Az újkori filozófia eredeti kérdésfeltevésének háttérbe szorulása 2010-2011-es tanév IX. előadás

A transzcendentális idealizmus Kant filozófiája átütő befolyást gyakorolt a német filozófiára. Ennek nyomán vált meghatározóvá a transzcendentális idealizmus. ‘Transzcendentális’, mert Kant filozófiájából indul ki. ‘Idealizmus’, mert képviselői fokozatosan eltávolodtak Kanttól. (Kant nem volt idealista.) Három kiemelkedő alakja: Fichte, Schelling, Hegel. A transzcendentális filozófia keretei között ment végbe az újkori filozófia eredeti kérdésfeltevésének háttérbe szorulása. A transzcendentális idealizmus képviselőit már nem az érdekelte, hogy miben állnak a természettudományos megismerés metafizikai alapjai.

Fichte Johann Gottlieb Fichte (1762-1814) Kant filozófiájából indult ki, de ő tette meg az első fontos lépést a kanti kérdésfeltevés háttérbe szorítása felé. Eredetileg Kant hűséges követőjének tekintette magát. Korai műveiről azt gondolta, hogy pusztán Kantot teszik érthetőbbé. Maga Kant döbbentette rá, hogy egy, a Kantétól igen különböző koncepcióhoz jutott el.

Fichte Fichte szerint a megismerésnek két módszere lehet. Nem lehet filozófiai úton bizonyítani, hogy bármelyikük is előbbre való lenne: azon dől el, hogy ki melyiket választja, hogy ki milyen ember. 1. Dogmatizmus A tárgyaktól halad a megismerőképesség felé : foglyul ejtik a tárgyi viszonyokban rejlő meghatározottságok (mindent a szükségszerűség hat át). Ez a szolgalelkűek filozófiája. 2. Idealizmus A megismerőképességtől halad a tárgyak felé: arra a belátásra vezet, hogy az én maga teremti a tárgyi összefüggéseket (az én szabad). Ez a szabadlelkűek filozófiája.

Fichte Az idealizmus lényege az ‘Én’ megismerése. Az Ént maga az Én ismeri meg (önmegismerés). Az Én úgy ismer meg, hogy szembeállítja magát a nem-Énnel (a világgal): a nem-Éntől való eltérésében ragadja meg önmagát. A nem-Ént (a világot) maga az Én konstruálja. Ez a konstruálás részben tudatos (műalkotások), részben öntudatlan (a külvilág dologi adottságai). (Ez az, amit Kant eleve nem fogadhatott el. Ő a tapasztalatról akart számot adni, Fichte pedig arra tett kísérletet, hogy az embert csak önmaga által korlátozott, teremtő szellemként mutassa fel.)

Schelling Friedrich Wilhelm Joseph Schelling (1775-1854)‏ Hasonlóképpen viszonyult Fichtéhez, mint Fichte Kanthoz. Eleinte azt hitte, teljes összhangban van Fichtével. Hegel döbbentette rá, hogy valami sajátosat alkotott. Schellingnél a kiindulópont valóban Fichtére emlékeztet: Természet és szellem áll egymással szemben. Egyaránt elindulhatunk a szellem megismerésétől a természet megismerése felé, illetve a természet megismerése felől a szellem megismerése felé.

Schelling Schellingnél a két út ugyanoda vezet: a természet és a szellem különbsége egyfajta Abszolútumban oldódik fel. 1. A természet meg nem értett intelligenciaként tárul fel. Amikor a természettudomány megismeri a természet törvényszerűségeit, a természetben szunnyadó intelligenciát hozza felszínre. 2. A szellem a természet öntudatra ébredt részének bizonyul. A transzcendentális módszer itt egy olyan idealizmushoz vezet, amely az Abszolútum problémája körül forog. Ebben Schelling megelőlegezi Hegelt. A transzcendentális idealizmus kívül kerül a racionalista hagyomány eredeti problematikáján.

