Ő k ketten

- Én vagyok a test, a változó anyag. Én formálom őket, s táplálom, míg élteti őket a lélek. - Én vagyok a test, a változó anyag! Én formálom ő ket, s táplálom, míg élteti ő ket a lélek!

- Én vagyok a lélek, az id ő t ő l és tért ő l független szellem és érzelem! Én adom nekik a tudást és az érzéseket, míg benne lakoznak a testben!

-Ne áltassuk magunkat! Gyermekeink általunk léteznek és bennünket formálnak újra, meg újra. De id ő nként mintha elfeledkeznének rólunk. Öntörvény ű vé válnak, függetlenségre törekszenek, mintha létezhetnének nélkülünk!

- Bennünket formálnak, s id ő nként köt ő dnek hozzánk, máskor meg lázadnak ellenünk. Id ő r ő l id ő re születnek szelíd gyermekeink, kik igyekeznek fölnyitni testvéreik szemét. De nincs könny ű dolguk. A gyarlóság vakságában szenved a legtöbb és még a jót is letiporják, aki nekik jót akar.

-Persze, mert a jó szelíd, nem er ő szakos. A jó kedves, és nem akaratos. A jó megadó, türelmes és alkalmazkodó. Ahhoz, hogy fölülkerekedjen a rossz hamisságain, neki is hamissá kellene válnia. De éppen ez az, amiben ő különbözik a többit ő l.

-Akkor nincs semmi megoldás? A mi jó gyermekeinket mindig kivetik maguk közül a többiek? És még azt gondolják a balgák, hogy én veszem magamhoz jó gyermekeim lelkét. Pedig ő k azok, akik nem tudják elviselni ő ket. Hát hogyne ölelném én magamhoz, s vígasztalnám, amikor kivetik maguk közül?

- Mintha elfajzott lelkekkel lenne tele a világ. De ne gondold, hogy téged vádollak mindezért! A testük sem a régi már. Én tápláltam ő ket testemb ő l, mindenb ő l a legjobbat adva, de ő k nem voltak megelégedve. Már nem jó nekik, amit én szívem legjavából adok. Keblemr ő l elválasztva építgetik, formálják a testüket és nem érdekli ő ket az sem, ha elpusztítják így egymást és saját magukat is. Merthogy egyre betegebbek, egyre elesettebbek.

-Akkor most rajtunk a sor, hogy változtassunk ezen! Szeretjük ő ket. Mi ő k vagyunk, és ő k mi. Nem hagyhatjuk, hogy saját vesztükbe rohanjanak akármilyen makacsok is!

- De olyan sokfélék. Hogy találhatják meg egymáshoz a közös utat? Hogyan tudunk mi segíteni nekik? Vajon nem kés ő már?

-Sokféleképpen próbálkoztunk már az id ő k folyamán és úgy látszik mi sem a legjobb úton haladtunk eddig. Rájuk hagytuk, hogy különböz ő képpen ítéljék meg a számukra legfontosabb dolgokat. Ezzel nemhogy közel kerültek volna egymáshoz, de még sokan t ő lünk is eltávolodtak.

-Igen, valóban hagytuk, hogy túlságosan önállóak legyenek. Most még t ő lünk is függetleníteni igyekszenek magukat, s nem gondolnak bele, hogy ez lehetetlen. Akik pedig h ű ek hozzánk, azok egymás ellen használnak eszközül bennünket.

- Mi testileg és lelkileg egyedire formáltuk ő ket, de tudniuk kell, hogy ennek ellenére ő k együvé tartoznak mind, mégpedig hozzánk. Tolerálniuk kell egymás különböz ő ségét, s nem szabad egymás ellen fordulniuk. Ha tisztelnek bennünket, akkor ezt el kell fogadniuk.

- Az a baj, hogy ő k már a különböz ő séget, a másságot is másképpen magyarázzák, mint mi. Mi a test és a lélek különböz ő megnyilvánulásain nem azt értjük, hogy a jónak és a rossznak kell elfogadnia egymást.

-Szerinted még azt is tisztáznunk kell el ő ttük, hogy mi a jó és mi a rossz? Hát nem érezték még elégszer a saját b ő rükön?

- Ezt már sokszor elmondtuk nekik, és ő k meg is értették. Le is írták. Leírták többen, több helyen, csak az a baj, hogy mind azt gondolja, hogy csak a saját megfogalmazása a helyes. Ebben kell ő ket közös nevez ő re hoznunk, hogy a jó és a rossz meglátói ne egymás ellen legyenek, hanem elinduljanak végre egymás felé.

- Igen, igazad van. És ezt az egészet most azzal kell kezdenünk, hogy kivívjuk magunknak a tiszteletet. Hogy lássák végre, mi vagyunk az egység, mely összefogja ő ket. Bennünk nincs különböz ő ség, mert mi vagyunk az egész, melyet mindüknek egyformán kell látnia, nem pedig különböz ő képpen.

- Mostanában sokat vádolnak bennünket a természeti katasztrófák és a betegségek miatt. Nem lesz könny ű kivívni épp most a tiszteletüket.

- Attól, hogy az apjuktól kapnak egy jól irányzott nyaklevest, még tisztelik, mégpedig azért, mert id ő vel rájönnek, hogy a pofon jogos volt. Majd egyszer rájönnek meglátod, hogy mit, miért kaptak. Ezen én nem aggódom.

- És a sok újkelet ű magyarázó, akik rólunk igyekeznek mindenféle tévhitet széthinteni? Már nem csupán az évszázados dogmákkal kell megküzkenünk, hanem ezekkel a sarlatánokkal is.

- Ha rájönnek, hogy nem egymást, hanem minket kell szem el ő tt tartaniuk, mert mi fogjuk ő ket egymáshoz is elvezetni a helyes úton, akkor ezek a sarlatánok, mint minden más fölösleges téveszme is, egy csapásra a semmibe fognak veszni.

- De milyen módon érjük el, hogy csak ránk figyeljenek?

- Sajnálom ő ket, de ott kell fölhívnunk magunkra a figyelmet, ahol a legjobban észrevesznek bennünket. A természeti csapások és a betegségek által. Muszáj rájönniük, hogy nem ő k a mindenhatók, hanem Mi.

- Akkor sok ártatlan lelket is magadhoz kell ölelned, és nekem sok testet betakarni, mire a megmaradók végre föleszmélnek. Ez nagyon szomorú.

-Igen, az, de nincs más lehet ő ségünk. Viszont akik ránk találnak végre, azoknak ajándékba adjuk a Paradicsomot. Olyan lesz az a nap, mint a legszebb ünnep, mert végre együtt leszünk mind. Ő k velünk, és Mi ő velük.

Vége Készítette: Kormányos Ildikó Csilla Fényképezte: Kormányos Ildikó Csilla és Szántó Tibor Zene: Vangelis-Alpha, and Conquest of Paradise „szepnapot” Kilépés: esc