Prof. Dr. Süli-Zakar István (DSc.) DEBRECENI EGYETEM Tudományegyetemi Karok Természettudományi és Technológiai Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék Az általános társadalomföldrajz alapjai I. Prof. Dr. Süli-Zakar István (DSc.) egyetemi tanár

A városfejlődés szakaszai 17. tétel A városfejlődés szakaszai Kovács Zoltán 2002: Az urbanizáció jellemzői napjainkban In: Népesség- és településföldrajz ELTE Eötvös Kiadó, Budapest pp. 179-191 Kovács Z. 2002: Az urbanizáció jellemzői Kelet- Közép-Európában a posztszocialista átmenet idején. In: Földrajzi Közlemények 1-4. pp. 57-77 Cséfalvay Z. 1994: A modern társadalom- földrajz kézikönyve IKVA Könyvkiadó Kft. Budapest. pp. 185-192 Enyedi Gy. 1988: A városnövekedés szakaszai Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 13-46, 65-96

A modern urbanizáció szakaszai A gazdaság egyes szakaszaiban a termelőerők bővülésének üteme, összetétele és földrajzi elhelyezkedése (települése) változó. Mindez a településrendszer fejlődését, az urbanizáció pályáját is alapvetően vezérli. A gazdaság – és általában a társadalom – ciklikus, visszaesésekkel, irányváltozásokkal tarkított a fejlődése. A gazdaság ciklikussága az urbanizáció szakaszosságában is kifejeződik. A legfejlettebb ipari országokban is bekövetkezett a városfejlődési folyamatok (időleges) megszakadása. Az 1970-es években számos, a megtorpant városnövekedést elemző tanulmány született. Az elméletek közös vonásai: Valamennyi több szakaszt különböztetett meg a modern urbanizáció (azaz, az ipari forradalmat követő, mintegy kétszáz éves városnövekedés) folyamatában. Az első szakasz a gyors városnövekedéssel, a többi területi dekoncentrációval jellemezhető. Ezen elméletek a folyamatokat a legfejlettebb ipari országokra vonatkoztatva vizsgálták.

Enyedi Gy. az urbanizációt globális folyamatként értelmezi Enyedi Gy. az urbanizációt globális folyamatként értelmezi. Nem írható le egységes modellel a világ minden részének városnövekedési sajátosságai és a megközelítés sem kizárólag földrajzi. Egy-egy szakasz jellemzésére példa-területek szolgálnak, a szakaszok mostani állapotát bemutatva. Négy szakaszt különböztet meg és a szakaszokat a gazdasági fejlődés különböző stádiumaihoz köti. Az egyes szakaszok a legfejlettebb régiókban kezdődnek, majd innen terjednek a fejlett országok perifériái, majd a fejlődő országok felé. A szakaszok lényeges vonásaikat megőrzik terjedésük hosszú ideje alatt is, ám pontos megjelenési formájuk már magán viseli annak a korszaknak és annak a (természeti és épített) térnek a jellegét, amikor és ahol megjelenik az adott országban. A szakaszok sem időben, sem térben nem válnak el élesen egymástól. Egy ország településrendszerének egyes részei is más-más fejlődési szakaszban lehetnek.

A modern urbanizáció szakaszai Szakaszok Gazdaság Települések Időtartam Városrobbanás Ipari forradalom, extenzív iparosítás Gyors nagyvárosi növekedés, tömeges elvándorlás faluról, munkahelyek és lakóhelyek abszolút térbeli koncentrációja Fejlett (tőkés) országok: 18. század végétől az 1930-as, 1950-es évekig; Kelet-Közép-Európa: 19-20. sz. fordulójától az 1960-as, 1970-es évekig; Fejlődő országok: az 1960-as évektől Szuburbanizáció (viszonylagos dekoncentráció) Modern iparágak, intenzív fejlődés Kisvárosi, elővárosi fejlődés, település-együttesek (pl. városi agglomerációk), a falusi településállomány modernizálódik, népessége stabilizálódik Fejlett országok: az 1930-as, 1950-es évektől az 1960-as évek végéig; Kelet-Közép-Európa: 1980-as évek végétől Dezurbanizáció (abszolút dekoncentráció) Gyorsan növekvő ipari termelékenység, a termelő szektorok csökkenő foglalkoztatása, a K+F szektor húzó jellege, a foglalkoztatottak többsége nem termelő (posztindusztriális szakasz) Rurális (nem városi) népességnövekedés, nagyvárosi népesség-csökkenés, elővárosi gyűrű kibővülése Fejlett országok: 1970-es évektől Reurbanizáció (az informatika urbanizációja) A csúcstechnológia (elektronika, távközlés, robottechnika, biotechnika) általános elterjedése, társadalmi-szervezeti adaptáció Munkahelyek erős dekoncentrációja, egységes civilizációs szintű településrendszer kialakulása, új központok kiemelkedése Fejlett országok: 1990-es évektől

