A pénzügyi stabilizáció és a népszövetségi kölcsön

A háború, a forradalmak és Trianon következményei az államháztartás finanszírozásában is megmutatkoztak: megváltozott a gazdasági térszerkezet a háború után átalakult az európai gazdaság (pénzügyi problémák, protekcionista védővámok, ellenséges környezet). A magyar államháztartás és gazdaság finanszírozási problémái megsokasodtak: külföldi tőke elapadt a Monarchia gazdasági egysége felbomlott gazdaság romokban, az infláció felgyorsult béketermelésre való átállás, nehéz külgazdasági helyzet ellátási gondok

Az egyik legsúlyosabb gond: az infláció. Ez a háború kezdete óta tartó, előbb lassú, majd a forradalmak során felgyorsuló folyamat volt. Az egyre növekvő költségvetési deficitet 1920-tól az ellenforradalmi kormányok is fedezetlen bankjegykibocsátással teremtették elő, ami az infláció további növekedését idézte elő. 1919 aug. : 100 magyar korona 11,6 svájci frankot ért, 1920 júniusban már csak 3,1, majd 1920 végén már csupán 1,4-et svájci frankot ért.

Társadalompolitika és stabilizációs igény A gazdaság szervezetlensége, bénultsága törvényszerűen alacsony termelékenységhez, nagyfokú munkanélküliséghez vezetett. Ez a folyamat a bérből és fizetésből élő társadalmi rétegek életszínvonalát igen negatívan befolyásolta. Korabeli számítások szerint a napszámosok, ipari munkások, köztisztviselők, katonatisztek életszínvonala 1913-hoz képest 70-80%-kal csökkent.  A háború, a forradalmak és Trianon hatalmas társadalmi földmozgásokat idézett elő, a feszültségek enyhítése, a társadalmi béke, a politikai stabilitás megteremtése ezért a gazdaság hosszú távú rendezését is követelte.

A gazdaság újjászervezésének első lépése: a Hegedűs-féle stabilizációs kísérlet 1920 tavaszán felülbélyegezve a korábbi koronát, átmeneti, ideiglenes jelleggel megteremtették az új, önálló Magyarország pénzjegyét (a kormány a lebélyegzés során a pénz felét kényszerkölcsön formájában meg is tartotta) Ezt követően a Teleki, majd a Bethlen kormány pénzügyminisztere, Hegedűs Lóránt kísérletet tett az infláció megállítására. Hegedűs (a GYOSZ elnökeként) 1921-ben inflációellenes lépéseket tett: beszűntette a fedezetlen bankjegykibocsátást, szigorú takarékossági intézkedéseket hozott, a bevételek növelésére adóemeléseket, új adókategóriákat vezetett be

majd egyszeri vagyonadót (ún majd egyszeri vagyonadót (ún.: vagyonváltságot) vetett ki a vagyonokra 5-20%-os differenciálással A kísérlet sikeresen indul, ám 1921 végére a Hegedűs-féle stabilizáció összeomlott Ennek oka: nem sikerült a vagyonadót behajtani – s ennek hatására az infláció ismét felgyorsult 1922 nyarától havi két számjegyűvé emelkedett az infláció (100 korona 1922-ben 0,47, majd 1923 végén 0,03 svájci frankot ért, nagyobb címleteket kellett forgalomba hozni (pl. 500 ezer koronás bankjegy) Ez az infláció a gazdaság normális működtetését már nem garantálhatta, nem lehetett tervezni, nőtt a spekuláció (Bár nem olyan hiperinfláció ez, mint No., Lo., Ausztria esetében!) Hegedűs a stabilizáció kudarca miatt lemondott

Az új pénzügyminiszter Kállay Tibor lett, s eleinte hasonló inflációellenes lépésekkel próbálkozott: 1922 közepén adóreformot vezetett be, melynek lényege, hogy szélesebb társadalmi rétegekre hárította át a stabilizáció hatalmas költségeit Az adórendszer ugyan progresszív volt, (vagyis a nagyobb jövedelmeket nagyobb adókulcs terhelte), de aránytalanul a kisebb jövedelműeket sújtotta az adó. (eltolódott) Drasztikus kiadáscsökkentő intézkedések során 10 fővel csökkentették az állami alkalmazottak számát. Mindezek az intézkedések azonban csak időleges sikereket hoztak, átfogó stabilizációhoz nem vezettek. A kormánykörök és a gazdasági szervezetek egyre inkább úgy látták, hogy a gazdaság stabilizációját csak egy nagyobb összegű külföldi kölcsön segítségével lehet tartósan elérni.

