A. GRÜNBAUM: A pszichoanalízis alapjai The Foundations of Psychoanalysis – A Philosophical Critique (1984)

Szerzőink Habermas Freud Grünbaum

A könyv célja a pszichoanalízis (PA) alapjainak filozófiai kritikája a PA természettudományos voltának vizsgálata előtte: egy széles körben elterjedt exegetikai legenda cáfolata „A PA-t „a ‘szcientista önfélreértés’ bizonyíthatóan rosszul megalapozott vádjával két filozófus illette: J. HABERMAS és P. RICOEUR, a PA elmélet és terápia úgynevezett ‘hermeneutikus’ változatának bajnokai.” „mélységes félreértésen alapszanak” „sokszoros ontológiai és ismeretelméleti melléfogás”

A „szcientista önfélreértés” exegetikai legendája FREUD pályája során mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy a PA a természettudományok státuszával rendelkezik „az elme és a lélek a tudományos kutatásnak ugyanolyan tárgya, mint bármely, az ember személyétől távolabb eső dolog” redukcionista vízió a lelki folyamatok idegrendszeri alapjairól „a cél az, hogy úgy rendezzük be a pszichológiát, hogy az természettudomány legyen: azaz úgy reprezentáljuk a pszichikus folyamatokat, mint azonosítható anyagi részek mennyiségileg meghatározott állapotait” (1895) neurofiziológiai háttér: az azonosítható anyagi részek  az idegsejtek integrálni kéne a rendszerbe az elfojtás elméletét – nehézségek  2 évvel később a redukcionista program elvetése „hogy megtaláljuk a mentális folyamatok [agyi] lokalizációját … teljesen kudarcba fulladt”

Freud elvetette a neurológiai modellt, DE: heurisztikus szerep, mentalisztikus fogalmak „feltételezzük, más természettudományok mintájára, hogy a lelki életben valamiféle energia fejt ki hatást” a neuronok egykori izgalma/katexise helyett egy képzet vagy emlék izgalmi állapota, katexise a neuronok aktivációja helyett a pszichikus energia áramlása

FREUD: A pszichikus apparátus struktúrája Topológiai modell tudattalan tudatelőttes tudatos Strukturális modell ösztönén én felettes én Freud elméleti építményének „metapszichológiája”: „a PA spekulatív szupersturktúrája”

A tudományosság kritériuma a metapszichológiai hipotézisek a [PA] épület tetőzete, ami kicserélhető az épület sérülése nélkül – ha kiderül, hogy nem helytálló, akkor sajnálkozás nélkül feláldozható vs. a klinikailag megalapozott elmélet a személyiségről és annak működéséről - magva, az alappillér: az elfojtás elmélete, a kompromisszum-modell (helyettesítő kielégülések) Freud feljogosítva érezte magát arra, hogy tudományosnak tekintse elméletét, mégpedig teljes mértékben arra a biztos és közvetlen episztemikus igazolásra alapozva, amelyhez önmagát és pácienseit megfigyelve jutott „számos és megbízható [klinikai] megfigyelés”; „az az alap, amelyen a tudományban minden nyugszik … egyedül a megfigyelés”; „a PA a lelki élet tényeinek megfigyelésén alapul” Freud kritériuma tehát a tudományosságot illetően metodológiai természetű volt, és nem ontológiailag reduktív! kezdeti, ontológiailag redukciós tudományfelfogását elejtette egy metodológiai-ismeretelméleti kedvéért

Freudot kritizálták HABERMAS, RICOEUR és KLEIN: Freud azt hitte, hogy hipotéziseit a metapszichológiára vezeti vissza - úgy tulajdonított természettudományos státuszt a klinikai elméletnek, hogy azt tévesen rávetítette a metapszichológiából, melyek szerintük eredetileg tudományosnak tartott, s amelyre a klinikai elméletet visszavezethetőnek tekintette HABERMAS: ennek oka, hogy Freud a metapszichológiai és a klinikai fogalmak közötti korrelációt feltételezett pl. metapszichológiai öröm és kín – PA: szubjektív öröm és fájdalom szerinte ezek vitték Freudot a „szcientista önfélreértés” messzire vezető tévútjára

