Pólya György és én Tusnády Gábor Békéscsaba, 2011. november 19.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szeretem a könyvtáram!.
Advertisements

Isten célja a gyülekezettel 2: Közösség
JÉZUS KRISZTUS A SZERETET „SZÉLSŐSÉGE”
NAGYBÖJTI TÖRTÉNET.
SZÜLŐI IGÉNY- ÉS ELÉGEDETTSÉG-MÉRÉS
A DERÉKSZÖGŰ HÁROMSZÖG
Hotel Eger Park Konferenciaközpont október
Síkos pályán Az ebédidő – az ebédidő. Lássuk a sajtószabadságot…
Az informatika mindenkié
A kommunikáció fogalma, formái, szabályszerűségei
Széchenyi István Általános Iskola Készítette: Galacz Adri
Mintacím szerkesztése Mintaszöveg szerkesztése –Második szint Harmadik szint –Negyedik szint »Ötödik szint 1 ENERGETIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM „ESZI”
A tárgy az a mondatrész, amelyre a cselekvés irányul.
Egyszer egy sün már napok óta kóválygott az erdőben. Már régóta nem ivott.Bármit megadott volna egy kis vízért. De a patakot nem lelte. Ahhoz ugyanis ki.
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
Bernoulli Egyenlőtlenség
A szürke vizszintes csikok nem egészen vizszintesek…
Esélyegyenlőségen alapuló tehetség- felismerés, tehetséggondozás egy innovatív Észak-Pest megyei gimnáziumban (TÁMOP 3.4.4/B-08/2/KMR) Az Európai Unió.
Népmesékre emlékeztető jegyek A néhai bárány történetében
A DENEVÉR.
Apáczai Diáktanács. Mi is az Apáczai Diak Tanács? röviden? Hát az egy tanács ami a sulinkban különböző tevékenységeket csinal az iskolankban.
 2 egér  Sorozat feladatok: 80 pénz érme 4 mérés  Egymásután következő számok és csak a szembelévőét látja 5-ször mondják, hogy nem tudom utána tudom.
 A túlvilág egy megosztott világ tartozéka: evilág és túlvilág – együtt képezik az egészet. Érintkezési pontjuk az ember világa. Mintha mi lennénk a.
Fülemüle informatika verseny
Ökoiskola Készítette:Horváth Eliza Anna Felkészítő tanár:Marton Anikó
„…a fizikában tanulok és egyszersmind mulatok és gyönyörködöm is” (Jedlik Ányos)
Bevezetés. A jó pap holtig tanul – tartja a mondás A múlt század közepéig azonban, általában, csak azokra az emberekre volt ez igaz,  akiknek a génjeiben.
GYÓGYPEDAGÓGUS ÉLETPÁLYA Ammerné Nagymihály Emília
Védekezés és alkalmazkodás az agrárterületeken III. Magyarországi Klímacsúcs Szentendre, január 19. Jolánkai Márton Szent István Egyetem.
A háromszög Napoleon- háromszögei
„Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” TÁMOP / /0065 Moduláris oktatás Az egészséged a Te kezedben van!
A Birodalmi lépegetőtől… Egy játék matematikája. Egyszer volt… Ha megnőnek a gyerekek, akkor a matematikusnak marad a solitaire :( Van k darab doboz 1-től.
Egy hűvös reggelen a washingtoni metró egyik állomásán megállt egy ifjú és hegedülni kezdett. 45 perc alatt 6 szerzeményt játszott, mindet Bachtól. Becslések.
Jogszerűtlen gazdálkodás miatti felelősségrevonás
Első Analitika I.1. Az állításelmélet újrafogalmazása „Protaszisz az a mondat, ami valamit valamiről állít vagy tagad.” „Lehet egyetemes, részleges (en.
Kompetencia alapú oktatás elterjesztése Hajdú-Bihar megyében Herpai Imre igazgató, HBMPI.
Rocket team Hajdúszoboszló Engedjék meg, hogy néhány percben bemutassuk a Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskolát.
Készítette: Carpe Diem
Önmenedzselés a mindennapokban
Három kérdés Problémamegoldás.
Az iskola az én szememmel Iskolánk diákjai a fent említett pályázatra készítettek diafilmeket, melyek közül a következőt véltük a legjobbnak.
Az Arany János Tehetséggondozó Program diákszemmel
Zrínyi Miklós Általános Iskola
Alapiskola A szentpéteri iskolákról, illetőleg keletkezésükről néhány adat áll csak rendelkezésünkre ig csupán egy tanteremből állt az iskola. A.
És ez így vagyon….
ONK 2011 Békési Kálmán Budapest november 3-5. A prezentált eredmények alapja a TÁMOP kutatási projekt. A projekt az Oktatáskutató és.
Simon Gabriella A papíralapú portfólió
Készítette: Müller Klaudia Mohás Dóra
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Dr. Schiffer Csilla A család és az iskola kapcsolatának fejlesztése
 1898 jún. 17 – 1972 márc. 27, Hollandia  Apja mérnök volt  Építészetet és iparművészetet tanult  Érdekelte a matematika (bár nem részesült magas.
A közgáz Az 5 legjobb dolog.
Szén-dioxid Nyomozók. energia-tudatosság projekt 8-14 éves diákok számára.
ISMÉTLÉS A LOGOBAN.
1 „Még korunk szélhámosainak is tudósnak kell magukat színlelni, mert különben senki sem hinne nekik.” C.F. Weizsacker.
Tehetséggondozás Mezőkovácsházán
A gyermekkor csodája Dr. Vass Vilmos egyetemi docens ELTE PPK
Adalékok egy véges összegzési feladathoz
A 2014/2015 iskolai év pszichológusi tevékenységének beszámolója.
Gyakorló óra 5/12.
Neked nem szabad sokat dolgozni.... …hanem egyszerüen csak heverészni.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola Sopron Kompetencia mérések azok visszajelzései és hatása a napi munkára.
Iskolatörténet vázlatokban… B.K.M. (35 év rövid története)
Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola Szombathely.
Szakiskolai kompetenciamérés tapasztalatai
Dr. Felvinczi Katalin Nemzeti Drogmegelőzési Intézet
Tolna Megyei Önkormányzat Hunyadi Mátyás Középiskolája és Szakiskolája
3. osztályban.
Előadás másolata:

