Az érdekképviselet helyzete, lehetőségek, feladatok, kihívások

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Biztosítások 2013 Dr. Honyek Péter Személyi Jövedelemadó Osztály.
Advertisements

GKI Zrt., Bér- és bérteher-reform Akar László vezérigazgató március 10.
HUNGÁRIA Takarék tavaszi agrár fórum sorozat.
Kötelezettségek 10. feladat kidolgozása
A 17/2010. (III. 4.) FVM rendelet a családi gazdálkodók által igénybe vehető átmeneti állami támogatásról Szeged, március 31.
GKI Zrt., Gazdasági folyamatok, 2008 Dr. Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt április 2.
Foglalkoztatói nyugdíj
1 „ Gazdasági kihívások 2009-ben ” Dr. Hegedűs Miklós Ügyvezető GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. Dunagáz szakmai napok, Dobogókő Április 15.
Költségvetés ,3 milliárd forint agrár-és vidékfejlesztésre.
Tájékoztatás a as EMVA társfinanszírozású vidékfejlesztési program évi éves végrehajtási jelentésben foglalt eredményekről ÚMVP MB 2013.
Gazdasági várakozások, a kis- és közepes vállalkozások helyzete Makó Ágnes – Tóth István János MKIK GVI Korrekt Partner Védjegy második ünnepélyes díjátadása.
A szénhidrogén bányászat magyar gazdaságban betöltött szerepe
A FIDESZ-KDNP ÉVI ADÓEMELÉSEI. KORMÁNYZATI JAVASLATRA BEVEZETETT ADÓEMELÉSEK Dr. Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter NŐ A SZEMÉLYI.
SZJA PÉLDÁK ADÓJÓVÁÍRÁS
Támogatás kalkulátor Közös Agrárpolitika 2013 után
Kormányszóvivői tájékoztató Cselekedni most és mindenkiért Nemzeti Földalap és Földtörvény nemzeti kincsünk, a magyar föld védelmében.
DG-AGRI, Közvetlen Kifizetések Igazgatóság
A január 1-től életbe lépett adó- és járulék változások. Az alkalmi munkavállalás április 1-től életbe lépő változásai március 29. Készítette:
A munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető.
Az APEH-hoz benyújtott bevallások adatai alapján
EU KÖLTSÉGVETÉS MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS SZERKEZETE. IDŐZÍTÉS Április 1-ig: tervezett összegek Július 1-ig: becslések Szeptember 1-ig: előzetes költségvetési.
A Közös Agrárpolitika (KAP) aktuális kérdései, várható változások ÚMVP képzés „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó.
A k özös a grárpolitika jövője Horváth Gábor főtitkár főtitkár Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ)‏
Áfa, bevételi bizonylatok, a vállalkozás tevékenységével szorosan összefüggő kiadási bizonylatok.
Földhasználati konfliktusok, birtoknövelési stratégiák egy nem agrár-domináns kistérségben.
Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek
Az EU kohéziós politikájának 20 éve ( ) Dr. Nagy Henrietta egyetemi adjunktus SZIE GTK RGVI.
ADÓ Farkas Gábor Szenior Menedzser február 28. Adózás 2006.
UMVP MB KAP albizottság, KAP-reform Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet
ADÓZÁS © A LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSOK 2008-TÓL dr. Laáb Ágnes BME Pénzügyek Tanszék egyetemi docens elérhetőség: telefon: ,
Az infláció tényezői 2006-ban Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Rt.
A külföldi működő tőke szerepe a magyar gazdaságban avagy Mit adtak nekünk a Rómaiak? Havas István Amerikai Kereskedelmi Kamara, elnök Közgazdász Vándorgyűlés.
INTÉZMÉNYKÖZI MEGÁLLAPODÁS SZERKEZET. TÖRTÉNET, SZEREPLŐK 1999-es megállapodás 2002-es megállapodás 2006-os (hatályos) megállapodás Módosítások: 2007,
