Magyar - Horvát Foglalkoztatáspolitikai Akadémia Zalaegerszeg, 2010. június 15. Mađarsko-hrvatska akademija zapošljavanja Zalaegerszeg, 15. lipnja2010.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Támogató Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében „Képzés, foglalkoztatás szakembereknek” tárgyú felhívás.
Advertisements

1 „Út a munkához” program tapasztalatai Szűcs Erika Balatonvilágos november 10.
A kiemelt projekt tapasztalatainak hasznosítása „Tett - Program az áldozatokért és tettesekért” nyitókonferencia december 16. Siófok Lénárd Krisztina.
Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató Nonprofit Kft.
Foglalkoztatási Információs Pontok Bács-Kiskun megyében.
KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben Molnár Máté programigazgató Foglalkozta Társ – Társ a foglalkoztatásban.
Zalai Falvakért Egyesület Zala Megyei Önkéntes Centrum.
Készítette: Dr. Szabó Péter Főosztályvezető
kiemelt projekt szolgáltatásainak bemutatása
„A MUNKA NEMESÍT II.” "A programot az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja."
Móra-Partner Foglalkoztatási és Szociális Közhasznú Társaság
A Kőszegi és Felső-Répcementi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma Munkáltatói Fórum Csepreg március 19.
Térségi tanoda hálózat BHIM RAO Egyesület
Zalai Falvakért Egyesület Zala megyei Önkéntes Centrum.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
A komplex rehabilitáció Új feladat – új szemlélet! Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ november 26.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat hosszú távú stratégiája, kapcsolata a releváns operatív programokkal.
általános főig. helyettes
A MENTOROK SZEREPE A KOMPLEX REHABILITÁCIÓ FOLYAMATÁBAN Tengelic.
4) „Ötmuskétás” – Dél-pesti Térség Foglalkoztatási Paktum Cél: Olyan foglalkoztatáspolitikai koncepció kidolgozása, amelyben a dél-pesti térség kerületei.
M ű szaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Szervezete.
Civil szervezetek részvétele a munkaerőpiaci szolgáltatások ellátásában a Közép-magyarországi régióban.
Az állást kereső kerületi lakosoknak nyújtott szolgáltatások a Baross utcai munkaügyi kirendeltségen és a Kesztyűgyári állásbörzéken Szakmai gyakorlat.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
A foglalkozási rehabilitáció helye és szerepe a munka- ügyi szervezetben Harkány, október 16. Szellő János.
Szeretettel köszöntjük a TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai szakmai fórum résztvevőit! szakmai fórum résztvevőit!
Információs nap Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért Támop /2 Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért.
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
MUNKÁLTATÓI FÓRUM Ösvény Esélynövelő Alapítvány /Füzesgyarmat/ Békéscsaba, június 06.
Az ÚMVP intézményrendszere
Főigazgatói értekezlet november 27–28. Sárvár „Út a munkához” program bemutatása.
Főigazgatói értekezlet A KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVVEL KAPCSOLATOS KIRENDELTSÉGI FELADATOK AZ ÁLLÁSKERESÉSI MEGÁLLAPODÁS LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSAI november.
Országos Foglalkoztatási Közalapítvány évi számok Támogatási programok és fejlesztések.
Foglalkoztatási Információs Pontok munkatársainak képzése Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ május.
A Foglalkoztatási Információs Pontok a Dél-dunántúli régióban Márk László Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
2007. október 11.1 Zalai Falvakért Egyesület „ ÚTJELZŐ ” Munkahely – információ – szolgáltatás a zalai aprófalvakban című Phare CBC pályázat 2003/
OFA Hálózat évi tevékenységei
NŐ az ESÉLY! Esélyegyenlőségi program Zala megyében A projekt az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával valósul meg.
A magyar-horvát határmenti munkaügyi kapcsolatok története (NY.D.-i RMK) Povjest hrvatsko-mađarskih veza na polju zapošljavanja Horvát Magyar Szakértői.
A foglalkoztatási paktumok szerepe a helyi foglalkoztatáspolitikában Uloga paktuma za zapošljavanje u lokalnoj politici zapošljavanja Magyar-Horvát Foglalkoztatáspolitikai.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
Strukovno usmjeravanje Pályaválasztás, pályaorientáció Strukovno usmjeravanje III. Magyar-Horvát Foglalkoztatáspolitikai Konferencia III. Hrvatsko-mađarska.
HUMÁN SZOLGÁLTATÁSOK A DDRMK-BAN HUMAN SERVICES U CENTRU ZA ZAPOŠLJAVANJE JUŽNE ZADUNAVSKE REGIJE Hornyák István osztályvezető Dél-dunántúli Regionális.
Képzési és támogatási lehetőségek a Dél- dunántúli Regionális Munkaügyi Központban Mogućnosti obrazovanja i potpore u Južno Zadunavskom regionalnom zavodu.
LENDÜLETBEN AZ ORSZÁG LEADER Program a sikeres magyar vidékért Közösség, Összefogás, Tudás.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Integrált közösségi szolgáltató terek
Emberi erőforrások közös használata és fejlesztése Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program Emberi erőforrások közös használata.
A foglalkoztatási paktumok célja Megismerni a térség foglalkoztatási helyzetét Összehangolni a térség gazdasági és humánerőforrás fejlesztési tevékenységeit.
eMagyarország Program
Közmunkaprogram kórházaknak Budapest, április. 27 SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM KÖZMUNKA TANÁCS KÖZMUNKA TANÁCS.
. Negyedik Partner Közép-Dunántúli Foglalkoztatási Hálózat 4P KDFH Alapítva: Gere János
Új utak az elsődleges munkaerőpiacra Munkaintegráció útjai Zalában, a második esély iskolák szerepe.
Új utak az elsődleges munkaerőpiacra Zalai alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások bemutatása.
„Kihívások és válaszok” - szakmai nap Előadó: Pántya Erika projektmenedzser Szombathely, október 24.
BFH Európa Kft. Hollósi Szabolcs ügyvezető
Dél-alföldi SZAK-TÁR Dél-alföldi SZAK-TÁRTÁMOP /2/B Projekttájékoztató nap Szakmai program bemutatása Béthel Alapítvány.
TÁMOP /1/B Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Csomópont - Ifjúsági Információs Pont kialakítás Álláskereső klub.
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
Hevesi Kistérség Integrált Szolgáltató és Innovációs Központ 2010.
Foglalkoztatási Információs Pontok
Foglalkoztatási Információs Pontok Békés megyében
FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban
EGER TÉRSÉGE FEJLESZTÉSI EGYESÜLET „Területfejlesztés civil szemmel” Előadó: Pozsikné Hidvégi Éva, elnök.
A Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület tevékenységének bemutatása GYURKÓ BÉLA (megyei kapcsolattartó)
1 Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Szakmai Fórum az "Út a munkához" program megvalósításáról és a "Jó gyakorlatok" bemutatásáról Kecskemét, 2009.
„Út a munkához” program tapasztalatai
„Út a munkához”program
Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Szakmai Fórum az "Út a munkához" program megvalósításáról és a "Jó gyakorlatok" bemutatásáról Kecskemét, 2009.
Előadás másolata:

Magyar - Horvát Foglalkoztatáspolitikai Akadémia Zalaegerszeg, június 15. Mađarsko-hrvatska akademija zapošljavanja Zalaegerszeg, 15. lipnja2010. Organiziranje zadataka državne politike zapošljavanja u civilnu sferu Állami foglalkoztatáspolitikai feladatok kiszervezése a civil szférának

Cím Készítette: Landli Viktória Az Egyesületről…. O Društvu…. A Zalai Falvakért Egyesület munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó hálózatairól O mreži pružanja usluge tržišta rada Društva “Za zalska naselja” Együttműködés az akkreditáció rendszerének kialakításában Suradnja u izradi sustava akreditacije

Zalai Falvakért Egyesület Društvo “Za zalska naselja” 1990-ben az alapítókat az aprófalvak lakóinak segítése motiválta, programjait azóta is a vidéki állapotok javítása, az aprófalvas térségek esélyteremtése hívja életre. Tagság: 151 kistelepülés önkormányzat 105 magánszemély 6 kistérségi társulás 18 egyesület, más szervezet g. osnivače su motivirali žitelji malih naselja, svoje programe i danas ostvaruje za popravljanje položaja malih naselja odnosno popravljanju šansi područja malih naselja. Članstvo: 151 samouprava malih naselja 105 privatnih osoba 6 mikroregijskih udruženja 18 društava, druge organizacije