A „szcientista önfélreértés” Freud „hermeneutikus” értelmezése A „szcientista önfélreértés” szcientista, mert bálványimádó módon ruházta fel klinikai elméletét a természettudományos státusszal (kivetítve a metapszichológiából a korrelációkon keresztül) Freud öncélú (és elhibázott) törekvése arra, hogy az elméletét természettudományos státusszal ruházza fel – az elmélet szcientista meghamisítása önfélreértés, mert Freud saját munkájának, a klinikai elméletnek félrekonceptualizálását eredményezte

A hermeneutikai értelmezés: Freud a metapszichológiát természettudományosnak tartja – ebből levezeti a klinikai elméletet, ami ezért szintén tudományos Grünbaum: biztosan nem! Freudnál hangsúly a közvetlen bizonyítékokon (megfigyelés), a tudományosság metodológiai kritériumán

GRÜNBAUM: HABERMAS pszichoanalízissel kapcsolatos filozófiájának kritikája I. valóban mutatja-e a PA terápia dinamikája a „sors kauzalitását”? II. valóban úgy van-e, hogy a természettudományokban az oksági magyarázatok nem történetiek, míg a PA oksági magyarázatai történetiek és kontextuálisak? III. valóban kiváltságos kognitív hozzáféréssel rendelkezik-e a páciens a PA hipotézisek érvényesítéséhez és elvetéséhez?

FREUD tudatos ↔ tudattalan elfojtás ↔ az ellenállás megszüntetése „Azt tapasztaltam, illetőleg azt kellett feltételeznem, hogy vannak olyan erőteljes lelki folyamatok vagy képzetek, amelyek a lelki életre mindenféle következményekkel járhatnak, olyanokkal is, amelyek mint képzetek ismét tudatosakká válhatnak, csak ők maguk nem lehetnek tudatosak. A lélekelemzés módszere azt állítja, hogy az ily képzetek azért nem lehetnek tudatosak, mert ezt valamilyen erő nem engedi. Ez az elmélet megcáfolhatatlan, mert a lélekelemzés technikája megtalálta annak a módját, ahogy miképpen lehet ezt az ellenálló erőt megszüntetni, és az ilyen képzeteket tudatosakká tenni. Azt az állapotot, amelyben a képzetek a tudatosodás előtt voltak, elfojtásnak (elfojtottságnak) nevezzük, az erőről pedig, amely az elfojtást eredményezte és fenntartotta, megállapíthattuk, hogy az a lélekelemző munka közben ellenállásként érezhető.” „… az elemzésre hárul az a feladat, hogy azokat az ellenállásokat megszüntesse, amelyeket az én az elfojtott anyaggal való foglalkozással szemben kifejt.”

HABERMAS I.: a „sors kauzalitása” „A terápia (a szűkebb értelemben vett ‘kauzális’ szomatikus terápiával szemben) nem az ismert kauzális összefüggések szolgálatba állításán nyugszik, hatékonyságát sokkal inkább a kauzális kapcsolatok megszüntetésének köszönheti.” Grünbaum: a „sors kauzalitása” az a fajta oksági kapcsolat, amely „feloldható”, a kezelés során a „reflexió ereje” révén „leigázható”

Habermas „Egy kauzális kapcsolat hipotetikusan mint egy hermeneutikusan érthető jelentéskapcsolat fogalmazódik meg. Ez a megfogalmazás egyszerre elégíti ki egy kauzális hipotézisnek és egy értelmezésnek (amely egy, a tünet által eltorzított szövegre vonatkozik) a feltételeit. A mélyhermeneutikai megértés [Verstehen] átveszi a magyarázat [Erklärung] funkcióját. Magyarázó erejét az önreflexióval bizonyítja, amely egy megértett és egyben magyarázott objektivitást meg is szüntet: ez az a kritikai teljesítmény, amelyre Hegel a felfogás [Begreifen] fogalmát alkalmazta.”

