Hazai fás társulások

Fogalmak Biom: Hazánk legnagyobb része a lombhullató erdők övében fekszik. Az eredeti hatalmas erdőségek az elmúlt évszázadok emberi tevékenysége során jórészt mezőgazdasági területekké alakultak át KLIMAZONÁLIS ERDŐK foglalják el. Elnevezésük onnan ered, hogy kialakulásukban a legfontosabb környezeti tényezők az illető terület éghajlati adottságai, főleg azok a csapadék és hőmérsékletértékek, amelyek a lomberdők biomjára jellemzőek. Zárótársulást jelentenek. Területükön biológiai produkciójuk tartósan a legtöbb szerves anyagot termeli A klimazonális erdőtársulások egy-egy, számukra kedvező területen alacsonyabb tengerszint feletti magasságon is megjelenhetnek. Ilyenkor EXTRAZONÁLIS ERDŐKről beszélünk Azokat az erdőket, amelyek kialakulását nem a klimatikus viszonyok, hanem valamilyen egyéb tényező, pl. a talajviszonyok, a talajvízszint és a vízellátottság mértéke határozza meg, INTRAZONÁLIS ERDŐKnek nevezzük.

KLIMAZONÁLIS ERDŐK Pusztai tölgyes – tatárjuharos lösztölgyes Alföldeken tsz. 250m-ig Az egykori erdőspuszta növényzete, gyepekkel keveredik Talaja: bet., mg. miatt csak apró foltokban Szerkezet: 2 lombkorona, de nem zárt dús cserjeszint gyepben erdőspuszta, puszta növényei keverednek a száraz tölgyesekével

I. szint – Kocsányos tölgy II I. szint – Kocsányos tölgy II. szint – Tatárjuhar, Mezei szil, Mezei juhar Cserjék – Kecskerágók, galagonyák, kökény, törpe mandula Gyep – Erdei gyöngyköles, bársonyos tüdőfű, tarka nőszirom

Mezei szil Mezei juhar

Erdei gyöngyköles Bársonyos tüdőfű

CSERES TÖLGYES ERDŐK. Ezek 250 méter felett váltják fel az alföldi lösztölgyeseket és mintegy 400 méter magasságig zárótársulásként ez az erdőtípus alakul ki. Uralkodó fái a csertölgy és a kocsánytalan tölgy. Lombkoronája laza szerkezetű, egyszintű, a fényt átengedi, ezért fejlett a cserjeszint és a gyepszint is. Jellemző fajok cserjék közül: húsos som, egybibés galagonya, fagyal; lágyszárúak közül: pillangósvirágúak, pázsitfüvek, fehér pimpó, baracklevelű harangvirág. Jellegzetes állatok: gyászcincér, szarvasbogár, erdei szemeslepke, énekes rigó, vörösbegy, ökörszem, kakukk, mátyásmadár, erdei pocok, mogyorós és nagy pele, őz, szarvas, vaddisznó.

Cseres-tölgyes Genyőtés cseres-tölgyes a Bakonyalján (Devecseri Széki-erdő, 1996.) ELOH248

Csertölgy Csertolgy FakCD628

Kocsánytalan tölgy Kocsanytalan tolgy FakCD908

Kökény Egybibés galagonya

Húsos som Fagyal

Pillangósok Tavaszi lednek Erdei here

Pázsitfüvek Ligeti perje Egyvirágú gyöngyperje

400 méter felett és a Dunántúl csapadékos részein a cseres tölgyeseket kettős lombkoronaszintű GYERTYÁNOS TÖLGYESEK váltják fel. A felső lombkoronaszintet a magasra növő kocsánytalan tölgy, az alsó lombkoronaszintet az alacsonyabb gyertyán képezi. A kettős lombkoronaszint sokkal zártabb, mint a cseres tölgyes erdők lombja, kevesebb fényt enged át, ennek következtében a cserjeszint fejletlen és a gyepszint is szegényes. Kilombosodás előtt azonban igen gazdag kora tavaszi aszpektus jellemzi odvas keltikével, bogláros szellőrózsával, galambvirággal és salátaboglárkával. A gyertyános tölgyesek állatvilága részben a cseres tölgyesek, részben a bükkösök fajaiból kerül ki.

