A szkafander !
Volt egyszer egy tudós, aki a Föld középpontját kutatta Készített egy szerkezetet amellyel le tudott jutni egészen a Föld magjáig. Csináltak neki egy olyan hőálló szkafandert is, amelynek nem ártott a sok ezer fokos folyékony tűz.
Leereszkedett a füstölgő kőzetek között a mélybe Legnagyobb csodálkozására ember formájú élőlényeket talált a tüzes tengerben Tűz volt a testük, csodálatosan szépek voltak. Meglátott ott, a tenger mélyén, egy gyönyörű, lángoló lányt Beleszeretett.
A lány is, állandóan ott úszkált körülötte, ő is beleszeretett a tudósba. Imádták egymást, de nem nyúlhattak egymáshoz. Hisz a tudós azonnal hamuvá égett volna ha kilép szkafanderéből
Eljött az idő, amikor a tudósnak vissza kellett jönnie a Föld felszínére Jelbeszédük segítségével elmondta a lánynak a szomorú hírt..
A lány nem nyugodott bele a válásba, ő is készítetett magának nagyon gyorsan egy szkafandert Ez másféle volt mint szerelmese védőburka, ez a fagy ellen védett.
Amikor a tudós feljött a Föld felszínére, vele jött a lány is De hiába jött, a tragikus akadály nem szűnt meg Ahogy a tudós odalent, úgy nem vehette le szkafanderét a lány idefönt. Hisz rögtön megfagyott volna Nézték egymást, Imádták egymást, reménytelenül.
Aztán, egy szép napon a tudós nem bírta tovább… Széttörte a lány szkafanderét, és megölelte a gyönyörű tüzes testet..
Abban a pillanatban, marék hamu lett belőle a lány tenyerében A lány pedig, kőszoborrá fagyott.
Ott áll ma is a szobor Angliában, a tenger partján A hamu nem mozdul el a szobor tenyeréről, akkor se ha fújja a szél.. /szellő/