Gerecse

A Gerecse elhelyezkedése Magyarországon belül:

A Gerecse felépítése: Anyaguk főleg mészkő, kis részben dolomit. A Gerecse háromszöghöz hasonló alakú röghegység, mely kis rögök sorozatából tevődik össze. Anyaguk főleg mészkő, kis részben dolomit. A ferdén kibillent rögök négy vonulatba rendeződnek: Nyugati-, Központi-, Keleti-Gerecse és Gete. A rögök oldalai gyakran meredekek, kopár lejtőket képeznek. Tetejük viszont fennsíkszerű, sűrű erdővel fedett. Míg a Nyugati- és Központi-Gerecse magasabb, a másik két vonulata alacsonyabb, egymástól távolabb lévő rögökből állnak. A vonulatok közel merőlegesen futnak a Dunáig. A medencék, melyeket közrefognak, az északkelet-délnyugati és északnyugat- délkeleti irányú vetők keresztezési helyén, illetve a víz eróziós és oldó hatása következtében alakultak ki.

A vonulatokról: A Nyugati-Gerecse Neszmélytől délkeletre kezdődik és Tatabányáig tart. Terjedelmes, fennsíkszerű rögei között a legmagasabb az Öreg-Kovács, mely 556 m magas. A hegylánchoz a Nyugati-dombvidék csatlakozik. A Központi-Gerecse (Középső -, vagy Magas-Gerecse) vonulatát két részre osztja a Héreg-tarjáni-medence. A keleti ág fontosabb rögei: Haraszt-hegy (285 m) – kőfejtő; Bersek-hegy (399 m) – mészkő- és márgabánya; Pisznice (544 m) – vörösmárványbánya; Gerecse (634 m – a táj legmagasabb pontja) – tévéközvetítőtorony.

A vonulatokról: A nyugati ág fontosabb rögei: Pes-kő (401 m) – hatalmas sziklafalak; Somlyóvár (448 m) – gyönyörű körkilátás; Zuppa-tető (385 m) – különálló rög. A Keleti-Gerecse az Öreg-kővel (374 m) kezdődik (sziklafal, szép kilátás), és egymástól távolabb álló, kisebb medencékkel, dombságokkal elválasztott, rögökből áll. Ezeket az Unyi-patak és mellékvizeinek völgyei gyakorlatilag két csoportra osztják: nyugati csoport (Őr-hegy (360 m)); keleti csoport (legmagasabb pontja a Nagy-Gete (457 m)).

Öreg-Kovács Gerecse (TV-torony) Pisznice

A Gerecsét felépítő kőzetek: A Gerecse legidősebb felszín közeli kőzetei a földtörténeti középkor elejéről, a triász korszakból származnak. A felső triászból származó mészkövek és dolomitok az egykor itt elterülő Thetis-tenger üledékei. Jellemző kifejlődésük az ún. „fődolomit” és a kagylósan-szilánkosan törő, tömött, vastagpados dachstein- mészkő. A fődolomitban gyéren apró, körhöz hasonló alakú mészalgák lenyomatai találhatók. A dachstein-mészkőben előfordulhatnak egysejtű, likacsos héjú tengeri állatok, foraminiferák, maradványai, jellemző kövület a szív alakú Megalodus kagyló. A fődolomit leginkább a hegység déli, Vérteshez közeli peremén fordul elő, a dachstein-mészkő viszont általánosan elterjedt – többek között a Nagy-Gete, Gerecse, Pes-kő, Öreg-kő is ebből áll.

Gerecse a pleisztocén korban: A pleisztocén korszakában a Gerecse már teljes egészében szárazulattá vált. A folyók elfoglalták mai medrüket és nagy mennyiségű hordalékot (kavics, homok) raktak le. A szél sok helyen az ideszállított porból újabb üledéket rakott le: futóhomokot Dorog, Baj, Tatabánya, Szomód környékén és a Duna mentén; löszt a Gerecse déli, nyugati és északi peremvidékein és a medencékben. A Duna-völgyi és tatai törésvonalak mentén felszálló hévizek mésztartalmának kiválásával, likacsos, cseppköves szerkezetet mutató édesvízi mészkövek, mésztufák keletkeztek Dunaalmás, Süttő, Baj, Tata, Mogyorósbánya, Vértesszőlős környékén. Az édesvízi mészkövet értékes építőanyagként fejtik. A könnyen megmunkálható, világos színű kő a szobrászok, kőfaragók kedvelt anyaga.

