Gyermek, akit kölcsönkaptál. Anna példája (1Sám 1,11) Erős fogadalmat tett (Anna), Erős fogadalmat tett (Anna), és ezt mondta: és ezt mondta: Seregek.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A BÍBLIA E O CELULAR Klikej Mit gondolsz, mennyivel más volna, ha mostantól a mobiltelefon helyet a Bibliát használnánk?
Advertisements

ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
Krisztus uralma alatt élni 5.
Hahó, itt az új év ! Boldog 2014-et !.
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Panasz utca Elköltöztünk
Istenfélelem. Meghatározás  Istent és az Ő akaratát tartani a legfontosabbnak  NEM azt jelenti,hogy félni Istentől, habár meg van írva:  „Mert a mi.
Tisztelet - dicsőség Jon Palmer.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Gy ő zelem Pecznyik Pál verse Gy ő zelem, ha már nem világ szerint járok,
Te vagy az, akiből élet árad,
Vegyetek erőt! Folk Iván.
A hit ideje, a „most” Folk Iván. Róma 10:10 Márk 5:36 A szívünkkel hiszünk.
A Biblia tanítása a gyermekekről (3.) A megtérés szükségessége © Copyright 2009 Child Evangelism Fellowship.
Copyright © 1998 Child Evangelism Fellowship. All rights reserved. G y ermekek E vangéliumi T anítása - 2.
Copyright © 1998 Child Evangelism Fellowship. All rights reserved. G y ermekek E vangéliumi T anítása - 2.
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
…Kezdjük el együtt nagyböjt szent Idejét!
BÁTOR VAGY GYÁVA (alamuszi) KERESZTYÉN VAGY?
Lelkésztestületi ülés Ramocsaháza, március 27.
IGAZ-GYŐNGYŐK.
Vajon mit gondol Rólam az Isten?
Anyák napjára szeretettel… Budaörs, 2013.május 7.
♫ Hangszóró szükséges ♫ Hangszóró szükséges Az oldalak kattintásra haladnak tovább. Copyright © 2008 Tommy's Window. All Rights Reserved David Brandt.
Boldog 2014-et !.
JÓ REGGELT !.
JÓ REGGELT !.
Zeng, lelkem, ez új reggelt,
Itt vagytok ? Jó reggelt ! Álmos vagyok….
Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság lett.
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők
Lehet-e a 21. században családi szerepekről beszélni?
A boldogság is kegyelemből fakad
Dávid imádsága..
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
A lelkigondozói beszélgetés © Copyright 2009 Child Evangelism Fellowship.
A Biblia tanítása a gyermekekről (2.) Máté 18, 1-14 © Copyright 2009 Child Evangelism Fellowship.
A központi igazság alkalmazása
Kreatív, és korszerű Egyház Folk Iván. "Aki azt akarja, hogy az Egyház maradjon meg olyannak, amilyen, az nem akarja, hogy az Egyház megmaradjon." Klaus.
Isten családja vagyunk
„ Én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr ! „ Jer a.
1 Továbblépés - Az üzenet.
Az Élet Igéje augusztus.
Jézus követése Ifjúsági óra.
Isten mondta.
A szülői példa jelentősége az utódok életében
Az Élet Igéje február „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14).
Minden nap egy (újabb) ajándék. Mit tennél? - 24 óra alatt - Mit bánnál a legjobban hogy nem tettél meg? - Lenne még időd rá?
….??. Várni… Kegyelem Álom Kíváncsiság Bosszankodás Békesség Bizalom Kitartás Türelem Remény Kölcsön Átverés Csalódás „ Ő ” Biztonság Kegyetlenség Öröm.
Református istentisztelet 2014 december 28 óév utosló vasárnap.
Te vagy az akiből élet árad, Te vagy csak igaz szó a számban, szívem kincse, lélegzetem, mindenem. Te vagy az, akire mindig vártam, hajnalcsillag vagy.
Ó drága kincs te szeretet, Jöjj, töltsd be fáradt lelkemet,
Ó jöjjetek hívek ma lelki nagy örömmel, A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el! Megszületett az angyalok Királya: Ó jöjjetek, imádjuk, Ó jöjjetek,
Imádság Keveset lenni Istennel annyi, mint kevésnek lenni Istenért (E.M.Bounds)
Személyes életvitel. Tanácsok a személyes lelki szolgálathoz 1.Alapvető szempontok Hatékonyság titka a személyes kapcsolat Segítségedre, nevelésedre bízott.
JÓ REGGELT !. Szólt az Isten egykor: Ábrahám!« Indulj el, s utad bízzad rám! Áldott lesz, ki jót tesz véled, átok sújtja ellenséged; Nagy és erős néppé.
Áldozatkész szolgálat János 12,20-26
Értékeld az elmúlt évet:
Isten akarata szerint élni ma
Református istentisztelet
376.
Felszólító igék Máté evangéliumában
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
Imádkozz az Észak-Koreában élő gyermekekért!
Előadás másolata:

Gyermek, akit kölcsönkaptál

Anna példája (1Sám 1,11) Erős fogadalmat tett (Anna), Erős fogadalmat tett (Anna), és ezt mondta: és ezt mondta: Seregek URa! Seregek URa! Ha… fiúgyermeket adsz Ha… fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, szolgálólányodnak, akkor egész életére akkor egész életére az ÚRnak adom! az ÚRnak adom!

Kik az én kölcsönkapott gyermekeim? Saját gyermek, unoka Saját gyermek, unoka Gyülekezeti gyermekek Gyülekezeti gyermekek Iskolai gyermekek Iskolai gyermekek Gyermekeim barátai Gyermekeim barátai A környéken élő gyermekek A környéken élő gyermekek Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. Zsolt 127,3

Kitől kapom kölcsön? A szuverén Istentől A szuverén Istentől Hogyan adja kölcsön? Hogyan adja kölcsön? Mennyi időre? Mennyi időre? A legjobb korban A legjobb korban Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Máté 18,3

Mit vár Isten tőlem? A gyermek szüksége A gyermek szüksége Őrizzem a gyermeket Őrizzem a gyermeket

Jézus életében Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, (értelmi) testben, (fizikai) Isten és (lelki) emberek előtt (szociális) való kedvességben. Lukács 2,52

A gyermek szükségei LelkiFizikai Szociális Értelmi Érzelmi

Lelki szükség Mai vélemények Mai vélemények Isten véleménye (Zsolt 51,7; Róma 3,23) Isten véleménye (Zsolt 51,7; Róma 3,23) Emberi tapasztalatok Emberi tapasztalatok Szükséges evangélizálni a gyermekeket!

Lelki szükség Lehetséges-e, hogy élő hitre jussanak? Lehetséges-e, hogy élő hitre jussanak? Máté 18,6 Máté 18,6 Lukács 10,21 Lukács 10,21 Tapasztalat Tapasztalat

Lelki szükség Mi a feladatom? Mi a feladatom? Tanítsd szóban Tanítsd szóban Tanítsd életpéldáddal Tanítsd életpéldáddal Imádkozz értük Imádkozz értük Családi áhítat Családi áhítat

Érzelmi szükség Mi a feladatom? Mi a feladatom? Feltétel nélküli szeretet Feltétel nélküli szeretet Fegyelmezés Fegyelmezés Biztonság érzet Biztonság érzet Idő Idő Jakab 5,4 Jakab 5,4

Őrizd és készítsd fel! Kincs – rabló Kincs – rabló Anna példája Anna példája Isten csodája Isten csodája Kicsoda alkalmas erre? Kicsoda alkalmas erre? Pál: Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. 2Tim 1,12 Pál: Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. 2Tim 1,12