Az újidő (kainozoikum)

Harmadidőszak (tercier) Az őslénytudomány számos olyan jelenséget megállapított, melyek egyes fajok, nemek, családok kihalására vezethetek: Elszigetelődés Törpe és óriásnövekedés Szaporodási képesség csökkenése Ellenálló képesség csökkenése Egyirányú túlspecializálódás

A környezetváltozáshoz hozzátartozik új ellenfél, versenytárs megjelenése is. Természeti viszonyokban komoly változás állt be. A környezet nagyléptékű megváltozását két fő eseményre vezethetjük vissza: meteoritbecsapódás és/vagy vulkánkitörés. A növényvilág jelentős megtorpanással fejlődött tovább az egész földön. Másodlagos ok, amely az őshüllők kiveszését okozta, a ragadozó emlősök /Carnivora/ feltűnése lehetett. Ezek a kis termetű állatok megették az óriáshüllők tojásait, lassan fejlődő kölykeit, ami néhány generáció alatt a faj kipusztulásához vezetett. A fauna kicserélődését elősegítette az új kainofita vegetáció. Növényeinek tápanyaga minőségileg különbözött a másodideai flóra által nyújtott tápláléktól. A táplálék megváltozása serkentőleg hatott a krétaidőszak végén az emlősökre. Az őshüllők szervezete a mezozoosz növényekhez alkalmazkodott. A megszokott táplálékhoz való ragaszkodásuk elősegítette a flóra kiveszését.

Hasonlóan tűntek el a tenger vizéből az őshüllők, mikor ott a cetfélék őse a 20m. hosszú fogas cet (Zeuglodon) megjelent. A repülő sárkányok kihalását a halászmadarak és a ragadozók megjelenése okozta. A meleg vérű állatok uralomra jutása új lendületet hozott a bioszférába. A krétaidőszak és a miocénkor között a gravitációs erő csökkenése kb. 5%-ot tett ki. Ez elégnek látszott ahhoz, hogy a megismert szervezeti változások mellett a meleg vérű állatok ugrásszerű fejlődését előmozdítsa. A melegvérűek két osztálya: az emlősöké és a madaraké egyszerre jelent meg, mint az előző időszakban a zárvatermő növények két osztálya: az egy-és kétszikűek.

A Pleogén A madarak osztályának minden rendje és alrendje megvolt. Az emlősök osztálya is teljes volt. Az erszényeseket már jórészt kiszorították a méhlepényes fejlettebb formák.

Emlősök evolúciója /Vadász Elemér/ Húsevők ősi formái a creodontia – félék /Észak – Amerika óharmadidőszakában találhatók/ Ragadozók közül : Canida Felida Mustelida Viverrida Cetfélék közül a 20 m. nagyságot elérő fogas cet Zeugledon Legfontosabbak a patások: Az ötujjú Condylarthra– féle, melyből a máig élő egy ill. kétpatások alakultak. A tapírfélék között ősi forma a Laphiodon.

Növényvilág a Pleogénben Erősödött, terjeszkedett. A sarkok az óceánok területén tartózkodtak. Sarki eljegesedés sem délen sem északon nem volt. A trópusi szubtrópusi és mérsékelt égövek kiszélesedtek, magukba foglalták az összes szárazföldet. Az egyenlítő: Alpok Kárpátok és Kaukázus táján húzódott végig.

A fiatal magas hegységek csúcsai fölértek az örök hó és fagy birodalmába. A hegységek függőleges éghajlati övezetessége megvolt. A növény és állatfajok areájukat kiterjesztették a legextrémebb hőmérsékleti határokig. A mérsékelt égövi hegységben a hosszú tél a már évgyűrűkkel bíró fák évszakos lombhullatását fejlesztette. Fejlődtek a lágy szárú egyéves v. csak föld alatti részeikkel áttelelő kétszikűek. A vegetációs időszak megrövidülése a növényfajoknak a száraz területek felé való terjeszkedését tette lehetővé. Szubtrópusi hegységekben az esőverte lejtők a főnhatás következtében száraz szélárnyékos hegyoldalakkal, medencékkel váltakoznak.