Gerecse a jelenkorban: A földtörténeti jelenkorban ártéri üledékek, iszap, patakhordalékok rakódtak le, talajok képződtek. A futóhomok- és lösztalajokon kívül a Gerecsében a barna erdőtalaj, helyenként nagyobb, összefüggő foltokban a feketésbarna, sekély rendzina, és a mezőségi talaj a jellemző. A hegység felszínét alakító földtani jelenségekhez tartoznak a földcsuszamlások, földrengések is.

Természetes felszíni formák: Völgyek: főleg tektonikus vonalak – törések, vetődések – mentén alakultak ki, de a folyóvíz eróziós, valamint a víz hordalékának koptató korráziós munkája is fejlesztette őket. Vízmosások: azokon a területeken fejlődtek ki, ahol lösztalaj van, hiszen ezeken a helyeken a víz könnyen a talajba szivároghatott, elősegítve a felszín suvadását. Teraszok: a Duna menti teraszok a víz „építő” munkájának eredménye.

Természetes felszíni formák: Karsztformák: a legelterjedtebb felszíni karsztjelenség a karrosodás – a szénsavtartalmú víz a mészkőn lyukakat, hasadékokat old ki, néhol a mészkő felszínén bordák, barázdák keletkeznek, amiket népiesen ördögszántásnak neveznek; töbrök (dolina) és víznyelők már ritkábban fordulnak elő; barlangok: kis részben felszíni, de legnagyobb részben felszín alatti formák; a hegységet alkotó dachstein-mészkő igen alkalmas nagy barlangok képződésére; bár a földrajzi adottságok következtében (kis vízgyűjtőterületek, illetve rögplatók) a barlangok igen kis kiterjedésűek, mégis a tatabányai Szelim-, és a bajóti Jankovich-barlang értékes őslénytani és ősrégészeti leleteivel mégis közismertek.

Pes-kő – barlangbejárat

A Gerecse vízrajza: A Gerecse területén a földtani és földrajzi adottságok (likacsos, repedezett, víznyelő kőzetanyagok, kis vízgyűjtőterületek, aránylag kevés csapadék) következtében nagyobb méretű vízfolyások nem alakultak ki. A Gerecse vizeinek befogadója a Duna. Itt már csekély esésű, így helyenként lerakott hordalékából sok kisebb sziget alakult ki. Közölök nevezetesebbek a Neszmélyi- és Táti szigetek. A hegység közepén levő, kelet-nyugati irányú vízválasztó következtében a hegység északi részének kis patakjai csekély vizüket észak felé, rövid lefutással, a közeli, Dunaalmás-Esztergom közötti Duna-szakaszba szállítják. Közülük leghosszabb (kb. 50 km hosszú) és legbővebb vizű az Által-ér (Tatai-vízfolyás), mely a Gerecse nyugati szélén folyik. Több tavat táplál és vezet le egyben. A vízválasztótól délre lefolyó patakok a törésvonalak irányát követve délkelet felé futnak, majd hosszú utat megtéve Budapesttől délre ömlenek a Dunába. Kivételt képez a Gallai-patak, mely az Által-érbe ömlik.

A Gerecse vízrajza: A Gerecsében igen nagy számmal fordulnak elő források, a legnevezetesebbek a dunaalmási langyos vizű források. A felszíni vizek másik nagy csoportját az állóvizek képezik. Számuk egyre inkább nő, a természetes tavakon kívül számos mesterséges tározó, halastó létesült. A legnagyobb állóvíz a 209 hektáros tatai Nagy (Öreg)-tó. A tavat az imént már említett Által-ér táplálja. Jelentős tó még a védetté nyilvánított Tatai parkban lévő Cseke-tó is, mely nem csak esztétikai kiegészítő-eleme a kertnek, hanem horgásztó is egyben. A tóban található két kis sziget is.

Neszmély-sziget Cseke-tó

A Gerecse növényvilága: A növényvilág kialakulását a földtani felépítés és az éghajlat befolyásolja. A Gerecsében igen gyakori mészkőnek és dolomitnak külön növényzete van. A kukacmoha, mint a dolomitra jellemző mohaféle csak a Zuppa-tető északi, Cseresnyés árokra lejtő oldalán fordul elő. Jellegzetes a növénytakarója a lösznek is: a hegység nyugati és keleti részein levő futóhomoknak homokpusztai vegetációja van. A Gerecse erdőinek zömét – a mészkőhegyek szárazabb talajának és csekélyebb magasságának megfelelően – a kocsánytalan tölgy alkotja. A csertölgy csak foltokban fordul elő. A bükkösök kis terjedelműek, nincs kifejlődött bükköve. A bükknél gyakoribb a gyertyán, mivel termőtalaj szempontjából igénytelenebb, legtöbbször a kocsánytalan tölggyel társul.

 Készítette: Ciorba Evelin 2007. október 16.