A népszövetségi kölcsön A Teleki Pál kormányát 1921 áprilisában felváltó Bethlen kormány 1923 tavaszán bejelentette igényeit egy 550-650 millió aranykorona összegű népszövetségi kölcsönre. A környező országok és a velük szövetséges franciák először a kérés elutasítását szorgalmazták, de a későbbiekben is igen súlyos politikai és pénzügyi feltételekhez kívánták kötni a kölcsön odaítélését. Anglia és Olaszország, a francia közép-európai hegemónia mérséklése érdekében, támogatta a magyar igényeket. Az ő nyomásukra a Népszövetség végül a kért hitelek felét, 307 millió aranykoronányit szavazott meg.

A hitelek egyik felét maga Anglia, a másikat további 6 ország biztosította (főleg: USA, Svájc) A kölcsönöket igen kedvezőtlen feltételekkel és szigorú megkötésekkel folyósították: a ténylegesen kifizetett összegek ugyanis a kibocsátáshoz képest alacsonyabb árfolyamon jegyezték le, így a 307 millió aranykoronából valójában mintegy 250 millió került csak kifizetésre emellett a kölcsön kamatait igen magasan, 7,5%-ban határozták meg (így a 250 millióért 20 év alatt 600 milliót kellett visszafizetni) a kölcsönök visszafizetésének fedezetét jelentő állami bevételeket zárolt számlákon kellett tartani a központi banknál.

A kölcsönök felhasználásának ellenőrzésére a Népszövetség egy főbiztost delegált Magyarországra, akinek beleszólási joga volt a magyar költségvetésbe is (kormányzati kiadásokat vétózhatott meg, adókivetést írhatott elő) – ez az ország szuverenitását jelentősen csorbította. Tovább nehezítette a kölcsönök felvételét, hogy cserébe Magyarországnak vállalnia kellett, hogy háborús jóvátételeket fizet.  A népszövetségi kölcsön folyósításának megindítása végül 1924 tavaszán lehetővé tette a magyar stabilizáció megvalósítását.

A stabilizáció végrehajtása A kormányzat megszűntette a fedezetlen bankjegy-kibocsátást, s a pénzkibocsátás kizárólagos jogát átengedte a stabilizációs törvényekkel (1924 IV. V. tc.) életre hívott Magyar Nemzeti Banknak. A Magyar Nemzeti Bank formailag az államtól teljesen független, önálló pénzintézetként került létrehozásra, 30 millió aranykoronás alaptőkéjét döntően magáncégek jegyezték le. A későbbiekben ez a bank a magyar állam központi bankjának a szerepét látta el, kezelte az államadósságokat, az ország arany- és devizakészleteit, intézte a bankjegyek kibocsátását.

Az MNB a korona helyett új pénzt bocsátott ki, erről már 1925-ben rendelkeztek, de a pengő csak 1927 jan. 1-jétől lett hivatalos fizetőeszköze Magyarországnak. A pengő árfolyamát a stabilitás és átválthatóság érdekében az angol fonthoz kötötték A Népszövetség Pénzügyi Bizottsága egy rekonstrukciós tervet dolgozott ki Magyarország számára, amit a nemzetgyűlés 1924 tavaszán elfogadott. Az államháztartás és költségvetés tartós egyensúlyának kialakításakor nemcsak a kölcsönökkel, de a bevételek további növelésével is számoltak:

újabb adóemeléseket hajtottak végre, így az 1920-as évek közepétől az egy főre jutó adóteher 60%-kal lett magasabb a világháború előtti szinthez képest. Összességében a terheket a szegényebb néprétegekre hárították át, arányaiban a vagyonosabb rétegek kevesebb adót fizettek. Tovább csökkentették az állami alkalmazottak számát. A stabilizáció, a deficites államháztartás szanálása viszonylag gyorsan, a vártnál hamarabb bekövetkezett. Az 1923-24-es költségvetés még hiánnyal zárult, a következő év azonban már többletbevételt mutatott. A bevételek növelése révén a népszövetségi kölcsönnek csupán 1/3-át kellett a hiány pótlására fordítani, a többit a főbiztos engedélyével beruházásokra tudták átcsoportosítani.