A közúti fuvarozás helyzete Napi Gazdaság Konferencia Karmos Gábor - főtitkár.
Eredménykimutatás 8. feladat (479. o.)
Anyagok 3. feladat 168. oldal.
41. feladat Könyvviteltan szemináriumi és gyakorló feladatok Budapesti Corvinus Egyetem, Számvitel tanszék 2007/2008. tanév.
Kis- és középvállalkozások adózási, gazdálkodási környezetének 2006-os, illetőleg középtávú változásai Dr. Katona Tamás politikai államtitkár Pénzügyminisztérium.
Kormányszóvivői tájékoztató. ESÉLY A FALUNAK ÉS A MAGYAR VIDÉKNEK Agrár- és vidékfejlesztési költségvetés 2005.
Béren kívüli juttatások Adókedvezmények Adóelőleg Ingatlan.
Feladataink az új Mt. és a vízi-közmű törvény tükrében Halasy Károly titkár.
Szép esténk lesz…? Varga Mihály október 14. Fidesz- Magyar Polgári Szövetség Országgyűlés Képviselőcsoport Gazdasági Kabinet FIDESZ GAZDASÁGI KABINET.
RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. A személyi jövedelemadó évi változásai Lucz Zoltánné főosztályvezető Pénzügyminisztérium.
Környezetvédelmi pályázatok a GOP-ban PÁTOSZ workshop április 21. Kovalszky Dóra, NFÜ GOP IH.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Új munkabarát és vállalkozásfejlesztő adópolitikai elképzelései Új munkabarát és vállalkozásfejlesztő adópolitikai.
Osztalékadó. Osztalékadó A Medgyessy-Gyurcsány-kormány adóreformja I. 550 milliárd Ft elvonás évente (55 ezer Ft/fő) 22 adóemelés Áfa radikális.
A gazdasági válság mint lehetőség Winkler Gyula Európai Parlamenti képviselő RMDSZ, ENP Nagyvárad, szeptember 24.
ADÓTÖRVÉNYVÁLTOZÁSOK Évi LXXVII tvr.. SZJA ADÓTÁBLA A évtől az összevont adóalapba tartozó jövedelmek esetében a személyi jövedelemadó alapja.
Kibontakozás helyett gazdasági káosz Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának csődje.
Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének Küldöttgyűlése 2006.November 20.
KAP A Közös Agrárpolitika változásai
1 Gyarapodó Köztársaság Növekvő gazdaság – csökkenő adók február 2.
Az Európai Unió költségvetése Balogh Zoltán Nyíregyházi Főiskola – főiskolai tanársegéd Az Európai Unió pénzügyei2006/2007. tanév.
Lesz-e növekedés az „elrugaszkodás éve (2012)” után? március 26. Dr. Molnár László Vezérigazgató GKI Gazdaságkutató Zrt. „2012 igazi rejtélye nem.
A NAKVI szaktanácsadási feladatai október 1-től Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató ”A szaktanácsadás szervezeti átalakulása” Budapest, október.
SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ
A munkaerőpiac átalakulása a válságban
Dr. Nagy József elnök Bükk-Térségi LEADER Egyesület Tibolddaróc, január 30.
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER
„ TÁMOP B/2. projekt pénzügyi megvalósításának lényeges pontjai” Szombathely, december 15. Készítette: Berényiné Bosch Cecília OFA Kooperáció.
A magyar mezőgazdaság szerkezete
Összehasonlító példák ‏ 2015/2016 II. Dr Lakatos Mária: ADÓZÁS I.
Új egyensúly Sikerek és kihívások. 2 Felzárkózik a gazdaság.
Az elvárt béremelés végrehajtása esetén igénybe vehető adókedvezmény.
Járulék- és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettséggel kapcsolatos változások év.
Egyéni vállalkozásból származó jövedelem adózása Mezőgazdasági kistermelők adózása TB járulékok.
Dr. Benkő Péter Osztályvezető Március 8.
Összehasonlító példák
Európai Uniós ismeretek
APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága Igazgató
Előadás másolata:

Az érdekképviselet helyzete, lehetőségek, feladatok, kihívások Horváth Gábor főtitkár .

Előadó szándéka Helyzetelemzés (2011) Az érdekképviseleti munka Információ a szabály változásokról Figyelemfelhívás az alkalmazkodásra MOSZ közgyűlés

I. A gazdálkodás 2011. évi körülményei Természeti adottságok: Az időjárási kitettség jelentős /Ábra/ EU összehasonlításban is lemaradás van. Mi az oka? /Ábra/ 1 ha-ra jutó kibocsátás /Táblázat/ Egyik ok az állattenyésztés alacsony intenzitása

1 ha-ra jutó bruttó hozzáadott érték alakulása az EU-ban Megnevezés 2007 2010 2011* Bruttó hozzáadott érték (Euro/ha) Németország 1339 835 924 Franciaország 1127 1003 989 Hollandia 5100 4683 4389 Ausztria 1040 904 1025 Lengyelország 885 512 607 Szlovákia 499 187 303 Magyarország 604 374 562 *Előzetes adat, 2010-es terület adatok alapján Forrás: KSH, Eurostat adatok alapján MOSZ számítás

100 ha mg. területre jutó szarvasmarha és sertés (KSH, EUROSTAT)   Szarvasmarha Sertés Németország 76,0 161,0 Franciaország 70,1 51,9 Lengyelország 38,7 102,7 Szlovákia 24,1 35,5 Románia 15,0 40,8 Magyarország 12,7 59,3 EU - 27 50,9 88,8

Állatsűrűségi index (2007 EUROSTAT)   2007 Németország 1,06 Franciaország 0,82 Lengyelország 0,72 Szlovákia 0,38 Románia 0,43 Magyarország 0,56 EU - 27 0,78

I. A gazdálkodás 2011. évi körülményei Piaci viszonyok: Élelmiszer, energia felértékelődése Válsághatás a mezőgazdaság hasznára volt Válságenyhülés kárunkra lesz – árfolyam alakulása - táblázat

Euró-árfolyam alakulása Ft/EUR Év Éves átlag Szeptember 30-i átlag EKB 2008 251,25 242,62 2009 280,58 269,7 2010 275,41 275,75 2011 279,21 292,55

I. A gazdálkodás 2011. évi körülményei 3. Közgazdasági körülmények Támogatások és jövedelmek viszonya Közvetlen támogatás átszámítási árfolyam Közel az EU 100 %-os támogatás szintje FIDESZ növelte a mezőgazdaság adóterheit

I. A gazdálkodás 2011. évi körülményei Me: milliárd Ft   2011* Támogatások összege 183 Bértömeg 135 Adózás előtti eredmény (nyereség) 49 * becslés

I. A gazdálkodás 2011. évi körülményei

I. A gazdálkodás 2011. évi körülményei A mezőgazdaság eredményei 2011-ben   2011 Bruttó kibocsátás volumene (előző év=100%) 109% Vállalkozói jövedelem (előző év=100%) 175% Mezőgazdasági munkaerő-felhasználás (előző év=100%) 100,1% Agrár külkereskedelem egyenlege (milliárd euró) 2,1 Nemzetgazdaság külkereskedelmi egyenlege (milliárd euró) 5,9

I. A gazdálkodás 2011. évi körülményei 2011. évi GDP megmentője a mezőgazdaság A 2009. évi mg. teljesítmény 2010-ben 12%-al esett vissza Záródott az agrárolló (128%-os árindex, 114,5 % költségindex)

I. A gazdálkodás 2011. évi körülményei Összegzés: a gazdálkodók számára fontos feltételek Időjárási kitettség – tartalékolási kényszer EU országaihoz képest elmaradás Ha a válság oldódik nem lesz jobb a mezőgazdaság helyzete Az EU csatlakozás pozitív hatása véget ért A foglalkoztatásra tartós terhet jelent az SZJA változás 2011 biztosan békeév, a 2012-2013 még valószínű

II. Az érdekképviseleti munka feltételei Rosszak az érdekérvényesítés körülményei Az alkotmány (AB) és a jogalkotási tv. szűkítette A törvénykezés módja és a tempó sokszor lehetetlenné teszi (borjövedék, földkérdés) Kormányzati módszerekben a se veled se nélküled „ A módosításról a VM egyeztetett a MAK-al, a MAGOSZ-al, a Hússzövetséggel, a MOSZ-al, a VHt-val és a MÁSZ-al.” Magyar Mezőgazdaság 2012. január 16.

