Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ)

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban.
Advertisements

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok
- tájékoztató.  Szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független,
Közösségi pedagógiai gyakorlat
Közösségi szolgálat elkezdése Kövesd az utasításokat!
K özösségi szolgálat „Aranyszabály: mindaz, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik.” Mt. 7, 12.
 2011 első félévében Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladatait  az önkéntesség európai éve  június 4-12.
AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT A SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUMBAN
Türr István Gimnázium és Kollégium 8500 Pápa , Fő utca 10
A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet A közösségi szolgálat Dr. Kaposi József Budapest, január 17.
A közösségi szolgálat, mint új lehetőség a köznevelésben
Széchenyi István Gimnázium
 Európai Parlament és Tanács (2006) – szociális és állampolgári kulcskompetencia fejlesztése  Nemzeti Önkéntes Stratégia (2011), Magyarországi önkéntesség.
Demecser Oktatási Centrum
Összeállította: Sütő Szilvia iskolapszichológus
Magyar Tannyelvű Alapiskola Felsőpatony SZÜLŐFÖLDÖN MAGYARUL TÁJÉKOZTATÁS A PÁLYÁZATRÓL.
Iskolai Közösségi Szolgálat Definíció Cél Folyamat Példák Demokratikus Ifjúságért Alapítvány.
Leadandó az iskolában május 30-ig
Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése
MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET TÁMOP /1-2F MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET A MENTORTANÁROK TEVÉKENYSÉGE JANUÁR
„A madárbarát Magyarországért!” Ki/mi az Önkéntes? aki valamilyen közös cél elérésének érdekében, szabad akaratából hajlandó időt és energiát.
Széchenyi István Gimnázium Dunaújváros Készítette: Terecskei András (tanuló) és Szücsné Dr. Harkó Enikő (igazgatóhelyettes) Előadók: Csathóné Zágoni Nóra.
KLNOMH Vásárhelyi Pál Általános Iskola OM azonosító: P ÁLYAVÁLASZTÁS- I SKOLAVÁLASZTÁS Továbbtanulási tájékoztató
Az Iskolai Közösségi Szolgálat jogszabályi háttere
Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése
Közösségi szolgálat 2014.
Tájékoztató gimnazista gyerekek szüleinek az 50 órás közösségi szolgálatról Károlyi István Gimnázium január Hirmann László.
Helyhatósági és nemzetiségi választások október 12. FELKÉSZÜLÉS A POLGÁRMESTEREK, HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK.
Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (intézmény neve) Készítette igazgató.
Az iskolai közösségi szolgálat a koordinátor szemével
A Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület, a Svájci – Magyar Civil Alap Szociális szolgáltatások nyújtása tématerületére 2013-ban benyújtott „Tanítsuk.
Iskolai közösségi szolgálat
AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT.  NAT 2012, EMMI-rendelet 2012  2016-tól az érettségi vizsga megkezdéséhez 50 óra közösségi szolgálat teljesítése szükséges.
Felvételi eljárás 2014/2015.
Hogyan válasszunk iskolát, tudnivalók iskolaválasztás előtt! 8. évfolyamra járó tanulók szüleinek tartandó értekezletre 8. évfolyamra járó tanulók szüleinek.
Közösségi szolgálat elkezdése Kövesd az utasításokat!
K özösségi szolgálat „Aranyszabály: mindaz, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik.” Mt. 7, 12.
Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium
Magyar Tannyelvű Alapiskola Felsőpatony SZÜLŐFÖLDÖN MAGYARUL TÁJÉKOZTATÁS A PÁLYÁZATRÓL.
Közösségi szolgálat Összeállította:
- Regisztrációs útmutató - Participant Portal (URF)
Ki az a mentortanár? „az a pedagógiai gyakorlattal rendelkező tanár, aki tapasztalatai és a továbbképzésben szerzett speciális képzettsége eredményeként.
A tankötelessé váló gyermekek beíratása 2016 Tanköteles gyermek abban az évben, amelyben augusztus 31. napjáig a 6. életévét betölti (de legkésőbb az.
(Hatályos: I. 1-től) 4.§ (15) A közösségi szolgálat: - szociális, - környezetvédelmi, - a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, - szervezett.
„Helló barátom!" - közösségi szolgálatra felkészítő tréning sorozat „Tanévzáró Suli – Buli” „Helló nyár, helló barátom!” - komplex nyári vakáció „Viszlát.
ÉRETTSÉGI 2016 Általános tájékoztató az érettségiről
Az iskolai közösségi szolgálat “Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet.
Heves Megyei Pedagógiai Intézet 3300 Eger, Szvorényi u. 27. Pf.:196, Telefon:36/ , Fax:36/ , Honlap:
Iskolai közösségi szolgálat
Közösségi szolgálat Mit jelent a közösségi szolgálat?
ERASMUS+ KA1 mobilitás pályázat
Az IKSZ alapelvei, céljai
Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium
Felkészítés a közösségi szolgálatra
Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ) a fogadóintézmény szempontjából
Az IKSZ tevékenység dokumentálása
Tervezési folyamat.
AZ IKSZ 50 ÓRÁJÁNAK INTÉZMÉNYI SZINTŰ TERVEZÉSE
„Fiatalok EGYÜTT, EGYMÁSÉRT 2015”
Iskolai közösségi szolgálat a Borosban
DARUS a gyermekekért.
Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok
Nyári tábor szervezése*
TÁJÉKOZTATÓ A FAKULTÁCIÓ VÁLASZTÁSHOZ
DARUS a gyermekekért.
Köszöntjük intézményünkben!
Előadás másolata:

Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ) Önkéntesség

Miért jött létre, mi a célja? Helyi közösségek munkájának önkéntes alapon vállalt segítése (lakóhelyen, iskola környezetében) – közösségi szolgálat Érzékennyé és fogékonnyá tenni a diákokat a társadalmi problémákra A közös jó érdekében személyes akaratból, ellenszolgáltatás nélkül végzett tevékenység A diákok későbbi életük során a közösségek aktív tagjai legyenek Személyiségfejlesztő hatása van – negatív hozzáállás legyőzése

A közösségi szolgálat területei

Filmrészletek https://www.youtube.com/watch?x-yt- ts=1422327029&v=xQtv16G8eaM&x-yt- cl=84838260&feature=player_embedded https://hu- hu.facebook.com/kozossegi.szolgalat

Időkeret , évfolyamok és helyszínek A középiskola a 9–11. évfolyamos tanulói számára lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezi meg, vagy biztosít időkeretet a legalább ötvenórás közösségi szolgálat teljesítésére, amelytől indokolt esetben a szülő kérésére el lehet térni.   A közösségi szolgálat teljesítése során egy órán hatvan perc közösségi szolgálati idő értendő azzal, hogy a helyszínre történő utazási idő nem számítható be a teljesítésbe. A közösségi szolgálat helyszínén a szolgálattal érintett személy segítségével alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb három órás időkeretben végezhető a tevékenység. A közösségi szolgálat a tanulók lakókörnyezetében vagy az iskola környezetében a helyi közösség támogatását szolgálja.

Toborzás

Szükséges dokumentumok I. A diák részéről Tanulói jelentkezési lap Szülői nyilatkozat A közösségi szolgálat során a tanuló naplót köteles vezetni, amelyben rögzíti, hogy mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytatott

Dokumentumok I. Tanulói jelentkezési lap Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra Alulírott ……………………………………………………………………………… tanuló a(z) ……………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………… iskola ………………………………… osztályos tanulója a ……………./……………… tanévben az alábbi területeken kívánok eleget tenni a közösségi szolgálatnak: ………………………………………………… területen ………………… órában (tanévenként minimum egy, maximum három terület választható) …………………………………… tanuló aláírása Szülő, gondviselő nyilatkozata: Alulírott …………………………………………………………………………………….. nevezett tanuló szülője/gondviselője az iskolai közösségi szolgálat teljesítését a jelzett területeken támogatom és tudomásul veszem. …………………………………………… szülő, gondviselő aláírása

Dokumentumok II. SZÜLŐI NYILATKOZAT (*) a tanuló egészségügyi állapotáról a nevelés-oktatási, illetve más, külső fogadó intézményben az iskolai közösségi szolgálat teljesítéséhez   A gyermek neve: ……………………………………………………………………………… A gyermek születési dátuma: ………………………………………………………………… A gyermek anyjának neve: …………………………………………………………………… A gyermek TAJ száma: ………………………………………………………………………. További, a gyermekre vonatkozó fontos információ (pl.: allergia, méh, darázs, vagy más rovarcsípés, ételérzékenység, vélt, valós félelmek, pókiszony, esetleg „alvajáró”, stb.): …………………………………………………………………………………………………... Nyilatkozom, hogy gyermekemen nem észlelhetőek az alábbi tünetek: Láz, torokfájás, hányás, bőrkiütés, sárgaság, egyéb súlyosabb bőrelváltozás, bőrgennyesedés, váladékozó szembetegség, gennyes fül- és orrfolyás. A gyermek tetű- és rühmentes. Törvényes képviselő neve: …………………………………………………………………… Lakcíme: ……………………………………………………………………………………… Telefonos elérhetősége: ………………………………………………………………………. Dátum: ………………………………………….. ………………………………….. szülő/gondviselő/törvényes képviselő aláírása

Dokumentumok III. Közösségi szolgálati napló (z) ……………………………………………………………. iskola …………………………………………………………………. nevű ………………. osztályos tanulójának a …………./……….. tanévre.   …………………………………………………. intézményvezető aláírása (P. H.) Sor-szám Dátum Órától óráig Tevékenység Élményeim/tapasztalataim Igazoló aláírás 1.

Szükséges dokumentumok II. Az iskola részéről Együttműködési megállapodás a fogadó intézménnyel Igazolás a teljesítésről

Dokumentumok III. Igazolás Alulírott ……………………………………………………………………………… …………….... a(z) ……………………………………….…………………………………… ……………………………………………………………………………… …………. OM-azonosító  iskola intézményvezetője igazolom, hogy a(z) ….……...………………………………………………………… ………………………….......................................... nevű tanuló a ………/……… tanévig ……… óra közösségi szolgálatot teljesített. ……………………. dátum …………………….. ………………………………………………… az intézményvezető aláírása (P. H.)

Együttműködési nyilatkozatok Katasztrófavédelem Polgármesteri Hivatal Nagyrozvágy Aki a saját településén szeretne önkéntes munkát végezni, az kérjük hozzon egy kitöltött és aláírt együttműködési nyilatkozatot a Polgármesteri Hivataltól-ezt aláírás után az iskolavezetés visszaküldi, ezután indulhat a munka.