Természetvédelmi biológia

9. Természetvédelmi kezelés, restaurációs ökológia.

Természetvédelmi kezelés szükségessége Az eredeti élőhelyekből sokszor csak olyan kis, izolált foltok maradtak fenn, amelyek emberi segítség nélkül már nem képesek megőrizni állapotukat. Egy védett terület jogi értelemben való létrehozása az esetek nagy részében önmagában nem biztosítja a védendő érték tartós fennmaradását. A védett élőhelyek és fajok sokszor csak célzott kezeléssel őrizhetők meg.

Az ökológia paradigmaváltásának hatásai a természetvédelmi biológiában A klasszikus egyensúlyi paradigma az ökológiai rendszerekre stabil egyensúlyi állapot jellemző az ökológiai rendszerek zárt rendszerek, szerkezeti és funkcionális szempontból önszabályozók is a belső kölcsönhatások és szabályozó mechanizmusok fontosságát hangsúlyozza

A klasszikus paradigmából levont hibás következtetések A természet bármely egysége önmagában megőrizhető. Bármely kiválasztott tájrészlet alkalmas védett terület létrehozására. A természetes rendszerek az emberi hatások kiküszöbölése esetén megőrzik egyensúlyukat. A természetes egyensúlyi állapotukból eltérített rendszerek visszatérnek egyensúlyi állapotukba. A természetvédelem legfőbb feladata a megőrizni kívánt értékek védetté nyilvánítása és az emberi hatásoktól való mentesítése.

A modern, nem egyensúlyi paradigma vegetációfejlődés többféle tartósan fennmaradó állapot kialakulásához vezethet a természetes bolygatás különböző formái az ökológiai rendszerek életének szerves részét képezik egy életközösség állapota függ a keletkezésének körülményeitől, a bolygatási események fajtájától, súlyosságától és sorrendjétől a természeti rendszereket nyitottak nem zárja ki az egyensúlyi állapotok kialakulásának valószínűségét elengedhetetlen, hogy feltárjuk a megőrizni kívánt közösség vagy faj pillanatnyi állapotát meghatározó történeti folyamatokat és a fennmaradása szempontjából lényeges dinamikai jelenségeket

A modern paradigma hatása a természetvédelemre a tűzesetek teljes kiküszöbölése meggátolhatja a védendő közösség uralkodó fajainak megtelepedését bizonyos szintű legelés hiányában nem őrizhető meg az adott társulás a megőrizendő állatfaj bizonyos életszakaszaiban olyan forrásokat igényel, amelyek csak a jelenleg védett területen kívüli foltokban lelhetők fel a korai szukcessziós állapothoz kötődő fajok csak olyan kezelés alkalmazásával őrizhetők meg, amely e fázisok folyamatos jelenlétét biztosítja

A természetvédelmi kezelések szakmai követelményei Célok pontos meghatározása faj esetén egy fajvédelmi program élőhelykomplexnél élőhely-fenntartási terv, kezelési terv Fontos tudományos megalapozottság Elengedhetetlen a területek történetének, a korábbi használatok formájának, módszereinek, intenzitásának feltárása. Fontos, hogy mindig több kezelési alternatívát próbáljunk ki. Kísérletekkel kellene megalapozniuk a későbbiekben alkalmazandó kezelést Szükséges a hatás monitorozására és az eredmények, tapasztalatok publikussá tétele.

A fajvédelmi programok szerkezete Általános jellemzés – A faj természetvédelmi helyzete, morfológiai leírása, rendszertani helyzete, biológiája, ökológiai igényei, élőhelyének jellegzetességei, elterjedése A faj szakértői, kapcsolódó kutatások, természetvédelmi intézkedések Veszélyeztető és korlátozó tényezők Természeti folyamatok (inváziós fajok előretörése, alacsony egyedszám, cserjésedés, talajerózió, stb.) Emberi hatások (túllegeltetés, kemikáliák bemosódása, ismerethiány, tulajdonosi környezet) A cselekvési program célkitűzései, további feladatok korlátozó és veszélyeztető tényezők, intézkedés, kezelés, felelős védelmi tevékenységek

