Termelésmenedzsment Production Management

Slides:

Advertisements
Hasonló előadás
LOGISZTIKA és a SZÁLLÍTMÁNYOZÁS
Advertisements

A logisztika szerepe országunk és vállalataink versenyképességében Chikán Attila Igazgató, Versenyképesség Kutató Központ, BCE Társelnök, Magyar Logisztikai,
Logisztika alapvetések.
Teszt Eladási hely.
Készítették: Kerényi Éva Mogyorósi Mária Péterffy Réka
Logisztika bevezető fogalmak.
A közúti fuvarozás nemzetközi szabályozása
Dr. Tátrai Anna docens BGF Külkereskedelmi kar
Légi fuvarozáshoz kapcsolódó okmányok
Áruszállítási rendszerek
B – csoport E-kereskedelem logisztikája és E-logisztika
Székhely : H Budapest, Kerepesi út 1-3.
Raktározás technológiai moduljai
1. A vállalat működésében Ön anyaggazdálkodással foglalkozik
Szállítmányozási és fuvarozási szerződés
Az alapismeretek összefüggései
Logisztika.
Kombinált fuvarozások
Értékesítési csatornák
Készítette / Author: Tuska Katalin
Szervezeti formák.
Közlekedési logisztika
tételsor 2. tétel A kistérség a korábbi együttműködési lehetőségek alapján megtartotta a soron következő ülését. Az ülés célja a logisztikai.
A logisztika várható fejlődése az Észak-Alföldi régióban
Értékteremtő folyamatok menedzsmentje
Értékteremtő folyamatok menedzsmentje
Logisztika 6.előadás.
Exporttal és importtal kapcsolatos okmányok
ELOSZTÁS Értékteremtő folyamatok menedzsmentje - VIII. előadás
Új törekvések a logisztikai közreműködésben
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Logisztika bevezető elemek.
Regionális gazdaságfejlesztés gyakorlati óra Esettanulmány II.
III. A logisztika jövője
A logisztikai szolgáltató központok fejlesztésnek hatása az ország fejlődésére Dr. Zsirai István Közlekedéstudományi Intézet Kht. főmunkatárs, tanácsadó.
A szállítmányozói gyűjtőforgalom (közúti)
ÁRUSZÁLLÍTÁSI ALAPFOGALMAK
Az értékesítési rendszer
Termelésmenedzsment Production Management
Szilvási Mihály TM Magyarország Kft.
Új tendenciák és kihívások a vasúti szállítmányozó és logisztikai szolgáltató vállalatok piacán.
Közlekedés-szervezési és Hálózatfejlesztési Tagozat
ELKÉPZELÉSEK ÉS VALÓSÁG a évi forgalmi adatfelvételek tükrében Albert Gábor tagozatvezető-helyettes március 12. Közlekedésszervezési és Hálózatfejlesztési.
Magyarországi vezetékes szállítás fő vonalai
Zsibrita Mátyás – Fuvarozási módok Zsibrita Mátyás – március 20.
Vízi fuvarozási okmányok
Szállítmányozás és fuvarozás
Logisztikai ügyintéző
Vízi és vasúti szállítás
Vízi fuvarozási okmányok
Az Európai Unió Közlekedési politikája
Logisztikai alapfogalmak
A logisztikai rendszer beszerzési alrendszerének jellemzői és modellje
Közlekedés Gőzmozdony és tutaj.
LOGISZTIKA Előadó: Dr. Fazekas Lajos Debreceni Egyetem Műszaki Kar.

Készletgazdálkodás és logisztika
Vállalkozásmenedzsment I.
Logisztika bevezető fogalmak Üzleti célok Az üzleti teljesítmény növelése A versenyképesség fokozása Az üzleti folyamatok jobbítása A vállalati kultúra.
LOGISZTIKA ÉS GLOBALIZÁCIÓ. Logisztika és globalizáció A piacok globalizálódásának következménye: - nemzeti piacok szükségletét lényegesen meghaladó termelési.
Ellátási lánc menedzsment
BESZERZÉS A KATONAI LOGISZTIKÁBAN
Prof. Dr. Illés Béla* tanszékvezető egyetemi tanár
L O G I S Z T I K A A L A P J A I Készítette: Gács Nóra
Egységrakomány képző eszközök Készítette: Dávid István
Dr. Lakatos Péter, egyetemi docens
A szolgáltatási szféra és az infrastruktúra
Előadás másolata:

