A líra átalakulása a 19. század második felében

Előzmény Romantika (18. sz. vége, 19. sz. eleje) Realizmus ( 19. század első harmada) Színtér: Franciaország Oroszország Műfajok: Többszólamú regény Drámaiatlan dráma Analitikus dráma

19. század második fele / modernizmus Háttér: Ipari forradalom második hulláma Gépiesített munka (egyhangúság) Polgári társadalom ↓

A kor jellemzői Szenvtelenség, illúzióvesztés Pesszimizmus Tagadták a művészet társadalmi szerepét – a világ nem „mutatható be” hitelesen Keserű, ellenséges szembefordulás társadalommal, közélettel, politikával Az írók magukra maradtak: magányosak, elszigeteltek Egyetlen érték: művészet Vissza kell vonulni a „tiszta művészet” elefántcsont-tornyába: művészet a művészetért: L’art pour l’art FORMAI TÖKÉLETESSÉG

Líra témája: „lelki táj” (nem a tárgyról szól, tárgyát kívánja megszólítani) cél: lényeg megragadása, felszínre hozatala a versek titokzatossá, sejtelmessé váltak, sugalmazó szerep → megértés bonyolult az érzelmekre, képzeletre hatnak metaforikus, jelképes nyelvi kifejezésmód

Líra Stabilitás helyett → változás (akár meghökkentés is)

Szakaszai 1910-es évekig: KLASSZIKUS MODERNSÉG (naturalizmus, szimbolizmus, impresszionizmus, szecesszió) 1920-30-as évek – 1960-70-es évek: KÉSŐ MODERNSÉG 1960-70-es évektől: POSZTMODERN

Claude Monet: Impresszió, a felkelő nap

Impresszionizmus szakít az akademizmus formai merevségével, kimódolt kompozíciójával, természetellenes színvilágával pillanat megragadása gyors ecsetkezelés, a kontúrok elmosása, a szabadtérben történő festészet Monet, Manet, Renoir, Pissarro, Degas

Gauguin: Tahiti nők

Posztimpresszionizmus szakít a természetelvű festészettel, bölcseleti tartalommal gazdagítja a piktúrát Van Gogh, Cezanne, Gauguin Irodalomban: állóképszerűség nominalitás pillanat megragadása

Naturalizmus irodalmi, képzőművészeti és színházi irányzat valósághű, aprólékos részletekre kiterjedő ábrázolás bemutatja a szokványosnak, hétköznap-inak nem mondható, riasztó, taszító elemeket Próza Maupassant, Bródy Sándor, Móricz Zs.

Szimbolizmus görög szün + ballo = együttlátni szóból törekvése, hogy a jelenségek mögött meghúzódó lényeget jelképek segítségével érzékeltesse a jelkép egyértelműen föl nem fejthető, inkább jelentéseket, képzeteket sugall Rimbaud, Verlaine, Mallarmé, Baudelaire

L’art pour l’art = művészet a művészetért a világ haszonelvű → a költő nem lehet vátesz, próféta; nem állhat helyt a polgári világért, csak önmagáért a művészet öncélúságát vallja, a létét önnön szépsége indokolja, nem kell semmilyen társadalmi, politikai, vallási, erkölcsi vagy gazdasági célt szolgálnia, az igazi művész feladata az örök szépség ábrázolása Mallarmé, Csók István, Renoir

Kund Abigél ledöbben (Tetemrehívás)

Historizmus elmúlt korok emlékének felidézése történelmi, mitológiai témák (festészet) Munkácsy Mihály, Zichy Mihály

Gaudí Sagrada Família Güell park

Szecesszió latin ‘kivonulni’ szóból *díszítőművészet latin ‘kivonulni’ szóból háttere: polgári lét unalmából, egyhangúságából való elvágyódás erős díszítettség, a növényi és állati ornamentika*, a keleti és folklórelemek használata, a motívumok indázó gyűrűzése, az erőteljes színek (arany, vörös, méregzöld, fekete) építészet, iparművészet