Mezey Barna egyetemi tanár

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Döntés, kormányzat, kormányzati döntés Kormányzati és politikai döntéshozatal  kurtán óra.
Advertisements

EMBERI JOGOK.
TÁMOP Biztosítás a fogyasztókért Dr. Pintér György Az INDRA egyesület elnöke.
Közösségi részvétel a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban.
A VEZETÉSRŐL ÁLTALÁBAN
Az Aranybulla.
Társadalmi tényezők szerepe a párválasztásban és a családi életben Herczog Mária Budapest, novenber 9.
Az állam a nemzetközi jog alanyaként Állam = szervezett politikai közösségnek alávetett terület és népesség Állam: a nemzetközi jog (NJ) egyetlen alanya.
A POLGÁRI DEMOKRÁCIA MODELLJEI, III.
A POLITIKAI MARKETING HATÁSA A DEMOKRÁCIA MINŐSÉGÉRE
Szervezeti formák.
A gazdaságpolitika elméleti alapjai és gyakorlata
Hatalomfelfogások, a hatalom minőségei és a hatalomgyakorlás eszközei
A politika intézmény-és rendszerelméleti megközelítései
Bevezetés az angol jogrendszerbe Szeged, november 30. Dr
A felvilágosult abszolutizmus
Gyermekvédelmi politika I. Levelező tagozat 2008/09. tanév/őszi félév.
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
VETÉLKEDŐ EMBERI JOGOK.
Public Relations eszközök az egészségügyi intézmények szolgálatában
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Előadó: Dr. habil. Lakatos László ny. okl. mk. vezérőrnagy
Szervezeti formák Dr. Ternovszky Ferenc: Nemzetközi menedzsment európai szemmel BGF - Külkereskedelmi Főiskolai Kar Vállalkozások és Emberi Erőforrás.
SZINTEK ÉS SZEMPONTOK AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁSI TÉRSÉGBEN Előadás a Felsőoktatási Kutatóintézet és az Oktatásügyi Közvetítői Szolgálat „Felsőoktatási konfliktusok”
Pénzügytan II. 2010/2011. II. félév
EGYETEMES ÉS MAGYAR AGRÁRFEJLŐDÉS DR KOVÁCS JÁNOS.
Munkaügyi kapcsolatok rendszere Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar Munkaszociológia április 7.
Ideológiák.
Transzparencia, információszabadság és közérdekű adatok nyilvánossága Dr. Fazekas Judit Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes.
Szervezeti viselkedés Bevezetés
Szakmai elvárások és elvárt eredmények a szociális szolgáltatásokon belül nyújtott étkeztetéssel kapcsolatban… Nyíregyháza, március 29.
2007/2008 II.: MENEDZSMENT GYAKORLATOK
Az egészségügy, a foglalkoztatás, a szociális ellátás találkozási pontjai avagy: Hova változzunk? dr. Harangozó Judit SE Közösségi Pszichiátriai Centrum,
Mire való ma az állam? K öltségvetés, foglalkoztatás, gazdaságfejlesztés Bod Péter Ákos Budapesti Corvinus Egyetem.
Társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek Régiók, megyék, kistérségek.
A jog, a környezet- és a természetvédelmi jog Előadó: dr. Németh Csaba.
A pénzügyi felügyelés fő irányai Európában Dr. Szász Károly elnök Új kihívások előtt a biztosítási piacok A Magyar Biztosítók Szövetségének I. Biztosítási.
KLASSZIKUS SZOCIOLÓGIA ELMÉLETEK BBTE Szociológia és Szociális Munkásképző Kar Szociológia Tanszék Szociológia szak Péter László.
Mezey Barna egyetemi tanár
Mezey Barna egyetemi tanár
Angol parlamentarizmus
Támogatott döntéshozatal
Alapfogalmak, definíciók ÁVF Civil társadalom és nonprofit elméletek 1.
Az igazságszolgáltatás szociológiája
13K – Tárgyalási technikák – 2. előadás
Közigazgatási Jog 4. Európai Közigazgatás, 11. előadás november 23. Témakörök: 5. Az EU jogrendszerének közigazgatási alapjai 5.1. Az EU jogrendszerének.
Jogi alapfogalmak. Társadalmi normák A társadalmi normáknak nevezzük az emberek életét, tevékenységét meghatározó magatartási szabályok összességét, amelyeknek.
Közigazgatási Jog 4. Európai Közigazgatás, 13. előadás december Az európai közigazgatás fogalma Kiindulópont: annak ellenére, hogy az EU esetében.
Magyar alkotmánytörténet
A demokrácia kialakulása Athénban
1. Magyarország Európában
A társadalmi részvétel elve és az NGO-k jogai dr. Pánovics Attila március 5.
Szövetkezetekről. Miről lesz szó? Definíció Fejlődés, szerepük, csoportosítás Elvek.
Közigazgatás-Műszaki közigazgatás
Mezey Barna Egyetemi tanár
ÁLLAMTAN I.A magyar államszervezet II.Az egyes szervtípusok III. A jogforrási hierarchia.
 A politikai berendezkedések: a demokrácia és a diktatúra  A rendszerváltás Magyarországon  Az Alkotmány  A politikai pártok ma Magyarországon.
Rendszerváltás Diktatórikus államberendezkedés demokráciává alakul Magyarországon ezt a folyamatot rendszerváltásnak nevezzük. Magántulajdon Hosszú,
ÁLLAMTAN I.A magyar államszervezet II.Az egyes szervtípusok III. A jogforrási hierarchia.
Az igazságszolgáltatás: Résztvevő szervek, a bíróságok
A szövetkezet mint sui generis vállalkozási forma
A szövetkezet mint sui generis vállalkozási forma
Az alkotmány és az alkotmánybíróság.
Spinóza ( ) Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). Spinóza.
4. Az Alkotmány.
A rendi monarchiák kialakulása
Alapvetés, az emberi jogok rendszere
Regionális identitás és öntudat: létező jelenség Magyarországon?
Spinóza ( ) Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). Spinóza.
A politikai rendszerek tipológiája I.
Előadás másolata:

Mezey Barna egyetemi tanár Európai parlamentarizmustörténet (Magyar állam- és jogtörténeti tanszék) Mezey Barna egyetemi tanár Horda, törzs, állam (alapfogalmak) http://www.majt.hu

Amiről szó lesz 0. Alapfogalmak 1. A hordatársadalom 2. A vérségi társadalom 3. A törzsi társadalom 4. A barbár állam kialakulása

0. Alapfogalmak Alkotmány Alkotmánytörténet Állam Államtörténet Parlamentarizmus Jog Jogtörténet

Állam

Állam A társadalom hatékony integrációját biztosító megoldás, történeti jelenség, mely egyidejűleg Hatalmi apparátus Területileg szerveződő igazgatás Fenti célok érdekében működő adóztatás

Az állam funkciói külgazdaság hódító nemzetközi kapcsolatok védelmező külső Szervező funkció Erőszak- funkció belső termelésszervező rendfenntartó elosztó elnyomó társadalomigazgató- és szervező

Államtörténet Adott állam históriája, tehát Az állam létrejöttének, fejlődésének, felbomlásának Az állam-és kormányformák, a főhatalom változásaink, Az államapparátus alakulásának, az egyes szerveknek, szervcsoportoknak Az állam területének, népességének, szimbólumainak valamint A közjognak a története

Alkotmány Földnélküli János aláírja a magna chartát

Alkotmány = Az állam szervezeti és jogi rendjének szabályozására szolgáló alapelvek összessége, melyek A főhatalom gyakorlására Az állami szervek működésére, az apparátus működésére Állam és polgára viszonyára A polgárok jogaira és kötelezettségeire vonatkoznak

Az alkotmányok két alaptípusa Történeti (vagy íratlan) tradícionális plasztikus rugalmatlan heterogén következetlen értelmezésfüggő Kartális vagy írott politikai akaratformálta rugalmas homogén következetes garanciális