Gyertyános-tölgyes Gyertyános-tölgyes szálerdő (Pilis, 1994.) ELOH287

Gyertyános-tölgyes (keltikével) Gyertyános tölgyes 1 HN

Gyertyános-tölgyes (medvehagymával) Medvehagymás gyertyános-tölgyes (Bakony Pénzesgyőr, 1995.) ELOH102

Gyertyán Bal oldali képek: Intertnet Jobb oldali kép: Toman-Felix-Hísek: A természet képekben, Natura 61

Kocsánytalan tölgy és kocsányos tölgy Kocsanytalan tolgy FakCD908 Kocsanyos tolgy FakCD613

Cserjék Vadcseresznye Közönséges kecskerágó

Varjútövis Ükörkelonc

Hagymás, geofiton gyepszint Bogláros szellőrózsa Odvas keltike

Galambvirág Salátaboglárka

A BÜKKÖSÖK a hegyvidékeken mintegy 600 métertől váltják fel zárótársulásként a gyertyános tölgyeseket. Uralkodó fafajuk a bükk, amely magasra nő, koronája zárt, teljes kilombosodás után a fénynek csak elenyésző töredéke jut el a talajra, ezért cserjeszintje nincs és gyepszintje is fajokban szegény. Jellegzetes állatai a védett havasi cincér, a T-betűs pávaszem és a bükkfapohók lepke

Bükk Fagus.sylvatica.2-1 TERRA Foundation Bukk FakCD385

Bükkös Bükkös 6 HAZN

Bükkös Dunántúli bükkös I. (Farkasgyepű, 1993.) ELOH117

Bükkös Montán bükkös I. (Zempléni-hegység Nagyhuta környéke, 1996.) ELOH1000

Ökológiai különbséget jelző aljnövényzet - Egyvirágú gyöngyperje és… Szagos müge Erdei madársóska

Bükksás Fehér perjeszittyó

A közép európai magashegységekben 800-1000 méter felett a bükkösök helyett megjelennek a FENYVESEK. Uralkodó fajuk a lucfenyő. Hazánk éghajlati adottságai nem kedveznek fenyvesek kialakulásának, így természetes lucfenyvesek csak az Alpokalján találhatók. A fenyvesekre aljnövényként jellemzőek a mohák, zuzmók és gombák. Az erőltetett fenyvesítés hosszú távon káros lehet, mert a le nem bomlott avar megváltoztatja az élőhely termőtalaját így az az eredeti természetes társulás befogadására alkalmatlanná válik. Extrazonális jegenyefenyves lucosok

Luc-fenyves Lucfenyves (Sopron, 1996.) ELOH166

Lucfenyves Őshonos lucfenyves (Sopron Hidegvíz-völgy, 1996.) ELOH1282

Lucfenyves Őshonos lucfenyves (Sopron Hidegvíz-völgy, 1996.) ELOH1282

Luc-fenyves Lucfenyves (Sopron, 1996.) ELOH166

Fenyőfő – homoki erdeifenyves folt posztglaciális reliktumtársulás Őshonos tiszafa Szentgál körüli bükkösben – Bakony Boróka – másodlagos hatásra homokon Dunántúlon mészkerülő erdeifenyvesek zonális állományai előfordulnak

Jellemzők a savanyúságjelző növények Kereklevelű galaj Moha, Zuzmó,

Bükkelegyes erdeifenyves Bükkelegyes erdeifenyves (Velemér, 1996.) ELOH163

Telepített erdei- és feketefenyő Fenyőtelepítés az Alföldön (Bócsa, 1997.) ELOH0851