1 Témafelvetés Tanulásmódszertan 2. kurzusra Papp Endre – Molnár Attila.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az előadás témái Az ellenőrzés-értékelés-minősítés értelmezése, kapcsolata A portfólió fogalma, fajtái Érvek és ellenérvek a portfólió alkalmazásáról.
Advertisements

Tutori tevékenység a gyakorlatban
E-learning alapú távoktatásos képzés
Miskolczi Ildikó
Mit olvas az utca embere – Mit olvasunk mi?. Bevezetés  Az én személyes kíváncsiságom  Szövegértési kompetencia fejlesztése az 5-8. évfolyamokon (TÁMOP.
Komplex Instrukciós Program
–– Hétköznapi munka több nyelv és kultúra metszéspontján Papp Annamária Nyelvi és kulturális sokszínűség Bemutatkozik.
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
Kulcsárné dr. Papp Enikő:
„Ezt egy életen át kell játszani”
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
Az orvosi szociológia oktatása a Szegedi Tudományegyetemen
2014. július 6. A hálózati együttműködés az innovációs tevékenység során Bedő Ferenc közoktatási szakértő
Differenciált tanulásszervezés szemlélete és módszerei
E-learning és a multimédia
A szakképzési rendszer modellje. 1. sz.m.2. sz.m.3. sz.m. 4. sz.m.5. sz.m. 6. sz.m. Kötelező szakmai tantárgyak Tantárgyi vizsgák Választható szakmai.
Projektlabor, Projektmunka és Projekt szeminárium tapasztalatai és kérdései az informatika oktatásában az Eszterházy Károly Főiskolán dr. Kovács Emőd,
A vezetőtanáron „innen és túl” Szivák Judit ELTE PPK
A tanulók társas helyzete az iskolában
A munka világával kapcsolatos tudás
Nem a tudás mennyisége a fontos, hanem a képességek fejlettsége
JÓ GYAKORLAT Digitális taneszközök használata történelem órán
E-learning alapú távoktatásos képzés
A pedagógiai értékelés „tantárgy” megvalósítása a Mérnöktanár-képzésben a Széchenyi István Egyetemen Dr. Nagy Tamás főiskolai docens május 31.
Az iskolai könyvtár és a gyermek könyvtár együttműködésének lehetőségei.
Kommunikáció az egyetemen Kommunikációs tréning Palkovits Nóra.
MŰSZAKI KOMMUNIKÁCIÓ.
Bevezető előadás ANDRAGÓGIA IFJÚSÁGSEGÍTŐKNEK Az akkreditált, iskolai rendszerű, felsőfokú szakképzésben 1. előadás.
1 Oktatás és iskolázottság – nemi egyenlőtlenségek konferencia Az előadás címe: A hátrányos helyzetűek oktatásban való részvétele gender szempontból (különös.
Megújul a Sulinet Könczöl Tamás osztályvezető
Külső instruktorok felkészítése Érintett területek A hátrányos helyzetűekkel történő foglalkozás kérdései Minőségbiztosítási elvárások, előírások.
SZTE BTK Spanyoltanár MA
Az E-TANÁR portál. A digitális olvasás-tudás már széles körben elterjedt. A digitális írás-tudás széleskörű alkalmazásához azonban alkotói közösségi fórumok.
Az E-TANÁR portál.
A közművelődés és az egész életen át tartó tanulás Nevelésügyi Kongresszus Budapest, augusztus 26.
Mit gondolunk arról, mi a tanulás és hogyan szervezzük meg ?
Szervezeti viselkedés Bevezetés
Az első és második nyelv elsajátítás elméletei
Kompetensek lettünk? június 27..
TÁMOP / „Karöltve” Integrációs közoktatási referencia intézmény kialakítása hálózati együttműködés keretében a Csertán Sándor Általános.
Kötelező, közös, kölcsönös olvasmány – Hagyomány és megújulás az iskolai olvasmányok kánonjában Dr. Gordon Győri János elnök Magyar Olvasástársaság.
Avagy: Mit lát a pitypang magja repülés közben?
Innováció Intézményi fejlesztés Egyenlő hozzáférés
„XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS ( FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ ) II. SZAKASZ ” TÁMOP / Csipp-csepp, egy csepp – Ritmus az életünkben Papp Leonóra.
Simon Gabriella A papíralapú portfólió
Kooperatív oktatással a befogadás támogatásáért
Tutoriál videó alkalmazása Moodle kurzusban
Az oktatási gyakorlat fejlesztése
DIDAKTIKA ÉS OKTATÁSSZERVEZÉS II.
AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT.  NAT 2012, EMMI-rendelet 2012  2016-tól az érettségi vizsga megkezdéséhez 50 óra közösségi szolgálat teljesítése szükséges.
Út a sikeres tanuláshoz A tanítás és a tanulás módszertana
Educatio LMS Halácsy Katalin II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola BeTISZK, MiTIOK tagiskola.
Módszerek 5/5.
S AJÁT MODUL ÖS TANÉVBEN D ROGPREVENCIÓ Szegedi Károlyné.
GÁVRILYUK ILONA. A KONFLIKTUS FOGALMA A „konfliktus” a latin confictus szóból származik, ami fegyveres összeütközést jelent, de a mindennapi szóhasználatban.
Openprof.eu Project No LT01-KA Mivel lehet szabadon tartalmakat fejleszteni? Zarka Dénes Open Professional Collaboration.
Dr. Kovács Miklós tanszéki mérnök Műszaki Tanárképző Tanszék E-learning alapú távoktatásos képzés.
Gazdasági informatika - bevezető …avagy miért emlegetünk szakdolgozat írást informatika címén???
Honlap: Program: A Math-Bridge interaktív tanulási platform lehetséges szerepe az oktatási folyamatban.
SZÖM II. ÖNÉRTÉKELÉS TAPASZTALATAI
Tanulásmódszertan Oroszlány Péter: Tanulásmódszertan c. könyve alapján
Miért szükségszerű a változás a természettudományok oktatásában?
Osztatlan tanárképzés kompetenciái
Regionális konferencia
Tanulásszervezés By the PINK csoport.
Szociálpedagógia BA szak, Nappali és levelező tagozat
Határon túli magyar társadalmi adatok elemzése
Tanácsok a portfólió készítéséhez
PROJEKTMÓDSZER Tratnyek Magdolna PhD
Csoport neve dátum Tárgy neve és kódja Előadó neve.
Előadás másolata:

1 Témafelvetés Tanulásmódszertan 2. kurzusra Papp Endre – Molnár Attila

2 Probléma Kérdés A kötelező szakirodalom feldolgozása némelyik kurzus kapcsán túl nagy teher volt, nem is sikerült mindegyik végére érni, így vizsgáztunk. Hogyan fejlesszük olvasási, jegyzetelési technikánkat, és hogyan készüljünk vizsgára, figyelembe véve felnőttkori sajátosságainkat?

3 Probléma Kérdés Nem egyszer előfordult, hogy környezeti zavaró tényezők (zaj) miatt nehézkes volt követni az előadót. Hogyan küszöböljük ki a zavaró tényezőket, esetleg hogyan legyünk immunisak rájuk?

4 Probléma Kérdés A tanulást nagy mértékben elősegíti az órákon készített hangfelvétel. A rögzítést sajnos nem minden előadó engedélyezi, így a hanganyag hiánya megnehezíti a tanulást. Elősegíthető-e annak belátása, hogy az órák visszahallgatása hasznos lehet, mégpedig az egész csoport számára.

5 Probléma Kérdés Az elmúlt félévben igyekeztünk megszervezni egy olyan tanulócsoportot, mely szorgalmasan, rendszeresen összejár. Ez csak részben sikerült, jelenleg ketten vagyunk aktívak (természetesen nem zárjuk ki, hogy azóta más csoport is alakult). Fontos-e a csoportmunka? Kell-e többször is kísérletezni a szervezéssel? Vajon lehetséges-e több kiscsoport alakulása, s ezek kapcsolattartása?

6 Probléma Kérdés A vizsgákra való készülés során időkezelési problémák adódtak – ezek lelassították magát a tanulást. A sorozatosan megjelenő „időrablók” tovább nehezítették a munkát. Milyen a jó időtervezés? Hogyan használjuk hatékonyan a tanulási naplót? Hogyan fejlesszük tanulási tudatosságunkat?

7 Nem probléma Nem kérdés Az előző félévben sorra készítettünk hatékony „tanulókártyákat”, melyek rövidebb részek, pl. fogalmak, definíciók megtanulásában segítettek. A kártyák akár egyéni, akár csoportos tanuláskor igen jól működtek: egyfajta automatizmussal, mondhatni, szórakozva vezettek végig az anyagon.

8 Probléma Kérdés Az elmúlt időszakban valószínűleg mindnyájan találtunk hasznos dokumentumokat az interneten. Ugyanakkor nem biztos, hogy mindenki minden szükséges forrást megtalált. Milyen mértékben számíthatunk egymásra információ- ill. tananyag-megosztásban a közösségen belül?

9 Probléma Kérdés Az elmúlt órák nagy részére minden előzetes tudás nélkül érkeztünk, az elhangzott témákról ekkor hallottunk részleteiben először. Kell-e készülni a még ismeretlen tárgyakra, előzetes olvasással?

10 Probléma Kérdés Dolgozatíráskor úgy érezzük, hogy tudásunknak csak bizonyos százalékát produkáljuk. Fejleszthető-e a dolgozatírás speciális készsége?

11 Probléma Kérdés Az interaktív órák általánosan jobban hatnak: érdekesebbek és eredményesebbek, ugyanakkor az egyirányú kommunikációra épülő előadások alatt lankad a figyelem. FRONTÁLIS OKTATÁS vs CSOPORTMUNKA