1. szakasz: Városrobbanás 2. szakasz: Szuburbanizáció 3. szakasz: Dezurbanizáció 4. szakasz: Reurbanizáció Városrobbanás A rohamos városnövekedés szakasza. Az ipari forradalomhoz, általában a modern gazdaság elrugaszkodásához (take-off) kötődik. Ez egyértelműen a népesség települési koncentrálódásának szakasza. A városok felé áramlanak a falusi tömegek, gyorsan növekszenek a nagyvárosok. Az első városrobbanás országai a Föld nagy részét gyarmati uralom alá vonták ill. a világkereskedelmet is szinte kisajátították. Nyugat-Európa az iparosodás kezdetén már igen fejlett városhálózattal rendelkezett. Nemcsak az ipar növelte a városokat, hanem a már korábban felhalmozott kereskedelmi tőke is településfejlesztő tényezővé vált. Észak-Amerikára a szakasz az 1860-as években terjedt át. Az ipari forradalom itt alapjában már városi jellegű településhálózatot talált.

A Föld többi részén később és tökéletlenebb kifejlődésben jelent meg ez a szakasz. A fejlődő országok napjainkban léptek-lépnek a modern urbanizáció útjára. A városrobbanás elemi erejű – ma a gyors városnövekedésnek a ”harmadik világ” a színtere. A városi népességnövekedés üteme átlagosan négyszer gyorsabb, mint a fejlett világban. Ez a városrobbanás több szempontból eltérő, mint amilyen korábban a mai fejlett országokban lezajlott, bár lényege (a lakosság fokozódó területi – városi koncentrációja) azonos. Fő sajátosságai: A városrobbanást csak egyes területeken vezérli egyértelműen az ipar, ám a gyorsan iparosodó országokban az ipar húzó ereje elsőrendű. Sok helyen a szolgáltató szektor vonzása és a mezőgazdaság válsága duzzasztja fel a városokat. A városnövekedés egy (vagy estenként néhány) nagyvárosra korlátozódik. Nem alakul ki korszerű városhálózat. A milliós metropolisok és a falusi vásárhelyek között hiányzik a középvárosok lánca. Minden elvándorló 1-2 nagyvárosba igyekszik, amelyek országon belüli gazdasági súlya, politikai hatalma elképesztő mértékű. A hatalmas városok ellenére a fejlődő országok falusi jellegűek maradtak. A városok lakosságszámának növekedése napjainkban épp a legelmaradottabb, legfalusiasabb országokban a leggyorsabb ütemű.

Viszonylagos dekoncentráció Szuburbanizáció Viszonylagos dekoncentráció 1. szakasz: Városrobbanás 2. szakasz: Szuburbanizáció 3. szakasz: Dezurbanizáció 4. szakasz: Reurbanizáció Ez a szakasz olyan gazdasági fejlettségi körülmények között következik be, amelyet napjainkban intenzív fejlődésnek nevezünk. Az iparosodás nagy mennyiségi hulláma befejeződött, az ipar szerkezeti átalakulása a legfontosabb gazdasági mozzanat, a foglalkoztatásban gyorsan nő a nem termelő szektorok szerepe. Az urbanizálódásban az infrastruktúra-fejlesztés kitüntetett jelentőségű. A település-rendszer átalakulásának legjellemzőbb vonása a városi agglomerációk kifejlődése és a kisvárosi hálózat megerősödése. A falusi településállomány gyorsan modernizálódik – városiasodik, a falusi elvándorlás mérséklődik. A faluállomány egy része nem képes a modernizálódási folyamatban részt venni, elmarad a fejlődésben, népessége csökken, esetleg teljesen elnéptelenedik. A stabilizálódott helyzetű falvakban azonban az alapvető civilizációs szint (az alapellátás színvonala) nem marad el a városokétól.