Termelésmenedzsment Production Management V. előadás Logisztika

Logisztika fogalma Logisztika menedzserszemlélet áramlási folyamatok (alapanyagok, félkész-, késztermékek, energia, információ, és személyek) egyes rendszereken belüli és/vagy rendszerek közötti áramlásának - tervezése - szabályozása - megvalósítása célja a teljes áramlási folyamat optimális összköltségének és vevő-kiszolgálási folyamatának elérése

A logisztika története A Római Birodalomban a "logisták" a légiók élelemmel történő ellátásáról gondoskodtak, munkájuk során készleteket képeztek, és intézték a légiók elszállásolását. VI. (Bölcs) Leó bizánci császár (866-912) írta a logisztikáról: "A logisztika dolga, hogy a hadsereget zsolddal ellássa, a feladatnak megfelelően felfegyverezze és elossza, védelmi és harci eszközökkel felszerelje a hadművelet minden igénye szerint, időben és jól.„ A jelenlegi hadtápellátás alapjait Antoine Henri Jomini (1779-1869), Napóleon tábornoka fektette le. A logisztikát a stratégia és a taktika mellett a hadtudomány harmadik ágának nevezi. A logisztika az ő felfogásában "a csapatmozgások, csapatutánpótlások, valamint az erődítmények, szálláshelyek építésének gyakorlati művészete és alkalmazott tudománya." A XX. század elejének katonai szakírói a logisztikát a hadviselés fő pillérének tekintik, s a logisztika szó az utánpótlásért, a szállításért, az építkezésért, az orvosi ellátásért felelős egységeket illetve ezzel összefüggő tevékenységeket jelöl

A gazdasági logisztika A logisztika megjelenését a gazdaságban a XX. század ötvenes-hatvanas éveiben az USA-ban. A "business logistics„-nak az a feladata, hogy megvalósítsa az anyagáramlás, a nyersanyagtárolás, a félkésztermék-helyváltoztatás, a csomagolás, a késztermék-raktározás, valamint a késztermékek fogyasztóhoz történő eljuttatásának optimális koordinációját. Európában a logisztika mint az üzemgazdaságtan egyik területe jelenik meg a hatvanas évek végén. A logisztika fejlődésének több lépcsőfokát szokták megkülönböztetni: I. fázis: a hatvanas évekbeli alkalmazás célja a disztribúció optimalizálása, II. fázis: a termelés tervezése és irányítása a szerződések teljesítése érdekében, III. fázis: készletoptimalizálás (JIT= "Just in time", CÍM= ="Computer Integrated Manufacturing) IV. fázis: kooperáción alapuló vezetési koncepció, CIL (Computer Integrated Logistics)-rendszerű logisztikai menedzsment

A logisztikai szemlélet jellemzői

A logisztika területei - Makrologisztika Általában földrajzi, területi alapon határolhatók el makrologisztikai rendszerek. Makrologisztikai rendszerként értelmezhető pl. egy nemzetgazdaság, egy kontinens, vagy az Európai Unió is. A logisztikát a nemzetgazdaság egyes ágaira, ágazataira vonatkoztatva megkülönböztethetjük: - az ipari-, - a mezőgazdasági-, - a szállítási-, - a kereskedelmi-, - a katonai logisztikát Az infrastrukturális területekhez kapcsolódva meg szoktak különböztetni "városi (city) logisztikát". "kikötői logisztika", export-" ill. "import-logisztika" stb

A logisztika területei - Mikrologisztika A vállalatok, intézmények belső logisztikai rendszereit nevezik mikrologisztikai rendszereknek. A vállalatok esetében a mikrologisztika általában három fő területét szokták megkülönböztetni: - a beszerzési logisztikát, - a termelési logisztikát, - az értékesítési (vagy disztribúciós) logisztikát. Meg lehet különböztetni olyan mikrologisztikai területeket is, mint a marketinglogisztikát, vagy a vállalaton belüli öko-(vagy sokszor újrahasznosító)-logisztikát. (Ez utóbbi a hulladékok és göngyölegek újrahasznosításával, ill. megsemmisítésével foglalkozik.) Más megközelítésben a logisztika üzemi funkcióiként az alábbiakat szokták kiemelni: - beszerzés, - anyaggazdálkodás, - disztribúció.

