Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer Alaptörvény szintű főtörvények.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Állami jelképekről és ünnepekről” szóló, 3. főtörvény Szent Korona alapú jogrendszer.
Advertisements

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása
Beszámoló a SIOSZ eddigi tevékenységéről Összeállította: Fuhrmann Géza.
Olcsóbb és több demokrácia! A Fidesz- Magyar Polgári Szövetség javaslatai az olcsóbb választásért.
általános főig. helyettes
A környezetvédelem intézményrendszere
Közigazgatási alapismeretek
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
A törvényességi felügyelettel összefüggő írásbeli kapcsolattartás
Belügyminisztérium Belügyminisztérium dr. Bitay Márton Önkormányzati Stratégiai Főosztályvezető Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX.
Készítette: Mogyorósi Bettina. Az ország kiegyensúlyozott területi fejlődése és a térségei társadalmi-gazdasági, kulturális fejlődésének előmozdítása,
Mentortanárképzés eLearning támogatása
Munkavédelmi előírások rendszere
1)A SZÖVETSÉGI ÁLLAMBERENDEZÉS ORSZÁGUNKBAN V.rész A LEGÚJABB KORI HAZAI ALKOTMÁNYOSSÁG ÉS ÁLLAMISÁG TÖRTÉNETE.
A KÉPVISELETI DEMOKRÁCIÁK
Államszervezet és közigazgatás
1 Az egészségipar az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek tükrében Prof. Dr. Báger Gusztáv Az ÁSZ Fejlesztési és Módszertani Intézetének főigazgatója.
A helyi népszavazás és helyi népi kezdeményezés április 6. Előadó: Dr. Csonka Ernő Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Helyettes Államtitkár,
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Az új jogalkotási törvény
JEGYZŐI ÉRTEKEZLET Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Takács Zsófia október 17.
Alkotmány és alaptörvény Kormányzati és politikai döntéshozatal  kurtán 2012.
Döntések a magyar parlamentben 2. Kormányzati és politikai döntéshozatal  kurtán 2012.
alkotmány – állam- és kormányformák
Polgári védelmi kötelezettség, mentesség
A Magyar Köztársaság alkotmányos berendezkedése évi XXXI. törvény parlamenti uralom kisebbségi vétó erősítése ellensúlyok – AB erős helyzete 1990.
TÁMOP / Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért május 31. TERÜLETFEJLESZTŐK SZAKMAI MŰHELYE.
MUNKÁLTATÓ ÉS AZ ÜZEMI TANÁCS KAPCSOLATA (Mt. 267.§)
Olcsóbb és több demokrácia II. A Fidesz- Magyar Polgári Szövetség javaslatai a választások állami költségeinek csökkentésére.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer Alaptörvény - vázlat Alaptörvényvázlat.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Az államhatalom gyakorlásáról” szóló, 1. főtörvény.
Veled Európa, de nélküled EU! Alkotmányozás, jogrendszer Miben különbözik a Szent Korona eszme értékrendje a globalista értékrendtől?
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer AlkotmányAlkotmány – Rövid szövegRövid szöveg.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Állami jelképekről és ünnepekről” szóló, 3. főtörvény.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer Rövid indoklás.
A pénzügyi felügyelés fő irányai Európában Dr. Szász Károly elnök Új kihívások előtt a biztosítási piacok A Magyar Biztosítók Szövetségének I. Biztosítási.
Simon Gábor a Fogyasztóvédelmi bizottság elnöke Budapest, december 14. Együttműködés a fogyasztóvédelmi ügyek területén.
Országos népszavazás és népi kezdeményezés
Az Országgyűlés szerkezete és működése Egy- vagy kétkamarás parlament Intézményes létezés Törvényalkotás.
Jogi paradigmaváltás Örök és változtathatatlan alkotmányra épül ő jogrendszer a diktatúra igénye szerint változó alapú jogrendszer helyett Alapok a három.
Műszaki szabályozás az útépítésben
Magyar Bányászati Szövetség Magyar Bányászati Szövetség 1024 Budapest, Margit krt. 85. Tel/Fax: (06-1)
Alapfogalmak, definíciók ÁVF Civil társadalom és nonprofit elméletek 1.
Helyhatósági és nemzetiségi választások október 12. FELKÉSZÜLÉS A POLGÁRMESTEREK, HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK.
Az új képviselő-testület megalakulását követő feladatok szeptember 17.
Magyar Ekvivalencia és Információs Központ
Állampolgári jogok és kötelességek
Alkotmányos Ellenállás! Konferencia a Magyarok Házában Budapest Szelek havának 11. napja A Szent Korona Értékrenddel közvetített Történelmi Alkotmány.
Alkotmányos Ellenállás! Konferencia a Magyarok Házában Budapest Szelek havának 11. napja A Szent Korona Értékrenddel közvetített Történelmi Alkotmány.
A köztisztviselők jogállásáról Bevezető rendelkezések.
Kormány – önkormányzatok érdekegyeztetésének alakulása, lehetséges továbbfejlesztése Dr. Szegvári Péter önkormányzati szakértő Oslo, Norvégia április.
Civil szervezetek az európai biztonságért november – április koncepció, programvezető: Dr. Deák Péter.
Az ÖNET megújításának lehetséges módja Schmidt Jenő, ÖNET munkacsoport vezetője, TÖOSZ elnök Budapest, május 19. „Önkormányzati kapacitásépítés norvég‐magyar.
ÁLLAMTAN I.A magyar államszervezet II.Az egyes szervtípusok III. A jogforrási hierarchia.
Munkavédelmi érdekképviselet és érdekegyeztetés Összeállította: dr. Váró György.
Dr. Polner Eörs Főigazgató Járási Hivatalok létrehozására kötendő megállapodások, ingatlanok helyzete.
Simon Gábor a Fogyasztóvédelmi bizottság elnöke Budapest, december 16. A fogyasztóvédelem ügyei a évi őszi ülésszakban.
Rendszerváltás Diktatórikus államberendezkedés demokráciává alakul Magyarországon ezt a folyamatot rendszerváltásnak nevezzük. Magántulajdon Hosszú,
Alkotmányjog 2. A köztársasági elnök.
ÁLLAMTAN I.A magyar államszervezet II.Az egyes szervtípusok III. A jogforrási hierarchia.
Önkormányzat és állam.
Az ügyészi szervezet és feladatok
Minisztériumok, központi közigazgatás
Az alkotmány és az alkotmánybíróság.
4. Az Alkotmány.
A „népek tavasza” Forradalmak ben
A jogforrási rendszer II.
A helyi önkormányzatok feladatrendszere és költségvetése
Előadás másolata:

Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer Alaptörvény szintű főtörvények

Szent Koronát Szolgálók Szövetsége (1) Alaptörvény szintű főtörvény címét, tárgykörét és célját az Alkotmány határozza meg. (2) Alaptörvény szintű főtörvények: a./ „Az államhatalom gyakorlásáról” szóló, 1. főtörvény, b./ „Nemzetgyűlési tagok, Magyarországot nemzetközi szervezetekben képviselők, valamint Országgyűlési- és az Önkormányzati képviselők választásáról szóló” 2. főtörvény, c./ az „Állami jelképekről és ünnepekről” szóló 3. főtörvény. (3) A döntési helyzetet a főtörvény tárgykörébe tartozó társadalmi együttélés feltételeinek változása jelenti. (4) A döntéselőkészítést a Szent Korona Szolgálatot az Alkotmány értelmezésével teljesítő személyek irányelvekre tett javaslata alapján társadalmi közmegegyezés adja népi kezdeményezésként. (5) A hatályba léptetést a Nemzetgyűlés Elnöke végzi. Alaptörvény szintű főtörvény

Szent Koronát Szolgálók Szövetsége a./ „Az államhatalom gyakorlásáról” szóló, 1. főtörvény,1. főtörvény b./ „Nemzetgyűlési tagok, Magyarországot nemzetközi szervezetekben képviselők, valamint Országgyűlési- és az Önkormányzati képviselők választásáról szóló” 2. főtörvény,2. főtörvény c./ az „Állami jelképekről és ünnepekről” szóló 3. főtörvény.3. főtörvény Alaptörvény szintű főtörvények