A szanálás 1926 nyarára sikeresen befejeződött, a zárolt számlákat feloldották, a népszövetség ellenőrzése megszűnt. A népszövetségi kölcsön és a sikeres stabilizáció javított Magyarország nemzetközi megítélésén S ez az évtized közepétől a magánhitelek előtt is utat nyitott. A 20-as évek közepe és a gazdasági válság közt összesen kb. 1,9 milliárd pengő hosszú-, közép- és rövidlejáratú hitel áramlott az országba. A háború előtti időből származó kölcsönökkel együtt az ország adósságállománya 1929 nyarára 3,5, majd 1931-re 4,3 milliárd pengőre növekedett. Így Magyarország a térség legeladósodottabb országának számított az egy főre jutó adósságterhek alapján (70 USD/fő).

A külföldi hitelek jellemzői A külföldi hitelek szerepe felértékelődött, mert a háború és a forradalmak válságos évtizede sokat rontott a magyar gazdaság önfinanszírozási képességén. A korábban is alacsony belső felhalmozás tovább csökkent, ezt jól mutatta, hogy a bankok betétállománya a világháború előtti szint 15-20%-ára zuhant. A hitelek beáramlása az 1920-as években eltérő tendenciákat mutatott a dualizmus évtizedeihez képest. Megváltoznak maguk a hitelező országok is: Ausztria helyett Anglia, Svájc, USA. De változott a hitelek típusa is: nem közvetlenül a termelésbe irányul a pénzek jelentős része, hanem kölcsönök (kötvény, értékpapír, árukölcsön) formájában érkezik Magyarországra.

S bár a hitelek felhasználása nem éppen kedvező képet mutat, mert a pénzek jelentős része nem a termelő ágazatokba került beruházásra. Maguk a hitelek sem mind alkalmasak a beruházásra, ugyanis a 60%-a a hiteleknek rövid- és középtávú hitel, jelentős része beruházásokra alkalmatlan árukölcsön. De a hosszúlejáratú hitelek 40%-a ment el eleve adósságtörlesztésekre, ami nem túl kedvező befektetés. Csakhogy, ezeknek a pénzeknek egészen más a funkciója: a társadalom belső feszültségeit kell tompítani, a cél a szélesebb értelemben vett társadalmi-politikai stabilizáció. (Fontos hitel-megállapodások: 1925: Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű rekonstrukciós hitele, 1926-29: megyék, városok hitelei, 1920-as évek dereka: Svéd Gyufaipari Tröszt 190 millió P)

A magyar gazdaság az 1920-as 1930-as években A gazdasági válság hatása a magyar nemzetgazdaságra

A stabilizációt követő gazdasági föllendülés 1925-től a stabilizációval és a külföldi hitelek révén a magyar gazdaság rekonstrukciója befejeződött, a gazdaság újra a fellendülés szakaszába lépett A fellendülés jelei elsősorban az ipar területén jelentkeztek: 1913-ban az ipar és bányászat a nemzeti jöv. 25%-át adta, 1925-re ez az arány (részben a területi változások miatt) 29%-ra, 1928-29-re 31%-ra nőtt A gyáripar termelése 1924 és 1929 között több mint 70%-kal nőtt, és 12%-kal meghaladta a háború előtti szintet (a magyar ipar alkalmazkodott az új feltételekhez)

A fellendülés terén az egyes ipari ágazatok nagyon eltérő képet mutatnak: A legdinamikusabb: textilipar termelési értéke 1921 és 1929 között megtízszereződött, a gyáripar termelésének 14,2%-át adta (fő mozgató a belső fogyasztás) A nyersanyagbázisát és piacait vesztett, s így túlméretezetté vált élelmiszeripar (különösen a malomipar) aránya csökken a gyáripari termelésen belül A nehéziparban és a gépgyártásban szintén egyfajta átstrukturálódás figyelhető meg: A mezőgazdasági-gépgyártás és a járműipar visszafejlődött, a kereslet hiányában a magyar gépkocsi-gyártás megszűnt (csak kis szériájú teherautó-gyártás maradt MÁVAG, Győri Vagon- és Gépgyárban)

