Henrik Johan Ibsen ( )

Élete A világirodalomban Ibsen a XIX. század legnagyobb drámaírója, sokak szerint az egész drámatörténet két és fél ezer évének egyik legnagyobb alakja. Gyakran utalnak rá a „modern dráma” atyjaként és mint a modernizmus egyik színházi megalapozójaként.modernizmus

1928-ban született Skienben. Nyomorúságos és kiszolgáltatott életet élt. Elszegényedett polgári család fia. Az apa korán meghal, a fiút nem lehet tovább taníttatni, kereső foglalkozást kell keresni a számára. A gyermekkorától igen értelmesnek bizonyuló és minden iránt érdeklődő fiú elég alkalmasnak látszik a patikusi pályára. A gyógyszerészet akkor még nem számított tudománynak, hanem olyan iparnak, mint a cipész-, kovács- vagy asztalosmesterség.

Felfedező természete, kritikus szemlélete, az élet körülményeinek és erkölcsi problémáinak fürkészése számos kortársát zavarba ejtette.erkölcsi Gyermekkorában patikussegédként dolgozott, később a kristianiai (ma: Oslo) színházban vállalt állást. Pályáját versekkel kezdte. Til Ungarn c. versével. Hozzánk talán el sem érkezett volna költői híre, ha 1849-ben, huszonegy éves korában nem írja meg egyik legszebb elégiáját, amely a magyar szabadságharc bukását siratja el. Első darabja, a Catilina is ebben az évben készül el. Következő darabjai: Norma (1851);Oslo

Ibsen 1865-ben otthagyta Norvégiát, és Rómába utazott, ahol 1866-ban megszületett első nagy darabja, a Brand. A nagy sikertől fellelkesülve, Ibsen 1867-ben újabb verses drámát írt, a szintén világhírűvé lett Peer Gynt- öt ban írta utolsó nagy alapállású művét, a 10 felvonásos A császár és galileai-t.BrandPeer GyntA császár és galileai

Halála 1899-ben Elbeszélő költeményeket akart írni. A századfordulón agyvérzést kapott, de csak a lábai bénultak meg. Most már otthon élt. Tolókocsiban sétáltatták. Még volt öt éve, írt néhány elbeszélő költeményt. Megérte, hogy Norvégia végre elszakadhatott Svédországtól. A felszabadult haza első külügyminisztere az ő fia volt. Ekkor már osztatlanul ünnepelt költő otthon, író a nagyvilágban ban, 78 éves korában halt meg. Azóta is halhatatlan.

A vadkacsa Az ibseni szimbólumtechnika egyik legkiválóbb megvalósulására A vadkacsában (1884) találhatunk példát. Itt is csak az utójátéknak vagyunk szemtanúi. A mű központi témája az életet átszövő élethazugság problémája az emberek önámító szerepjátszása. Az Ekdal család viszonylagos jólétben él, megelégedettségük azonban puszta illúzió. A családfő Hjalmar Ekdal, felesége Gina, van egy 14 éves kislányuk, Hedvig, aki súlyos szembeteg, meg fog vakulni, és a nagypapa, az öreg Ekdal. Az öreg valamikor gazdag gyáros volt, most lecsúszott öregemberként él, volt társa, Werle elárulta, tőrbe csalta, a bíróság az öreget várfogságra ítélte. Az öregember az önámításba menekült, a fönti padlásszobában vadásztelepet rendezett be, itt éldegél. Ebben a kialakított vadonban található a mű központi motívuma, egy sérült vadkacsa. Ez a vadkacsa az élethazugság szimbóluma. A családfő fényképészsége mellett nagy feltalálónak is vallja magát, mindig elvonul szobájába, ahol állítólag nagy találmányán dolgozik. Azonban mindenki tudja, hogy ez csak önámítás, a férfinek köze

nincs semmilyen találmányhoz, tudományos folyóiratait fel sem bontotta, egyedül lánya, Hedvig nem tudja, hogy apja feltalálás helyett csak lustálkodni szokott. Az ifjú Werle Gegers hazatérése indítja el a tragédiát. A fiú gyűlöli apját, rádöbben apja aljasságára. A tisztességes, de naiv és kétbalkezes Gegersnek világmegváltó elképzelései vannak. Megpróbál segíteni az Ekdalokon, hisz Hjalmar régen jó barátja volt. Először csak rejtett célzásokkal próbálkozik, majd felnyitja Hjalmar szemét. Hjalmar látszólag szakítani akar családjával, el akar költözni, de ez is csak egy önmegjátszás, mivel napokig készülődik. Gyermekét már nem szereti. Mikor Hjalmar kijelenti, hogy a vadkacsát is legszívesebben megölné, Hedvig ezt meg is akarja tenni apja kedvéért, de amikor meghallja, hogy apja idegennek nevezi őt, nem a vadkacsát, hanem magát lövi főbe. Gegers kétbalkezes világmegváltásával egyedül az ő halálát érte el. Ezek után azonban nem változik meg a család élete. Élik tovább megjátszott boldog életüket, lányuk halálát is inkább megkönnyebbüléssel veszik, úgyis csak a szörnyű múltra emlékeztette őket.

A dráma kulcsfogalma az élethazugság. Furcsamód ez az, ami életben tartja a szereplőket, ebbe kapaszkodnak. A feltalálói babérokra törés, a kis Gina származásának elhallgatása, a nagypapa „padlásvadonja” egyszerre nevetségesek és keltenek szánalmat. Mikor az ifjú Gegers a tisztánlátás nevében kimondja a (mindenki számára nyilvánvaló, de agyonhallgatott) igazságot, valójában a talajt rántja ki alóluk. A szereplők nem hittek az élethazugságaikban, csak hinni akartak benne. Az egyetlen szereplő, aki komolyan elhitte a család mindennapos színjátékát, a végén öngyilkos lesz.