Grünbaum Habermasról az ismétlési kényszeresek terápiájában: „amikor a neurotikus személy patogén elfojtásainak felszínre hozása révén úrrá lesz az ismétlési kényszer felett, ez a pszichoanalitikus önreflexió valójában ‘feloldja’ és ‘legyőzi’ magát az oksági kapcsolatot, amely korábban a patogén tényezőt a kényszeresen ismétlődő viselkedéshez kapcsolta”

elfojtás (E)  neurózis (N) Habermas következtetése túlfut azon, hogy a terápiás beavatkozás során az ok eltávolítása révén megszüntetik annak hatását, s átcsúszik a patogén tényező és a neurózis közötti oksági kapcsolat feloldására: „az ősjelenet, az elhárítás és a tünet közötti kauzális kapcsolat … pusztán az élettörténet spontánul generált állandóságában” van lehorgonyozva, „amit az ismétlési kényszer képvisel, amely azonban a reflexió erejével feloldható.” (a kazuzális kapcsolat észlelése megszünteti a kauzális kapcsolatot) Grünbaum: E eltávolítása N megszűnését fogja eredményezni. Bármely páciens esete ugyanis, aki megszabadítja magát E-től és ezzel felszabadul N-től is, világosan példázza, hogy N fennállásának szükséges (és elégséges) oksági feltétele valóban E. elfojtás (E)  neurózis (N) „A páciens éppen eme oksági kapcsolat felhasználásával éri el terápiás célját, nem pedig – mint Habermas állítja – e kapcsolat legyőzésével.”

Grünbaum: ellenpéldák - a hőtágulás törvénye - az epegörcs és a gyógyszerek Egyik esetben sem lehet szó egy kezdeti K állapot és egy hatás közötti oksági kapcsolat semmiféle „feloldásáról” vagy „legyőzetéséről” akkor, amikor K megfelelő megváltoztatásával megszüntetjük H-t. Éppen ellenkezőleg, maga H az, amit „legyőznek”, nem pedig – mint Habermas állítja – annak oksági kapcsolata K-val.

HABERMAS II. : a természettudományok magyarázatai nem történetiek HABERMAS II.: a természettudományok magyarázatai nem történetiek és a kontextustól függetlenek a PA oksági magyarázatai történetiek és kontextuálisak természettudományos eljárás: a törvény jellegű elveknek az egyedi esetekre történő alkalmazása „ tekintsük ‘ezt a követ’, például, mint ‘tömeget’ ” PA: az általános interpretációknak az adott páciens életére történő „hermeneutikus” alkalmazása

Grünbaum: ellenpéldák Gadamer: „A tudomány célja az, hogy tapasztalatot úgy objektiválja, hogy semmiféle történeti mozzanat ne tapadjon hozzá.” „A tudományban nem maradhat hely a tapasztalat történetiségének” Grünbaum: ellenpéldák (= a fizikában is vannak kontextusfüggő törvények) a klasszikus elektrodinamika elmélete: egy adott t pillanatban bármely P térbeli pontban az elektromos és mágneses mezők attól függenek, mekkora volt a töltés sebessége és gyorsulása, s mi volt a pozíciója egy korábbi t0 pillanatban erősen mágnesezhető fémek rugalmassági hiszterézis

HABERMAS III.: a PA értelmezéseinek a páciens a végső episztemikus döntőbírája „Az általános értelmezések érvényessége ezzel szemben attól függ, hogy a tárgyterületre vonatkozó kijelentéseket maguk a ‘tárgyak’ – nevezetesen az érintett személyek – hogyan alkalmazzák saját magukra. … Az analitikus belátások … az analitikus számára csak azután válnak érvényessé, hogy maga az analizált elfogadta azokat ismereteknek” „az értelmezés helytállósága, amely elméletileg megalapozott és az adott esethez illesztett, a sikeres önreflexióból nyeri a megerősítést – az igazságnak találkoznia kell az autoritással, azaz, más szavakkal, maga a páciens a végső tekintély.”