II. Az érdekképviseleti munka feltételei Az érdekképviseleti „partnerek” között felborult az együttműködés /VOSZ/ A politikában felborult az agrárpolitika és a természetvédelem egyensúlya /idézetek/

II. Az érdekképviseleti munka feltételei „ …(vidékstratégia) halasztás oka a háttérben zajló lobbi harc, melyet az ÁNGYÁN József által maffiaként említett nagygazdálkodói kör (benne a Fidesz-közeli nagygazdákkal) vív” LMP 2012. január 19. „Ángyán József távozásával világossá vált, hogy a kormány eldöntötte a vitát kizárólagosan profitérdekelt tőkés társaságokat részesíti előnyben.” Jobbik 2012. január 20.

II. Az érdekképviseleti munka feltételei 2. De nem rosszabb, mint a többieké Miniszteri biztos az Agrárkamara élén MAGOSZ korlát a FIDESZ programja és a válság Terméktanácsok: alkalmazkodnak Ágazati szövetségek: elkerülik az érdekvitákat

II. Az érdekképviseleti munka feltételei 2. De nem rosszabb, mint a többieké /folytatás/ Parlamenti agrárképviselők számára fegyelem A volt MDF-es és Kisgazda képviselők utolsó kísérleteket teszik MOSZ számára előny: a belső politikai erők nem akarnak nyíltszínen megjelenni

II. Az érdekképviseleti munka feltételei 3. A formális kereteket is szűkítették De nem akar és nem tud kizárni /NGTT, Agrárgazdasági Tanács, Monitoring Bizottság stb./ VKF-nek a MOSZ nem tagja Intézmények formális pályára Együttműködést a személyi konstelláció dönti el Érdekalapon új és régi együttműködések

II. Az érdekképviseleti munka feltételei 4. Korlátot jelenthet a saját szervezettségünk Tulajdonosváltás amortizál Ma is döntő súlya van a gyökereknek /TSZ/ Nehezen szervezhetőek „a nagyok” Kitartást kell erősíteni!

II. Az érdekképviseleti munka feltételei 5. Mit tud felmutatni a MOSZ? Csak nem fogadták el az „eredeti agrárprogramot” MOSZ érvelései a legnagyobb mg. problémák ügyében /Táblázatok/

Állattenyésztés (KSH) Szarvasmarha állomány alakulása (ezer db) Évek Gazdasági szervezetek Egyéni gazdaságok 2001 497 286 2004 475 249 2011 444 (65,5 %) 234 Baromfiállomány alakulása 14163 20180 16136 16678 20651 (54,8 %) 17043 Sertés állomány alakulása (ezer db) 2398 2424 2369 1690 2210 (70,6 %) 922

Támogatások és közteherviselés Társas vállalkozások Egyéni gazdaságok Közvetlen támogatás 47% 53% Társfinanszírozott kifizetések 68% 32% Összes támogatás 55% 45% Közterhekhez való hozzájárulás 103 md Ft 28 md Ft

Egy hektárra jutó műtrágya mennyisége gazdaságcsoportonként (kg/ha) KSH

Tápanyag mérleg EU-Magyarország (Eurostat)

Az érdekképviseleti munka feltételei Darányi terv már alakult, de Nem kizárólag családi gazdaság kell „minden vállalkozásnak – legyen az kis-, közepes vagy nagyüzem – megvan a maga helye és szerepe.” Darányi Ignác Terv

II. Az érdekképviseleti munka feltételei b) Jogalkotási tervben föld és szövetkezet „Stratégiai célok:…Sokszínű és életképes agrártermelés ….nemzeti földtulajdonlás védelme” „a családi gazdálkodó, őstermelő, kistermelő kategóriák újradefiniálása” Darányi Ignác Terv c) Van 300 md a megvalósításra- de nincs /táblázat/

Az érdekképviseleti munka feltételei EMVA támogatások alakulása (md Ft) Forrás 2007- 2013 1 470 Összes lekötés 2007- 2011.11.15. 1 246 Szabad forrás 224

II. Az érdekképviseleti munka feltételei Csak nem vetettek ki telekadót „ az adópolitika eszközeivel elősegítjük a vidékstratégia nemzeti programjának megvalósítását” Darányi Ignác Terv Munka Törvénykönyve (munkaidőkeret) Csak nem készült el a földtörvény de …2014 előtt kell

II. Az érdekképviseleti munka feltételei Csak a MOSZ küzdött a KAP-ban a nagy gazdaságok támogatás csökkentése ellen Spontán kőomlás akadályozza az állami földek átadását 1200 ha limitet eddig nem sikerült változtatni Az állattenyésztés kiemelt kezelését támogatjuk Osztatlan kimérés ügyben Törvény 2012. május 31-i bejelentkezés Fedezet megint elszállt