A fajvédelmi programok szerkezete II. Jogszabályi, intézményi, pénzügyi intézkedések Faj- és élőhelyvédelem A védett területek védelme és kezelése Nem védett területek természetvédelmi kezelése Monitorozás és kutatás Populáció monitoring, szaporítás Környezeti nevelés, kommunikáció, felülvizsgálat

A védett területeket veszélyeztető tényezők feltárása és orvoslása Azon parkok aránya (%), amelyeknek problémát jelent a A parkok száma kontinensen-ként Fejlesztés Turizmus Külső veszélyeztető forrás Legeltetés, kultúrába vonás Illegális vadászat Tűz, természetes bolygatások Idegen- honos fajok Elégtelen kezelés Afrika (25) 48 16 36 56 68 52 8 Ázsia (10) 40 50 10 70 Európa (11) 45 18 27 9 Óceánia (10) 30 60 Dél-Amerika (8) 38 63 75 88 25 Észak- és Közép- Amerika (21) 57 33 43 29 24

Az emberi jelenlét kérdései a védett területeken Az emberi tájhasználattal számolni kell a védett területek tervezésekor és létesítésekor. Teljes kizárásuk sokszor nem várt kedvezőtlen hatásokkal járhat. A helyi lakosok és látogatók területhasználatának kérdése minden védett terület kezelési tervének szerves készét kell képezze. Fontos a helyi lakosokat tájékoztatni és meggyőzni a védett terület létrehozásának céljáról. A helyi lakosokat be kell vonni tervezésébe és kezelésébe, így érdekeltté válnak a park értékeinek megőrzésében.

Az UNESCO MAB programja bioszféra-rezervátumokat hoztak létre azzal a céllal, hogy sikeresen integrálják az emberi területhasználatot, a kutatást és a természeti értékek megóvását minden terület egy magterületből, egy pufferzónából és egy átmeneti zónából áll a magterület funkciója a természetes életközösségek védelme a pufferzónában tradicionális tájhasználat folyhat az átmeneti zónában már intenzívebb, de még a fenntartható fejlődés kritériumainak megfelelő emberi tevékenységet engedélyeznek

Bioszféra rezervátumok Magyarországon Név Összes terület (ha) Magterület (ha) Hortobágyi Bioszféra rezervátum 52 173 1285 Kiskunsági Bioszféra rezervátum 22 095 2280 Fertő-tavi Bioszféra rezervátum 12 542 375 Aggteleki Bioszféra rezervátum 19 247 230 Pilisi Bioszféra rezervátum 23 323 1716 Összesen 129 380 5886

A nemzeti parkok zónabeosztása törvény rendelkezik a nemzeti parkok zónabeosztásának elkészítési kötelezettségéről A zóna: magterület (szigorúan védett övezet) – Eredeti állapotában fennmaradt, háborítatlan, esetenként csak engedéllyel látogatható, gazdálkodásmentes terület. B zóna: kezelt természeti zóna – Kevéssé bolygatott, természetközeli állapotban lévő és természetes kezelési módszereket igénylő, szabadon látogatható terület. C zóna: turisztikai zóna – A Nemzeti Park településeit, szőlőhegyeit, a tömeges turizmust fogadó, értékeket bemutató és a kirándulók pihenőhelyeit magába foglaló külső övezet.

A cifra kankalin (Primula auricula ssp. hungarica) jégkorszaki maradvány, magashegyi növényfaj hazánkban igen ritka, Vértes, a Bakony és a Keszthelyi-hegység lelőhelyekről készült régebbi felvételek alapján megállapították, hogy korábban sokkal nagyobb volt a fertilis tövek aránya a csökkenés okának faj állománya fölé ültetett feketefenyő-állomány

a kezelés az árnyalás megszüntetése volt 1992, 1996 Kezelés és eredmények 1982-ben részletes állományfelméréseket készítettek, hogy legyen mihez viszonyítani a beavatkozás hatásait a kezelés az árnyalás megszüntetése volt 1992, 1996 a kezelések hatását a populáció méretének és az egyedek fejlettségi állapotának regisztrálásával végzik a korábban csak sínylődő magoncok megerősödtek, virágzó tövekké fejlődtek, a populációk egyedszáma és a fertilis tövek aránya növekedett A számlálás ideje A virágzó tövek száma >5 <5 A meddő tövek száma A csíranövények száma 1982. V. 13. 1 28 59 331 2001. V. 25. 6 31 64 48

