Készítette: Szűcs Márk Kvarcóra A kvarcóra olyan elektronikus időmérő eszköz, amiben a rezgésszámot kvarckristály határozza meg. Használatának kezdete az 1960-as évek végére tehető. Készítette: Szűcs Márk

Története  A kvarcóra története az 1920-as évekre nyúlik vissza, amikor is a rádiótechnika fejlesztése közepette felismerték a természetes kvarckristály (SiO2) piezoelektromos tulajdonságát, majd ehhez kapcsolódva azt, hogy elektronikus oszcillátorban (rezgéskeltőben) felhasználható. Mi több, kiderült, hogy a kvarc rezgésszámát rendkívül pontosan tartja, kicsiny a kristály rezgésszámának hőmérséklettől való függése is, így hallatlanul pontos időalapként is jól felhasználható. Az első kvarcóra – még hatalmas, elektroncsöves laboratóriumi berendezésként – 1928-ban, Morrison konstrukciójaként látta meg a napvilágot. Hőszigetelt, állandó hőmérsékleten tartott kvarckristályával már ez az „őskészülék” is 0.001s napi járáseltérést volt képes produkálni.

Ez a modell egy 1977-es, cal 1315-ös szerkezetű Omega Seamaster  Ez a modell egy 1977-es, cal 1315-ös szerkezetű Omega Seamaster. Ez a maga korában drága, rendkívül igényes szerkezetű óra volt, amelyet drágábban is adtak, mint a mechanikus testvérmodelleket. Az óra gumigyűrűvel tömített bepattintós acél hátlappal készült, a tok erős sárgaréz, a jelzett korona szintén tömített. A plexi fémbetétes, középen belülről kis Ω szimbólummal jelölt. Vízállósága 3 bar, a hétköznapi használatra teljesen megfelelő, szép, igényes kivitelű példány.  

A készülékek mérete és ára folyamatosan csökkent, igazán olcsóvá, elérhetővé ezek az órák azonban csak a félvezető technika elterjedése után, az 1960-as évekre lettek. Az első kvarc-oszcillátoros karóra 1968-ban jelent meg, ez volt a Seiko Astron modellje. A kvarcórák az 1970-es években olyan robbanásszerűen terjedtek el, ami kis híján tönkretette a svájci, alapvetően a drága mechanikus modellekre épített óraipart

. Mára az eladott karórák darabszámát tekintve egyértelműen dominálnak - az elsősorban olcsó, rövid életű, műanyag tokos – kvarcórák, mindazonáltal az utóbbi években a legigénytelenebb, közvetlen, digitális (LCD) kijelzésű modellek erőteljesen háttérbe szorultak, és az olcsó órák területén is a megszokott, mutatós modellek a meghatározók. Az ember időhöz való viszonyának, az időtartamok érzékelésének amúgy is sokkal inkább megfelel az analóg, mutatós kijelzés, mint a hajszálpontos, de semmihez nem viszonyítható digitális kijelzés.

Egy tipikus kvarcóra havonta legfeljebb 15 másodperccel tér el a pontos időtől 31 °C-on. Néhány prémium kategóriájú óra a saját pontosságát javítani tudja egy egyszerű öntanuló mechanizmuson keresztül, ami azt veszi figyelembe, hogy az óra a beállításai során mindig a pontos időhöz lett beállítva. Ennek segítségével a gyárilag beállított belső frekvenciáját korrigálni tudja az eltérést figyelembe véve. Hasonlóképpen az óra mérni tudja a környezeti hőmérsékletet, ami a legnagyobb hatással van a kvarc frekvenciájára, és az óra ezt figyelembe tudja venni. Az ilyen hőkompenzált kvarcórák könnyedén teljesíteni tudják a svájci óraminősítő intézet, a COSC előírásait. Olcsóbb kvarcóráknál alkalmazzák azt a pontosságot növelő eljárást, hogy a kristály frekvenciáját gyárilag kissé nagyobbra állítják, és egy pontos időalaphoz viszonyíva megállapítják, hogy mennyivel gyorsabb az óra frekvenciája, majd ezt az értéket egy nem-felejtő memóriába írják, ami az óra szerkezetéhez tartozik. Ez azt mondja meg, hogy az óra a járása során milyen időközönként hagyjon ki egy másodpercet. Külön kategóriát képeznek a rádióvezérelt órák, amik időalapja atomóra, amihez az óra általában naponta szinkronizálja magát, így a járáseltérés csak egy napon belül jelentkezik, ami egy jobb óránál a századmásodpercek nagyságrendjében van.

The End! 