Prof. Dr. Süli-Zakar István (DSc.) DEBRECENI EGYETEM Tudományegyetemi Karok Természettudományi és Technológiai Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék Az általános társadalomföldrajz alapjai I. Prof. Dr. Süli-Zakar István (DSc.) egyetemi tanár

A települések nagyságrendje, település agglomerációk 15. tétel A települések nagyságrendje, település agglomerációk Kovács Z. 2002: Az urbanizáció fogalma, értelmezése; Az urbanizáció története; Az urbanizáció jellemzői napjainkban. In: Népesség- és településföldrajz ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. pp. 150-155, pp. 156-178, pp. 179-191 Cséfalvay Z. 1994: A modern társadalomföldrajz kézikönyve. – IKVA Könyvkiadó Kft. Budapest. pp. 185-192 Enyedi Gy. 1988: A városnövekedés szakaszai. – Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 13-46, 65-96 Kovács Z. 2002: Az urbanizáció jellemzői Kelet-Közép-Európában a posztszocialista átmenet idején. In: Földrajzi Közlemények 1-4. pp. 57-77 Haggett, P. 2006: Az urbanizálódó világ. In: Geográfia (Haggett, P. szerk.) Typotex Kiadó, Budapest. pp. 233-267 Kőszegfalvi Gy. – Tóth J. 2001: Az urbanizáció fogalma, az urbanizációs folyamat ismérvei; A városfejlődés történelmi folyamatai, sajátosságai. In: Általános társadalomföldrajz I. (szerk. Tóth J.), Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs. pp. 428-430, pp. 431-454

Településhálózat Egy térség (ország, régió) településeinek az összessége. A településhálózat részei a városok, a falvak és a szórványtelepülések. Elemei a történelem folyamán egymással szoros kölcsönhatásban fejlődnek. Közöttük alá- és fölérendeltségi viszony, azaz településhierarchia alakul ki, térbeli elrendeződésüket pedig nagyfokú szabályszerűség jellemzi. A települések az ókortól fogva a városok és falvak elkülönülése óta hálózatba rendeződnek. A hálózatok csomópontjai a városok. Gazdasági körzetek és körzetszékhelyek a szocializmus időszakában

Falvak, falusi települések A falusi települések kialakulásában számtalan természetföldrajzi, történelmi és társadalmi tényező játszott egyidejűleg közre, éppen ezért méretük, funkcióik, és külső megjelenésük a Föld egyes térségeiben rendkívül eltérő. Falu: mindazon (1) kisebb lélekszámú települések, amelyek (2) nem rendelkeznek központi funkciókkal, (3) intézményhálózatuk fejletlen, (4) szerkezetükre laza, földszintes beépítés jellemző, (5) népsűrűségük általában nem éri el a 200 fő/km²-t és (6) infrastrukturális ill. kommunális ellátottságok a városokhoz képest elmaradott. Egyes régiókban a 21. század elején a falvak a reneszánszukat élik, bizonyos embercsoportok az elszakadást választják a zsúfolt városi tértől. Ezen falvak fejlődnek, urbanizálódnak. Azonban döntő részük funkcióját vesztve kilátástalan helyzetben van, munkahelyek nélkül vegetál, lakói lehetőség szerint városokba vándorolnak. Ez különösen igaz a képzettebb értelmiségiekre.

Falutípusok A falusi települések osztályozása többféle szempont szerint történhet A munkamegosztásban betöltött szerepük szerint: mezőgazdasági, ipari és szolgáltató falu. A falvak többségében egyedül a mezőgazdaság a lakosság megélhetésének alapja. Az ipari falvakban általában egyetlen ipari nagyüzem foglalkoztatja a népesség túlnyomó részét (pl. Bélapátfalva – már város, Kaba – már város, Bőcs). Sajátos altípus a bányászfalu (pl. Mány, Recsk). A szolgáltató funkciójú falvak sokfélék lehetnek, pl. üdülőfalvak (pl. Mátrafüred, Hévíz – már város), forgalmi jellegű falvak jelentős közlekedési funkcióval (pl. Hegyeshalom), kulturális célokat szolgáló múzeumfalu (pl. Hollókő). A szuburbanizáció révén egyre több a gazdasági funkció nélküli falusi alvótelepülés (pl. Üröm, Nagykovácsi).

törpefalvakat (100 fő alatt), aprófalvakat (100-500 fő), Méretük szerint megkülönböztetünk (a Magyarországra vonatkozó osztályozás szerint): törpefalvakat (100 fő alatt), aprófalvakat (100-500 fő), kisfalvakat (500-2000 fő), nagyfalvakat (2000-10000 fő) és óriásfalvakat (10000 fő felett) – (Alföldi mezővárosok egy része) Dusnok Alaprajzukat (morfológiájukat) tekintve a főbb, Magyarországon is megtalálható falutípusok: az ősi, szabálytalan elrendezésű halmazfalu, fiatalabb az erdőirtás vagy lápok lecsapolása után kifejlődő szalagtelkes falu, ill. az országút mellett hosszan elnyúló útifalu, még későbbi eredetű a tervszerű telepítések eredményeként létrejött szabályos, sakktábla alaprajzú falu.