Abszolút dekoncentráció Dezurbanizáció Abszolút dekoncentráció 1. szakasz: Városrobbanás 2. szakasz: Szuburbanizáció 3. szakasz: Dezurbanizáció 4. szakasz: Reurbanizáció Ez a szakasz még csak a legfejlettebb ipari országokban figyelhető meg az 1960-as évektől. A gazdaság a posztindusztriális (ipar utáni) korszakába lép. A termelő szektorok foglalkoztatottsága gyorsan csökken: a mezőgazdaság már csak néhány (2-3) százalékát foglalkoztatja az munkavállalóknak, de az ipar is csak egyre kevesebb embernek nyújt megélhetést. A foglalkoztatottak zöme a nem termelő szektorokban dolgozik. Ezek közül növekvő gazdasági húzóereje van a K+F tevékenységeknek. A népesség területi dekoncentrációja erősödik és nem marad meg a városhálózaton belül. A szuburbanizáció szakaszában elkezdődött jelenségek folytatódnak, ám új elemként jelentkezik, hogy a népességnövekedés súlypontja áthelyeződik az agglomerációkon kívüli rurális terekbe.

Az informatika urbanizációja Reurbanizáció Az informatika urbanizációja 1. szakasz: Városrobbanás 2. szakasz: Szuburbanizáció 3. szakasz: Dezurbanizáció 4. szakasz: Reurbanizáció Ezt a szakaszt a városközpontok újraélesztése, a központhoz csatlakozó lakóterületek átépítése, ezzel a városközpontok lakosságának újabb növekedése jellemzi. A városközpont újranépesedését ösztönzik a megnőtt közlekedési költségek is. A legfejlettebb országokban pedig határozottan érezhető, hogy alapvető változások játszódnak le a termelőerők állapotában, nem egyszerűen arról van szó, hogy visszaszorul a kohászat vagy a textilipar. A csúcstechnológia megjelenése, elterjedése, és az ehhez történő társadalmi-szervezeti adaptáció jelentősen megváltoztatja a termelőerők elhelyezkedését, a foglalkoztatás módjait ill. a lakóhely megválasztás tényezőit. A csúcstechnológia megkezdte a fejlett országok életének átformálását és mindezek hatása a településrendszer átalakulásában is jelentkezni fog.

A fejlődő országok – a városrobbanás rémei A fejlődő országok az 1960-as évektől kezdve léptek a modern urbanizáció útjára. Ennek első szakaszát ott is a gyors városnövekedés, a városrobbanás jellemzi. Gazdaságuk szerkezete és színvonala is eltérő. Ezen országok társadalma alapvetően önellátó paraszttársadalom, amelyet európai jellegű polgárosodás nem érintett, a városok társadalma sem hasonlít az ipar-polgári városokéhoz. A nagyvárosokhoz tehát nem az európai-amerikai („fehér” civilizációt hirdető) városkép társul. Nem a fejlettség és a gazdagság szinonimái, bár kétségtelen, hogy sok esetben még így is vonzó perspektívát jelentenek a falusi nyomorban tengődők számára.

Kontinentális különbségek Latin-Amerika Sajátossága a városi népesség magas aránya, a városok nagy száma. Latin-Amerika településállománya kétféle módon fejlődött. A városok az Ibériai félszigetről „kerültek” át a nyugati féltekére, mint a kereskedelem és gyarmati igazgatás központjai. Ahová pedig afrikai rabszolgákat hurcoltak ültetvényes munkára, ott az afrikai falu jelentette meg a rurális térségek alapját. A gyarmati korszakban a falu (és a mezőgazdaság) soha nem vált igazán fontossá. Az anyaországok gyengén fejlettek maradtak, kimaradtak az európai ipari forradalom és urbanizáció első hullámaiból így a gyarmatok nyersanyagforrásként vagy élelmiszerforrásként sem váltak jelentőssé, nem volt szükség rájuk ilyen célból. A latin-amerikai városállomány tehát nem szervesen fejlődött ki egy lassan mozduló faluállományból, hanem kívülről került oda, a gyarmatosítók által. A településhálózatban betöltött vezető szerepét, fontosságát a függetlenné vált országokban is megtartotta.

Ázsia Ázsia lakosságának kétharmada mindössze két országban él. Ez a két ország (Kína és India) közismerten több ezer éves (az európaitól gyökeresen eltérő) városi kultúrával rendelkezik. Városállományuk kiterjedt és sok régi központtal bír. Indiában már mutatkoznak a relatív dekoncentráció első jelei, egyelőre a városhálózaton belül. A kínai vagy hátsó-indiai városi lakosok pénzjövedelme ugyan jóval magasabb a falusi lakosokénál, de a különbségnek a korlátozott áru- és pénzviszonyok közepette, a jórészt önellátó falusi gazdálkodás mellett nem olyan nagy a jelentősége. A város azonban korántsem szerepel magasabb rendű településként, a forradalmak szülőhelyeként, hiszen az ázsiai forradalmak alapvetően parasztforradalmak voltak, a dolgozó paraszttömegek lázadásai a nem termelő, élősdinek tartott városok ellen.

