A KÉTTÉNYEZŐS TELEPÜLÉSI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ Előadó: Kneifel Ferenc ügyv. igazgató Gyulai Közüzemi Kft.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Személyes gondoskodás megszervezésére köteles szervek
Advertisements

Hulladékudvar hatása a pápai gyűjtőkörzet hulladékgazdálkodási helyzetére Készítette: Kanozsai Gábor 2013.
A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
Hulladékgazdálkodás állami irányítása Dr. Dióssy László c. egyetemi docens.
főigazgató-helyettes
Tatabánya, EHÖSZ konferencia október 24.
A papír hulladékként is érték
Ügyvezető igazgató, RHK Kft.
Környezetvédelmi ipar és hulladékgazdálkodás Magyarországon
GYMSMKH Jegyzői értekezlet május 11. a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal első negyedévi tapasztalatai a helyi önkormányzatok, kisebbségi.
Társasházi Közös Képviselők Klubja – Csepel ( )
A Főváros települési szilárd hulladék
Közszolgáltatás és AB határozatok
A hatósági áras közszolgáltatások XXII
Polgári védelmi feladatok a nem rendszeres hulladékszállítás során
Kitekintés a közösségi ellátás fejlődésére
Háztartási fogyasztók mozgása a földgáz piacon Dr. Szilágyi Zsombor kereskedelmi ügyvezető helyettes EMFESZ Kft. XVI. DUNAGÁZ SZAKMAI NAPOK Dobogókő,
II. Országos Környezet- és Természetvédelmi Filmfesztivál és Konferencia 2. szekció Környezetvédelmi tudatformálás szerepe az oktatási nevelési intézményekben.
Környezetvédelmi termékdíj tanácsadó
vezérigazgató-helyettes
A hulladéktörvény hatása a pályázati forrásokból megvalósult hulladékgazdálkodási projektekre április Köztisztasági Egyesülés.
A PIACI MŰKÖDÉS TAPASZTALATAI A MAGYAR GÁZIPARBAN
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
Zalaegerszeg december 13.
Adózási alapismeretek 5.2 konzultáció Helyi adók
A magyar csomagolási hulladék kezelési modellje
BAKS KÖZSÉG SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA
Hulladékkezelés Gyűjtés-tárolás.
Működőképes-e a területfejlesztés új rendszere Nagyházi György PhD hallgató RGDI - Győr.
Néhány szó a földgáz piacról
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Készítette: dr. Szucsigán Ádám
Gulyás László tű. hadnagy kiemelt főelőadó Tatabánya, november 6. Iparbiztonsági feladatok a nem rendszeres hulladékszállítással kapcsolatosan (az.
JEGYZŐI ÉRTEKEZLET Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Takács Zsófia október 17.
Polgári védelmi feladatok a nem rendszeres hulladékszállítás során
Mi is az igazi cél? Különféle díjak a megelőzés szolgálatában Szilágyi László civil munkacsoport Termékdíjas workshop január 21.
A hasznosítást koordináló szervezet által elérhető eredmények a lakossági szelektív gyűjtésben Viszkei György ügyvezető igazgató Budapest, február.
A szelektív gyűjtés helyzete, eredményei Kommunikációs kihívások
Hulladékgazdálkodással kapcsolatos önkormányzati feladatok
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás szervezése, működtetése az önkormányzatok szempontjából Hosszútávon csak a közszolgáltatásokat nyújtó önkormányzatok.
A közszolgáltatási díj meghatározásának szempontrendszere Dr. Hornyák Margit hulladékgazdálkodási szakértő c. egyetemi docens XX. Nemzetközi Köztisztasági.
Az önkormányzatok közszolgáltatásokkal kapcsolatos feladatai egy gyakorló polgármester szemével dr. Németh Kálmán polgármester Répcelak TÖOSZ Vas megyei.
Cégalapítás/3. feladat ©Lukács Könyvelés az előtársaságban
Kovács József elnökhelyettes Településszolgáltatási Egyesület Hajdúszoboszló, október 13.
TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉS. Átlagos beérkezés: 51 nap után.
TÁMOP Közüzemi ivóvízellátás és szennyvízelvezetés Kocsis György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület.
TÁMOP A távhőszolgáltatás Kocsis György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület.
TÁMOP H ulladékgazdálkodás Kocsis György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület.
A felszíni vizek védelmének új szabályozása Botond György vezető főtanácsos Környezetvédelmi Minisztérium Környezeti Elemek Védelmének Főosztálya.
Az NKP II. ( ) hulladékgazdálkodási céljainak megvalósulása Markó Csaba Környezetgazdasági Főosztály.
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
AZ EGYES SZOCIÁLIS, GYERMEKVÉDELMI, CSALÁDTÁMOGATÁSI, FOGYATÉKOSSÁGÜGYI ÉS FOGLALKOZTATÁSI TÁRGYÚ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ÉVI CLXXI. TÖRVÉNY.
Áttekintés a magyar hulladékgazdálkodásról Dr. Hornyák Margit
Az igazgatás és az ápolás-szakfelügyelet kapcsolata
Mezőgazdasági vízszolgáltatási díj elszámolási lehetőségek a gyakorlatban Vízkárelhárítási Országos Konferencia május Miskolctapolca Orbán.
A veszélyes hulladékok kezelésének általános szabályai
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
Schmidt Csaba polgármester október 24. Városi Fűtéskorszerűsítési Program Tatabánya.
Mérlegen a koordináló szervezetek Hartay Mihály ÖKO-Pack Kft.
Jegyzői értekezlet június 29.. Jegyzői értekezlet 2011 június 29. A jogszabályok társadalmi előkészítése július 1-től hatályos az Ötv. 103/B.
Pécs, november 27. Előadó: Micskey Tibor termelési igazgató Pannon Volán Zrt. A nagyvállalatok nehézségei: megoldási lehetőségek a perifériák közlekedésszervezésében.
Hulladékgazdálkodás – veszélyes hulladékok szállítása
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.. Magyarország egyik legnagyobb hulladékgazdálkodással és köztisztasággal foglalkozó vállalata, amely mintegy két millió.
Pannon-Víz Zrt március 26.. A Győri Vízvezetéki Részvénytársaság Fent: Bierbauer Lipót, Khuen-Héderváry Károly, lent:Kautz Gusztáv, Zechmeister.
Önkormányzat és állam.
A TAXI SZOLGÁLTATÁS FELTÉTELEI BUDAPESTEN
Tisza mente – Óbecse Közüzemi Szolgáltató Kft.
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
a logger-használat kérdései
Előadás másolata:

A KÉTTÉNYEZŐS TELEPÜLÉSI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ Előadó: Kneifel Ferenc ügyv. igazgató Gyulai Közüzemi Kft.

Tulajdonos: Gyula Város Önkormányzata Alaptevékenységek:  vízellátás  szennyvízelvezetés és tisztítás  települési szilárd és folyékony hulladék gyűjtés, kezelés, ártalmatlanítás

Hulladékgazdálkodás Hulladékszállításba bevont lakosok száma:  fő Hulladékszálításba bevont lakások száma:  fő Hulladék éves mennyisége:  kb tonna Hulladék díj:  július 31-ig - lakásra vetített egységes díj  augusztus 1-jétől – kéttényezős díj rendelkezésre állási díj + egyszeri ürítési díj az edényzet mérete alapján

Jogszabályi háttér 242/2000. (XII.23.) Korm. Rendelet 4.§ és 7.§ (2) 4. § (1) A települési hulladék kezelésére irányuló közszolgáltatás díját az önkormányzat képviselő-testülete a rendeletében meghatározott közszolgáltatással arányosan állapítja meg. (2) A közszolgáltatás díjának meghatározásakor annak részeként átalány jellegű díjelem, illetve a díj meghatározására kiható vélelem csak a közszolgáltatás jellegével összefüggésben - a közszolgáltatást igénybe vevők jogainak és érdekeinek figyelembevételével -, kivételesen alkalmazható. 7. § (2) Az egységnyi díjtétel: a) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás esetén a gyűjtőedényzet egyszeri ürítési díja, illetve az elszállításra átvett hulladék tömeg vagy térfogat szerint meghatározott díja