II. Az érdekképviseleti munka feltételei Az EU agrár-válságkezelési forrásait a tejtermelők kapták A demonstráció hatott Kormány elkötelezettséget vállalt a következő 3 évre is Hazai költségvetés kérdése

II. Az érdekképviseleti munka feltételei Szakmai eredmények: Bürokrácia-csökkentési javaslatok Kormány Határozatban A bérkompenzáció puhítása Széles járművek engedménye

II. Az érdekképviseleti munka feltételei Összegzés A kormányprogrammal szemben a MOSZ „ a közvetlen ellenerő” Célja az állami direkt befolyásolás erősítése /kamara,terméktanácsok/ Ellenérdekeltség van az agrár- érdekképviseletek között, de van közös „ellenfél” a … Politikailag erő nincs mögöttünk

II. Az érdekképviseleti munka feltételei Nem eredménytelen a MOSZ agrárpolitikai és szakmai érdekképviseleti munkája Nagy küzdelem van hátra Törvények KAP átalakítás Új Vidékfejlesztési Programok 2013-2020 Támogatások notifikálása Költségvetési problémák közben az agrártámogatások és adók sorsa

2012. évi közgazdasági feltétel rendszer változása I. Támogatások Közvetlen termelői támogatások (SAPS) Ide terhelődik a kérődzők különleges tartása ((SPS felé) 2012-ben még 10% pont növekmény lehetne Összege Ft/euró árfolyam függő 300 ezer EUR felett 4% levonás

Költségvetés Megnevezés 2011 - zárolás után 2012. évi előirányzat Folyó kiadások és jövedelem-támogatások 49 md Ft 51 md Ft Vízilétesítmények fenntartásának támogatása 4 md Ft - Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei 0,2 md Ft 0,5 md Ft Nemzeti agrárkár-enyhítés 2 md Ft Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 49,7 md Ft 57,7 md Ft

2012. évi közgazdasági feltétel rendszer változása I. Támogatások (folyt) Top -up támogatás csökken A csökkenés az állattenyésztés ágazatait érinti A 2013. évi költségvetésben (2012. évi kiegészítésként nem lesz) Veszélyben a társfinanszírozási forrás (válság)

2012. évi közgazdasági feltétel rendszer változása II. Adók járulékok Két kulcs van (16% és 20,32 %) Szja adójóváírás kivezetése Béren kívüli juttatás után 10% Szocho Étkezési utalvány megszűnt 48%-os az szja a volt termőföld értékesítéséből származó jövedelem után Erzsébet utalvány 5000 Ft Szép kártya (vendéglátás 150 eFt/Év)

Szabályozó rendszer változásai II. Adók, járulékok (folyt.) Önkéntes nyugdíjpénztár után is 10% Egyéni egészségbiztosítási járulék +1% Áfa 25%-ról 27%-ra emelkedik Áfa visszaigénylés (kifizetés 30-45 nap helyett 75, ha nem egyenlítették ki) Fordított Áfa növénytermesztés termékeire 2012 félév Céges személygépkocsi új adó

Szabályozó rendszer változásai II. Adók, járulékok (folyt.) Társasági adó: veszteségelhatárolás (csak az adóalap 50%-ig) de 2011. után reprezentáció elszámolás? volt mezőgazdasági ingatlan ért. elszámolása (48% adó) Jövedéki adó (gázolaj) 13Ft/l Élelmiszerlánc felügyeleti díj (nettó árbev.0,1%-a, Katasztrófavédelmi hozzájárulás 0,1% Borforgalmazási járulék nincs

2012. évi közgazdasági feltétel rendszer változása III. Elvárt béremelés: Elvárás csak a rendeletbe felsorolt bérkategóriákban van Kompenzáció akkor igényelhető, ha a rendeletben felsorolt bérkategóriába tartozó bérét megemeltük Havi elszámolási rendszer van (megoldhatatlan)

