Volt egyszer egy sziget,ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott,hogy a sziget süllyedni kezd, ezért valamennyien előkészítették hajóikat és szép sorban elhagyták a szigetet.
Mielőtt sziget végleg elsüllyedt volna,a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett. -Gazdagság,el tudnál vinni magaddal? -Nem,nem tudlak. A hajómon sok az arany az ezüst ,nincs már hely számodra!
Megkérdezte hát a Büszkeséget is,aki egy csodaszép hajóval közlekedett. -Büszkeség el tudnál vinni? Kérlek! -Nem,nem tudlak.Itt minden oly tökéletes,te árthatnál a hajómnak.
Ezért a Szeretet a bánathoz fordult,aki éppen indult. -Bánat vigyél engem is magaddal, már süllyed nagyon a sziget! -Ó,Szeretet-mondta Bánat-,én olyan szomorú vagyok,hogy egyedül kell maradnom.
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett,de olyan elégedett és boldog volt,hogy meg sem hallotta a Szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang: -Gyere, Szeretet majd én elviszlek téged!-mondta egy öregember.
A Szeretet olyan hálás volt,hogy elfelejtette megkérdezni jótevője nevét. Amikor földet értek az öreg elment.
A Szeretet úgy érezte,sokkal tartozik neki,ezért megkérdezte a Tudást: -Tudás,nem tudod ki segített nekem? -Az Idő volt-hangzott a válasz. -Az Idő?-kérdezte a Szeretet-Miért segített rajtam az Idő? -Mert csak az Idő értheti meg,hogy milyen fontos az életben a SZERETET /szellő/