedése 1979 óta kétszer gyorsabb volt az óceánokénál (0,25 °C évtizedenként szemben a hasonló időszak alatt elért 0,13 °C-kal). Ennek oka az óceánok magasabb effektív hőkapacitása, illetve a párolgással bekövetkező hőveszteség. Ennek, illetve a jég és a hó által okozott albedo változásnak köszönhetően az északi félteke is gyorsabban melegszik, mint a déli. Az északi féltekén kibocsátott üvegházhatású gázok nagyobb mennyisége nem felelős ezért a különbségért, lévén a gázok elegendő ideig vannak a légkörben ahhoz, hogy elkeveredjenek.