Mégis vannak eredmények és új termékek: az ország lakosainak jövedelemszintje a kerékpár (Csepel) és motorkerékpár-gyártás fellendülését hozta, magyar fejlesztőmérnökök találmányaként megjelenik a dízel-motorvonat De ezek sem ellensúlyozták a gépgyártás általános hanyatlását – tőkeszegénység Néhány nehézipari ágazat a válság ellenére is fejlődőképesnek bizonyul Ilyen: a villamossági ipar - ezen is belül a villamosenergia-termelés (bányatársaságok hőerőművei és távvezeték-hálózatai), az izzólámpa- és a rádiógyártás (Egyesül Izzólámpa Rt, Orion)

közlekedés: előre mutató jelek: vasúti járműpark korszerűsítése, Bp-Hegyeshalom szakasz villamosítása, polgári légi-közlekedés fejlődése, hírközlés: rádió elterjedése a kisipar a munkáslétszám és a termelési érték terén is az ipar szerkezetén belül megőrzi a súlyát: a munkások kb. 50%-a itt dolgozott, a termelésnek kb. ¼-ét állította elő

A magyar mezőgazdaság eredményei a stabilizációt követően is nagyon szerénynek mondhatóak, noha az ágazat túlsúlya a nemzeti jövedelem termelésében megmaradt A legfontosabb problémák: az exportlehetőségek romlanak a birtokszerkezet aránytalansága megmarad (túlsúlyban a nagybirtok, 1920-as földreform: 1,5 holdas földbirtokok, összes terület 7-8%-a csupán) A háború előtti művelési struktúra tovább él, konzerválódik: korszerűtlen, monokultúrás búzatermelés (a művelhető földek 54%-án) (kapásnövények, zöldségfélék, szőlő, munkaigényesebb kultúrák alig terjednek el)

talajerő-gazdálkodás elhanyagolása (trágyázás, műtrágyázás alig) (Ny-Eu: 1-3 q/Ha, Magyarország: 15 kg/Ha) – a termésátlagok, a hozamok alig javulnak, főleg a kisebb gazdaságok vannak rossz helyzetben – a magyar mezőgazdaság lemaradása a térség országaihoz képest is megfigyelhető egyedüli pozitívum: az ugar aránya tovább csökkent valamit javul a munkafolyamatok gépesítése (szántás: traktorok száma 1925-29 között ötszörösére nő: 6800db, cséplés: tovább javul, de betakarítás, aratás, kapálás még nincs gépesítve) az állattenyésztés komoly visszaesésen megy keresztül: Trianon után csökken az állatállomány mennyisége, de a minőségi javulás ellensúlyozza a mezőgazdaság továbbra is a kivitel domináns részét adja (Ausztria, Csehszlovákia)

A gazdasági válság Az 1920-as évek második felére jellemző gazdasági fellendülésnek az 1929 őszén kezdődő gazdasági válság vetett véget A világgazdasági rendszer eddig ismert legnagyobb válsága 1929. okt. 24-én a new york-i tőzsdéről indult (fekete csütörtök) A válság a tőzsdén az árfolyamok hihetetlen zuhanásával kezdődött (spekuláció, európai stabilizációk, rövid határidős ügyletek, értékpapírok, vállalati részvények elszakadnak a valós értékektől) Az árfolyamok zuhanásakor a részvényesek eladni akarták papírjaikat ami túlkínálathoz vezetett és tovább növelte a zuhanást

A tőzsdekrach a világ pénzügyi rendszerének összeomlásával, majd komplex, valamennyi nemzetgazdasági ágat érintő gazdasági válsággal egészült ki A hitelélet összeomlott, ez kihatott az árakra is. Az általános árcsökkenés pedig jelezte, hogy a fejlett európai országokban és az USA-ban túltermelési válsággal kell szembe nézni