A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) Európa legveszélyeztetettebb mérgeskígyója, hazánkban fokozottan védett. Ma már csak hazánkban él, korábbi előfordulási területeiről kipusztult. A TvH megbízásából az MME 1993-ban megkezdte a populációk vizsgálatát, és a szükséges természetvédelmi kezelések alapelveinek kidolgozását. A faj helyzetének feltárása, értelmezése A faj élőhelyeinek térképe, 11 helyen sikerült igazolni a faj előfordulását. Két élőhelyen folyamatos demográfiai felméréseket is végeznek. Az állománynagyság fokozatosan csökken.

A rákosi vipera élőhelyeinek jellemzői jelenlegi élőhelyei kiszáradó láprétek és mocsárrétek, ill. Bugacon a homokpusztarét és homoki legelő dominál a mikrodomborzat változatossága és a nem túl magas, zárt gyepszerkezet jellemző az élőhelyeket közutak, utak, csatornák, erdősávok, szántófoltok stb. választják el, aminek révén az egyes állományok gyakorlatilag el vannak zárva egymástól a Duna-Tisza közének elmúlt 300 éves történetét elemezve, nagyon valószínűnek tűnik, hogy nem ezek a faj eredeti élőhelyei

Hajdanában az évről évre jelentkező, nagy területeket érintő vízborítás és közösségi legelők megléte volt jellemző 1860 után a közlegelőkből jelentős területeket felosztottak vízrendezések, melyek újabb jelentős területek szántóföldi művelésbe vonását tették lehetővé termelőszövetkezeteknek, hogy a feltört gyepterületekért állami támogatás Valószínűsíthető, hogy a rákosi vipera számára ideális élőhelyekről mélyebb térszínekre szorult, még most is jellemző a kora tavaszi, de akár a téli és tavaszi magas vízborítás. Megszűntek a biztonságos áttelelést biztosító, magasabb térszínen elhelyezkedő gyepek.

A természetvédelmi kezelés lehetséges konfliktusai élőhelyei értékes, pusztuló növénytársulások, melyekben jellemző a zavarást nehezen tűrő értékes növényfajok tömeges előfordulása a növénytani értékek fenntartása kaszálás alkalmazását igényli, amit a jelenlegi gyakorlat szerint általában nyár közepén és géppel hajtanak végre a vipera kénytelen a számára kedvezőtlen adottságú területen fialni a mikrodomborzati változatosságot eltüntető gépi kaszálás a potenciális áttelelőhelyeket is megszünteti

A rákosi vipera élőhelyeinek környezeti kezelésére javasolt módszerek előnyben kell részesíteni a legeltetést, elsősorban marhákkal a gyepek vegetációs időben történő kaszálása kerülendő gyepeken a hosszan tartó és magas vízborítás nem kívánatos élőhely-rekonstrukció a természetvédelmi hatóság kezelésében lévő erdők esetében

Akcióterv a rákosi vipera védelmére – 1999 Rákosi Vipera Szabadtéri Telep, egy hajdani rákosi vipera élőhelyen állományfelerősítési program adatgyűjtés a faj életviteléről, mely a szabad természetben majdnem lehetetlen, ám elengedhetetlenül szükséges megmentéshez nagy bokszok kialakítása, fölülről hálóval lefedtek le az állatok nyomon követését egy zárt rendszerű monitorrendszer biztosítja, mely az adatokat számítógépre továbbítja

A túzok (Otis tarda) A túzok magyarországi állománya kiemelkedő Spanyolország után mi rendelkezünk a legnagyobb állománnyal Dévaványa-Ecsegfalva térségének 1979-ben a Túzokrezervátumot hoztak létre

A túzok (Otis tarda) A túzok megóvása, főként a szabadtéri állományvédelem megteremtésén múlik A Túzoktelepre csak azok a veszélyeztetett fészekaljak kerülnek be, amelyek kelése természetes környezetükben nem valósulhat meg A tojások keltetőgépbe kerülnek, fiókák a felnevelés után visszakerülnek a természetbe