Kearney-féle logisztikai mátrix

A vállalati logisztika területei

A beszerzési logisztika feladatai, folyamatai

Hagyományos és "just in time" beszállítás

Értékesítési logisztika

Logisztikai költségek Logisztikai költségek aránya az iparban Európában (%)

A logisztikai költségek alakulása Németországban (1990-2000) az összköltség százalékában

Logisztikai költségek elkülönítési lehetősége

A logisztikai szolgáltatások a.) Fő funkciók A (szállítási) szerződés-lebonyolításhoz kapcsolódó diszpozíciós funkciók - Szállítási funkció b.) Mellékfunkciók Átrakási funkciók Raktározási funkció Csomagolási funkció Manipulációs funkció Információhoz, adatcseréhez kapcsolódó funkciók c.) Kiegészítő funkciók Az eladást elősegítő funkciók Vevőszolgálat Szállítmánybiztosítás Vámkezelés

Logisztikai területek Szállítmányozás - a szállítmányozók (speditőrök) a szállítmányozási szerződés keretében saját nevükben, megbízóik számlájára vállalják, hogy megszervezik a szerződésben lévő utasítás szerint az árueljuttatást, - kiválasztják az ahhoz szükséges vállalkozókat (fuvarozó, közbenső speditőr, rakodó, stb.) és megkötik a fuvarozási és egyéb szerződéseket, valamint ellátják az árueljuttatáshoz szükséges egyéb teendőket. Fuvarozás - a fuvarozók a fuvarozási szerződés keretében arra vállalkoznak, hogy az árút meghatározott feladási helyről, meghatározott rendeltetési helyre díj ellenében továbbítják. (A fuvarozó fő tevékenysége, a helyváltoztatás mellett kiegészítő tevékenységeket is felvállal, pl. raktározást, okmánykezelést, stb.)

Kombinált szállítási rendszerek A kombinált szállítás esetén egy szerződés keretében két vagy több közlekedési ágazat vesz részt egy adott szállítási feladat megoldásában, az áru egy szállítási egységben jut el a feladótól a címzettig. A kombinált szállítási rendszerek két fő csoportja konténeres szállítási rendszerek: két vagy több közlekedési alágazat együttműködésével bonyolítják le a feladó és a címzett közötti konténerforgalmat tágabb értelemben vett huckepack szállítási rendszerek: az egyik közlekedési alágazat szállítójárművein továbbítják a másik közlekedési alágazat szállítójárműveit. A kombinált forgalom növelésének célkitűzései a környezetszennyezés és zajártalom csökkentése a közutak zsúfoltságának csökkentése a közlekedésbiztonság növelése a közutak elhasználódásának késleltetése kedvezőbb energia- és nyersanyag-felhasználás a vasút és a vízi út szabad kapacitásának kihasználása a közúti fuvarpiac megvédése, illetve növelése a környező országokban. A kombinált szállítás típusai konténeres szállítás közúti-vasúti kombinált szállítás (RO-LA) közúti-vízi kombinált szállítás (RO-RO) folyami-tengeri kombinált szállítás

Árueljuttatási rendszerek a.) közvetlen vagy direkt forgalom b.) vonali forgalom c.) árugyűjtő és áru-terítő rendszer d.) szállítmányozói gyűjtőforgalom rendszere e.) "hub and spoke" rendszer

Árueljuttatási rendszerek 1

Árueljuttatási rendszerek 2

Árueljuttatási rendszerek 3

Árueljuttatási rendszerek 4

Raktározás, disztribúciós központok Raktározás, disztribúciós központok - A disztribúciós központ a raktározási, tárolási tevékenység mellett elosztási és további feladatokat is ellátnak. Szétválogatják az árút az egyedi megrendeléseknek megfelelően, s ki is szállítják azt. Emellett egységrakomány-képzést, átcsomagolást, szortírozást, árumegjelölést, okmánykezelést és - szükség szerint, a vevőigényeknek megfelelően - még a termelés utolsó fázisát is elvégzik. Kontroll- és dokumentációs tevékenységet is elláthatnak. Megkülönböztethető termékorientált disztribúciós központ - ez olyan helyen fekszik, hogy a termelőüzemekből kiinduló termékáramlást földrajzilag kedvezően tudja összefogni, piacorientált disztribúciós központ - ezt egy nemzetközi piacra dolgozó cég olyan országokban létesít, ahol termékeit forgalmazzák - célja, hogy a forgalmazó kiskereskedők gyorsan és alacsony költséggel tudják feltölteni készleteiket.