Hegel Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1770-1831)‏ Filozófiája a német transzcendentális idealizmus tetőpontja. Hatalmas és összetett filozófiai rendszert hozott létre Most arra összpontosítunk, hogy hogyan állíthatóak vonatkozásba az elképzelései a kanti filozófiával. Hegel Kant egyik legfontosabb és leghatásosabb kritikusa volt. A német filozófiát hosszú ideig a kanti és a hegeli megközelítésmód rivalizálása jellemezte. Hegel filozófiája zárja le végleg azt a korszakot, amely Descartes filozófiai diagnózisával és az általa kifejtett filozófiai módszertannal kezdődik.

Hegel – a tudás mássálevés Hegel Kant-kritikájának kulcstézise: Kant megfeledkezett a megismerés alapvetően történeti (időbeli) jellegéről. Kantnál a megismerőképesség részei (szemlélet, értelem, ész) rögzített, nem változó viszonyban állnak egymással. Hegel szerint az ismeretek nem egyszerűen megtöltik az elmét, mint valami edényt. Ismeretei révén az ember megváltozik: a tudás mássálevés. A megismerés átalakítja az emberi elme struktúráját. A megismerőképesség három mozzanata (tudat, öntudat, ész), egymásra épül. Először van az embernek tudata, aztán tesz szert öntudatra, és csak a megismerés egy magasabb szintjén jelenik meg az ész.

Hegel – a tudás mássálevés 1. A tudat az észrevevés képessége (hasonlóan a kanti szemlélethez). 2. Az öntudat révén tud az ember önmagáról (akár a kanti appercepció esetében). 3. Az ész az a képesség, amelynek révén az ember képes az ismereteket rendezni, új összefüggéseket megállapítani vagy létrehozni. Az ész megnyilvánulhat: megfigyelő észként (amikor az ember természeti törvényeket fedez fel), eszes öntudatként (amikor az ember a gyönyört keresi vagy erényessé válik), önmaga számára reális egyéniségként.

Hegel – a tudás mássálevés Az ember az ész képessége révén kerül kapcsolatba a szellem különböző szféráival. A szellem az önmagáról tudó, valóságos eszme. A szellem fogalma mutatja meg Hegel filozófiájának idealista oldalát. Hegel a létezést szellemi természetűnek gondolta. Minden létezőben valamilyen eszme testesül meg. Amikor ez az eszme tudatára jön önmagának, szellemmé válik. Mivel az ember rendelkezik az öntudat képességével, az egyes emberi lények szubjektív szellemek.

Hegel – a tudás mássálevés Objektív szellem A szubjektív szellem megnyilvánulásai tárgyiasulhatnak: ezek az objektív szellem változatai. Itt jelennek meg az ember által teremtett kulturális és intézményes formák (például jog, állam). Az objektív szellem megnyilvánulásai magasabb rendű egységbe olvasztják a szubjektív szellem megnyilvánulásait. Abszolút szellem A világ és az eszme legmagasabb szintű egysége — „a magáról tudó igazság”. A megismerés értelme a felemelkedés az abszolút szellemhez. Az abszolút szellemet képes sejtetni a művészet és a vallás. De igazi megragadására az abszolút tudás formáját öltő filozófia képes.

Hegel – a szubjektum tagadás Az emberi megismerés végső soron mindig önmegismerés. Az önmegismerés csak úgy lehetséges, ha szembeállítjuk magunkat valami mással. A szellemet valami másnak kell közvetítenie a maga számára. Az ember megkülönbözteti magát attól, ami más (egy tárgy, egy másik ember), sőt még magától a megismeréstől is. (Tudatosítja, hogy ő nem a megismerés, hanem az, aki megismer, hogy ő nem olyan, mint az élettelen dolgok, nem egészen olyan, mint a többi ember, és így tovább.) Ezeknek a megkülönböztetéseknek, szembeállításoknak a révén tesz szert az ember identitásra, így válik szubjektummá.