Az angol történeti alkotmány elemei JOG (Law) = írott vagy íratlan jognak, törvényeknek nem minősülő, bírói úton ki nem kényszeríthető konvenciók EGYEZMÉNYEK (Conventions) = írott vagy íratlan jognak, törvényeknek nem minősülő, bírói úton ki nem kényszeríthető konvenciók

Az angol történeti alkotmány elemei EGYEZMÉNYEK (Conventions of the constitution) JOG (Law) 1. Staute Law (törvényi jog) = Acts of Parliament 2. Common Law (szokásjog, bírói esetjog) politikai magatartásszabályok király jogállása parlament jogállása miniszterek jogállása

Az angol történeti alkotmány elemei 1. Staute Law (törvényi jog) = Acts of Parliament (kb. 350 törvény) Magna charta libertatum (1215) Petition of right (1628) Habeas corpus act (1679) Bill of rights (1689) Act of settlement (1701) Stb.

Alkotmánytörténet Az állam szervezeti és jogi rendjének szabályozására szolgáló alapelvek , így A főhatalom gyakorlására Az állami szervek működésére, az apparátus működésére Állam és polgára viszonyára A polgárok jogaira és kötelezettségeire vonatkozó princípiumok alakulásának története

Politika

Politikatörténet Politika = az a társadalmi tevékenység, melynek során a fontos döntéseket a közösségben és a közösség számára meghozzák. Politikatörténet = a döntések meghozatalára irányuló tevékenység (cselekvések, intézmények, programok, kapcsoalatok,stb,) története

Politikatörténet Politika ≠ Állam Politikatörténet ≠ Államtörténet Politika ≠ Alkotmány Politikatörténet ≠ Alkotmány-történet

Jog A nürnbergi per vádlottjai

A jog A jog szó használata Magyarországon a 19. század (1827) előtt: jus (vagy) törvény, igazság, hatalom

A jog 1827 után első ízben 1827-ben a mai értelemben (Pauly Károly: Magyar tiszti írásmód a polgári igazgatás és törvénykezés szótárával, Budán 1827)

a yog, jog szócska értelmében kettévált A jog etimológiailag: yog = egyenes, egyenes irány Vö. francia:droit, olasz:dritto, német: Recht a yog, jog szócska értelmében kettévált s kifejlődött belőle helyes, igaz, jó jobb, jó

A jog feladata a társadalomban a jog = magatartásszabály, melyet a közösség ilyen vagy olyan módon kikényszerít vagy amit a társadalom jogkövető, módon betart A jog tehát rendező eszköz és a egyben az uralmon lévők hatalmi eszköze is elképzeléseik valóra váltásához, érdekeiknek megfelelő magatartások betartatásához.)

Két legjellegzetesebb formája: A jog A kényszerítő erő jellege változik. Két legjellegzetesebb formája: a közvélemény ereje és a hatalmi erőszak.

A jog A jog „kezdete” ubi societas ibi ius

Erős szabályozási igény A jog A jog az ősi társadalomban Erős szabályozási igény Kiszolgáltatottság Szolidaritás, kohézió Egymásra utaltság Jogkövetés

A jog kofliktuskerülés, konfliktuskezelés a jog jelentése: szocializációs folyamatok + tabuk kofliktuskerülés, konfliktuskezelés Jogkövetés A konfliktusok kezelői: közvélemény+ vezetők A konfliktuskezelés eszközei: Jogszabályok alkalmazása, kikényszerítés

A jog A jog jellegének megváltozása Kiszolgáltatott- ság csökkenése Csökkenő egymásra utaltság Növekvő érdekellentétek Kényszerítés növekedése jogkövetés csökkenése, jog tekintélyvesztése

A jog konfliktuselnyomás A jog új értelme: a politikai osztály Önkéntes megoldási igény nélkül (helyett): konfliktuselnyomás Melynek eszközlője a politikai osztály Eszköze (és feltétele) kényszerítő apparátus

A jog Megjelenési formája a jogszabály Területei: a jogalkotás, a jogképződés és a jogalkalmazás

Jogtörténet a társadalmi élet szempontjából leglényegesebb viselkedésmódok, magatartások általános szabályozósának valamint az előírt magtartások kikényszerítésének története