Közraktár A közraktárak nyilvános raktárak, amelyeket áruforgalmi és közlekedési csomópontokban létesítenek - ezek raktárteret és logisztikai szolgáltatásokat (átcsomagolás, okmánykiállítás, vámügyintézés, disztribúció stb.) biztosítanak. Ez egyben a külföldi eladó számára is lehetővé teszi a helyi piachoz való alkalmazkodást. A közraktárak a beraktározott áruról közraktárjegyet adnak ki. A közraktárjegy két részből áll: zálog és árujegyből, mindkét jegy külön-külön is átruházható, de csak együtt biztosítja a tulajdonjog gyakorlását. A közraktárjegyre hitelt lehet felvenni a bankoktól, - ekkor a zálogjegy a hitelezőhöz kerül, a hitel fedezeteként, - (s az adós csak akkor juthat hozzá árújához, ha kifizette adósságát és visszakapta zálogjegyét).

Egységrakomány Az egységrakomány-képző eszközök kisebb árudarabok egybefogása céljából speciálisan kialakított, szabványméretű segédeszközök, amelyek - biztosítják a küldemények külső, egységes méretét (ISO standard), - lehetőséget adnak a megbontás nélküli szállításra és tárolásra, - segítik a fuvareszközök és tárolóterek jó kihasználását, - halmozhatók, stabilak, - többször felhasználhatók. Fajtái: raklapok, konténerek, logisztoboxok, egyéb egységrakomány-képző eszközök sling=lapos tálca pántokkal átfogva, big-bag=zárható, szabványos táska, bag in bag = a big-bag-ek összefogva nagyobb táskába)

Logisztikai központ Típusai: Az áruforgalmi központok speciális, csomópont-orientált logisztikai üzemek: olyan logisztikai csatlakozóközpontok, ahol az áruáramláshoz kapcsolódó logisztikai funkciók ellátására megtalálható a funkcióvégző vállalkozók legtöbbje. Az áruforgalmi központok rendkívül széleskörű szolgáltatási palettával rendelkeznek. A logisztikai szolgáltató központok minőségileg mást jelentenek, mint az áruforgalmi központok. Ezeknél nem az átrakási funkció dominál, mint az áruforgalmi központoknál, hanem az, hogy a logisztikai szolgáltató központ egy régió gazdaságának integráns része.

Tesztkérdések logisztikából

A gazdasági logisztika a.) szállításszervezést, szállítást és szállítmányozást jelent b.) áramlási folyamatok (alapanyagok, félkész-, késztermékek, energia, információ, és személyek) egyes rendszereken belüli és/vagy rendszerek közötti áramlásának tervezése, szabályozása, megvalósítása c.) a készletezés és a szállítás hatékony megszervezését jelenti A vállalatokon belül a mikrologisztikának általában három fő területét szokták megkülönböztetni (melyik nem illik ide): beszerzési metalogisztika termelési értékesítési (disztribúciós) A logisztika üzemi funkcióiként az alábbiakat szokták kiemelni (melyik hamis): beszerzés, szervezés anyaggazdálkodás, disztribúció. A szállítmányozók a.) az árut meghatározott feladási helyről, meghatározott rendeltetési helyre díj ellenében továbbítják b.) megszervezik a szerződésben lévő utasítás szerint az árueljuttatást, kiválasztják az ahhoz szükséges vállalkozókat (fuvarozó, közbenső speditőr, rakodó, stb.) és megkötik a fuvarozási és egyéb szerződéseket c.) irányítják az árúk átvételét, minőségellenőrzését és beraktározását.

A fuvarozók a.) az árut meghatározott feladási helyről, meghatározott rendeltetési helyre díj ellenében továbbítják b.) megszervezik a szerződésben lévő utasítás szerint az árueljuttatást, kiválasztják az ahhoz szükséges vállalkozókat (fuvarozó, közbenső speditőr, rakodó, stb.) és megkötik a fuvarozási és egyéb szerződéseket c.) irányítják az árúk feladását, továbbítását és minőségbiztosítását. Melyik nem tartozik a vasúti áruszállítás előnyei közé a közúti szállításhoz képest kisebb a szállítás fajlagos energiaigénye szinte minden árufajta szállítását lehetővé teszi háztól-házig tud szállítania közúti szállításhoz képest kisebb a környezetkárosító hatása előre jól kalkulálható a tarifarendszer Melyik nem tartozik a vasúti áruszállítás hátrányai közé viszonylag hosszú az áruk szállítási ideje Környezetszennyezés viszonylag kicsi a hálózatsűrűsége, ha a feladó és/vagy a címzett nem rendelkeznek iparvágány-kapcsolattal viszonylag nagy dinamikus igénybevételek érhetik az árukat, különösen a vasúti kocsik tolatása közben kevésbé rugalmas alkalmazkodóképesség a fuvaroztatói igények változásaihoz.

