Személyiségelméletek

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Neveléselmélet, nevelésfilozófia
Advertisements

A felnőttképzés jövőképe (Érdemes-e intézményi stratégiát alkotni?) Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesülete – országos konferencia (2008.
Pedagógiatörténet Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem február 16. Körmendy Zsolt.
A viselkedés, mint a pszichológia tárgya
Társismeret.
Egyén a szervezetben Vezetés és szervezés BA Pécs.
11 Az interakció azokat a folyamatokat foglalja magában, amelyekben minden résztvevő kész arra, hogy megváltozzon és ennek a beállítottságnak az alapján.
Készítette: Tóth Enikő 11.A
A harmadik erő elméletei
A PEDAGÓGIAI KUTATÁS FOLYAMATA
A PSZICHOLÓGIA TÉMÁI, TÖRTÉNETE, NÉZŐPONTJAI, MÓDSZEREI
A ppt fájlokat a GTK honlapján…
MTA - SZTE Képességfejlődés Kutatócsoport XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia Eger, november 7-9. A természettudományos tudás és alkalmazásának.
A diákok megismerésének lehetőségei - szükségessége
A „közbülső változók” bevezetése
Bevezető előadás. Összegzően meghatározhatjuk úgy is a személyiséget, mint az egyén jellegzetes gondolkodási, érzelmi és viselkedéses mintáit, melyek.
Szociális tanuláselmélet
Személyiséglélektan I.
AZ ÉGHAJLATTAN FOGALMA, TÁRGYA, MÓDSZEREI
A SZEMÉLYPERCEPCIÓ, SZTEREOTIPIÁK, ELŐITÉLETEK
Dr. Szalka Éva, Ph.D.1 Statisztika II. VII.. Dr. Szalka Éva, Ph.D.2 Mintavétel Mintavétel célja: következtetést levonni a –sokaságra vonatkozóan Mintavétel.
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
Mikroökonómia II. előadás. Szükséglet-termelés kapcsolata Szükséglet-termelés kapcsolata Szükségletek néhány osztályozása Szükségletek néhány osztályozása.
Ozsváth Károly NYME ACSJK Testnevelési Tanszék. Faktor = „jellemző”, „háttérváltozó” A faktoranalízis (FA) alapjában a változók csoportosítására, redukciójára.
Kognitív modellek, sémák, attribúciók
A személyiségpszichológiában használt modellek összefüggései Melyik modell a jó? Van-e közös az egyes megközelítésekben?
Bevezetés a pszichológiába
Bevezetés a pszichológiába
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
A szociálpszichológia módszerei
Negyedik előadás. Az emlékezés Fogalma: Korábbi tapasztalataink felidéződése a kiváltó inger szükségszerű jelenléte nélkül a megismerés a múltra is kiterjed.
A kulturális antropológia etológiai aspektusa. "Az embernek mint fajnak nagy evolúciós újítása a közösség kifejlődése. Nem az egyének versenye a döntő.
Képesség, készség, adottság, tehetség
A PEDAGÓGIAI KUTATÁS Dr. Molnár Béla Ph.D.. 1. PEDAGÓGIAI KUTATÁS CÉLJA, TÁRGYA Célja, hogy az új ismeretek feltárásával, pontosabbá tételével, elmélyítésével.
A motiváció.
A munkaerőpiaci képzési és átképzési programok eredményességének vizsgálata regionális és kistérségi vetületekben MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi.
„A tudomány kereke” Szociológia módszertan WJLF SZM BA Pecze Mariann.
ELEMI FOLYAMATSZAKASZOK VIZSGÁLATA Válóczy István.
Kvantitatív Módszerek
A pszichológia módszerei
A pszichikumról általában
A pszichológia mint tudomány
TÁRSAS KAPCSOLATOK – ÖNISMERET ALAKULÁSA.
A pszichológia a személyiség vizsgálatának tudománya
TÁMOP /A Tanulás, képzés, önfejlesztés Az elmúlt időszak fejlődési üteme, amely az élet minden területét jellemzi, elengedhetetlenné.
TEHETSÉGFEJLESZTŐ PROGRAMOK AZ IDEGEN NYELV OKTATÁSBAN
Szociológia - Jogszociológia
A szövegértési feladatok összeállítása
"Talán a legnagyobb pedagógiai téveszme az a vélemény, hogy az ember csak azt tanulja meg, amit megtanítanak neki. A mintegy mellékesen elsajátított, tartós.
Pszichológiai Ismeretek
Paradigmák mentén tudomány = kvantifikálhatóság? Minden mérhető?
VI.1. A Principia jelentősége: a szintetikus elmélet A forradalmiság tartalma A forradalmiság tartalma a szintézis a szintézis a halmozódó tudás szükségszerűen.
A szociális képességek fejlesztése módszertana
AZ ÖSSZEFÜGGÉS- KEZELÉS
Személyiségünk szerepe - a lelki-, és energiaegyensúly megtartásában
A személyiség biológiai alapjai
Kutatásmódszertani dilemmák
Korreláció-számítás.
Kognitív személyiségelméletek
Értékek.
MOTIVÁCIÓ FOGALMAK Személyiség tulajdonság-e?
A FEJLŐDÉSLÉLEKTAN TÁRGYA, JELENTŐSÉGE, MÓDSZEREI
TÁRSAS KAPCSOLATOK – ÖNISMERET ALAKULÁSA.
A fizika mint természettudomány
Szociális kompetencia
Szociálpszichológia-2 Attitűd
Hőmérséklet Időjárás.
Stratégiai emberierőforrás-fejlesztés
Stratégiai emberierőforrás-fejlesztés
A pedagógiai kutatás általános kérdései. A téma váza A pedagógiai kutatás tárgya, célja, helye a tudományos kutatások rendszerében A pedagógiai kutatás.
Előadás másolata:

Személyiségelméletek A személyiség fogalmára vonatkozó ismeretek

Személyiségelméletek A személyiség fogalma – használata: Következetes, konzisztens viselkedés – magatartásmintázat (így szokott viselkedni; következetesen így reagál ingerekre) A viselkedésnek belső okai vannak Néhány alapvető viselkedéssel az egész ember leírható (segítőkész – tulajdonság-nyalábok)

Személyiségelméletek A személyiség értelmezését nehezítő szempontok Az egyéni különbségek honnan erednek – mihez kapcsolódnak; hogy érhető tetten, hogy fogalmazható meg a különös az általánosban? Magyarázat az intraperszonális működésekre (motiváció; szükséglet; érzelmek; igényszint…)

Személyiségelméletek Az elméletek funkciója Néhány (kiválasztott) jelenségre adjon magyarázatot. Előre kell jeleznie új fejleményeket – hipotetikus szinten Milyen távolságra van a központi személyiség-fogalom a megfigyelhető viselkedéstől (kondicionálás; analitikus iskola) A lehető legkevesebb fogalommal adjon magyarázatot jelenségekre

Személyiségelméletek Hogyan használjuk az elméleteket? A különböző nézőpontok a személyiség működését más-más aspektusból írják le Meg kell vizsgálni, hogyan lehet ezeket egymással összefüggésbe hozni. (hasonlóságok, eltérések összevetése; illesztése; az egyik elmélet egyik részének összekapcsolása egy másik elmélet másik részével annak alapján, hogyan értelmezzük a személyiséget – mi a célunk a használattal)

Személyiségelméletek A személyiség vizsgálati módszerei Introspekció, megfigyelés Esettanulmány (hosszú időn át való megfigyelés, különböző élethelyzetekben) Matematikai statisztika alkalmazása a változókra vonatkozóan (Korreláció: az összefüggés – kapcsolat nem a véletlen műve, ha az esetek kevesebb mint 0,05-a fogható a véletlenre. Ilyen esetben az összefüggés szignifikáns. Több tényező kölcsönös egymásra hatása: varianciaanalízis)

Személyiségelméletek Elvárások a módszerrel kapcsolatban Megbízhatóság – reliabilitás (megismételhetőség – következetesség a tulajdonság, viselkedésminta ismétlődésére vonatkozóan) Belső konzisztencia (ugyanazon jellemző vizsgálatára kérdéssorok; a különböző tételek szorosan korrelálnak egymással) Értékelői megbízhatóság (konkrét megfigyelési szempontok, több megfigyelő „ugyanazt” észleli)

Személyiségelméletek Nézőpontok – elméletek Diszpozicionális (stabilan a személyiségbe épült sajátosságok jellemzik a személyiséget) Biológiai (a személyiségdiszpozíciók öröklődnek; evolúciós célok magyarázzák; központi idegrendszer – hormonális működés) Analitikus (együttműködő, harcban álló erők – ösztönök összessége)

Személyiségelméletek Neoanalitikus elméletek (az egóra és annak fejlődésére vonatkozó elméletek; variálás, kiegészítés) Tanuláselméleti közelítések (a viselkedés a tapasztalatok hatására változik) Fenomenológia (szubjektív élményvilág – hogyan éljük át az életeseményeket + szabad akarat – öndetermináció) Kognitív (az információfeldolgozás szintjétől, minőségétől függ az önszabályozás)

Személyiségelméletek A kurzus célja: Saját értelmezési keret kialakítása a személyiségre vonatkozóan (indoklással, előző kurzus információira építve) Az egyéni személyiség-elmélet alkalmazása a mindennapokban és tudományos igényű vizsgálódás során (véleményezés megírása különböző célokra, pl. oktatási intézménynek, foglalkoztatónak, rendőrségnek…) Az önismeret fejlesztése ennek alapján.