Tevékenységi területek Područje djelatnosti Területfejlesztés – vidékfejlesztés Unapređenje područja – unapređenje rurala Falugondnoki hálózat Mreža seoskih domara Esélyegyenlőség – foglalkoztatás Jednake mogućnosti – zapošljavanje Civil együttműködés – közösségfejlesztés Civilna suradnja – razvijanje zajednice Önkéntesség – ifjúság Dobrovoljstvo - mladež A prezentáció címe | Zalai Falvakért Egyesület | 2010

Hálózatok egyesülete Društvo mreža Falugondnoki szolgálatok hálózata: 145 településen – 130 falugondnok Mreža domarske službe naselja: u 145 naselja – 130 domara Önkéntes pontok hálózata: 9 mikrotérségben – 9 civil szervezet Mreža punktova dobrovoljaca: u 9 mikroregija – 9 civilnih društava Közösségi támogató hálózat: 30 civil szervezet Mreža potpore zajednica: 30 civilnih organizacija Foglalkoztatási információs pontok hálózata: 26 FIP pont – 147 település Informacijski punktovi zapošljavanja FIP : 26 FIP punktova – 147 naselja A prezentáció címe | Zalai Falvakért Egyesület | 2010

FIP hálózat Mreža FIP Informacijskih punktova zapošljavanja Előzmények: május – ÚTJELZŐ – Phare CBC szlovén-magyar program: 12 Foglalkoztatási Információs Pont - kísérleti jelleg szeptembertől, a települések önerőből…16 FIP május –NyDRMK támogatásával 26 településen 31 munkatárs december – 32 munkatárssal, 29 mikrokörzet, 114 település október 01-től a hálózat szolgáltatásként működik – 29 fő, 26 mikrokörzet, 146 település Prethodni događaji: svibnja – PUTOKAZ – Phare CBC szlovénsko-mađarski program: 12 Informacijskih punktova zapošljavanja - eksperimentalne prirode od rujna, naselja iz vlastite snage…16 FIP svibnja – S potporom Zapadnog Zadunavskog zavoda za zapošljavanje NyDRMK, u 26 naselja 31 suradnika prosinca – 32 suradnika, 29 mikrookruga, 114 naselja Od 1.listopada, mreža djeluje kao usluga– 29 osoba, 26 mikrookruga, 146 naselja

Mentor és Foglalkoztatási Információs Pontok Hálózata Mreža Mentorskih i informacijskih punktova zapošljavanja A szolgáltatások helyszíne: az aprófalvas mikrotérségek, ahol az információhoz való hozzájutás, a munkahelyek száma, az elhelyezkedési lehetőségek, a közlekedés hiányosságai fokozottan hátrányos helyzetet jelentenek az ott élőknek. Mjesta usluga: Mikroregije malih naselja, gdje dobivanje informacija, broj radnih mjesta, mogućnosti zapošljavanja, nedostaci prometa znače posebne nedostatke tamošnjem stanovništvu. „Helybe vitt” … kistelepülésen, a szolgáltatást igénybevevő közelében és annak szükségletei szerint kerül kialakításra. „Odnijeti na mjesto” … u malom naselju, blizu primaoca usluge i prema njegovim potrebama

Mentorszolgáltatás célja: hogy a mentor által segített hátrányos helyzetű, személyes segítségnyújtásra rászoruló személyt információkkal lássa el, motiválja, támogassa az együttműködéshez szükséges kapcsolati rendszer kialakításában és fenntartásában, személyesen segítse a munkahelykeresés, a megfelelő képzés kiválasztása, a képzés eredményes elvégzése, az elhelyezkedést követő beilleszkedés, munkahely megtartása terén. Cilj mentorskih usluga: je da mentor osobu s potrebama pomoći s lošim položajem opskrbljuje s informacijama, da motivira, potpomaže izgradnju i održavanje sustava kontakata suradnje, da osobno pomaže u traženju posla, u odabiru odgovarajućeg seminara, u uspješnom završavanju seminara, u prilagođavanju nakon zapošljavanja i u zadržavanju radnog mjesta.