Elvárt béremelés- bérkompenzáció 2011. évi munkabér (Forint/hó) 2012. évi elvárt munkabéremelés (Forint/hó) 59 601 - 62 500 15 500 62 501 - 66 500 15 300 66 501 - 70 400 15 100 70 401 - 74 400 14 900 74 401 - 80 300 14 700 80 301 - 86 200 14 400 86 201 - 92 100 14 100 92 101 - 98 100 13 800 98 101 - 104 000 13 500 104 001 - 109 900 13 200 109 901 - 115 800 12 900 115 801 - 121 700 12 600 121 701 - 129 600 12 300 129 601 - 137 500 11 900 137 501 - 147 400 11 500 147 401 - 157 200 11 000 157 201 - 167 100 10 500 167 101 - 177 000 10 000 177 001 - 181 500 9 500 181 501 – 183 300 9 000 183 301 – 185 100 8 500 185 101 – 186 800 8 000 186 801 – 188 600 7 500 188 601 – 190 400 7 000 190 401 – 192 100 6 500 192 101 – 193 900 6 000 193 901 – 195 700 5 500 195 701 – 197 400 5 000 197 401 - 199 600 4 500 199 601 – 201 700 4 000 201 701 – 203 900 3 500 203 901 – 206 000 3 000 206 001 – 208 200 2 500 208 201 – 210 300 2 000 210 301 – 212 500 1 500 212 501 – 214 600 1 000 214 601 – 216 805 500

2012. évi közgazdasági feltétel rendszer változása III. Elvárt béremelés: Ha dolgozók 2/3-nál sem teljesült nem jogosultak nemzeti támogatásra: SAPS nem érintett Munkaügyi hatóság üggyé válik, de hogyan? Minimálbér 93 eFt/hó, szakmunkás bérminimum 108 eFt kötelező

2012. évi közgazdasági feltétel rendszer változása IV. Kárenyhítés Tv a 30% feletti hozamkiesés 1000Ft/ha illetve 3000 Ft/ha fizetendő díj 10 ha fölött kötelező Díjfizetési határidő szeptember 15. Felhőszakadás és viharkár után is térít 3 év egymás utáni kifizetés esetén kizárja a termelőt Aki nem köt biztosítást, csak fele térítése jogosult

2012. évi közgazdasági feltétel rendszer változása IV. Kárenyhítés (folyt) 2. biztosítási díj támogatás A kultúráktól és kárigénytől függően 3 típusa van Max. 65%-os támogatás igényelhető Visszaosztás van Ez egy bizonytalan konstrukció a termelők részére

Változott még/vagy készülőben van/egyebek Ásványolaj szállítás szabálya - bejelentési kötelezettség Repülőgépes növényvédelem - engedélyezési rendszer készül Búza szabvány módosítás folyamatban Sertés vágás utáni minősítés- évközben változik

Összegzés Többletterhet kaptunk a FIDESZ kormánytól, 25 md Ft-ra becsülhető Előző évi adócsökkentés hatását új címeken veszik vissza Foglalkoztatás drágult igazán Az EU támogatások biztonságot jelentenek, itthon nem avatkoztak bele A VM által meghirdetett támogatások – alig van kivétel – De minimis kategória A látszat, hogy a kicsiknek kedvez, de ők sem tudnak vele élni. Más esetekben is elkezdték a mérethez kötött támogatásokat. A bérkompenzáció rendszer változtatása MOSZ feladat

IV. 2012. évi kihívások (Termelők és MOSZ előtt is) Földügyek Eddigi módosítások állami tulajdonra nem vonatkozik a földtörvényi előjog államnak elővásárlási joga van az osztatlanban is – se pénz, - se kapacitás

IV. 2012. évi kihívások (Termelők és MOSZ előtt is) Szándékok Darányi tervben: földtörvény módosítás szerepel: „….üzemszabályozásra, a földvédelemre, a földvásárlási és földbérleti szabályokra, a zsebszerződések felszámolására, a birtokrendezésre…” „A helyi közösségek érdekeit figyelembe vevő földvagyon-gazdálkodás és földrendezés érdekében a földügyekkel foglalkozó intézmények működését érintő joganyag áttekintése, újrafogalmazása.”