Városfejlődés Egyiptom Maja-Azték-Inka Perzsia Kína Indus-völgye Mezopotámia Görögök Rómaiak

16-17. század abszolút monarchiák fővárosai pl. London, Párizs, Bécs Középkor: feudális város – aprófalu és a feudális urak vára Bizánc (330-tól Konstantinápoly) a Kelet-Római Császárság, majd a Bizánci birodalom fővárosa, később Isztambul néven az Oszmán birodalom fővárosa. Nagy Károly idején pfalzok – császári őrhelyek (pl. Aachen) Tipikus középkori a püspökvár (pl. Basel, Genf, Köln, Passau) 14-15. század északi kereskedelmi útvonal Hanza-városok Reneszánsz korszak (15. századtól) „eszményi” várostervek. 16-17. század abszolút monarchiák fővárosai pl. London, Párizs, Bécs 18. század végi Anglia – ipari forradalom, modern város Palmanova a reneszánsz város

Város Város: A településhálózat (1) nagyobb népességű (2) központi funkciókkal rendelkező, (3) kiemelt közigazgatási jogállású tagja. (4) Saját népességükön kívül vonzáskörzetük lakóit is ellátják szolgáltatásokkal. A faluval ellentétben, (5) a város aktív keresőinek többsége a szekunder és tercier szektorban dolgozik. (6) A városok külső megjelenésére általában a zárt, emeletes beépítés a jellemző; (7) népsűrűségük 200 fő/km²-nél magasabb. A városok az urbanizáció termékei, számuk a munkamegosztás kiszélesedésével, a társadalom differenciálódásával egyre növekszik. Az első városok az őskor (paleolitikum) végén, Kr. e. 6000 évvel, a Közel-Kelet (Jerikó) és Mezopotámia (Ur, Uruk, Lagas, Kis) területén jöttek létre. Számuk az ipari forradalom és a modern urbanizáció révén az utóbbi kétszáz évben ugrásszerűen megnőtt, napjainkban a Föld népességének több mint a fele városokban él. A városok körét világszerte más és más módon határozzák meg, van, ahol a népesség számától teszik függővé (pl. Izland 200 fő, Németország 2000 fő, Svájc 10000 fő, Japán 50000 fő), máshol komplex mutatók alapján (pl. központi funkciók megléte, foglalkozási szerkezet, népsűrűség, az infrastruktúra fejlettsége, stb.) funkcionális értelemben különítik el a várost a falutól (pl. Magyarország). A városokra történelmi jellegük, méretük, szerepkörük szerint rendkívüli sokszínűség a jellemző, eszerint számos várostípust különböztetünk meg.

Várostípusok Történelmi jellegük alapján a legősibb típus az antik város (pl. polisz, erődváros, templomváros). Fiatalabb képződmény a középkor során létrejött, fallal körülzárt feudális város, míg a modern város az újkor , az ipari forradalom terméke. Méretük szerint megkülönböztetünk óriásvárost (10 millió fő felett), világvárost (1-10 millió fő), nagy- (100 ezer-1 millió fő), közép- (20-100 ezer fő) és kisvárost (20 ezer fő alatt). Az ilyen osztályozás azonban a településhálózat helyi adottságaitól függően országonként változik: Debrecen pl. 207 ezer lakosával Magyarországon nagyvárosnak, Indiában viszont szerényebb méretű középvárosnak számítana.