Hegel – a szubjektum tagadás Ám a megismerésnek nem az a célja, hogy a szubjektum leragadjon ezeknek a megkülönböztetéseknek a közegében. Amikor a megismerés magasabb szintre lép, fokozatosan felszámolja a megkülönböztetéseket: felismeri azt, ami egységbe szervezi a különbözőségeket. A megismerés egyre magasabb szintű egységekbe szervezi a megismerés tárgyait. A megismerés felismeri a létezők lényegi azonosságát. Totalitás-elv: minden állítás (megkülönböztetés) elvonatkoztatás, kiragadott összefüggés. ‘Minden mindennel összefügg.’ A megismerés végpontja egyfajta Abszolútum.

Hegel Hegel a szellem fogalmát kivetítette a történelemre. Filozófiája szorosan összefonódik egy történetfilozófiával. A szellem kibontakozása világtörténelmi folyamat. A történelem egy világos cél felé mutató haladási folyamat, amelynek belső mércéje a szellem haladása (a tudomány, a teológia, a művészet területén). A történelmi körülmények az emberi szellem kibontakozási lehetőségeit is meghatározzák. Az emberi szellem fejlődésének adott pontján csak a megismerés egy korlátozott szintjét lehet elérni. Az abszolút tudás csak a történelem végpontján tárulhat majd fel. Az emberiség csak fokozatosan nő ki gyermekkorából.

Hegel filozófiájának hatástörténete Élete utolsó éveiben a kor legbefolyásosabb filozófiai gondolkodója lett. Poroszország ‘hivatalos’ filozófusaként emlegették. Hegel elképzelései változatos formákban azóta is újra meg újra visszatérnek. Ugyanakkor kevés kiemelkedő filozófus járt az ő nyomdokain. Bonyolult szövésű idealizmusa mindig is csak korlátozottan tudta befolyásolni a filozófiai vitákat. Amint személyes befolyása csökkent, a német filozófiában egyfajta Kanthoz való visszatérésre került sor.

Új filozófiai tendenciák a 19-20. században Hegel lezárt egy korszakot az újkori filozófiában: a rendszerfilozófia korszakát. A rendszerfilozófiák az összes szakfilozófia problémáira megpróbáltak megoldást adni. Hegel után már nem a nagy rendszerfilozófiák határozzák meg a filozófusok tevékenységét. A rendszerfilozófiára való törekvés nem tűnik el, de problematikussá válik az az igény, hogy a filozófiának a gondolkodás és a megismerés átfogó programját kell kidolgoznia.

A filozófia a rendszerfilozófiák alkonya után Három tendencia: A filozófiai horizont leszűkítése A szakfilozófiák kerülnek előtérbe. A legtöbb filozófus csak egy vagy legfeljebb néhány filozófiai diszciplínát művel. A filozófia ideológiává, harci eszközzé formálása Karl Marx és követői: egy filozófiai koncepció jelentőségét az határozza meg, hogy milyen társadalmi változásokat képes kiváltani. A filozófia feladatainak újragondolása A korábbi filozófiák hiányosságai a filozófiát önkritikára késztetik. Ennek eredménye lehet a filozófia feladatainak egy kevésbé ambiciózus felfogása (Wittgenstein).

Wittgenstein a filozófia feladatairól Antik filozófusok: a filozófia művelése révén elsajátított gondolkodásmód idegen a köznapi gondolkodástól. Egy, a mindennapi élettől élesen elkülönülő életformát képvisel: szemlélődő élet (bios theorétikos, vita contemplativa). Wittgenstein ezzel szemben azt vallja, hogy a filozófia nem állítható szembe a mindennapi nyelvvel és gondolkodással. A filozófiai tudás maga is félreértések forrásává válhat. A nyelv többnyire tökéletesen működik, éppen megfelel arra a célra, amit szolgálnia kell. A filozófia ezzel szemben egyes kérdések körül évezredekig foroghat. A filozófia annak az egyszerű emberi erőfeszítésnek a szintjén mozog, amely a félreértésektől való megszabadulást célozza.