Összegzés Kitartanak az üzemszabályozás mellett, de a méretekben nincs egység Társas tulajdonszerzést megkísérlik tiltani Földtörvény a kormány jogalkotási tervében 2012. I. felében nem szerepel Legfelsőbb Bírósági döntés: osztatlan bérleti szerződés csak 100% esetén érvényes Kimérési határidő miatt üzemi feladat VHR meg MOSZ lecke

Társasági jog - Szövetkezeti törvény I. Kormány jogalkotási terve szerint félévkor kerül a Parlament elé Gt hatályba lépés legfeljebb 2013-ban üzemi feladat 2012-ben nem várható

Társasági jog - Szövetkezeti törvény II. Szövetkezeti jog I. félévben nem szerepel a kormányzati jogalkotási programban Darányi terv 2012. első felében a Szövetkezeti tv. „áttekintése” szerepel Már három verzió van: Sárközi Tamás Vékás Lajos Patay Vilmos Megoldatlan a befektetői és az átalakított befektetői részjegy Közösségi-alap átmeneti szabály kérdése (veszély)

Társasági jog - Szövetkezeti törvény III. Mi a teendő? Ahol üres a cég - várni a tervezetig Ahol vagyon van és ez a lényeg: átalakulás nincs részleges átalakulás be nem lépővel el kell számolni előtte létrehozni szövetkezetet a közösségi alap részére a szövetkezet bérbe adhat vagy apportálhat

Társasági jog - Szövetkezeti törvény III. Mi a teendő? e) A társaságalapítás nem járható a földbérlet miatt f) Költséges dolog és tag-vezető viszony kérdése, de ismertek a jogi szabályok g) MOSZ-t nem fogják kihagyni a munkából, de kérdés a politika hozzáállása

KAP változások I. Még alakulni fog, de foglalkozni kell vele. Az elérhető összegeket majd az EU költségvetés dönti el. Nem lesz viharos változás  150 ezer euro felett támogatás elvonás van tervezet tartalma, MOSZ siker 40 millió Ft támogatás esetén üzemi alkalmazkodási feladat Ott legyen az alkalmazott, már 2012-ben ahol a támogatás

2. 2011. október 12. utáni „alkalmazkodás” tilalma KAP változások II. 2. 2011. október 12. utáni „alkalmazkodás” tilalma cél, hogy ne tudják kijátszani a termelők tagállami hatáskör a szabályok kialakítása!! a tervezet szerint tiltja: „a mezőgazdasági termelési egységek, jogi személyek felosztását, a gazdaság bizonyos elemeinek mesterséges transzferálását a gazdasághoz kapcsolódó személyhez”

3. Bázis alapú lesz a közvetlen támogatás KAP változások III. 3. Bázis alapú lesz a közvetlen támogatás 2011-ben támogatásra jogosultak 2014 után is a „bázis” a 2014. május 15-én bejelentett terület (erre készülni kell) 2019-re cél a régiónként egységes támogatás 2028-ig terveznek EU szintű egységes támogatást

D. Egyéb jogalkotásból adódó feladatok Nincs a kamarai törvény az I. félévi jogalkotási tervben, de 2012. I. félévben a VM elkészíti VM személyi változás gyorsíthat rajta Föld feladatokat is terveznek Ennek ismeretében kell az érdekképviseletnek és tagjainak részt venni. Addig az előszabályozást (bérlőelőjoga) használni

E. Szakmai területeken különös figyelmet kívánó ügyek Élelmiszerlánc felügyeleti díj MOSZ-nak kell számon kérni a kormány ígéretét Elvárt béremelés érdekképviselet a rendszer változtatásáért termelők a végrehajtást (sürgős-havi) a minimálbér kötelező Készülő új gabona szabvány Repülőgépes munkák engedélyezése

E. Szakmai területeken különös figyelmet kívánó ügyek Export Áfa elszámolás Katasztrófavédelmi hozzájárulás Biztosításban üzemi döntést kell hozni Földgáz használat problémák (vezetékes és tartályos)

V. 2012-ben MOSZ közgyűlés Időpontja: januártól-decemberig Tartalma: kongresszus célkitűzéseinek aktualizálása Hangneme a várható kormányintézkedésektől függ Jelenléttel demonstrálni létezésünket

V. 2012-ben MOSZ közgyűlés Milyen vendégre tervezzük? A MOSZ az érdekképviseleti eszköztárból a tagjaink által vállalt határig Az Elnökség dönt elmegyünk-e a konfrontációig

Köszönöm a figyelmet! www.mosz.agrar.hu