Afrika Afrika már hosszú ideje a Föld legkevésbé urbanizált kontinense, bár egyes részein a városok hosszú múlttal rendelkeznek. A legnagyobb afrikai város a 10 milliónál is népesebb egyiptomi főváros, Kairó, a második helyezett Lagos (Nigéria) lakosságát 5 millió főre becsülik. Jóllehet, az afrikai országok általában még mindig a legfalusiasabb országok a Földön, a városnövekedési ütemük a XX. században (különösen annak második felében) rendkívül gyors volt. Afrikát (jelentős egyszerűsítéssel) három urbanizációs zónára oszthatjuk: Az elsőbe Észak-Afrika arab országai tartoznak, ahol a gazdasági növekedés, és a városnövekedés is a legerőteljesebb volt az elmúlt évtizedekben. A második zóna Fekete-Afrika, ahol a városnövekedés a legtöbb (kis) országban jórészt a fővárosra korlátozódott, s meglehetősen független volt az országok gazdasági helyzetétől. A harmadik csoportba Dél-Afrika urbanizációját sorolhatjuk. Itt a faji megkülönböztetés a fehér és a színes bőrű lakosság településeit is elválasztja, azonban e területen igen jelentős pozitív előrelépések történtek az utóbbi időben.

A fejlődő országok városnövekedésének jellemvonásai A fejlődő országok urbanizációját a városnövekedés jellemzi, a városiasodás, azaz a városi civilizáció terjedése még a városi rangú településeken is nagyon töredékes. A városi infrastruktúra súlyosan elmaradott és roppant egyenlőtlenül fejlett. A városnövekedésnek nincs igazi belső alapja, elsősorban a tercier szektor duzzadása ösztönzi. A falusi térségek fejlesztését a legtöbb ország elhanyagolja. Az urbanizáció nemcsak a faluállományt, hanem a városállomány jelentős részét is érintetlenül hagyja. Nincs modern kisvárosi településcsoport, amely szervesen együttműködő hálózattá kapcsolná össze a falvakat és (nagy)városokat. A fejlődő országok társadalma és gazdasága sajátosan kettős szervezetű, a modern és hagyományos (formális és informális) gazdaság a falvakban és a városokban egyaránt jelen van. A harmadik világ metropolisainak óriási nyomornegyedei körbefonják a belső fejlettebb városrészeket. Nemcsak a falusi ember, hanem a falusi település is benyomul a nagyvárosokba. A városba vándorlás tehát nem mérsékli a természetes szaporodást. A megoldás a bevándoroltak gyorsabb városi integrációja, az urbánus magatartásformák elterjedése lehetne. A fejlődő országok gyorsan növekvő városaiból hiányzik a középosztály, a polgári réteg, amely a fejlett országok városi társadalmának alappillére.

A települési-népesedési dekoncentráció Európában és Észak-Amerikában Az ipari forradalom befejeztével a városok növekedése csillapodni kezdett Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. Megkezdődött és napjainkig tart a települések és a népesség területi dekoncentrációjának folyamata. A dekoncentráció első időszaka viszonylagos, és alapvetően a városokon és a városállományon belüli dekoncentrációt jelenti. A nagyvárosokon belüli népességeloszlás jelentősen megváltozik, a városközpont elnéptelenedik, míg a perifériák felduzzadnak. Még gyorsabban növekszenek a városkörnyéki települések, sőt új elővárosok épülnek: kialakulnak a nagyvárosi agglomerációk. A viszonylagos dekoncentrációt fejezi ki, hogy a fejlett országok többségében ez a városfejlődési periódus a kis- és középvárosi hálózat megerősödésével, a városi népességen belül a nagyvárosi népességarány csökkenésével jár együtt. Az USA-ban az 1960-as évektől jelenik meg, és a későbbiekben uralkodóvá válik az abszolút dekoncentráció szakasza, a dezurbanizáció.

