Dojcsánszki Ádám III. évf. Történelem-Földrajz minor 2014. május Az Európai Unió Költségvetése.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Regionális politika
Advertisements

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
ÚMFT – a foglalkoztatás növeléséhez kapcsolódó hazai és EU-s források elérése mikro-, kis-, és középvállalkozások részére.
Winkler Gyula EP képviselő
Az EGSZB a térképen Az EGSZB helye az intézmények között EGSZB EURÓPAI BIZOTTSÁG EURÓPAI PARLAMENT TANÁCS.
Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program Budapest, február 9.
2005. szeptember 28.. Történeti háttér Kiemelkedően magas menekültáradat Igény a menekülők szabályozott érkezése iránt.
Elkülönített állami pénzalapok
AZ ÚJ gazdaságfejlesztési programról
Az Európai Unió költségvetése Magyar esélyek és veszélyek Dr. Surján László október 10.
1 Svájci Hozzájárulás – Információs Nap Miskolc és Debrecen, május Szalóki Flórián Főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
Uniós források fogadása a bérlakásépítéseknél
Az Európai Unió KKV politikája Mikro-, kis-, és középvállalkozók első országos fóruma Bakodpuszta, május 6. Németh István, Európai Bizottság.
EU és az örökségvédelem – tévhitek és lehetőségek Dr. Váczi Piroska.
Europe Direct Tájékoztató Központ Budapest ELTE Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központ ELTE Innovációs nap 2013.
Az Európai Unió és Magyarország
Gazdasági versenyképesség növelése Készítette: Németi Szilvia.
A gazdaságpolitika elméleti alapjai és gyakorlata
I. Nemzeti Fejlesztési Terv ( ) Készítette: Koczka Csaba (M6MGTO)
Az évi XCII. törvény (az évi XXI. törvény módosítása)
Az Európai Unió intézményrendszere
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP)
EU KÖLTSÉGVETÉS MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS SZERKEZETE. IDŐZÍTÉS Április 1-ig: tervezett összegek Július 1-ig: becslések Szeptember 1-ig: előzetes költségvetési.
A Közös Agrárpolitika (KAP) aktuális kérdései, várható változások ÚMVP képzés „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó.
Az Európai Unió intézményrendszere Unger Anna december 1.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
A regionális politika és az agrárpolitika kapcsolata
A Duna földrajzi kapocs, közös identitástudat képező elem települések, régiók és országok közötti többszintű és sokrétű kapcsolatrendszer alapvető eszköze,
Az infokommunikáció szerepe az Új Magyarország Fejlesztési Tervben és az Operatív Programokban Dr. Bálint Ákos Igazgató Közigazgatás Operatív Programok.
Döntések a magyar parlamentben 2. Kormányzati és politikai döntéshozatal  kurtán 2012.
INTÉZMÉNYKÖZI MEGÁLLAPODÁS SZERKEZET. TÖRTÉNET, SZEREPLŐK 1999-es megállapodás 2002-es megállapodás 2006-os (hatályos) megállapodás Módosítások: 2007,
Dr. Lamperth Mónika Budapest április 18.
KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM előadó: dr. Bujáki Gábor igazgazó Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.
Címalcím 1 Nemzeti Fejlesztési Terv - Regionális Operatív Program Wächter Balázs VÁTI Területfejlesztési Igazgatóság Stratégia tervezési iroda november.
Nemzeti Területfejlesztési Hivatal A RÉGIÓÉPÍTÉS ÉVE ,3 MILLIÁRD FORINT ÁTADOTT FORRÁS A RÉGIÓKNAK március 17. Kormányszóvivői sajtótájékoztató.
Agrártámogatások Készítette: Gulácsi Edit V.évfolyam Szeged, április 13.
Költségvetési kockázatok Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke Adóegyetem, nov. 29.
AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNY RENDSZERE ÉS MAGYARORSZÁG
Megpályázható tevékenységek BM/ /2012. sz. nyílt pályázati felhívás alapján Európai Integrációs Alap.
Strukturális és Kohéziós Alapok
1 Az Európai Unió gazdasági fellendítési terve Winkler Gyula európai parlamenti képviselő (RMDSZ, EPP-ED) Brassó, január 29.
Az ÉARFT és ÉARFÜ élő regionális kapcsolatai. 2 Nemzetközi projektek célja A régiós szervezetek gazdasági kapcsolatainak erősítése A régió lobbi-erejének.
Agrár- és vidékfejlesztési támogatások 2004 I. félévében 1. SAPARD 2. NFT, Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program Intézkedései.
A költségvetés készítésének és elfogadásának folyamata
Foglalkoztatáspolitika az Európai Unióban
Az Európai Közösség költségvetésének története
Az Európai Fejlesztési Alap által nyújtott támogatások rendszere
Berecz Mihály kistérségi koordinátor Püspökladányi kistérség Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT)
KÖZSZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSE, SZERVEZÉSE Általános Vállalkozási Főiskola III. évfolyam 2008/2009. tanév 3. Az Európai Unió politikái.
Az Európai Unió költségvetése Balogh Zoltán Nyíregyházi Főiskola – főiskolai tanársegéd Az Európai Unió pénzügyei2006/2007. tanév.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerepe a vidékfejlesztésben
A munkaerőpiac átalakulása a válságban
Az EU Agrár- és Vidékfejlesztési Politikája Dr. Tóth Sándor irodavezető, Pécsi Helyi Vidékfejlesztési Iroda Területfejlesztők és Polgármesterek Klubja.
Megpályázható tevékenységek BM/9674-2/2011. sz. nyílt pályázati felhívás alapján Európai Integrációs Alap dr. Gyöngy Anna BM EUEFO.
A szociális munka fő fejlődési irányai Az EU stratégia és Magyarország stratégiájának hatása a szociális munka gyakorlatára.
A Strukturális Alapok Cél: a régiók közötti társadalmi és gazdasági kohézió elősegítése Költségvetés: 195 mrd EUR  Európai Regionális Fejlesztési.
Az EU Duna Régió Stratégia elfogadása, hazai és európai uniós prioritásai Nádasi György Külügyminisztérium Győr, október 11.
Strukturális alapok és a HEFOP. Strukturális Alapok Európa regionális politikája a pénzügyi szolidaritáson alapul. A Strukturális Alapok, az EU regionális.
Európai Uniós ismeretek Az Európai Unió intézményrendszere.
Duna Stratégia – Duna menti Kamarák Szövetsége Budapest Kiss Ervin DCCA és BKIK főtitkár.
Dr. Benkő Péter Osztályvezető Március 8.
Tágabb, mint a kereskedelmi szerződések köre
Az EU intézményrendszere
Európai Uniós ismeretek
Európai Uniós ismeretek
Az LMBTI-személyek egyenlőségének előmozdítása az Európai Unióban
AZ EURÓPAI UNIÓ TÖRTÉNETE, INTÉZMÉNYEI
Előadás másolata:

Dojcsánszki Ádám III. évf. Történelem-Földrajz minor május Az Európai Unió Költségvetése

Az Európai Unió éves költségvetése 150,9 milliárd euro (2013. évi adatok szerint). Ez abszolút értékben óriási összeg, ugyanakkor azonban mindössze 1%-a az EU- tagországok által évente megtermelt vagyonnak. A költségvetési források legnagyobb részét az EU az uniós polgárok és közösségek életminőségének javítására fordítja: az összeg jelentős hányada a szegényebb régiók és társadalmi csoportok támogatását szolgálja, illetve a munkahelyteremtést és a növekedést segíti Unió-szerte.

Az, hogy az EU a költségvetési forrásokból mennyit és mire költ, demokratikus döntéshozatali folyamat eredménye. Minden évben: az Európai Bizottság javaslatot tesz a következő évi költségvetésre, amely az összes szakpolitikát és programot lefedi; ezt követően pedig az Európai Unió Tanácsának tagjai és az Európai Parlament megválasztott képviselői döntést hoznak a kiadási tervekről. Utólag a Bizottságnak jelentésben kell beszámolnia a Parlamentnek arról, mire költötte el az EU a rendelkezésre álló pénzt. Ezen túlmenően az Európai Számvevőszék is ellenőrzi a kiadásokat.

Az EU bevétele különféle forrásokból származik. Nem pusztán a tagállami hozzájárulások alkotják: az Uniónak saját forrásai is vannak, mégpedig az Unión kívülről érkező termékekre kivetett importvámok, továbbá az egyes országok által kivetett hozzáadottérték-adó bizonyos hányada. Az EU különféle bevételi forrásokkal rendelkezik, amelyeket saját működésére és tevékenységeire fordíthat, és ezek biztosítják, hogy célkitűzéseinek megfelelően képes legyen a régiók és a fejlődő vidéki térségek közötti gazdasági egyenlőtlenségek mérséklésére. Az EU nevében a tagállamok gyűjtik össze a bevételeket.

A három fő jövedelemforrás a következő: valamennyi ország bruttó nemzeti jövedelmének 0,73%-a, ami az EU költségvetésének kétharmadát teszi ki. Az egyes uniós tagállamok hozzájárulásának mértékét alapvetően a szolidaritás és a fizetőképesség elvét figyelembe véve számították ki. Ha ez azonban túlzott terhet ró egyes országokra, kiigazításra kerülhet sor; az úgynevezett hagyományos saját források, vagyis az Unión kívülről érkező termékekre kivetett importvámok; az egyes uniós országok harmonizált hozzáadottérték- adójából származó jövedelem bizonyos hányada.