Élőhelyek, élőhely-komplexek fenntartását célzó kezelések Az élőhelyek sikeres megóvásának előfeltételei a növénytárulás összetételének, szerkezetének megismerése értékes állat- és növényfajainak fennmaradása szempontjából szükséges-e bármilyen beavatkozás, ha igen milyen kezelések alkalmazása célszerű Kezelések két alapvető típusa: Ha értékek az eredeti, természetesnek tekinthető állapotok maradványaként léteznek, arra kell törekedni, hogy az eredeti életközösség természetes folyamatait minél jobban hagyjuk érvényesülni. Ha az értékek az emberi tájhasználat eredményeképpen jelentek meg, akkor a tradicionális tájhasználati formák fenntartásától remélhető a természeti értékek fennmaradása.

Gyepek és erdők kezelésének irányelvei hagyományos gazdálkodási formák alkalmazása gépi, kézi kaszálás legelés (vad- és háziállatok fajok, legelési szokásaik, a szükséges állatsűrűség) a főbb magyarországi gyeptípusokra külön kezelési irányelvek Erdők a természetes erődinamikai folyamatok és az általuk létrehozott erdőszerkezeti elemek biológiai szerepnek feltárása hagyományos erdőgazdálkodási eljárások kíméletesebb alkalmazására alapozva

Restaurációs ökológia, élőhely-helyreállítás Fiatal tudományterület. Legfőbb feladata, hogy megteremtse a degradált ökoszisztémák helyreállításához szükséges elméleti alapokat, és hozzájáruljon a szükséges módszerek kidolgozásához. Az ökológiai helyreállítás olyan tevékenység, melynek során tudatosan megváltoztatjuk egy terület tulajdonságait, az eredeti, őshonoshoz hasonló ökoszisztéma létrehozása érdekében. A leromlott ökoszisztémák helyreállításának szerepe lehet a jelenlegi védett területek növelésében és a közöttük esetleg hiányzó összeköttetések kialakításában.

Ökológiai helyreállítás négy fő típusa 1. Be nem avatkozás – Ha helyreállítás túl drága, a korábbi próbálkozások kudarccal végződtek, vagy ha a tapasztalatok szerint a kérdéses ökoszisztéma magától regenerálódik. 2. Helyettesítés – Ilyen esetekben a leromlott ökoszisztémát egy másik produktív típussal helyettesítik. Nem elsősorban az eredeti biodiverzitás, hanem sokkal inkább az ökoszisztéma egyéb funkcióinak a helyreállítását szolgálják. 3. Rehabilitáció – Az eredeti társulás fajainak, illetve az ökoszisztéma funkcióinak részleges helyreállítása. Az eredeti közösség domináns fajainak és a termőhely fő jellemzőinek a helyreállítását végzik el. 4. Kicserélés – Az eredeti fajkészlet és szerkezet teljes helyreállítását célzó program, ami a termőhely aktív átalakításával és sok faj betelepítésével jár.

Az élőhely-helyreállítás lépései Célmeghatározás, tervezés –a területre jellemző és reálisan megcélozható természetes életközösség, a degradációt okozó tényezők kiküszöbölésének lehetőségei. Termőhely átalakítása – A termőhely fizikai és kémiai állapotának aktív átalakítása. Betelepítés – Az első növényfajok, mikroorganizmusok betelepítése. Monitorozás, kezelés – hosszú időn keresztül monitorozni kell, hogy a kitűzött célállapotot sikerült-e elérni, illetve a szükséges pótlólagos kezelés irányát újra és újra meg kell határozni

Az ökológiai helyreállítási munkák néhány jellemző típusa 1. Meddőhányók restaurációja Jelentősebb bányaművelés az építőanyag kitermelés: agyagbányák, kavics- és homokbányák, kőbányák. A szénbányákban a tőzeg, a lignit külszíni bányászata a gyakori. A külszíni fejtés során keletkező meddőhányók rekultivációjára törvény kötelezi rá a vállalatokat. A rekultiváció olyan technikai, biológiai, agronómiai eljárások összessége, melyek során a természeti, vagy emberi tevékenység károsító hatására terméketlenné vált földterület alkalmassá válik mezőgazdasági, vagy egyéb módon történő újrahasznosításra.