Freud „Az analitikus orvosnak és a beteg meggyengült énjének, a külvilági realitásra támaszkodva, össze kell fognia az ellenségek, az ösztön-én ösztönkövetelései és a felettes én lelkiismereti követelései ellen. Szerződést kötünk egymással. A beteg én teljes őszinteséget fogad, vagyis vállalja, hogy rendelkezésünkre bocsát minden anyagot, amihez önészleléssel hozzá tud jutni. Mi pedig biztosítjuk őt legszigorúbb titoktartásunkról, és szolgálatába ajánljuk jártasságunkat a tudattalan befolyása alatt álló anyag értelmezésében. A mi tudásunk jóváteszi az ő nem tudását, s így az énje visszaszerezheti hatalmát lelki életének elvesztett területei fölött. Ez a szerződés az analitikus helyzet lényege.”

Habermas „Az elméletek megfigyelés által történő ellenőrzése esetén (tehát az instrumentális cselekvés funkcionális struktúráján belül maradva) a valóságra vonatkozó feltételezések alkalmazása a megismerő szubjektumok dolga; az általános értelmezések önreflexió útján való ellenőrzése közben (tehát az orvos és a páciens közötti kommunikáció keretében) viszont a felhasználás a megismerési folyamatban részt vevő kutatási objektumok önmagukra való alkalmazásává válik. A kutatási folyamat csak a páciens önmagára irányuló kutatásává alakítva hozhat létre érvényes információkat.”

„az általános értelmezések önreflexió útján való ellenőrzése közben” „az elméletek megfigyelés által történő ellenőrzése esetén” nem veszi figyelembe azokat a hipotéziseket, amikor a vizsgálódó személy, aki a hipotézist ellenőrzi, képes azt önmagára vonatkoztatni, abban az értelemben, hogy önmaga értékeli, önmegfigyelés révén pl. szomatikus orvoslás, mérleg a szabadon eső liftben „az általános értelmezések önreflexió útján való ellenőrzése közben” Grünbaum: Habermas petitio printipiit követ el önreflexió útján való ellenőrzés: Habermas megszabja, hogy az általános értelmezések alkalmazása csak a páciens saját értékelése révén történhet meg, az ő adott, egyedi élethelyzetére – egy ilyen megkötés mellett már triviális, hogy a páciens a végső döntőbíró

Habermas: ha egy adott neurózis feltételezett kórkeletkezését vázoló konstrukció ténylegesen igaz, akkor a páciens emlékezete a kellő időben igazolni fogja azt: „csak a páciens emlékezete dönti el egy konstrukció pontosságát. Ha érvényes, akkor … képesnek kell lennie arra, hogy előcsalogassa az önreflexiót” Freudnál ugyanerről: „igen gyakran nem sikerül rávennünk a pácienst, hogy felszínre hozza, ami elfojtódott. Ehelyett, ha az analízist megfelelően alkalmazzák, létrehozunk benne egy kétségen felül álló meggyőződést a konstrukció igazságáról, amely ugyanazt a terápiás hatást éri el, mint az újra megélt emlék” (tehát Freudnál: kognitív elsőbbség az analitikus következtetéseinek)

Thomä és Kächele kritikája Habermas: egyetlen analitikus értelmezés sem tekinthető érvényesnek addig, amíg a páciens meg nem erősítette azt Thomä és Kächele kritikája 1. pont a PA elmélet vonta kétségbe az introspekciót és a reflexiót – öncsalás 2. interszubjektíven is megállapítható, hogy a páciens legyőzte-e az elfojtás hatásait 3. a gyakorlatban nem így működik

