Galilei-féle relativitási elv Káldi Laura 9.B
Tartalomjegyzék Galileo Galilei Relativitási elv Galilei-féle relativitási elv Galilei más találmányai, felfedezései
Galileo Galilei Pisa, 1564. február 15. – Arcetri, 1642. január 8 Olasz fizikus, csillagász, matematikus, természettudós 1610-ig Padovában professzorként geometriát, mechanikát és csillagászatot tanított, valamint mechanikai kísérleteket és tanulmányokat folytatott. Eredményei összhangban voltak a kopernikuszi heliocentrikus világképpel, ezért összeütközésbe került a katolikus egyházzal. Az Inkvizíció 1633-ban könyveit betiltotta, Galileit tanainak megtagadására kényszerítette, és házi őrizetben kellett élnie 1642-ben bekövetkezett haláláig. A katolikus egyház csak 1992-ben érvénytelenítette az ítéletet.
Relativitási elv A relativitás elve röviden azt mondja ki, hogy nem létezik abszolút mozgás, vagyis nem értelmes az a kérdés, hogy valami mozog-e, amíg meg nem határozzuk, hogy mihez képest. Vagyis Egymáshoz képest egyenes vonalú, egyenletes mozgást végző rendszerek a mechanikai jelenségek szempontjából egyenértékűek. Például: a gyufa ugyanúgy gyullad meg, akár a skatulyán húzzuk végig, akár a skatulyát húzzuk el a gyufán.
Galilei féle relativitási elv Más néven Galilei transzformáció Galilei ismerte fel először (1600 körül) a természet következő alapvető tulajdonságát: sebességről csak mint két tárgy (koordinátarendszer) közös adatáról lehet beszélni. Ez az adat egyformán tartozik mindkét tárgyhoz, azok közös adata. Egyetlen tárgy külön (abszolút) sebességét nem lehet kérdezni. Például: az utas este beszáll egy hajó zárt fülkéjébe és másnap reggel nem képes megállapítani, éjjel elindult-e a hajó? Ha a hajó orra előtt látja a szétváló hullámokat, ez jelentheti, hogy a hajó megy egy tavon, de ugyanaz a látvány, ha a hajó egy folyóban horgonyzott le. Mindenképp a hajó és a víz kölcsönös sebességét észleljük. Ha kipillantunk a partra, akkor a hajó és a szárazföld kölcsönös sebességét észleljük.
z'(t)=z(t) x'(t)=x(t)-V×t Deriválva y'(t)=y(t) ahol vx= és v'x= z'(t)=z(t) A fentiekből a sebességekre kapjuk: v'x=vx – V v'y=vy v'z=vz A fenti képletek a hely- és sebességkoordinátákra vonatkozó Galilei-transzformáció képletei. Ezek a klasszikus mechanikában érvényesek.
Galilei más találmányai, felfedezései 1610-ig Padovában élt. Itt építette termoszkópját, iránytűket konstruált, és kézikönyvet is írt használatukról. 1594-ben szabadalmaztatta vízemelő gépét, és - egyes források szerint - feltalálta a mikroszkópot. 1610. január 7-én fedezte fel a Jupiter bolygó négy legnagyobb holdját, melyek később Galilei-holdak néven lettek ismertek. Ez a felfedezése egy komoly érv volt a Föld központú világgal szemben. A Szaturnusz gyűrűit is ő észlelte először, de rajzain a gyűrűt a bolygó mellett két szemközti oldalon álló holdként ábrázolta, tehát megfigyelte ugyan a gyűrűt, de annak természetét nem ismerte fel. Lencsés távcső, amely a fénytörés jelenségén alapszik. Ezt a módszert a csillagászatban Galilei alkalmazta először.
Galilei más találmányai, felfedezései Ezen megfigyelések segítségével becsülte meg a hegységek magasságát. Majd arra a következtetésre juttatta, hogy a Hold „durva és egyenetlen, csakúgy mint a Föld felszíne maga” és nem tökéletes gömb, mint ahogy Arisztotelész gondolta. Galilei fedezte fel 1612-ben a Neptunuszt, de nem jött rá, hogy az egy bolygó és így nem vizsgálta különös figyelemmel. A jegyzetfüzetében a bizonytalan és beazonosíthatatlan csillagok közé sorolt. Galilei volt az első azok közül, akik napfoltokat figyeltek meg, habár a kínai csillagászok már bizonyíthatóan ezt korábban megtették . Galilei távcsövével megállapította, hogy a szabad szemmel folytonosnak látszó Tejút, csillagok sokaságából áll. Ő volt az első, aki hegyeket és krátereket vélt felfedezni a Holdon, amire a felszínen látható fény-árnyék mintákból következtetett.
„Minden bölcsesség meg van írva abban a hatalmas könyvben, amely állandóan nyitva áll szemünk előtt - a világegyetemre gondolok. De csak akkor érthetjük meg, ha megértjük a nyelvet, amelyen gondolatai eljutnak hozzánk, s ha betűit - amelyek vérrel íródtak - mélyen bevéssük a szívünkbe. Ez a könyv a lélek és a szellem könyve.” Galileo Galilei
Illetve, az iskola közös szerveréről néhány anyag. Köszönöm a figyelmet! Források: http://www.magyaralmas.hu/napok/galilei http://hu.wikipedia.org/wiki/Speci%C3%A1lis_relativit%C3%A1selm %C3%A9let http://www.citatum.hu/szerzo/Galileo_Galilei http://www.uni-miskolc.hu/~www_fiz/paripas/modern/01.htm Illetve, az iskola közös szerveréről néhány anyag.