Bolgár irodalom Човек и добре да живее, умира и друг се ражда. Нека роденият по-късно, като гледа този надпис, да си спомня за оногова, който го е направил. Ember, ha dúskálsz is — elhalálozol, s helyedbe más fakad, s ki utoljára születik, e művet látván, emlékezzék alkotójára…

A bolgár irodalom és kultúra – a Balkáni lét reprezentánsa: A „keresztútság“ tudata = a történelmi lét mind szinkronikus (térbeli), mind diakronikus (időbeli) megvilágításában. Legjellegzetesebb vonása: a diszkontinuitás (megszakítottság)  A nemzeti sors tragikuma: a „lassított fejlődés” és a „kívülállás” / „kivetettség“ / „elhagyottság“ – a kultúra és irodalom önértelmezésének központi kategóriái. A bolgár irodalom szakaszai összefüggnek fejlődése diszkontinuitásával

1.A bolgár irodalom „aranykora“ (első Bolgár Cárság, IX.–X. sz.). Csernorizec Hrabâr, A betűkről (IX. vége) Черноризец Храбър, О писменех 2.A középkori bolgár irodalom „alkonya” (második Bolgár Cárság kora, 1186–1396). bogomilizmus  hészükhazmus 3.„Pislákoló fény az éjszakában“– bolgár irodalom a török hódoltság korában (XV.–XVIII. első fele) I. Régi (ó)bolgár irodalom

1) teocentrikus és ökumenikus 2) univerzális a. az Egynek, az Istennek a kinyilatkoztatása, sugallata, neki ajánlott szolgálat; b. része a keresztény kulturális univerzumnak. 3) normatív a. meghatározott témakör (szentek élete, ó- és újtestamentumi történetek, az Isten teremtette földi világ és szent története és csodái, az isteni logosz bemutatása és magyarázata) b. meghatározott megvilágításban (műfajok: hagiográfia: életrajzok, dicsőítések, apokrifek, krónikák, útleírások, beszédek, ábécé-imák…) c. meghatározott ábrázolási / leírási mód. 4) hierarchikus felépítésű 5) kanonikus és utánzásra irányult (minden megengedett és elfogadható tárgy / jelenség / eszme reprezentálása már kanonizált / elfogadott mintára orientálódik), de nem zárja ki a variálhatóságot 6) hagyományos”(és nem innovációra orientált, mint a későbbi korok irodalma).

II. Új bolgár irodalom II. / A. A nemzeti Újjászületés irodalma – etnocentrikus. 1. A bolgár Felvilágosodás kora (Paiszij-tól – 1840-es évek közepéig) 2. A Romantika kora (1840-es évek közepe – 1870) P. R. Szlavejkov, L. Karavelov és Hr. Botev, L. Karavelov, V. Drumev 3. Az irodalmi realizmus kora (1870 – 19. század vége) L. Karavelov, I. Vazov, A. Konsztantinov Az óbolgár és az új bolgár irodalom nagy korszakai közti határ – Paiszij Hilendari szerzetes műve, «Szláv-bolgár történelem» (История славяноболгарская, 1762)

II. / B. A bolgár irodalmi modernizmus kora (XX. sz. eleje) – antropocentrikus és szubjektív. 1.A parnasszista irányzat: «Miszal» (Gondolat) c. folyóirat köre” (XX. sz. első évtizede): P. Szlavejkov, Dr. Krasztev, P. Javorov és P. Todorov 2. A szimbolizmus: «Zveno» (Láncszem) kör (XX. sz. második évtizede → később «Hiperion» köre): P. Javorov lírája és dramaturgiája, T. Trajanov, D. Debeljanov, N. Liliev költészete 3.Az expresszionizmus: a «Vezni» (Mérleg) c. folyóirat köre: Geo Milev

II. / C. A két világháború közötti irodalom: Elin Pelin, Jordan Jovkov II. / D. A második világháború után: Dimitâr Dimov, Dimitâr Talev és Emilijan Sztanev J. Radicskov

Hriszto Botev Христо Ботев Hadzsi DimitarХаджи Димитър Жив е той, жив е! Там на Балкана, потънал в кърви, лежи и пъшка юнак с дълбока на гърди рана, юнак във младост и в сила мъжка. На една страна захвърлил пушка, на друга сабя на две строшена; очи тъмнеят, глава се люшка, уста проклинат цяла вселена! Лежи юнакът, а на небето слънцето спряно сърдито пече; жетварка пее нейде в полето, и кръвта още по силно тече!

Жетва е сега... Пейте, робини, тез тъжни песни! Грей и ти слънце, в таз робска земя! Ще да загине и тоя юнак... Но млъкни сърце! Тоз, който падне в бой за свобода, той не умира: него жалеят земя и небе, звяр и природа и певци песни за него пеят... Денем му сянка пази орлица и вълк му кротко раната ближе; над него сокол, юнашка птица, и тя се за брат, за юнак грижи! Настане вечер - месец изгрее, звезди обсипят свода небесен; гора зашуми, вятър повее, — Балканът пее хайдушка песен! И самодиви в бяла премена, чудни, прекрасни, песен поемнат, — тихо нагазят в трева зелена и при юнакът дойдат та седнат.

Една му с билки раната върже, друга го пръсне с вода студена, трета го в уста целуне бърже - и той я гледа, — мила, засмена! "Кажи ми, сестро, де — Караджата? Де е и мойта вярна дружина? Кажи ми, пък ми вземи душата, — аз искам, сестро, тук да загина!" И плеснат с ръце, па се прегърнат, и с песни хвръкнат те в небесата, - летят и пеят, дорде осъмнат, и търсят духът на Караджата... Но съмна вече! И на Балкана юнакът лежи, кръвта му тече, — вълкът му ближе лютата рана, и слънцето пак пече ли - пече!

Hátterek forrásai