AMIT SZENTKORONA A MÁNAK ÜZEN PROF. DR. DR. VASS CSABA.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Állami jelképekről és ünnepekről” szóló, 3. főtörvény Szent Korona alapú jogrendszer.
Advertisements

Nemzetközi Médiakonferencia Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
A Gencsapáti Integrált Közösségi Szolgáltatói Tér megvalósítása A Kezdőkör Egyesület pályázata IKSZT/2008/2.
Magyar politikai gondolkodás története es tanév, 1. félév.
A filozófia helye a középiskolai oktatásban
Margotzy Árvácskák 2. - Móricz Zsigmond Margotzy "Házasság. Kölcsönös szerződés férfi és nõ között, melyben kölcsönösen megállapodnak, hogy a szerződés.
Az idős ember méltóságát védő jogok idősek otthonában
Egyes emberi jogok Törökországban
KAPOSI JÓZSEF 1993-as közoktatási törvény. Alkotmányos jogok 1. Az alkotmány XII. fejezetében az alapvető jogok és kötelezettségek között rögzíti: A művelődéshez.
A VEZETÉSRŐL ÁLTALÁBAN
Az Aranybulla.
Semmi nem állíthatja meg a forradalmat! a XXI. század Szocializmusa felé Úton.
EU alapismeretek E-Learning.
Az állam a nemzetközi jog alanyaként Állam = szervezett politikai közösségnek alávetett terület és népesség Állam: a nemzetközi jog (NJ) egyetlen alanya.
A POLGÁRI DEMOKRÁCIA MODELLJEI, III.
Adózási alapismeretek 5.2 konzultáció Helyi adók
INDIVISIBILITER ET INSEPARABILITER? Státustörvények és honosítás Európában Készítette: Szabó István.
1848/49-es szabadságharc nemzetiségi, kisebbségi vonatkozása
AIDS –Etikai problémák az ápolásban. Az ápolónő alapvető kötelessége 4irányú (Ápolói Kódex,1973): Az ápolónő alapvető kötelessége 4irányú (Ápolói Kódex,1973):
1)A SZÖVETSÉGI ÁLLAMBERENDEZÉS ORSZÁGUNKBAN V.rész A LEGÚJABB KORI HAZAI ALKOTMÁNYOSSÁG ÉS ÁLLAMISÁG TÖRTÉNETE.
A KÉPVISELETI DEMOKRÁCIÁK
Államszervezet és közigazgatás
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Szlovákia az európai integráció útján Vass Ágnes Nemzetközi tanulmányok Pannon Egyetem – Veszprém Témavezető: Dr. Molnár Anna Éva.
Politikai rendszerek típusai II. Állam és kormányformák
Amikor a tanítvány ellentmondott a mesternek
A válság tanulságai egy elemző szemével – feltámad a pannon puma? Barcza György október 1.
alkotmány – állam- és kormányformák
Munkaügyi kapcsolatok rendszere Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar Munkaszociológia április 7.
Roma Központ Nagykanizsa Magyar-Horvát Szakértői Akadémia szeminárium
Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de Ő azt mondta: NEM!
A Magyar Köztársaság alkotmányos berendezkedése évi XXXI. törvény parlamenti uralom kisebbségi vétó erősítése ellensúlyok – AB erős helyzete 1990.
II. József uralkodása A kalapos király
Polgári jog 2. Tulajdonjog.
Lehet-e a 21. században családi szerepekről beszélni?
DR. habil, Dr. Dr. VASS CSABA
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer Alaptörvény - vázlat Alaptörvényvázlat.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Az államhatalom gyakorlásáról” szóló, 1. főtörvény.
Veled Európa, de nélküled EU! Alkotmányozás, jogrendszer Miben különbözik a Szent Korona eszme értékrendje a globalista értékrendtől?
Veled Európa, de nélküled EU! Szeretet, nem Gyűlölet.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer AlkotmányAlkotmány – Rövid szövegRövid szöveg.
Nemzetiség A nemzetiség a természetes különbözőség egymást erősítő, szerves egységének része, vagy a gyűlöletkeltéssel szított megosztottság szétszakítottság.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer Rövid indoklás.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer Alaptörvény szintű főtörvények.
A jog, a környezet- és a természetvédelmi jog Előadó: dr. Németh Csaba.
Pap Mónika: A Batthyány-kormány működése
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Állampolgárság.
A normák kialakulása és szerepük a társadalom életében
Alapjogi bevezetés Információs jogok.
A szónoki beszéd típusai
„Az igazságosság békét terem, az igazságnak meg biztonság lesz a gyümölcse mindörökre.” (Iz 32, 17)
Készítette:Pógyor István. A kisebbség, társadalmi értelemben egy adott társadalmon belül többé- kevésbé elkülöníthető, sajátos azonosságtudattal rendelkező.
ERKÖLCS ÉS JOG …………………………………………………………….…..…4 A jog …………………………………………………..…………………5 A jogrendszer és a jogágak, jogszabályok kapcsolata …………………..6 A MAGYAR.
A Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület, a Svájci – Magyar Civil Alap Szociális szolgáltatások nyújtása tématerületére 2013-ban benyújtott „Tanítsuk.
Állampolgári jogok és kötelességek
Nemzeti, etnikai, kisebbségi helyzet az OMM-ban
RWE Power AG Lorsee/TR BudapestSEITE 1 „Szociális párbeszéd“ RWE Power AG Wolfgang Lorsee A Központi Üzemi Tanács elnökhelyettese.
Közigazgatási Jog 4. Európai Közigazgatás, 11. előadás november 23. Témakörök: 5. Az EU jogrendszerének közigazgatási alapjai 5.1. Az EU jogrendszerének.
Gyermek- és ifjúságvédelmi alapismeretek
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
A LAPTÖRVÉNY, A MAGYAR KÖZJOGI ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATI RENDSZER.
A szövetkezet mint sui generis vállalkozási forma
A szövetkezet mint sui generis vállalkozási forma
Spinóza ( ) Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). Spinóza.
Alapvetés, az emberi jogok rendszere
AZ ELLENFORRADALOM ÉS HORTHY HATALOMRA KERÜLÉSE
Nemzetiségi kérdés és etnikai viszonyok a dualizmus korában
Spinóza ( ) Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). Spinóza.
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
Előadás másolata:

AMIT SZENTKORONA A MÁNAK ÜZEN PROF. DR. DR. VASS CSABA

HUNGÁRIA A MA SZÁMÁRA IS TANULSÁGOKKAL BÍRÓ APOSTOLI KIRÁLYSÁG VOLT, A HAGYOMÁNYTÖRTÉNET MELLETT E TANULSÁGOK IS INDOKOLJÁK JELENLÉTÉT AZ ORSZÁGHÁZBAN, AZ ITT KÖVETKEZŐKBEN NÉHÁNY FONTOSABB JELLEGZETESSÉGÉT VILLANTJUK FEL, AMELYRE EMLÉKEZTET ÉS E HAGYOMÁNY TISZTELETÉRE KÖTELEZI AZ ORSZÁGOT, PARLAMENTJÉT ÉS KORMÁNYAIT

SZENTKORONA KETTŐS SZERKEZETŰ AZ ERŐ LATIN KORONÁJA A BÖLCSESSÉG GÖRÖG KORONÁJA EZ MAGYARÁZZA ORSZÁGA: HUNGÁRIA KETTŐS SZERKEZETÉT

SZENTKORONA ORSZÁGA: HUNGÁRIA KETTŐS SZERKEZETŰ ORSZÁG: SZUVERÉN NEMZETISÉGEK ÉS EZEK MAGASABB, ÖNKÉNTES, APOSTOLI SZÖVETSÉGI KÖZÖSSÉGE : HUNGÁRIA APOSTOLI KIRÁLYSÁG AMELYBEN CSAK AKKOR ÉRVÉNYES AZ URALKODÁS, HA HÁROM FELTÉTEL EGYSZERRE TELJESÜL: 1. SZENTKORONA JELENLÉTE 2.ALKALMAS KIRÁLY ÉS 2.ALKALMAS KIRÁLY ÉS 3. SZABAD NEMZET AMELYBŐL KÖVETKEZNEK SAJÁTOSSÁGAI:

AZ APOSTOLI KÖZÖSSÉG ALAPJA : SZENTKORONÁT SZEMÉLYNEK TEKINTETTÉK SZENTKORONÁT SZEMÉLYNEK TEKINTETTÉK AKINEK AZ ORSZÁG ALKOTJA TESTÉT, AMELYNEK EGYEDÜL Ő A TULAJDONOSA – MÁS NEM IS LEHET A NEMZET: SZABAD EGYÉNEK ÉS NEMZETISÉGEK ÖNKÉNTES SZÖVETSÉGE A KIRÁLY KÖTELESSÉGE ÉS JOGA: GONDOSKODNI EZEK MEGVALÓSULÁSÁRÓL KÖVETKEZMÉNYEI RÖVIDEN

A KONTINENS ELSŐ ALKOTMÁNYÁT HUNGÁRIAADTA AZÓTA ÉLÜNK ALKOTMÁNYOS KERETEK KÖZÖTT A KORONA JELENLÉTE AZ ORSZÁGHÁZBAN ENNEK A TÖRTÉNELMI EMLÉKEZETE IS

A VILÁG ELSŐ VALLÁSI TÜRELMI RENDELETÉT HUNGÁRIÁBAN IKTATTÁK BE

KISEBBSÉGEKHEZ ÉS IDEGENEKHEZ VALÓ VISZONY A VENDÉG ÉS VENDÉGLÁTÓ JOGAI, KÖTELEZETTSÉGEI ÉS SZANKCIÓIK AZ IDEGENEK SZÁMÁRA AZ IDEGEN A KÖZÖSSÉGBEN: SZAKRÁLIS ROKONNÁ LETT: KOMÁVÁ, KOMAASSZONNYÁ A KISEBBSÉGEK EURÓPÁBAN ELŐSZÖR HUNGÁRIÁBAN KAPTAK JOGOKAT II. ANDRÁSTÓL A ROMÁK BEN KOLLEKTÍV POLITIKAI ÉRDEKKÉPVISELETI JOGOT KAPTAK