1. A hordatársadalom

A hordatársadalom jellemzői esetleges viszonyok alapján, a fennmaradás érdekében (a sikeres vadászatra mint gazdasági célra) szerveződő alkalmi közösségek

A hordatársadalom jellemzői közösséghez fűződő laza kötelékek gyermekutánpótlás harmadlagos jelentősége a konfliktusok kiválással történő levezetése önzés rendezetlen szexualitás az uralom jellegzetes szerepe brutális versengés

(rokonság, család, nemzetség) 2. A vérségi társadalom (rokonság, család, nemzetség) =

A vérségi társadalom jellemzői vérrokonságon alapuló szokásszerű társadalomszerveződés, a biológiaival szemben a szociális törvényszerűségek fölényévek kialakult szolidáris szerkezetekből épül fel

A vérségi társadalom jellemzői közösséghez fűződő erős kötelékek gyermekutánpótlás hangsúlyos jelentősége a konfliktusok csoporton belüli kezelése szolidaritás vérségi nyilvántartáson nyugvó rendezett szexualitás az vérségi demokrácia jellegzetes szerepe

A nagycsalád Vérközösség Munkaközösség Elosztási közösség Vagyonközösség Élet-és házközösség Szakrális közösség Jogközösség

A nemzetség tagjai a vérségi összetartozást tudatosan vallják rokonokságon alapuló csoport mely nem tartja fenn az együttes gazdálkodást és a közös vezetést sem az élet-és házközösséget, de tagjai a vérségi összetartozást tudatosan vallják "várományosi közösség”. a vérségi kötelékek legmagasabb foka (férfi- és női ágak nyilvántartása) funkciója a koordináló feladatok ellátása és közös katonai vállalkozások szervezése.

(Törzs, törzsszövetség) 3. A törzsi társadalom (Törzs, törzsszövetség)

Életmódváltozás: a katonai demokrácia nemzetségek a vérségi szerveződés a nemzetségi nyilvántartás vérségi a demokráciát egyenlőségi elosztás termelés alapú gazdálkodás vagyoni egyenlőség társadalmi egyenlőség törzsek politikai szerveződés szomszédsági nyilvántartás katonai demokrácia egyenlőtlen, zsákmányoláson alapuló elosztás zsákmányoláson alapuló gazdagodás vagyoni egyenlőtlenség társadalmi egyenlőtlenség

A törzs Az életmódváltozásból következendően kialakult politikai alapú társadalomszerveződés fő funkciója a harci erő fokozása (támadás és védelem biztosítása) ennek megfelelő katonai(politikai szervezet) kialakítása és működtetése a sikeres hadi vállalkozások garantálása ennek érdekében a nemzetségek közötti kapcsolatok koordinálása

A törzsszövetség vérségi háttér nélküli politikai kapcsolatrendszer A minél nagyobb katonai erő biztosítására létrejött megállapodás és politikai szervezeti konstrukció az együtt élő törzsek között. vérségi háttér nélküli politikai kapcsolatrendszer a hadakozásnak (a politikai hatalomnak) alárendelt katonai és politikai szervezet törzsek fölötti irányítási, igazgatási és igazságszolgáltatási struktúra

4. A barbár állam A törzsi-törzsszövetségi rendszer katonai demokráciájából kifejlődött katonai jellegű államalakulat, mely még akceptálja a vérségi szervezeteket, de már túlnyomó jelentőséget biztosít a politikai konstrukciónak. ►a területi szempontú hatalomgyakorlás előtérbe kerülése ► az adóztatásra (még: zsákmányolásra) épített pénzügyek ► a hadsereg professzionalizálódása ► az adminisztratív apparátus kialakítása ► a társadalmi rétegződésnek megfelelő hatalmi struktúrák

A barbár állam De (amitől demokrácia) ► még a törzsi demokrácia formai érvényesítése ► a fegyverképes férfiak politikai befolyásának érvényesülése ► törzsi szerkezetre épülő hadsereg ► a szabad germánok „jogainak” biztosítása