A technikai rekultiváció A talaj kezelése, helyreállítása Biztosítani kell a megfelelő víz- és tápanyagellátást; ki kell küszöbölni a toxikus anyagok jelenlétét A tervezett termésmennyiségnek megfelelő ásványi és szervestrágya-mennyiség meghatározása A szervesanyag-gyarapítás történhet: zöldtrágyázással, istállótrágyázással, szennyvíziszapok felhasználásával, termesztett növények melléktermékeivel Talajréteg deponálása  elhordott, és körültekintően tárolt talaj visszahelyezése

A biológiai rekultiváció A károsodott terület talajbiológiai, talajkémiai, vízgazdálkodási tulajdonságai javulnak. Az újrahasznosítás célja: Mezőgazdasági – szántóföldi növénytermesztési, kertészeti növénytermesztési, gyepgazdálkodási hasznosítás, ültetvénytelepítés. Erdőgazdasági – haszonfa-telepítés és -termesztés, tájépítés, védőerdő-telepítés A kezdeti szakaszban a vízgazdálkodási tulajdonságok javítására kell törekedni. Első évben tavaszi vetésű, egyéves növények termesztése Gyepesítés, erdősítés csak ezt követően történhet

Vizes élőhelyek restaurációja a vizes élőhelyek kiemelten veszélyeztetettek, (lecsapolás, folyószabályozás) az ember számára nélkülözhetetlen „biológiai szolgáltatások” (ivóvíz, halállomány, árvízmegelőzés stb.) veszélyeztetése Magyarországon a legtöbb élőhely-helyreállítási program valamilyen többletvízhatás alá kerülő élőhelytípust érint Egyek-Pusztakócsi mocsarak rehabilitációját 1982-ben kezdték meg a FHNP, KNP területén is végeztek vizesélőhely-helyreállítást (pl. szikes tó, szikes mocsár) az elsődleges feladat a szükséges vízszint és megfelelő kémiai sajátosságú víz biztosítása    

A Merzse-mocsár rehabilitációja A Merzse-mocsár a főváros mocsaras területeinek egyik utolsó maradványa. Megőrzésére 1991-ben rehabilitációs program A területet rendkívül változatos, de a környezeti hatásokra érzékeny állat és növényvilág jellemzi. A szabad vízfelülettel csak időszakosan rendelkező terület 1996-ig rendszeresen kiszáradt. (aszályos időjárás, repülőtéri építkezések, vízelvezető árkok létesítése ) A kiszáradás jelentős mértékben veszélyeztette a terület jó ökológiai állapotát, átalakította és degradálta a korábbi növény és állatvilágot.

Helyreállítás és eredmények Vízutánpótlás rétegvizekkel búvárszivattyúk elhelyezésével, Ennek során 20 m mélyre telepített termelő kutak termelik a rétegvizet. A felszíni víz az utánpótlás hatására – igaz csak mérsékelten – de emelkedésnek indult a talajvízszint. A kutak üzemelése óta a mocsár egyszer sem száradt ki. A Merzse-mocsár ökológiai állapota mérsékelten jó állapotról, jó állapotúra változott. Megközelíti a mocsár eredeti, természetes állapotát, a kezelés a terület veszélyeztetettségét, a pusztulás kockázatát jelentősen csökkentette.

Nagy-Vókonya élőhely rehabilitáció 2002-2005 1960-as években átalakították rizstelepé, felparcellázták, és csatornákkal szabdalták fel a szikes pusztát. A projekt konkrét célja ürmös szikespuszta és hernyópázsitos szikesrét rehabilitációja, kedvezőtlen folyamatok visszafordítása és a kipusztulás szélére sodródott madártársulások élőhelyeinek rekonstrukciója. Kedvezőtlen folyamatok: a kopár környezetű és legeltetett vizes élőhelyekhez kötődő növénytársulások degradálódása a külterjes legelő háziállat-állomány csökkenése 5-10 ezer példányos csoportokban tartott házi ludak