A füves térségek gyarapodásával arányosan nőt termetük és gyorsaságuk. Ezeken és ezekben alakultak ki a szárazságtűrő növényfajok és vegetációk változatos sora. A tágas füves puszták lettek a gyorsan mozgó növényevők, a lovak, s a kérődzők hazái. A füves térségek gyarapodásával arányosan nőt termetük és gyorsaságuk. Képviselőik: Eohppus Hypparion Tevefélék Antilopok Az őslovak a Bering- szoroson át jutottak Amerikából az Óvilágba, az elefántfélék ezt az utat járták meg fordított irányban.                 

A Neogén Dél- Amerika most vált el véglegesen Afrikától. A sekély vizekben élő tengeri állatok terjeszkedtek a Földközi- tengerből Nyugat- Indiába. A tengeri szirén az eocén közepén a Földközi- tengerben tűnt fel először. Egyik utóda a, a lamantin az Észak- Brazíliától Floridáig található folyótorkolatban él, másik utódja, a manáti a brazíliai folyókban. Az indiai óceán partvidékein a dugong otthonos, rokona a tengeri tehén.                    

Az angolnák életmódja: Amerikai: Nyár végére jutnak a partok közelébe. 30mm hosszú. Télen alakulnak át. Tavaszra kifejlett angolnák. Európai: 3. év őszén jutnak a partok közelébe. lassabban fejlődnek. átalakulásuk 3. télen történik. Csigolyáik száma több.

Az Indiai óceán és a Déli- Jeges tenger közel elérte mai méreteit. Ausztria teljesen elvált az Óvilágtól. Faunájának fejlődése megrekedt az erszényes emlősök állapotában. A földrajzi burok fejlődésére nézve a leglényegesebb, hogy a Föld aszimmetrikus tágulását követnie kellett a földtengely helyzetváltozásának is. Két táj van, ahol lényeges változás nem következik be: Ecuador és a Szunda szigetek tája. Ez a két sarkpont, amely körül az egyenlítő lassú ingaszerű mozgást végez. Ausztrália helyzete úgy változott meg, hogy a Szunda- szigetektől mért földrajzi szélessége csaknem azonos maradt. Az Antarktisszal és rajta keresztül Dél- Amerikával a kapcsolata megszakadt. Ausztráliában a bioszféra fejlődése hosszú időre megállt.

Európában, Afrikában Az éghajlati övek eltolódása, a bioszféra öveinek területi megváltozásával is járt. Ez környezetváltozást jelent a fajok számára. Megváltozik az éghajlat. Más domborzati és talajviszonyok közé kerülnek. Új növények és állatok jelennek meg. Tájfajták találkoznak és kereszteződnek egymással. Melynek révén fejlettebb, alkalmazkodóképesebb fajok születnek. Ezek versenytársak a létért való küzdelemben. Megnövekszik a biológiai ellenségek száma.

Az evolúció legjelentősebb eseménye a neogénben a főemlősök továbbfejlődése Törzsfájukat Dunbar rajzolta meg. A maki eocénkori s a lemur- ok oligocénkori leválása után a miocénben a majmok hajtása is kinőtt a törzsből, amely a pliocénben ágazott szét tovább az emberszabású majmok és az ember fajaira. Ma sem ismerjük az átmeneti alakot, azt az emberszerü majmot és azt a majomra emlékeztető embert, amelyeken át az ember a harmadidőszak végén az állatvilágból kiemelkedett. Szalai Tibor szerint: átmeneti alakok soha nem is léteztek. A fejlődés annyira ugrásszerű volt. Bizonytalan az a hely is ahol az első ember megjelent.

Dél- Amerikában a miocénkori Homunculus rövid feltűnése után a főemlősök kivesztek. Az Óvilágban a főemlősök mindenütt otthonosak voltak. A dél- afrikai neogénből több emberszerű majmot ismerünk: A tanganyikai Proconsult a miocénből Az Australopithecus africanus-t Pleisanthropus transvaalensis-t és a Pranthropus robustus-t a pliocénből. A pleisztocén derekától az ősember maradványait is ismerjük: Pithecanthropus erectus, Sinanthropus pekinensis A belső Ázsiai magas felvidék már a harmadidőszakban számos háziállat és termesztet növény vadon élő alakjának őshazája.