A kanári. Valakinek volt egy énekes kanárimadara, és úgy gondolta, hogy tavasztól kezdve nem tartja a házban a madarat.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
ZENE: Love Me With All Your History Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte.
Advertisements

A HÁROM FA.
Mit tennél, ha minden egyes alkalommal, amikor szerelmes leszel valakibe el kell tőle búcsúznod?
Érintés.
Remélem, hogy vissza küldöd nekem!!!!
Panasz utca Elköltöztünk
A barát az, akihez akkor fordulunk, amikor bátorításra van szükségünk.
Jer Mert ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Majd meglátjátok, hogy még a ti időtökben véget vetek ezen a helyen a hangos, vidám örvendezésnek,
Érvek, érvelés.
Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap táblával, a következő szöveggel: „Vak vagyok. Kérem, segítsenek.“
Vannak pillanatok az életben, amikor a másik jelenlétét olyan nagyon hiányoljuk, hogy állandóan magunk mellet szeretnénk tudni.
Gy ő zelem Pecznyik Pál verse Gy ő zelem, ha már nem világ szerint járok,
( Bokrétás András) 7 mp.-ként automatikus váltás.
Menedzser Lecke - 1 Hirtelen feltűnt egy tigris, ráugrott a nyúlra
ADVENT ANGYALAI.
1. hét Bevezetés. 1. hét Bevezetés Mi az ön neve?
( Képváltás kattintásra )
“13 tanács egy életre".
Isten ajándéka embertől emberig
Szeress úgy, mintha Téged még soha senki sem bántott volna meg!!!
PREZENTÁCIÓT INDÍTSA AZ EGÉREL
Küldd el ezt a szívet mindazoknak, akiket nem szeretnél elveszíteni 2009-ben, nekem is, amennyiben nem akarsz elveszíteni. Sorolj fel 12-t közülük! Lássuk.
Japán írásjegyhálózatok vizuális ábrázolása. Első ábra.
Me to you, szakadt mackó. Me to you, szakadt mackó.
Ez egyike a legszimpatikusabb és legszebb maileknek,
Egy csokor a barátságunkra Music: Nightengale Serenade
A költöi nyelv varázsa.
ÉLETBÖLCSESSÉGEK Picasso illusztrációkkal.
“13 tanács egy életre" „13 tanács egy életre”.
Az ülő Buddha okos gondolatai:
A sütemény.
A történet régen esett meg. Egy férfi megbüntette az ötéves lányát, mert elveszített egy értékes tárgyat. Akkor kevés pénzük volt.
13 tanács egy életre.
Névnapodra Szeretettel!
Védőangyal!.
Mit tennél, ha minden egyes alkalommal, amikor szerelmes leszel valakibe... el kellene tőle búcsúznod?
Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap táblával, a következő szöveggel: „Vak vagyok, kérem, segítsenek!“
A fotós óriásit alkotott, ahogy összeválogatta a gyerkőcöket és a kutyákat. Imádnivaló!!!
Bibliai gondolatok - olasz tájakkal és zenei aláfestéssel
Ébresztő!.
Úton böjtben Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
Boldog 2014-et !.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Vannak pillanatok az életben, amikor a másik jelenlétét olyan nagyon hiányoljuk, hogy állandóan magunk mellet szeretnénk tudni.
Ha álmaidat valóra szeretnéd váltani, nem szabad sokáig aludnod.
Afrikai teremtéstörténet
Lehet-e a 21. században családi szerepekről beszélni?
A békéltetés szolgálata
Olyan furcsán alakult minden, a nagy terv nem ez volt,
Most: :19:23 Baráti ölelés !!!.
Gyere velünk testvériskolánkba,a németországi Olpe városába !!! Hozd magaddal a barátodat is! Német és/vagy angol nyelvtudás el ő ny, de nem kötelez ő.
„Milyen jó hálát adni az Úrnak, és zengeni neved dicséretét, ó Felséges hirdetni reggel szeretetedet, h ű ségedet minden éjjel tízhúrú hangszeren és lanton,
A nyár számomra tömény esszenciáját jelentette mindannak, amit a múltban szerettem, és ami hiányzott belőle.:)
Ó, Istenünk, eléd letérdelünk, könyörgünk hozzád, téged kér szívünk: áldd meg a népünk, áldd meg nemzetünk! ”A nagy világon e kívül” sehol sincs helyünk,
!!! Tegyünk együtt Értük.
ŐSZ ŐSZ.
G y ö n y ö r k ö d j és N E V E S S ! ! ! Zene: Princess: Tavaszi hajnal.
Törköly Rózsa: Csonkig kell égni
Az én kedves barátimnak
Mindig kapcsolatban Vele
Cri Du Chat Baráti Társaság
Bölcsességek, aforizmák
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Az Özönvíz.
A BŰNESET.
Most: augusztus 29.van A pontos id ő : 08:48 Automatikus diaváltás A hangszórókat kérem bekapcsolni
Hitvallók a történelem során
A történet régen esett meg
Jegyezd meg jól, nem te döntöttél, hogy megszüless vagy sem
VIII. A Szentlélek Isten
Előadás másolata:

A kanári

Valakinek volt egy énekes kanárimadara, és úgy gondolta, hogy tavasztól kezdve nem tartja a házban a madarat.

Elhatározta, hogy a nyári időre felfüggeszti a madár kalitkáját egy nagy fa alatt az udvaron.

A fán számos veréb lakott, és miel ő tt a madár gazdája rájött volna, hogy mi történik, a kanárimadár elvesztette énekeit.

Rossz társaságban volt egész nyáron, és a régi szép énekek soha többé nem tértek vissza, csak a csiripelés folytatódott egyhangú monotonsággal. Csirip - csirip

Vannak hitvalló keresztyének, akik valamikor csodálatosan tettek bizonyságot Krisztusban rejtett életükr ő l, de elvesztették bizonyságtételüket, mert rossz barátokat választottak.

Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? A ki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz. Jak.4,4