B e t t i n e k Szülinapodra! 2009.06.07 I s t e n é l t e s s e n s o k á i g !

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az én világom Somogyi J (verse).
Advertisements

Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Gy ő zelem Pecznyik Pál verse Gy ő zelem, ha már nem világ szerint járok,
Jó reggelt- Isten hozott !.
Jézus mondja: menjetek el tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet …
1 perc Isten jelenlétében / 1 perc Istennel
Assisi Szent Ferenc Ima.
Az autizmusról É l e t e m a s p e r g e r - s z i n d r ó m á v a l.
Jézus te vagy minden álmom
Névnapodra Szeretettel!
Névnapodra Szeretettel
Wass Albert A BUJDOSÓ IMÁJA.
„Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak.” Zsolt. 9: 10 „Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion.
Isten küldte Szent Fiát, Jézust Szeretni, gyógyítani jött
Idézetek a Biblia Szövetség honlapjáról
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek
Anyák napjára szeretettel… Budaörs, 2013.május 7.
Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de Ő azt mondta: NEM!
Csendes csodák Reményik Sándor: Ne várd, hogy a föld meghasadjon És t ű z nyelje el Sodomát.
FIAM – MY BOY.
Istenünk, sok-sok feszültség,
Ébresztő!.
Jó reggelt- Isten hozott !.
Adventi hírnök: friss fenyőág, Lobog az első gyertyaláng
JÓ REGGELT !.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
JÓ REGGELT!.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr szerzett,
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
JÓ REGGELT !. Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság.
BÖJT 2014.
Jézus mondja: menjetek el tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet …
A szegénység dimenziói Dr. Janka Ferenc CCEE. „A patkószeg“ Rendszerszemlélet Szükségszerü összefüggések A változtás lehetösége Dimenziók A négyszög,
Ki az ember? Isten eltorzult képe Francis A. Schaeffer:
Örvendjetek, vigadjatok,
Jézus, tiszta lényed nézve,
Hadd menjek, Istenem, mindig feléd, Fájdalmak útjain, mindig feléd.
Álmaimból, lelkembõl, Két kezembõl, szívembõl,
F o h á sz ! 1 percnyi Az Úr vezet az élet ösvényein az Úr hatalmas, áldott, er ő s keze, Ő nagy, Ő jó, Ő tudja az utat, ne kérdezd merre, csak fogózz.
Az én világom Somogyí J (verse).
Antoine de Saint-Exupéry
Most: :19:23 Baráti ölelés !!!.
„Milyen jó hálát adni az Úrnak, és zengeni neved dicséretét, ó Felséges hirdetni reggel szeretetedet, h ű ségedet minden éjjel tízhúrú hangszeren és lanton,
Rózsa!.
Ő az Úr, Ő az Úr! Meghalt értem a kereszten, Ő az Úr!
Atya teremtő szeretet lelke, áradj szét
„ Én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr ! „ Jer a.
ISTEN hozott köztünk!.
304/1 Nagy öröm van ma az égben, örvendezzünk, keresztények!
Azért, hogy az isteni kegyelem által megtaláljuk ezt az utat, nagyon segít, ha sok módon keresünk és próbálkozunk, hogy azon az úton járjunk, amely.
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz
Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét!
Dicsőítelek Uram, mivel megmentettél engem
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal, kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap. Add, hogy egész nap jókedvű és tiszta legyek: a Világosság.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal, kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap. Add, hogy egész nap jókedvű és tiszta legyek: a Világosság.
Nyisd meg a szívem, ó Jézus
Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök Királyát!
KÉT VERS 1.Tavaszról 2. Az álomról. M.I MÁJUS. 3.
JÓ REGGELT !.
Hegyeket mozdít. Beteget gyógyít. Szíveket hódít. Sebeket gyógyít.
Theologia pastoralis Assisi Szent Ferenc mondása: „Hirdesd az evangéliumot – és ha szükséges, használj szavakat is”
II Évközi Vasárnap A - év János 1,29-34 Keresztelő János másnap látta, hogy Jézus közeledik hozzá. Erre így szólt:
JÓ REGGELT! BÖJT- ÚTON JÉZUSSAL 2016.
Szeretettel köszöntjük Istentiszteletünkön!
240.
Az Úr az én pásztorom, nem szûkölködöm. Füves legelôkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
I-008.
Előadás másolata:

B e t t i n e k Szülinapodra!

I s t e n é l t e s s e n s o k á i g !

Úgy áldjon meg az Isten,az év minden napján, Hogy beérhetsd vele,minden egyes órán!! Legyen életed,mint egy virágos fa, Öröm és remény,virágozzon rajta!!!

! ! Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. AZ ÚR ÉRKEZÉSE Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel, Nem jött szép, tüzes nappalon De háborús éjjel. És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, De ő t, a fényest, nagyszer ű t, Mindörökre látom. Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel, Nem jött szép, tüzes nappalon De háborús éjjel. És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, De ő t, a fényest, nagyszer ű t, Mindörökre látom. Ady Endre

(Pet ő fi S) Az Isten tudja, mit cselekszik, Magas tervébe nem lát a vak ember, S kérd ő re vonnunk Ő t nem szabad. Rákülde a tengerre engem, Lelkembe tette az irányt ű t, Amerre ez vezet, megyek,- Az Isten tudja, mit cselekszik, Magas tervébe nem lát a vak ember, S kérd ő re vonnunk Ő t nem szabad. Rákülde a tengerre engem, Lelkembe tette az irányt ű t, Amerre ez vezet, megyek,- Szeretettel: Anyu

I s t e n é l t e s s e n s o k á i g ! 2009.jun.07. Szeretettel: Anyu