Pólya György és én Tusnády Gábor Békéscsaba, november 19.

Pólya György: A problémamegoldás iskolája II. kötet 112. oldal A tanítás nem tudomány, hanem művészet. Ennek a véleménynek olyan sokan és sokszor adtak hangot, hogy megismétlése kissé már zavarba hoz. Ha az elcsépelt általánosságokat elhagyjuk, és szemügyre vesszük a részleteket - valójában itt ezek a fontosak -, akkor foglalkozásunk néhány mesterfogásába nyerhetünk tanulságos bepillantást.

A tanításnak meg a színművészetnek sok közös vonása van. Előadunk például valamilyen bizonyítást. Jól ismerjük, hiszen az előző években a megfelelő osztályokban olya sokszor mondtuk már el, hogy szinte a könyökünkön jön ki; de ezt nem mutathatjuk az osztálynak. Ha a tanárról lerí az unalom, akkor unatkozik az egész osztály. Színészkednünk kell egy kicsit. A bizonyítás elején úgy kell viselkednünk, mintha azon törnénk a fejünket, hogy vajon mi is jöhet ki belőle. A kidolgozáskor úgy teszünk, mintha ötleteink támadnának. A befejezéskor pedig, mintha meglepődnénk és elégedettek lennénk. A diákok érdekében kissé színészkednünk is kell olykor-olykor. Néha a tanár magatartásából többet tanulnak, mint az előadott anyagból.

Az ötszög szimmetriái

A szamár a legrövidebb úton megy a patakhoz inni, és aztán hűsölni a fa alá. »Nagyon süt a nap Itt a szamár Itt a fa Ez a patak

»Nagyon süt a nap Itt a szamár Itt a fa Ez a patak Itt ivott a szamár

–Legyen egy háromszögben r a beírt kör sugara, R a háromszög köré írt kör sugara és M a háromszög legnagyobb magassága. Akkor r + R ≤ M. –Ezt az állítást kell bebizonyítanunk vagy megcáfolnunk; „bizonyító feladat” áll előttünk.