A munkamegosztásban játszott szerepük alapján sokféle várost ismerünk: Mezővárosok, melyek mezőgazdasági funkciójúak (pl. Kiskunmajsa) Ipari körzetek városai, melyek ipari vagy nyersanyag kitermelő tevékenységre szakosodtak (pl. Ózd, Komló, Salgótarján). A legtöbb város azonban valamilyen szolgáltató-ellátó funkciót tölt be: Vásárváros (pl. Vác, Gyöngyös) Iskola- és egyetemváros (pl. Sárospatak, Keszthely) Egyházi központ (pl. Esztergom, Kalocsa) Fürdőváros (pl. Hajdúszoboszló) Műemlékváros (pl. Szentendre)

Közlekedési csomópontok a vasúti (pl. Hatvan) hídi (pl. Komárom, Szolnok) városok. Sajátos csoportot képeznek a védelmi funkciót ellátó városok helyőrségi (garnizon-) város (pl. Cegléd, Hódmezővásárhely) tengerparti erődváros (pl. Trieszt, Brest). A városok általában településhálózatban betöltött súlyuknak megfelelő közigazgatási funkciót is ellátnak. Különleges helyzetben vannak e szempontból a fővárosi funkciókra „szakosodott” kisebb városok (pl. Canberra, Brasilia). Különleges monofunkciós városok az alvóvárosok. A funkciók csak ritkán jelentkeznek önállóan, közöttük gyakran átfedés, keveredés figyelhető meg. A legszerteágazóbb funkciókkal a világvárosok rendelkeznek.

Mezőváros Mezőgazdasági vidékek kiterjedt határral rendelkező városai. Közös jellemzőjük a falusias utcakép, a központi funkciók részleges hiánya és a kiterjedt tanyahálózat. A mezővárosok gazdasági létalapja nem az ipar vagy a szolgáltatások, hanem rendszerint a mezőgazdaság, ill. a agrártermékek kereskedelme és feldolgozása (élelmiszeripar) volt. Iparfejlődésük megkésett, a polgárosodás is csak korlátozott mértékű volt. Elterjedt településtípus Dél-Európa (pl. Spanyolország, Olaszország) és a Balkán (pl. Bulgária) országaiban, Magyarországon az Alföldön gyakoriak a 10-20 ezer lakosú, központi funkciókban szegény, gyengén városiasodott mezővárosok (pl. Kunszentmárton, Túrkeve).

Újváros A városok tervszerűen telepített, mesterségesen kialakított fajtája. Közös jellemzőjük a tudatos helykiválasztás és a szabályos alaprajz. Túlnyomó többségük a 20. század terméke. Az első modern újváros a kertváros mozgalom keretében 1903-ban alapított angliai Letchworth volt. Újvárosokat egy már korábban létező település, általában falu körül (pl. Tatabánya), ill. egy gyár körül is létrehozhatnak. Dunaújváros Az újvárosokat rendszerint valamilyen jól meghatározott célból hozzák létre, így jötte létre Észak-Amerikában a pionírtelepülések, amelyek az oikumené tágulását követték, Nyugat-Európában pedig a nagyvárosok környékén azok tehermentesítésére kialakított bolygóvárosok emelendők ki (pl. Harlow, Milton Keynes a Nagy-London konurbációban). Kelet-Európa országaiban az 1950-es és ‘60-as évek során, az extenzív iparfejlesztés érdekében szocialista iparvárosok (pl. Magyarországon Dunaújváros, Tiszaújváros, Lengyelországban Nowa Huta) épültek.

Az angliai újvárosok generációi Aycliffe Skelmersdale Runcorn Bracknell Forrás: Kovács Z., 2002

Nowa Huta (Lengyelország)

Szórványtelepülés, magányos település Kétvölgy Olyan települések összefoglaló neve, amelyek egy-egy magányos épületből vagy csupán néhány lakóházból és a hozzájuk tartozó gazdasági épületekből állnak. Népességszámuk rendszerint 1-10 fő. A szórványtelepülések többségét a mezőgazdaság hozta létre, ilyen kizárólag agrárfunkciójú szórványtelepülés a tanya, az amerikai-ausztráliai farm/ranch vagy a magashegyi pásztortanyák (Pireneusok, Alpok, Kárpátok). Esetenként tercier funkció révén is kialakulhat szórványtelepülés (pl. vasúti őrház, kutatóállomás). A szórványtelepülés és a csoportos települések között átmeneti típusok is léteznek. Ilyenek a 10-50 lakos közötti, üzlettel, templommal egyéb ellátó intézménnyel nem rendelkező, közigazgatásilag rendszerint nem önálló törpefalvak, mint Magyarországon a nyírségi tanyabokrok vagy Nagy-Britannia sajátos aprófalva, a hamlet.