A városi agglomerációk A városi agglomerációk kialakulása a városnövekedés folyamatának eredménye, amikor a nagyváros lakossága és a város gazdasági funkciói szétfeszítik az ipari forradalom nagyvárosának térbeli kereteit. A környező falvak mezőgazdasági tevékenysége visszaszorul, lakói egyre inkább a városban találnak munkahelyet. Kiépül egy szorosan összetartozó, ezer szállal egybefűződő településegyüttes, központjában a nagyvárossal, az agglomeráció központjával. A település-együttesben állandóan jelen van a népesség áramlása – állandó és ideiglenes migráció. A csatlakozott kisebb településeknek gyakran megmarad a formai (jogi) különállása, elkülönül az igazgatása, van saját városközpontja stb., ám mindezek a települések szerves térbeli – funkcionális egységet és tulajdonképpen egyetlen települést képeznek. Ezeknek a nagyvárosi település-együtteseknek többféle formája van: a nagyvárosi központú agglomerációk, a többi városi vonzáskörzet összeolvadásából keletkezett konurbációk.

Észak-Amerikában a nagyvárosok területi dezintegrációja sokkal erőteljesebb volt, mint Európában. Az amerikai város valósággal szétrobbant, lakóhelyövezetének darabjai nagy területre repültek szét, beékelődve a rurális terekbe. Fényképek: La Crosse,Wisconsin, USA Az amerikai városok első lakóhelyöve roppant gyorsasággal és kifejezetten silány minőségben épült ki. A városközpont-közeli lakóhely vonzása a legtöbb amerikai városban hagyományosan csekélyebb, mint Európában. (Nincs nagy történelmi értéke, a településidentitást kevésbé fejezi ki.) Az amerikai város nagy területi szétszóródását elősegítette az egyéni motorizáció korai tömeges elterjedése. A szétszóródásának másik oka spontán, tervezetlen fejlődése, a piaci erők csaknem korlátlan érvényesülése.

Dezurbanizáció A dezurbanizáció azt a folyamatot jelöli, hogy a modern urbanizáció történetében először a népességnövekedés súlypontja áthelyeződött a városi agglomerációkon kívüli rurális terekre. (Falu-város népességarány a falusi népesség javára kezdett eltolódni.) A szakasz alapvető jellemzői (az Amerikai Egyesült Államok példáján bemutatva): A nagyvárosok népességnövekedés lassúbb, mint a nem városi, ezzel az utóbbi térség népességaránya növekszik A nagyvárosok vándorlási egyenlege negatív, és ha népességük valamelyest növekszik, az a természetes szaporodásnak és annak köszönhető, hogy a külföldi bevándorlók elsősorban a városokban telepednek le. Gyors népességnövekedés volt megfigyelhető a városi agglomerációkon kívüli falusias megyék jelentős részében Alapvetően azonban arról van szó, hogy az amerikai gazdaság térszerkezete átalakul(t), az ipar a korábbitól eltérő földrajzi eloszlásban kínálja a munkahelyeket és vonzza a nem termelő ágazatokat.

Az új térszerkezetben a termelő tevékenység jóval szétszórtabban jelentkezik, az új termelő régiókba települ az üzleti élet és a kutatás-fejlesztés is. Az új térszerkezet kialakításának egyik alapja az ipari szerkezetváltás, amelynek során a hagyományos ágazatok (kohászat, textilipar stb.) fejlődése megtorpant, termelése esetenként jelentősen visszaesett. A dezurbanizáció nem jelenti általában a városok hanyatlását, sőt a városok túlzsúfoltságának enyhülése a városi emberek életminőségnek is kedvez. A társadalom térbeli eloszlása egyenletesebbé válik, ami a tér erőforrásainak terhelése és használata szempontjából előnyös. A dezurbanizációs szakaszban a falusi tér aktív formálója a társadalom térszerkezetének. A modern urbanizáció történetében először egy új urbanizációs szakasz Észak-Amerikában kezdődött, és Nyugat-Európának csak a követő szerep jutott. Alapvető tényező a közlekedés fejlődése, amelynek köszönhetően a városi agglomerációkon kívüli falvakból is naponta be lehet járni a munkahelyre. A településhálózat változásai politikai változásokhoz is hozzájárultak. A kis települések megerősödése a helyi önkormányzatok jelentőségét is fokozta.

Összefoglalás A modern urbanizáció szakaszai Városrobbanás Szuburbanizáció – viszonylagos dekoncentráció Dezurbanizáció – abszolút dekoncentráció Reurbanizáció – az informatika urbanizációja A fejlődő országok – a városrobbanás rémei Kontinentális különbségek (Latin-Amerika, Ázsia, Afrika) A fejlődő országok városnövekedésének jellemvonásai A települési-népesedési dekoncentráció Európában és Észak-Amerikában A városi agglomerációk Dezurbanizáció a fejlett világban

Köszönöm a figyelmet!