FRANCIA ETIKETT

„Egy  bolond százat csinál" - jellemezhetnénk a  francia etikett világának utánzását Ma már csak mulatni lehet a 17. század megtörtént esetein: amikor az uralkodó vendéghajjal fedte be kopaszodó fejét, az előkelő világ férfiúi egy csapásra elkezdtek parókát hordani.  Amikor XIV. Lajos egy orrműtét után sebkötéssel az arcán jelent meg a nyilvánosság előtt, vagy harminc főnemes igyekezett a legkülönfélébb módokon utánozni az uralkodó szokatlan külsejét. Ha egy király bőrbetegsége miatt egyszer levágatta a haját, másnap nemcsak az udvaroncok és az egész udvar, hanem a meghívott előkelő férfisereg is kopasz fejjel jelent meg a fogadáson.

Maga az etikett (etiquette) szó francia eredetű, a magyar nyelvben 1789 óta létezik, már Kazinczy Ferenc is használta e formában. A társadalmi érintkezés, viselkedés formáinak, szabályainak előkelő körökben (pl. a diplomáciában) megszabott, s rendszerint megmerevedett rendszere.

Sok tekintetben az etikett szülőhazája Sok tekintetben az etikett szülőhazája. Miként a francia nyelv a diplomáciai érintkezés eszközévé vált, akként a francia etikett és protokoll szabályai is átmentek a nemzetközi gyakorlatba. A francia nyelv nagyon udvarias, ha franciául beszélünk, erre okvetlenül fordítsunk gondot. A franciákkal egy bizonyos fokig könnyű személyes, sőt jó kapcsolatokat létesíteni, de náluk is – akárcsak az angoloknál – fennáll a külfölditől való elkülönülés. Francia földön az üdvözlés, a köszönés szívélyesebb, mint az angoloknál vagy a németeknél. Jó ismerősök, barátok között nem ritkaság az arcra adott puszi, az összeölelkezés. A kézcsók ismeretes, de nem használatos.

A megszólítás Monsieur, Madame, esetleg - ha szemlátomást nagyon fiatal a megszólítandó hölgy - akkor Mademoiselle. Bemutatkozásunkat követően e szavakat a családnév követi. Nem illik üzleti partnerünket keresztnevén szólítani, és ott szigorúan kötelező a magázás. A kézfogás módjában a franciák igazán hűen reprezentálják az európai illemtant, nem fordulhat elő tehát, hogy férfi nyújtson előre kezet nőnek. Bemutatkozáskor és távozáskor mindenkivel kezet kell fogni, de sem a kézszorítás, sem a kéznek a rázogatás nem szokás. Roppant fontos dolog, hogy emlékezzünk arra, aznap már kivel ráztunk kezet, mert a franciák rút és modortalan dolognak tartják, ha valakivel kétszer fognak kezet ugyanazon a napon. Ez olyan, mintha nem figyeltek volna az illetőre eléggé az első alkalommal. Általános jó tanácsunk arra, hogyan szabaduljunk meg a kellemetlen, hosszan tartó kézrázástól: nyissuk ki a kézfogásban a tenyerünket, így a partner abbahagyja a hosszú és szokatlan kézfogást!

A pontosság meghíváskor és különösen a hivatalos érintkezésben kötelező. Az üzleti életben, az öltözködésben a franciák a hagyományos sötét öltöny, világos ing és nyakkendő hívei, a nők általában klasszikus kosztümöt viselnek. Egyértelműen kerülni kell a sportos öltözetet. Még ha lakásra hívnak is bennünket, viseljünk öltönyt, kosztümöt! Ha lakásra hívnak meg vacsorára (ami egyébként nagy kitüntetés), a háziasszonynak feltétlenül küldjünk virágot, de soha ne rózsát! Kötetlenebb alkalmakkor a néhány perces késést nem tekintik sértésnek.

Ha nem vagyunk tájékozottak a borfajtákat illetően, hagyjuk, hogy francia házigazdánk vagy vendégünk válasszon! Választását dicsérjük meg! Jó tudni, hogy a salátát a főétel után tálalják, és nem illik azt vágni: a salátalevelet hajtogassuk össze, és úgy szúrjuk a villánkra. Mind a tárgyalásokra, mind az étkezésre több időt szánjunk! A franciák nem hívei a gyors döntésnek és a gyors étkezésnek. Saját nemzetük történelmét és művészetét ismerik a franciák, szeretik, de kevés érdeklődést tanusítanak más országok földrajza, történelme, művészete iránt. Nagyon büszkék törétnelmükre, Franciaország dicsőséges múltjára. Nem szívesen beszélnek anyanyelvükön kívül más nyelvet. A világszerte ismert és követett francia konyha híres, eltér a magyar konyhától abban, hogy kerüli az erős ízeket.

Szigorúan betartják az etikett szabályait, és meg vannak győződve arról, hogy bizonyos dolgokat nem szokás nyilvánosan csinálni. A francia férfiak például sohasem fésülködnek az utcán, s a nők sohasem igazítják meg a sminkjüket a nagy nyilvánosság előtt. Lehet akármilyen kánikula, mégsem szabadulnának meg egy réteg ruhadarabtól, ha az utcán sétálnak. (…) Egyetlen kivétel van ez alól, mégpedig a Férfihólyag Ürítése. A francia férfiak mindenhová pössentenek - az utak mentén (akár forgalommal szemben vagy háttal neki), folyókba, tavakba és csatornákba, fák, avagy bokrok alá, lámpaoszlopok tövébe, boltok, garázsok vagy pályaudvarok mögé. Pössentenek cigarettázás, beszélgetés, horgászás vagy kertészkedés, karburátor-szerelés, cementkeverés vagy lófuttatás közben is… Egy Franciaországba látogató turista a tengerparton időzött. Éppen éjfél volt. A tenger csöndesen hullámzott, a telihold ragyogott. Már-már a Paradicsomban érezte magát, amennyire egy földi halandó teheti még a síron innen. Ekkor a sötétből felbukkant három francia férfi és belehugyozott az óceánba. A varázslat azonmód megtört. Turistánkat leginkább az kavarta fel, hogy mindhárman barátságosan (bonne nuit-t, jóéjszakát!) kívántak neki, sliccükön felhúzták a cipzárt, majd beleolvadtak az éjszakába.