Eagle ellenvetései motiváció az önbecsapásra: az előnytelen dolgokat elutasítjuk, a hízelgőeket elfogadjuk (a pozitív önértékelés megőrzése) kezdeti elutasítás, majd az azt követő elfogadás, mint új felismerés és a nagyobb érzelmi érettség jele – logikai nehézség a páciens el/beismerésétől függetlenül más kritériumai is vannak a következtetések igazolásának: pl. későbbi viselkedés, tünetek, asszociációk

Grünbaum ellenvetései az embereknek gyakran a tudatosan irányított viselkedésük okait is csak következtetéssel állapítják meg (pl. oksági sémák alkalmazása) gyakran még a pszichoanalitikusok sem tudják, hogy hogyan érik el az eredményeiket a neurotikusok szuggesztibilisek – megerősítik az analitikusaik magyarázatait empirikus bizonyítékok: a PA nem egy kifogástalan emlékezetfrissítő eszköz pl. pszeudoemlékek: az emlékek szuggesztió által is kialakíthatóak

Habermas a falszifikációról célja az, hogy megmutassa „azt a metodológiai különlegességet, hogy az általános interpretációk a cáfolat nem ugyanazon kritériumainak engedelmeskednek, mint az általános elméletek” a PA általános interpretációinak „falszifikációjának módszere eltér az általános elméletekéitől” „Ha egy feltételes [p] jóslás, amelyet a [H] törvényjellegű hipotézisből és az [I] kezdeti feltételekből vezettünk le, tévesnek bizonyul, akkor a hipotézis megcáfoltnak tekinthető.” Grünbaum: nem! Ha p nem igazolódott be, az még megengedi azt, hogy H igaz, és p hamis voltáért esetleg A segédhipotézis (vagy I) hamis volta okolható Duhem: A fizikai elmélet célja és szerkezete (1906) „Amikor a kísérlet eredménye ellentmond predikciójának, akkor világos számára, hogy a [H, I és A] hipotézisek közül legalább az egyik elfogadhatatlan, és módosításra szorul; ám maga a kísérlet nem mutatja meg pontosan, hogy melyiket kell megváltoztatni”

Habermas: falszifikáció az analízis során Az általános értelmezések falszifikálhatóságának kérdése csak arra vonatkozik, hogy „a páciens elvet egy konstrukciót” (mint ahogy az értelmezések megerősítését is a páciensre bízza) Grünbaum: ellenpéldák a PA feltételezései közül néhány potenciálisan diszkonfirmálható epidemiológiai tények segítségével (tehát függetlenül a PA helyzet adataitól vagy a páciens élményeitől) pl. elfojtott homoszexualitás a társadalmi tabuk miatt  paranoia ha a tabuk gyengülnek, akkor csökken a paranoia előfordulása a klinikumon kívüli adatok segítségével pl. a rokonok beszámolói

Grünbaum „Lépésről lépésre érveltem amellett, hogy elhibázott (ha épp’ nem bosszantó is egyben!) minden alapvető ontológiai és ismeretelméleti megfontolás, melyet Habermas azért vonultatott fel, hogy bizonyítsa Freud ‘szcientista önfélreértését’. Ahelyett, hogy megtámogatta volna e vádindítványát, Habermas a tekintélyre való ékesszóló hivatkozások által összefűzött logikai szörnyűségek felvonultatásával mulattatott bennünket. … A lényeg nem az, hogy Freud bálványozza a természettudományokat (‘szcientizmus’), hanem az, hogy Habermas félreérti őket. Így aztán igen távol attól, hogy filozófiai szempontból megvilágítaná az elméletet, Habermas bosszantóan képzetlen módon éppen eltorzítja és homályossá teszi azt.”