Közvetett cél: a munkaügyi központ által nem regisztrált álláskeresők, inaktívak programba vonása érdekében szervező, kapcsolatépítő, tájékoztató tevékenység folytatása, meghatározott körben és területen. Neizravan cilj: Uvođenje u program tražitelja posla, koji nisu registrirani kod Zavoda za zapošljavanje, te uvođenje inaktivnih u program organizator, kontakt osoba, nastavljanje izvještavanja, u određenom krugu i području.

Együttműködő partnerek Partneri za suradnju Helyi önkormányzatok, civil szervezetek Munkaerő piaci és humán szolgáltatók A térség munkaadói Foglalkoztatási paktumok Munkaügyi kirendeltségek Regionális munkaügyi központ Lokalne samouprave, civilne organizacije Humane usluge i usluge tržišta radne snage Poslodavci područja Paktovi zapošljavanja Područni zavodi za zapošljavanja Regionalni zavodi za zapošljavanje

Szervezeti szakmai kapacitások Organizacijski sručni kapaciteti Humán kapacitások: Szervezet kompetenciái A feladat ellátásával megbízott végzettsége, szakmai tapasztalata Egyéni kompetenciák Tárgy, technikai feltételek: iroda, infokommunikációs eszközök, internet, telefon, megközelíthetőség Tapasztalatok, referenciák Humani kapaciteti: Kopmetencije organizacije Školska naobrazba, stručno iskustvo osobe rješavanja zadatka Osobne kompetencije Predmet, tehnički uvjeti: ured, infokomunikacijska sredstva, telefon, mogućnost približavanja Iskustva, referencije

Pályázati feltételek Uvjeti natječaja Egy éves tevékenység a szolgáltatásban / Godinu dana djelovanja u uslugama Térítésmentes szolgáltatást nyújt / Nuditi besplatnu uslugu A szolgáltatást teljes időtartam alatt végzi / Uslugu vršiti u cijelom vremenskom roku Adatvédelem, és az adatok rendeltetésszerű használata/ Zaštita podataka, i namjenska uporaba podataka Személyi feltételek / Osobni uvjeti Szolgáltatást igénybevevőkről nyilvántartás / Registracija korisnika usluga Közvetlen és személyes kapcsolat alakítás: célcsoport, munkaadók, Szolgáltatók Izgradnja izravnih i osobnih kontakata: s ciljanim grupama, poslodavcima, uslugama A bevont ügyfelek 15%-át elhelyezi vagy képzésbe vonja 15% sudionika zapošljavati ili ih upisati na seminar 12 hónap alatt elvárt ügyfélszám: 150 fő Očekivajući broj stranaka u roku 12 mjeseci: 150 osoba

3. Egységes feltételrendszer, akkreditáció 3. Jednaka uvjetovanost, akreditacija Cél: olyan integrált rendszer kiépítése, amelynek bármely pontján ugyanazok a szociális és munkaerő piaci „szolgáltatáscsomagok” lesznek elérhetőek az ügyfelek számára. Szolgáltatások minőségének egységesítése Munkaerő-piaci szolgáltatásvásárlási rendszer kialakítása Cilj: izgradnja takvog integriranog sustava, u okviru kojeg na bilo kojem punktu su dostižni jednaki “paketi usluga” socijala i tržišta radne snage za stranke Ujednačavanje kvalitete usluga Izgradnja sustava kupnje usluge tržišta radne snage

Feladatok 2010 végéig Zadaci do kraja 2010 Programok és szolgáltatások típusainak meghatározása, minősítési szempontok, szakmai követelmények. Akkreditáció feltételeinek kidolgozása, a rendszer működtetése. A nem állami szervek felkészítése az akkreditációra az Európai Szociális Alap támogatásával. Određivanje tipova programa i usluga, načela kvalitete, zahtijevanje stručnosti. Izrada uvjeta akreditacije, djelovanje sustava. Pripremanje nevladinih organizacija na akreditaciju s potporom Europskog socijalnog fonda.

Köszönöm a figyelmüket! Hvala na pažnji! Szeder-Kummer Mária Zalai Falvakért Egyesület Zalaegerszeg, Kosztolányi út A prezentáció címe | Zalai Falvakért Egyesület | 2010