Jogszabályi háttér októberben a Békés Megyei Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételt tett ugusztus 1-jétől ürítésre vetített díj 64/2008. (III.28.) Korm.rendelet:  egytényezős közszolgáltatási díj Az egytényezős közszolgáltatási díj problémája „7. § (3)A fizetendő közszolgáltatási díj az egységnyi díjtétel és a díjfizetési időszakban ürített hulladékmennyiség szorzata. (4)Az ürített hulladékmennyiség az edényszám, az ürítési szám és a tömegben vagy térfogatban meghatározott hulladékmennyiség szorzata.” Amennyiben térfogatban határozzuk meg a hulladék mennyiséget, akkor a kétszeres térfogatú edény ürítési díja kétszeres. A felmerülő költség nem így aránylik egymáshoz. Sérül a szolgáltatás-ellenszolgáltatás elve!

Jogszabályi háttér  kéttényezős közszolgáltatási díj 8. § „( 5) Az alapdíj (rendelkezésre állási díj) legfeljebb a közszolgáltatási díjnak 40%-a lehet” májusban a Közig. Hivatalhoz fordultak az emeletes házak díjával kapcsolatban április 1-jétől bevezetésre került a kéttényezős díj:  bevezetés indokoltsága:  csökkenő igénybevétel (lakatlan lakások, lakótelepek)  csökkenő hulladék mennyiség (szelektíven gyűjtő lakók)  az állandó költségek jelentősen nem csökkenthetők

Közszolgáltatási díj = rendelkezésre állási díj (alapdíj) + ürítési díj Összes ráfordítás = vállalkozói ráfordítás + lakossági ráfordítás + biohulladék ráfordítás Lakossági ráfordítás = szállítási ráfordítás + ártalmatlanítási ráfordítás Kéttényezős díj

Alapdíj = lakossági ráfordítás max. 40% a szolgáltatással rendelkező ingatlanok száma Alapdíj : közszolgáltatási díj max. 40%-a (A 64/ (III.28.) Korm. rend. 8.§. (5) bekezdése) Egységnyi díjtétel = lakossági ráfordítás-alapdíjban megtérülő ráford. éves ürített hulladékmennyiség Ürítési díj = egységnyi díjtétel x díjfizetési időszakban ürített hulladékmennyiség Kéttényezős díj

A Kéttényezős díj problémája a 40%-os alapdíjrész nem reális, valójában ennél magasabbak a hulladékmennyiségtől független költségek A szolgáltatási díjra vonatkozó rendelet általános problémája nem kezeli a lakatlan ingatlanok kérdését az alapdíjat a lakatlan ingatlanok után is fizetni kellene, hiszen a szolgáltató bármikor rendelkezésére áll.

Tett intézkedések a szolgáltatás szüneteltetése esetén az edényzetet vissza kell szállítani rendszeres ellenőrzés Jelenlegi díjak Családi házak: Rendelkezésre állási díj: Ft/hó/háztartás+ÁFA Ürítési egységdíj: 2,40 - Ft/liter+ÁFA Ürítési díj: 30 literes edény: 290 Ft/hó+ÁFA 60 literes edény: 575 Ft/hó+ÁFA 110 literes edény: 1055 Ft/hó+ ÁFA 120 literes edény: 1150 Ft/hó+ÁFA 240 literes edény: 2305 Ft/hó+ÁFA 1100 literes edény: Ft/hó+ÁFA

Jelenlegi díjak Biohulladék: Rendelkezésre állási díj: Ft /hó/háztartás+ÁFA Ürítési egységdíj: 0,90 - Ft /liter+ÁFA Ürítési díj: 60 literes edény: 215 Ft/hó+ÁFA 120 literes edény: 430 Ft/hó+ÁFA 1100 literes edény:3960 Ft/hó+ ÁFA

Jelenlegi díjak Emeletes házak: Rendelkezésre állási díj: Ft /hó/háztartás+ÁFA Ürítési egységdíj: 2,70 - Ft /liter+ÁFA Ürítési díj: 120 literes edény: 2590 Ft/hó+ÁFA 240 literes edény: 5185 Ft/hó+ÁFA 720 literes edény:15550 Ft/hó+ÁFA 1100 literes edény:23760 Ft/hó+ÁFA

KÖSZÖNÖM FIGYELMÜKET!