A fuvarozók a.) az árut meghatározott feladási helyről, meghatározott rendeltetési helyre díj ellenében továbbítják b.) megszervezik a szerződésben lévő utasítás szerint az árueljuttatást, kiválasztják az ahhoz szükséges vállalkozókat (fuvarozó, közbenső speditőr, rakodó, stb.) és megkötik a fuvarozási és egyéb szerződéseket c.) irányítják az árúk feladását, továbbítását és minőségbiztosítását. Melyik nem tartozik a vasúti áruszállítás előnyei közé a közúti szállításhoz képest kisebb a szállítás fajlagos energiaigénye szinte minden árufajta szállítását lehetővé teszi háztól-házig tud szállítani a közúti szállításhoz képest kisebb a környezetkárosító hatása előre jól kalkulálható a tarifarendszer Melyik nem tartozik a vasúti áruszállítás hátrányai közé viszonylag hosszú az áruk szállítási ideje Környezetszennyezés viszonylag kicsi a hálózatsűrűsége, ha a feladó és/vagy a címzett nem rendelkeznek iparvágány-kapcsolattal viszonylag nagy dinamikus igénybevételek érhetik az árukat, különösen a vasúti kocsik tolatása közben kevésbé rugalmas alkalmazkodóképesség a fuvaroztatói igények változásaihoz.

A fuvarozók a.) az árut meghatározott feladási helyről, meghatározott rendeltetési helyre díj ellenében továbbítják b.) megszervezik a szerződésben lévő utasítás szerint az árueljuttatást, kiválasztják az ahhoz szükséges vállalkozókat (fuvarozó, közbenső speditőr, rakodó, stb.) és megkötik a fuvarozási és egyéb szerződéseket c.) irányítják az árúk feladását, továbbítását és minőségbiztosítását. Melyik nem tartozik a vasúti áruszállítás előnyei közé a közúti szállításhoz képest kisebb a szállítás fajlagos energiaigénye szinte minden árufajta szállítását lehetővé teszi háztól-házig tud szállítani a közúti szállításhoz képest kisebb a környezetkárosító hatása előre jól kalkulálható a tarifarendszer Melyik nem tartozik a vasúti áruszállítás hátrányai közé viszonylag hosszú az áruk szállítási ideje környezetszennyezés viszonylag kicsi a hálózatsűrűsége, ha a feladó és/vagy a címzett nem rendelkeznek iparvágány-kapcsolattal viszonylag nagy dinamikus igénybevételek érhetik az árukat, különösen a vasúti kocsik tolatása közben kevésbé rugalmas alkalmazkodóképesség a fuvaroztatói igények változásaihoz.

Melyik nem tartozik a közúti áruszállítás előnyei közé a legsűrűbb vonalhálózata viszonylag rövid az áruk szállítási ideje a legolcsóbb szállítás szinte minden árufajta szállítása lehetséges nagyméretű alkalmazkodóképesség a fuvaroztatók igényeihez viszonylag kis mértékűek a szállítás közbeni károk Melyik nem tartozik a közúti áruszállítás hátrányai közé nagymértékű függőség a külső környezeti hatásoktól, a vasúti szállításhoz képest nagyobb a szállítás fajlagos energiaigénye és környezetszennyező hatása rugalmatlan a szállítási célokat illetően egyszerre nagy árumennyiség továbbítására csak korlátozottan alkalmas leginkább élőmunka-igényes és balesetveszélyes útvonal-korlátozások, hétvégi szállítási tilalmak korlátozhatják a nemzetközi forgalom az egyes kölcsönös megállapodásán alapuló engedély-kontingensekhez kötött Sorolja fel a kombinált szállítás típusait (melyik nem tartozik ide) konténeres szállítás közúti-vasúti szállítás (RO-LA) légi szállítás közúti-vízi szállítás (RO-RO) folyami-tengeri kombinált szállítás Sorolja fel az egységrakományképző eszközök fajtáit (melyik nem tartozik ide): raklapok, konténerek, Tartálykocsik ogisztoboxok, sling=lapos tálca pántokkal átfogva, big-bag=zárható, szabványos táska, bag in bag = a big-bag-ek összefogva nagyobb táskába)

