Szelektív/Asszociatív Szinkronikus Dimenzió (hasonlóság alapján) Metafora – vertikális      Kombinatív/Szintagmatikus Diakronikus Dimenzió (folyamatosság, érintkezés alapján) Metonímia – horizontális (Roman Jakobson)  

Szókép (trópus, alakzat): Valamely fogalom, jelenség nevének átvitele egy másikra a közöttük levő kapcsolat révén annak érdekében, hogy az egyiket a másik segítségével szemléltessék, értelmezzék. Mind a köznyelvben, mind a költői nyelvben megtalálható.

- egyszerre több valóságsíkot képesek felidézni - névátvitel útján, fogalmak azonosításával új gondolati, érzelmi, hangulati többlettartalom válik lehetségessé - a személetesség, a hatásosság nyelvi eszközei

A hasonlat: (a szóképek előképe) két dolgot hasonlít össze valamilyen közös tulajdonság alapján. A hasonlat nem szókép valójában, bár szerepét tekintve ugyanúgy a szemléletességre, kifejező erő növelésére törekszik, mint a szóképek. Könnyen felismerhető a mint illetve az akár szócskáról, de előfordul, hogy a -ként toldalék utal csak rá. (mint, akár, valamint, mintegy, mintha kötőszóval vagy -ként, -képpen, -ul, -ül, -nál, -nél raggal vagy gyanánt névutóval lehet kialakítani)

Ordít, mint a fába szorult féreg. Puha, mint a vaj Ordít, mint a fába szorult féreg. Puha, mint a vaj. Rakétaként száguldott a találkára. „Az vagy nekem, mi(nt) testnek a kenyér” (W Shakespeare), „Mint befagyott tenger, olyan a sík határ” (Petőfi S)

Metafora: (gör. átvitel, névátvitel, képmásítás) Hasonlóságon alapuló szókép – a leggyakoribb és legszemléletesebb. A hasonlattól az különbözteti meg, hogy nincsen benne jelen a konkrét hasonlítás, a hasonlítás nyelvi aktusa. Azonban, ki lehet bővíteni hasonlattá. Olyan szókép, mely egy képet, fogalmat egy másikkal azonosít tartalmi v. hangulati hasonlóság alapján.

„Holmi kis vásárnál népesebb a konyha” (Arany J) "Hálót fon az est, a nagy barna pók" (Juhász Gy), „kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág” (Radnóti M)

A hasonlat esetében jelen van a hasonlított és a hasonló is. Teljes metafora: esetében az azonosító és az azonosított is jelen van. Csonka vagy egyszerű metafora: esetében csak az azonosító van jelen.

Teljes a metafora: mind az azonosító, mind az azonosított jelen van: "Egy kis mennydörgés szívem dobogása" (Petőfi S)

Egyszerű metafora: csak az azonosító van jelen: "Hé fiúk Egyszerű metafora: csak az azonosító van jelen: "Hé fiúk! amott ül egy túzok magában." (Arany J)

rózsám galambom szörnyeteg rózsám galambom szörnyeteg! „Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant” (Arany J)

A metafora valójában tömörített hasonlat; sűrített vagy elliptikus hasonlat. Kifejező ereje abban rejlik, hogy egymástól értelmükben távol álló dolgokat is össze tud kapcsolni. (édes rózsám, hegyláb, DNS-lánc stb.)

Köznyelvi metaforák: rohan az idő, borús kedvem van, a hegy lábához értünk. a szék lába, kulacs nyaka, istennyila, égi háború, a nép színe virága, hegygerinc, hegyhát

Metoníma: (gör. névcsere) a kép elemeinek kapcsolata valóságos érintkezésen alapul: ilyenkor az érintkező felek egyikének nevét átvisszük a másikra – névcsere.

Az érintkezés lehet térbeli (Alszik a ház), időbeli (Századok munkája alkotta, a jövő embere) vagy anyagbeli (Egy vasam sincs), valamint lehet ok-okozati is (Sok verejtékébe került).

„a sarkon reszket egy zörgő kabát” (József A) „Kukoricza Jancsit célozza vasával” (Petőfi S)

Szinekdoché: (gör. 'veleérzés‘) A metonímia alfajának tartják. A szó fogalmi terjedelmének megváltoztatásán alapszik. A rész-egész viszony felcseréléséből fakad. Pl. Észak felé fordította az (hajó) orrát.

az egész világ tudja a falu szájára vette „Lélek ez ajtón se' be se' ki!” (Arany J)

Megszemélyesítés: (gör. prosopopoiia, lat Megszemélyesítés: (gör. prosopopoiia, lat. personificatio) a megszemélyesítés gyökerét is az ember antropomorf gondolkodásában lelhetjük. Az élettelen természet, a tárgyi világ vagy valamely elvont fogalom élő tulajdonságokkal való felruházása. Pl.: a Nap lenyugszik majd felkel, vagy a susognak a fák, ha fúj a szél. A megszemélyesítésben tehát élettelennek tulajdonított dolgot emberre jellemző cselekvéssel, tulajdonsággal vagy érzéssel ruházunk fel.