Drasztikusan csökkent a kopár sziki környezetben fészkelő madarak száma Néhány fészkelő madár gyakorlatilag kipusztult a Hortobágyról (ugartyúk, széki csér, szikipacsirta) Jelentős mértékben csökkent a piroslábú cankó, kis vizicsibe, fattyúszerkő egyedszáma Az aktív védelem ellenére további intézkedések szükségesek a túzok, a daru és a halászsas állományának és élőhelyének megőrzéséhez és gyarapításához

Megvalósítás 200 hektáros vizes élőhely-rehabilitáció vízimadár-fajoknak egy házi libákkal és csatornázással tönkretett részen a terület körbekerítése villanypásztorral, itt háziállatok végzik az élőhely fenntartását a csatornák, gátak eltüntetésével és a cserjések kiirtásával a puszta eredeti vízjárásának és tálképi jellegének visszaállítása az eredeti pásztorépületeket és kutak helyreállítása, amely a megnövelt háziállat-állomány tartásához szükséges a növénytársulások, és a hozzá kapcsolódó rovarvilág és madárvilág változásának folyamatosan monitorozása

Eredmények A legeltetett terület mintázata megváltozott és ezáltal a fészkelő partimadarak számára megfelelő kopár folt / rövid fű / víz : 30 / 30 / 40 %-os arányhoz közelítő érték alakult ki. Védett látonyás-iszapfüves társulás jelent meg. A szikes részeken az un. "marokkal" rakott szik alakult ki és megjelent a bárányparéj is. Hazánkban veszélyeztetett fészkelő madártársulás alakult ki (bíbic-goda). 49 Annex I-es faj átvonult a területen, amelyből 10 faj fészkelt is. Nagy-Vókonya a Hortobágyon fészkelő kanalasgémek egyik legfontosabb nyári táplálkozóterülete volt. Tavasszal több tízezer vonuló partimadár talált megfelelő táplálkozó területre.

Raposka élőhely-rekonstrukció A Tapolcai-medence legértékesebb vizes élőhelyei az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben visszaszorultak, egyes típusaik végérvényesen megsemmisültek. A terület mai vegetációjára legnagyobbrészt aranyvesszős gyomtársulások, mezofil gyepek, többnyire felülvetett kaszálórétek, kisebb mértékben kiszáradó kékperjés láprétek jellemzőek. A bokorfüzesek, liget- és láperdők, a magassásosok és az üde láprétek nagyon visszaszorultak. A vizsgált területen eddig 40 védett és fokozottan védett növényfaj előfordulása vált ismertté.

A csatornák jelentősen, utóbbi évek csapadékszegény időjárása megváltoztatták a terület vízháztartását, jelentős talajvízszint-csökkenést, a nedves élőhelyek szárazodását, fokozatos visszaszorulását okozva. Jelenleg csak az őszi vagy tavaszi időszakban jelennek meg a terület legmélyebb pontjain időszakos felszíni vizek. Káros hatások: tőzegréteg kiszáradása, „fellevegősödése”, és részbeni kiégése a ritka növényfajok egy részének kipusztulása, egyes fajok egyedszámának kritikus szint alá csökkenése

Helyreállítás 2002 fő vízpótló csatorna vízellátásának biztosítása meder rendezése, kotrása, mellékcsatornákkal való kiegészítése, műtárggyal (vízszintszabályozó zsilip, bukógát) való ellátása a összekötő csatorna szakaszon keresztül víz-átvezetés biztosítása 2003 földmunkák töltés építéssel és magasítással folytatódtak tervekben szereplő teljes vízpótlórendszer kiépítése nem történt meg a vízrendezés során olyan kettősműködésű rendszer jött létre, amely a víz visszatartására és elvezetésére egyaránt alkalmas

Eredmények A fejlesztés eredményeként kialakult tájkép felidézi a térség ősi, mocsaras-lápos jellegét. A területen átfolyó patakok, vízkormányzó csatornák, náddal borított időszakos vízállások biztosítják a térség felszíni vízkészletének szükséges és elégséges szinten tartását. A stabil vízellátás következtében kivédhetővé válnak a korábbi szélsőséges vízjárás okozta káros hatások. A vízpótlás pozitív hatást gyakorolt be a növényzetre, új növény- és állatfajok jelentek meg valamint egyes, eltűnt fajok visszatelepítésére-telepedésére is lehetőség nyílik. További cél a vizes élőhely-együttesek legalább a jelenlegi természetességi állapotában való megőrzése, de ezen túl a terület természeti értékeinek további fejlesztése is.