JOGOSULTSÁGOK, KÖTELEZETTSÉGEK ÉS SZANKCIÓK ELFOGADÁSA ALAPJÁN ERRE SZEMÉLYKÉNT ÉS NEMZETISÉGKÉNT SZERZŐDÉSBEN VÁLLALKOZIK HUNGÁRIÁNAK, ALKOTMÁNYA SZERINT MINDENKI TAGJA LEHET, AKI AZ APOSTOLI JELLEGHEZ TARTOZÓ JOGOSULTSÁGOK, KÖTELEZETTSÉGEK ÉS SZANKCIÓK ELFOGADÁSA ALAPJÁN ERRE SZEMÉLYKÉNT ÉS NEMZETISÉGKÉNT SZERZŐDÉSBEN VÁLLALKOZIK

A SZEMÉLYI SZABADSÁG ALANYAI HUNGÁRIA TAGJA: SZABAD VÁLASZTÁSSAL LÉTESÜLŐ HUNGARUS A NEMZETISÉGEK TAGJAI: A NATÍV NEMZETISÉGI

ERRE ÉPÜLT POLITIKAI-IRÁNYÍTÁSI SZERVEZETE: A SZABAD EGYÉNEK KÖZÖSSÉGI ÖNKORMÁNYZATI RENDSZERE – AZ ÖNKORMÁNYZÓ FALUTÓL, A SZABAD EGYÉNEK KÖZÖSSÉGI ÖNKORMÁNYZATI RENDSZERE – AZ ÖNKORMÁNYZÓ FALUTÓL, A VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZATON ÁT A SZUVERÉN ORSZÁGGYŰLÉSIG

HUNGÁRIÁBAN SAJÁTOS VOLT A GAZDASÁG IS A HUNGARUS: BIRTOKOS SZENTKORONA SZAKRÁLIS TESTÉT GONDOZZA ÉS ÁPOLJA, HOGYAZZALFELJEBB EMELKEDHESSEN NEMZETISÉGÉBŐL HUNGÁRIÁBA

SZENTKORONA TERMÉSZETI, KÖZÖSSÉGI ÉS HUMÁN APOSTOLI TESTÉNEK GONDOZÁSÁVAL A GAZDÁLKODÁS CÉLJA: A KÖZÖSSÉGBEN FELHALMOZOTTSZERETET ÉS ÜDVTÖBBLET NÖVELÉSE

SAJÁTOS VERSENY KÖVETKEZETT BELŐLE: 1. A KÖLCSÖNÖS VÉDELEMBEN, GONDOKODÁSBAN, SZOLGÁLATOKBAN, ÉS 2. AZ ISTENNEK TETSZŐ VISELKEDÉSBEN VETÉLKEDÉS ANNYIT TERMELNI, AMIVEL MÁSOK MEGÉLHETÉSÉT NEM VESZEM EL A TERMÉSZETEN – SZENTKORONA SZAKRÁLIS TESTÉN – ÜTÖTT SEBET BE KELL GYÓGYÍTANI

ENNEK A CÉLNAK MEGFELELŐ KÖZÖSSÉGSZERVEZETE VOLT: 1. AZ IDEGENEKET NEM VÉRSÉGI, HANEM SZAKRÁLIS ROKONNÁ TÉVŐ LÉLEKSZÜLŐK, A LELKI TESTVÉREK, A HÁZASSÁG SZENTSÉGÉBE LÉPŐK, ÉS A KOMÁK, KOMAASSZONYOK 2. AZ ELSŐDLEGES SZAKRÁLIS ROKONSÁGI KÖZÖSSÉG: A VÉRSÉGI SZÜLŐK, TESTVÉREK, A SÓGOROK, SÓGORNŐK, IPAM- ÉS NAPAM

MINDEZEK ALAPJA: AZ IDENTITÁSHOZ VALÓ JOG ÉS KÖTELEZETTSÉGEI, ÉS AZ IDENTITÁSVÁLASZTÁS SZABADSÁGA AMIT A MAGYAR KISEBBSÉGI TÖRVÉNY ALAPJÁN AZ ENSZ BEN JAVASOLT TAGÁLLAMAINAK KISEBBSÉGI PROBLÉMÁIK MEGOLDÁSÁRA

KÖVETKEZMÉNYE: A KISEBBSÉGI TÜRELMI KÓDEX EURÓPAI ELSŐ NORMARENDJE: AZ INTERETNIKUS SZOLIDARITÁS BEN A HORVÁTOK VISSZALÉPTEK VOLNA SZENTKORONA ORSZÁGÁBA