Beszél a fákkal a bús őszi szél, Halkan beszélget, nem hallhatni meg; Vajon mit mond nekik? beszédire A fák merengve rázzák fejöket. (Petőfi Sándor: Beszél a fákkal a bús őszi szél)

"Hálót fon az est, a nagy barna pók" (Juhász Gy) „Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még / Üveges szemmel aludtak a boltok” / „Bűvölten állt az utca. Egy sovány / Akác részegen szítta be a drága / Napfényt” – Tóth Árpád: Körúti hajnal

Szinesztézia: (gör. 'együttérzés, összeérzés‘) az érzéki hatások különös összemosása. A szinesztézia a teljes metafora egyik fajtája, amely az öt érzéki területről érkező képzetek szokatlan társítását, összekapcsolását alkalmazza.

nehéz szag, meleg szín, súlyos gond, fehér csend, hűs fény, „Bársony nesz” (József A), „színek víg pacsirtái zengtek” (Tóth Á), „lila dalra kelt egy nyakkendő” (Tóth Á), „az illatok színe/ a színek íze/ az ízek hangja…” (Weöres S), „Sűrű csönd ropog a havas mezőben” (József A)

Allegória (‘más értelmű szólás’): Egyik formája: valamely eszme vagy fogalom (erény, bűn, stb.) megszemélyesítése. Másik formája: a közvetlen érzéki ábrázolás mögötti eszmei tartalom, rejtjeles üzenet formájában jelenik meg (adott történelmi–társadalmi helyzet).

Allegória: képletes beszéd 1.) Az allegória a metafora egyik válfaja: olyan metafora vagy megszemélyesítés, mely a mű több strófáján, hosszabb gondolatsoron húzódik végig. Egy folyamatos, kiterjesztett, komplexebb metafora. Legismertebb példa az allegória eme meghatározására Arany Toldijának álom-allegóriája.

Majd az édes álom pillangó képében Elvetődött arra tarka köntösében, De nem mert szemére szállni még sokáig, Szinte a pirosló hajnal hasadtáig. Mert félt a szunyogtól, félt a szúrós nádtól, Jobban a nádasnak csörtető vadától, Félt az üldözőknek távoli zajától, De legis-legjobban Toldi nagy bajától.

Bíbor palástban jött Keletről A rímek ősi hajnalán Bíbor palástban jött Keletről A rímek ősi hajnalán. Jött boros kedvvel, paripásan, Zeneszerszámmal, dalosan És mellém ült le ős Kaján (Ady Endre: Az ős Kaján).

2.) Elsősorban a középkori festményeken és színjátékokban találkozhatunk az ún. allegorikus figurákkal. Ilyen figurák személyesítették meg a közérthetőség kedvéért az erényeket csakúgy, mint a főbűnöket. Az allegória ez utóbbi meghatározása tehát így hangzik: egy eszme jelképes megszemélyesítése.

A legismertebb allegorikus figurák közé tartozik a halál alakja, akit rendszerint csontvázként halotti lepelben és kaszával a kézben ábrázolnak. Vagy az igazság allegóriájának ismertető jelei: a bekötött szem, a mérleg, a kard. Remény, Halál, Jóság, a Szeretet, az Irigység

Embléma: szó, kép és gondolat statikus, tanító célzatú összevonása Embléma: szó, kép és gondolat statikus, tanító célzatú összevonása. Motto (inscriptio) – pictura – subscriptio hármasságában konstruálódó és kibomló rejtvény vagy enigma.

Szimbólum: (gör.‘bélyeg,’ ‘jegy,’ ismertetőjel,’ jelkép) egy gondolat, gondolatsor, eszme, elvont fogalom, érzelem érzéki jele. Szimbólumnak, az az jelképnek nevezünk minden olyan dolgot, amiben valamilyen eszme, gondolat, esetleg érzelem nyilvánul meg. Egy olyan szókép, amelyben egy elvont gondolattartalom sajátosan testesül meg jelentésátvitel útján.

Egy gondolati tartalom érzéki jele. Állandósult szókép Egy gondolati tartalom érzéki jele. Állandósult szókép. A kifejező kép önállóvá válik benne. Rendszerint a szimbólum egy egyszerű tárgy vagy jelkép, amihez többlettartalmat kapcsolunk. (galamb = béke)

Köznyelvi szimbólumok: kenyeret keres, a halál kaszája, tiszta szívből a rabság jelképe a lánc, a békéé a galamb és/vagy az olajág, a bárány jelképe az ártatlanságnak és Krisztusnak

Eco szerint: sem a metafora, sem pedig az allegória nem tartozik a szimbolikus kategóriájába. Allegória: jelenség – fogalom – kép (az általánoshoz keresi a különöst [példázat]) Szimbólum: jelenség – eszme – kép (a különösben szemlélteti az általánost [költészet]) Nem kell mindenhol keresni.