Gyepek restaurációja Viszonylag kis területeken és rövid időn belül is megvalósítható, számos hagyományos, a mezőgazdaságban elterjedt technika alkalmazható a restauráció során. Problémák: 1. a helyreállítandó társulás őshonos növényfajainak megtelepítése és felszaporítása (gyepi fajok rossz kolonizáló-képessége) 2. a nem kívánt, gyakran idegenhonos lágy- és fásszárúak visszaszorítása

Különböző méretű foltokban eltávolították a vegetációt és a magbankot, és figyelték a csupasz homok spontán regenerációját. Kis (1m2-es) területet a természetes gyep fajai a közeli propagulumforrás miatt gyorsan kolonizálták Nagyobb (600 m2-es) csupasz területre való betelepülés néhány évvel többet vett igénybe. Esettanulmány – Bugac, homoki gyepek regenerációja, 1992 8 db 1 m2-es ablak, 8 gyepben nyomon követték a növények betelepedését. A területek többségében a domináns faj 5 év alatt nem tudott számottevő mértékben megtelepedni, a kialakult növényegyüttes nem hasonlít a környező vegetációra, labilis. Ok lehet a drasztikus szárazság, ami a DT közét jellemzi, talajvízszint többméteres csökkenése.

A gyepi fajok hiányát és a gyomok megtelepedését sok estben a talaj nagy tápanyagtartalma okozza, mert élőhely helyreállításra sokszor felhagyott szántókon kerül sor. Oka, hogy a XX. században e természetvédelmi szempontból értékes gyepek nagy részét szántófölddé alakították át. A felhagyott szántók nagy tápanyagtartalmának csökkentésére szolgáló módszer: A biomassza évente többszöri eltávolítása kaszálással, legeltetéssel. A mikrobiális közösség aktivitásának manipulálása  Szénforrásként szacharózt juttattak a talajmikrobák számára.

Magyarországon a KNP területén végeztek hasonló kísérletet. Cél az évelő nyílt homokpusztagyep természetes regenerációs folyamatainak felgyorsítása volt. A kezelés következtében a talaj nitrogéntartalma már az első évben szignifikánsan csökkent.

Erdők restaurációja  Módszerek 1. Erdő kialakulása spontán szukcesszióval, a fajok természetes kolonizáció útján való betelepülése. Magoncok ültetése – A növényeket egymástól kellően nagy, de nem egyforma távolságra (esetleg kisebb csoportokba) ültetik. Lényeges mikroklímának leginkább megfelelő fajok ültetése. Az beavatkozásokat nem a szokásos erdészeti módszer szerint, és lehetőleg herbicidek mellőzésével kell végezni. Ha nincs a közelben propagulumforrás, szükséges lehet az adott társulásra jellemző lágyszárúak, esetleg állatok betelepítése is. Az állatok megtelepedését segíti, ha összetett szerkezetű és változatos koreloszlású faállományt hozunk létre.

3. Meglévő, kevésbé értékes, felhagyott mezőgazdasági vagy bányászati területekre telepített fás társulás, természetesebbé tétele Új erdőfoltot a már meglévő, öregebb mellé telepítik és a talaj tápanyagtartalmát előzetesen lecsökkentik. Ha az újonnan telepítendő társulás közelében nincs megfelelő idősebb erdő, a kívánt fajok betelepülése aktív beavatkozással is segíthető. Alkalmas módszer lehet a gyepszint fajainak gyeptéglával való átültetése.

Az ökológiai helyreállítás – az életközösségek más komponensei A talajtakaró baktériumok és mikorrhizát képező gombák kulcsszerepet töltenek be a szerves anyagok lebontásában és az anyagforgalomban. A talajlakó gerinctelen állatok részt vesznek a talaj szerkezetének kialakításában. A növényevőknek fontos szerepe lehet a növényi fajdiverzitás fenntartásában. A különböző rovarok, madarak és emlősök fontos szerepet töltenek be például mint megporzók, magterjesztők. E nem növényi társulásalkotók közük sokat az aktív beavatkozás részeként is jutathatunk a helyreállítandó területre.