Magyarországon a válságot az agrárárak zuhanása és a tőkeimport megakadása idézte elő. A legsúlyosabb tünetek a mezőgazdaságban: az árutőzsdén csökkenni kezd a mezőgazdasági termékek (elsősorban a búza) ára (a búza nagykereskedelmi ára az 1920-as évek második feléhez képest 70%-kal csökkent, a többi növényi eredetű termékeké átlag több mint 50, míg az állati eredetű termékeké közel 50%-kal csökkent) A válság hatására szélesre nyílt az agrárolló (az ipari árak és a mezőgazdasági árak közti különbség – a mezőgazdaságban gyorsabb az árak csökkenése mint az iparban)

A világkereskedelemben jellemző túlkínálat a magyar kivitelt összezsugorította Az alacsony hatékonyságú és magas önköltséggel dolgozó mezőgazdaság versenyképessége tovább romlott: a gazdák sorra eladósodnak, tönkremennek (mégis többlet-termeléssel reagálnak a válságra, ami a piaci árakat tovább csökkenti) – felszínre kerül az ágazat elavultsága A mezőgazdasági bevételek csökkenése az államháztartás bevételeit is veszélyeztette: kormányzati beavatkozásra volt szükség 1930 nyarán bevezetik a gabonajegy-rendszert (a bolettát) – ez állami ártámogatás, minden eladott mázsa búza után 3 pengő értékű bolettát kapott a termelő, amit adófizetésre lehetett fordítani, adósság-elengedéseket, törlesztő részletek csökkentését teszik lehetővé

Az iparban a válság más módon jelentkezik: Nem egyformán érinti a válság az egyes ipari ágazatokat A legsúlyosabb helyzetben a termelőeszközök gyártása, a vas- és fémipar (itt a termelés csökkenése 48%-os, míg az egész iparban átlag 24%-os) Második kategória: élelmiszeripar, fogyasztási ipar 24%-os csökkenés (gyönge belső piac) A könnyűipar viszont alig érzi meg a válságot (textil-, papír-, bőripar) a kormányzat a behozatal megszűntetésével, a belső piac teljes megnyitásával biztosította ezen ágazatok fejlődését

A válság valódi elmélyülése 1931 nyarán következett be: a pénzügyi és hitelrendszer összeomlása begyűrűzött Magyarországra is. az európai csődök miatt minden korábbi hitelt felmondtak Magyarország-n – visszakövetelték egyszerre és nemesfémekben, ill. valutákban a pénzüket ennek hatására az MNB deviza és nemesfém tartalékai drasztikusan lecsökkentek (1931. május1 és július 13 között 200 millió áramlott ki) megkezdik a hazai megtakarításokat is kivenni

az állami fizetésképtelenség és államcsőd megakadályozására a kormány 1931. július 13-án 3 napos bankzárlatot rendelt el, majd a feloldás után korlátozta a betétek kifizetését, bevezette a kötött devizagazdálkodást (a külker. forgalom bevételeit át kell váltani pengőre) 1931 végén a kormányzat transzfermoratóriumot rendelt el, ami a külföldi kifizetések időleges beszűntetését jelentette (ettől kezdve a külföldi hitelek elapadtak, belső finanszírozás vált szükségessé) A válság a magyar társadalom életszínvonalára is rányomta bélyegét: munkanélküliség, bérből és fizetésből élők – a nagypolgárok, nagybirtokosok élete alig változik

A válság nemzetközi jelenség lévén, csak a külgazdasági feltételek megváltoztatásával vált felszámolhatóvá: nemzetközileg kellet biztosítani a mezőgazdaság piaci- és árproblémáit, a hitelek és kölcsönök kérdését A hitelek és kölcsönök terén: törölték a háborús jóvátételeket, mérsékelték az adós országok kamatfizetési és törlesztő részleteit Az MNB a külföldi valuták értékcsökkenése miatt nagy összegű korábbi tartozásoktól szabadult meg A piacok terén: Magyarország agrártermékeinek új piacokat kellett találni (kölcsönös kereskedelmi, gazdasági megállapodások: Németország 1931, Olaszország, Ausztria) a németek, olaszok, osztrákok hatalmas kiviteli kontingenseket biztosítottak a magyar agrártermékekre A külkereskedelem és külpolitika új irányvonala: Németo.