Melyik nem tartozik a közúti áruszállítás előnyei közé a legsűrűbb vonalhálózata viszonylag rövid az áruk szállítási ideje a legolcsóbb szállítás szinte minden árufajta szállítása lehetséges nagyméretű alkalmazkodóképesség a fuvaroztatók igényeihez viszonylag kis mértékűek a szállítás közbeni károk Melyik nem tartozik a közúti áruszállítás hátrányai közé nagymértékű függőség a külső környezeti hatásoktól, a vasúti szállításhoz képest nagyobb a szállítás fajlagos energiaigénye és környezetszennyező hatása rugalmatlan a szállítási célokat illetően egyszerre nagy árumennyiség továbbítására csak korlátozottan alkalmas leginkább élőmunka-igényes és balesetveszélyes útvonal-korlátozások, hétvégi szállítási tilalmak korlátozhatják a nemzetközi forgalom az egyes kölcsönös megállapodásán alapuló engedély-kontingensekhez kötött Sorolja fel a kombinált szállítás típusait (melyik nem tartozik ide) konténeres szállítás közúti-vasúti szállítás (RO-LA) légi szállítás közúti-vízi szállítás (RO-RO) folyami-tengeri kombinált szállítás Sorolja fel az egységrakományképző eszközök fajtáit (melyik nem tartozik ide): raklapok, konténerek, tartálykocsik ogisztoboxok, sling=lapos tálca pántokkal átfogva, big-bag=zárható, szabványos táska, bag in bag = a big-bag-ek összefogva nagyobb táskába)

A "hub and spoke" rendszer a.) a vízi és közúti szállítás kombinációja b.) a légi és közúti fuvarozás összekapcsolása, valamint a légi forgalom lebonyolításában az ún. "kerékagy küllő rendszer c.) a vasúti, közúti és a vízi szállítás kombinációja, amikor a fő szállító a vízi közlekedés, s a befejező fázisban lép csak be a közút A termékorientált disztribúciós központ a.) olyan helyen fekszik a központ, hogy a termelőüzemekből kiinduló termékáramlást földrajzilag kedvezően tudja összefogni, b.) olyan központ, amelyet egy nemzetközi piacra dolgozó cég olyan országokban létesíti, ahol termékeit forgalmazzák c.) célja, hogy a forgalmazó kiskereskedők gyorsan és alacsony költséggel tudják feltölteni készleteiket. A disztribúciós központ a.) a disztribúciós központok a raktározási, tárolási tevékenység mellett elosztási és további feladatokat is ellátnak. b.) szétválogatják az árut az egyedi megrendeléseknek megfelelően, és ki is szállítják azt. c.) a beraktározott áruról közraktárjegyet adnak ki, amelyre hitelt lehet felvenni a bankoktól d.) egységrakományképzést, átcsomagolást, szortírozást, árumegjelölést, okmánykezelést és - szükség szerint, a vevőigényeknek megfelelően - még a termelés utolsó fázisát is elvégzik. e.) kontroll- és dokumentációs tevékenységet is elláthatnak.

A "hub and spoke" rendszer a.) a vízi és közúti szállítás kombinációja b.) a légi és közúti fuvarozás összekapcsolása, valamint a légi forgalom lebonyolításában az ún. "kerékagy küllő rendszer c.) a vasúti, közúti és a vízi szállítás kombinációja, amikor a fő szállító a vízi közlekedés, s a befejező fázisban lép csak be a közút A termékorientált disztribúciós központ a.) olyan helyen fekszik a központ, hogy a termelőüzemekből kiinduló termékáramlást földrajzilag kedvezően tudja összefogni, b.) olyan központ, amelyet egy nemzetközi piacra dolgozó cég olyan országokban létesíti, ahol termékeit forgalmazzák c.) célja, hogy a forgalmazó kiskereskedők gyorsan és alacsony költséggel tudják feltölteni készleteiket. A disztribúciós központ (melyik hamis) a.) a disztribúciós központok a raktározási, tárolási tevékenység mellett elosztási és további feladatokat is ellátnak. b.) szétválogatják az árut az egyedi megrendeléseknek megfelelően, és ki is szállítják azt. c.) a beraktározott áruról közraktárjegyet adnak ki, amelyre hitelt lehet felvenni a bankoktól d.) egységrakományképzést, átcsomagolást, szortírozást, árumegjelölést, okmánykezelést és - szükség szerint, a vevőigényeknek megfelelően - még a termelés utolsó fázisát is elvégzik. e.) kontroll- és dokumentációs tevékenységet is elláthatnak.

Mára ennyit