Az EU a költségvetési forrásokat többek között az alábbi célok megvalósítására fordítja: új készségek oktatása és a vállalkozások innovációs és munkahelyteremtő tevékenységének ösztönzése; a környezetvédelem elősegítése, valamint az életminőség javítása a vidéki térségek és a régiók fejlesztése révén; a materiális infrastruktúra kiépítése: olyan utak, vasutak, hidak, villamos távvezetékek és gázvezetékek létrehozása, amelyek az EU legtávolabbi sarkait is bekapcsolják a kontinens vérkeringésébe; a kulturális sokszínűség és az oktatási csereprogramok támogatása; árvizek és földrengések esetén sürgősségi segítségnyújtás a rászorulóknak.

Fontos globális szereplőként az Uniónak az Európán kívüli országokkal szemben is vannak bizonyos kötelezettségei: elő kell mozdítania a gazdasági és társadalmi fejlődést fenn kell tartania a békét segítenie kell a katasztrófák és konfliktusok áldozatain.

Az EU különösen tevékeny szerepet játszik az alábbi három országcsoport életében: azok a fejlődő országok, amelyekhez egyes uniós országokat szoros történelmi szálak fűznek, különösen Afrikában, valamint a karibi és a csendes-óceáni régióban az EU keleti határai és a Földközi-tenger mentén fekvő feltörekvő gazdaságok az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országok

A 3 legnagyobb kiadási terület (2013-as adatok) Az Unió a büdzsé 46,8%-át arra fordítja, hogy az EU versenyképesebbé váljon, és hogy a szegényebb országokban/régiókban fellendüljön a fejlődés A források 29,1%-a piaci vonatkozású kiadásokat és közvetlen támogatásokat finanszíroz. A közvetlen támogatások ma már függetlenítve vannak a termeléstől, ezért nem ösztönzik a túltermelést. Azt hivatottak biztosítani, hogy elfogadható áron mindenki hozzájusson biztonságos élelmiszerekhez, a gazdák pedig méltányos jövedelemre tegyenek szert, többek között a környezet megőrzése terén végzett munkájukért. A költségvetési kiadások 10,7%-át az EU a vidékfejlesztés, a környezetvédelem és a halászat finanszírozására különíti el.

(

Az uniós költségvetés kiadásai nagyjából hat fő kategóriára bonthatók. A költségvetést jelenleg legnagyobbrészt a növekedésre és a foglalkoztatás bővítésére, továbbá a régiók közötti gazdasági egyenlőtlenségek mérséklésére fordítják. Jelentős hányadát költik mezőgazdaságra, vidékfejlesztésre, halászatra és környezetvédelemre. A terrorizmus, a szervezett bűnözés és az illegális bevándorlás elleni küzdelem további költségvetési kategóriát alkot.

Európai Számvevőszék Az európai közösségi pénzügyek revíziójával foglalkozó testület, amit a tagállamok kormányai által kötött szerződés hozott létre (1975. július 22 – hatályban január 1-től) Székhelye: Luxembourg Tagok száma: 15 fő, hatéves ciklus, Tanács választja meg

Európai Számvevőszék feladata az EU pénzügyi irányításának a fejlesztése és a közpénzek felhasználásáról történő jelentéstétel a közösségi pénzek befolyásának és felhasználásának ellenőrzése („az Unió pénzügyi lelkiismerete”) Előterjeszti az Unió vagy egyes szerveinek költségvetésének végrehajtásáról szóló éves jelentést – utólagos ellenőrzés Bármely időpontban véleményt nyilváníthat a folyó költségvetést érintő ügyekben – költségvetés nyíltsága és átláthatósága

Európai Bizottság A Bizottság a Tanáccsal és a Parlamenttel együtt az EU pénzügyi keretében meghatározza az EU hosszú távú költségvetési prioritásait. Emellett a Parlament és a Tanács általi jóváhagyás céljából elkészíti az éves költségvetést, és felügyeli, hogyan költik el - például az ügynökségek és a nemzeti és regionális hatóságok - az uniós forrásokat. A Bizottság költségvetési gazdálkodását a Számvevőszék ellenőrzi. A Bizottság kezeli az uniós szakpolitikák (pl. a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés), továbbá egyes programok, például az Erasmus diákcsereprogram finanszírozását.

Források: information/money/expenditure/index_hu.htm %A9gvet%C3%A9s a=7&content=43&level=3

Köszönöm a figyelmet!