A szegénység dimenziói Dr. Janka Ferenc CCEE. „A patkószeg“ Rendszerszemlélet Szükségszerü összefüggések A változtás lehetösége Dimenziók A négyszög,

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Antropológia VIII. A lélek.
Advertisements

MONDJÁTOK EL AZ EMBEREKNEK
Hol a résem Miért jó nekem odaállni?
Megbocsátás és parancsba kapott szeretet
Köszönöm Neked Szebenyi Judit.
Nemde Isten szikrája rejtőzik minden emberi lélekben?
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
A házasság még nem a mennyország
Panasz utca Elköltöztünk
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
Advent 4. vasárnapja Advent két szálon fut: várakozunk a Messiás születésének a minden évben való megünneplésére, és próbálunk felkészülni a lelkünkben.
„Szeretettel élni és szenvedni”
A keresztény család részesedése az Egyház életében és küldetésében
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének
„Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Áldott,Békés Ünnepeket Kívánok!
Ady Endre: Karácsony Webgabona Kft.
Isten igéje éles kard,mely véd. Boldog a ki azzal vív csatát mert győzhet százszor is.
Mikortól meddig; Voltam, Vagyok, Leszek?. ÉSZREVÉTLENÜL JELEN VOLTAM AZ ŐSEIMBEN MINDEN EMBERNEK VAN, VOLT, VAGY LESZ ANYJA. IGAZ EZ AZ ÁLLÍTÁS? TEGYÜK.
A Biblia – Kisifi Isten Igéjének hasonlatai Isten Ígéjének hasonlatai.
Ady Endre Karácsony előadja Szabó Gyula.
1. Kedvelte őket az egész nép ApCsel. 1:42-47 (47/a) „… és kedvelte őket az egész nép.” χαρις (khárisz):- kegyelem (mint örömteli jutalom),
Közösség Az Egyház – ecclesiola. Ő Átala, Ő Vele, Ő Benne.
Nagyböjt első hete.
Kenyered és borod táplál engem, Te gyógyítod szívem, hogyha fáj. Maradj velünk, úgy kérünk, Jézus, maradj velünk! Tiéd leszek, Néked élek már!
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
"Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!"
Uram, Tehozzád emelem lelkem, Tebenned bízom Istenem.
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
A Mennyben fenn a trónusnál a Krisztus értem közbenjár
Atya teremtő szeretet Lelke, áradj szét
Asztal- és életközösség Jézussal
A boldogság is kegyelemből fakad
Az én szüleim és a te szüleid
Örvendjetek, vigadjatok,
Megváltóm, Oly boldoggá tettél, Értem váltságdíjat fizettél.
B e t t i n e k Szülinapodra! I s t e n é l t e s s e n s o k á i g !
Ma is azt akarod Túrmezei Erzsébet verse.
Örvendjetek, vigadjatok,
Uram, Tehozzád futok, élő vízre szomjazom, közelséged, ó, mily jó énnekem. Kérlek, ne menj el tőlem, légy mindig segítségem,  Úgy kívánlak Téged, Istenem!
Atya teremtő szeretet lelke, áradj szét
Készítette: Jon A. Palmer
ISTEN KIRÁLYSÁGA Készítette: Jon A. Palmer. Isten királysága  Azért vagyunk a földön, hogy megváltoztassuk a forgatókönyveket…
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Isten hozott köztünk!.
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
Dalt zengnek a rétek, s minden virág,
Isten mondta.
Mindig kapcsolatban Vele
Szent Miklós Ünnepe Vác
Örvendjetek. 1. Örvendjetek, vígadjatok, Mert ím az Úr feltámadott, Szent hitünknek ez ad új erőt, Íme igazat mondott!
Református istentisztelet 2015 január 11 vasárnap.
Jöjj, ha éhes vagy.
Ó jöjjetek hívek ma lelki nagy örömmel, A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el! Megszületett az angyalok Királya: Ó jöjjetek, imádjuk, Ó jöjjetek,
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Húsvét II Vasárnapja A - év A - év J n 20,19-31 Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek,
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
Uram, Tehozzád futok, élő vízre szomjazom, közelséged, ó, mily jó énnekem. Kérlek, ne menj el tőlem, légy mindig segítségem, Úgy kívánlak Téged, Istenem!
A házasság = elköteleződés megbocsátásra, hűségre, szeretetre
JÓ REGGELT! BÖJT- ÚTON JÉZUSSAL 2016.
Értékeld az elmúlt évet:
Húsvét II Vasárnapja B év
1. Boldogok a lelki szegények:
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
Út a Vadonba CHRIS MCCANDLES.
7. Parancsolat „Ne paráználkodj!”.
„47Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való
Előadás másolata:

A szegénység dimenziói Dr. Janka Ferenc CCEE

„A patkószeg“ Rendszerszemlélet Szükségszerü összefüggések A változtás lehetösége Dimenziók A négyszög, a kör – és a henger A fehéregér és a próbababa Az emberi szegénység dimenziói Lényege: (az emberi személy antropológiai dimeziói) Történelmisége Társadalmisága

A szegénység Lényege (pillanatfelvétel – röntgen kép) Fizikai – testi (animalitás) Kultúrális - szellemi (humanitás) Lelki - spirituális (vallási) Történelmisége, idő – dimenziója (film) Eredete Megváltoztathatósága Hegel - értelmezés, Marx forradalmi változtatás Krisztus - megtérés Társadalmisága, közösségi dimenziója (dráma, amelynek te és én, vagyis mi vagyunk a szereplői) Kohézió? „Őrzője vagyok én testvéremnek?“

Az emberi szegénység antropológiai dimenziói Animalitás Szt. Ágoston: „Test, lélek, kapcsolat.“ Humanitás Shakespeare: LXXV. Szonett “Koldus szegény, s királyi gazdagon, Részeg vagyok és mégis szomjazom” Spiritualitás Ady Endre: Az Úr érkezése: Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten“ Intervallumok és intenzitás

A szegénység „az időben“ Eredete Megváltoztathatósága? Nyitottság, készség: Heidegger: „az ember csak csak kérdés“ Brecht: „hajlandó lennél-e változtatni?“

A szegénység és közösség Emberi közösség Radnóti – Kis nyelvtan „S te meg én mi vagyunk, / De csak ha vállalom“ József Attila: Gyermekké tettél „Etess, nézd ‚ehezem, takarj be fázom, ostoba vagyok foglalkozz velem...“ „Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén/ nagyon meg tudtam szeretni veled.“ Ember - Isten? Buddhizmus „a szenvedés - vágyak kioltása “ Kereszténység József Attila: Nem emel fel „Fogadj fiadnak Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva“

A tapasztalás intenzitása a vágy – beteljesedés intervallumának tágasságától függ, vagyis a vágy mélységétöl é s a beteljesedés „magasságától“. religiosi A vallási tapasztalat végtelenre nyitottsága : Isten egyház, szentségek: eukarisztia, házasság A humanitás - erkölcs távlata: kultúra, szabadság – felelösség, társadalmiság Gasztronómia, „Egy gésa emlékiratai“ Érzéki – vegetatív dimenzió: hiány és beteljesedés, fájdalom – csillapodás (kéj): „Vörös bort ittam az este...“ „Dante: „Divina Commedia“„Boldog-e a rühes, ha avakarózhat?“ Vágyak Beteljesedések

Vágyaink természete és dinamikája A vágyak összetévesztése “Azt hiszi éhes, pedig csak vizet kellene innia” Mennyiség és minöség összetévesztése „A nagy zabálás“ „ünnepi asztalközösség“ „Az Úr asztalánál“ Mire vágyunk valójában? Hogyan lehet igazán mély vágyakat ébreszteni? Van-e olyan űr az emberben, amit csak az Isten tölthet be? József Attila: A kutya Egyszercsak előbújik nappali rejtekéből, belőlünk, az az oly igen éhes, lompos lucskos kutya és istenhulladékot, istendarabkákat keresgél”

Amit egynek tettetek a legkisebbek közül Anthony de Mello: A három kőtörő „Fel ne kopjon az állam“ „Dolgozom, hogy fenntartsam a családom“ „Építem a katedrálist“ Teréz anya: „mintha Jézusnak tenném? „Jézusnak teszem“ Pilinszky: Átváltozás „Rossz voltam, de te azt mondtad jó vagyok, Rút, de te gyönyörünek találtál…“