Tanya A szórványtelepülések egyik típusa: egymástól távolabb elhelyezkedő lakóházak, a hozzájuk tartozó gazdasági épületekkel együtt. Különösen Európa nagy összefüggő mezőgazdasági területein gyakori (Pó-síkság, Germán-alföld, és a magyar Alföld). A tanyák ősibb formája a térben szabálytalanul, elszórtan helyezkedik el. Újabb keletűek és többnyire tervszerű telepítés eredményeként jöttek létre az utak mellé rendeződő, szabályos sortanyák. A törökök az Alföld településhálózatát jórészt elpusztították, csak a népesebb mezővárosok (khászvárosok) élték túl a hódoltságot. A török kiűzése után a 18. század végétől alakultak ki tanyák, annak eredményeként, hogy a külterjes állattenyésztést felváltotta a szántóföldi művelés. Számuk különösen a 19. századi jobbágyfelszabadítás (földmagántulajdon) és az ármentesítések nyomán nőtt meg, amikor a határ távolabbi részei is művelés alá kerülhettek. A mezővárosokból kirajzó földművesek tanyáinak eredeti rendeltetése az volt, hogy a központi településtől távolabb eső földeken ideiglenes szállást nyújtsanak a gazdálkodók számára („tanyázni” szó). Ezek csak fokozatosan, a 19. század második felétől váltak állandó lakóhellyé. Magyarországon főként az alföldi területeken (pl. Kiskunság, Békés) jött létre kiterjedt tanyahálózat.

Vonzáskörzet Az a terület, amelyet egy település – rendszerint város – központi funkciói ellátnak, kiszolgálnak. A központi funkciók intézményei a környék településein vagy hiányoznak (pl. kórház, középiskola, munkahelyek), vagy nem kielégítőek (pl. bolthálózat), így a vonzáskörzet települései rá vannak szorulva a központi településre, „vonzódnak” hozzá. A vonzáskörzet kiterjedése – egyebek mellett – függ a központ nagyságától, a központi funkciók szintjétől, számától, a központ megközelíthető-ségétől, a környék településhálózatától. A városokat vonzáskörzetük mérete szerint rangsorolhatjuk, meghatározva a település-hierarchián belül elfoglalt helyüket. Jelmagyarázat: Agglomerálódó területek Sokszínű és igen intenzív kapcsolatok Sokoldalú, kiegyensúlyozott és közepesen intenzív kapcsolatok Hiányos intenzitású kapcsolatok … Forrás: Süli-Zakar I.

Agglomeráció Többnyire az urbanizáció első szakaszában (városrobbanás), agglomerálódás eredményeként kialakuló olyan település együttes, várostömörülés, amely egy vagy több a környezetéből kiemelkedő nagyvárosból és a körülöttük elhelyezkedő településekből áll. Röviden megfogalmazva: a népesség, ill. a munkahelyek térbeli koncentrációja. Az agglomeráció települései funkcionálisan (szerepköreikben) is összefonódnak, közöttük szoros gazdasági és szolgáltatási kapcsolatok, kölcsönös egymásrautaltság alakul ki. A nagyváros és agglomerációja közötti kapcsolat erőssége a népesség ingázásában, a közlekedési hálózat és a közművek összekapcsolódásában is tükröződik. Egy idő után az agglomeráció települései már olyan szorosan összetartoznak, hogy fejlesztésük során össze kell hangolni pl. az infrastrukturális beruházásokat. Az agglomerációk központjainak tehermentesítésére gyakran sajátos újvárosokat, ún. bolygóvárosokat hoznak létre. Aszerint, hogy hány központi településsel rendelkeznek, beszélhetünk monocentrikus (egyközpontú – pl. London, Párizs, Buenos Aires) és policentrikus (többközpontú) agglomerációkról (pl. Ruhr-vidék, Felső-Szilézia, Randstad „patkóváros” – Hollandia). Magyarországon a legtipikusabb nagyvárosi agglomeráció a budapesti, amely a fővárosból és 78 településből álló monocentrikus várostömörülés összesen 2,5 millió lakossal.

Agglomerálódás Latin eredetű szó, jelentése: tömörülés, sűrűsödés. Az agglomerálódás folyamata a gazdaság és a népesség térbeli tömörülése egy vagy több központi mag körül. Ezáltal városokból és falvakból álló nagyvárosi agglomerációk, népességtömörülések alakulnak ki. Különösen az urbanizáció első fázisában (a városrobbanás szakaszában) jellemző. A szuburbanizációval ellentétben az agglomerálódás során mind a nagyváros(ok), mind az elővárosok népességszáma gyors ütemben növekszik. Ennek oka, hogy vidékről sokan vándorolnak oda. Budapest elővárosainak népességszáma 1939 és 1949 között 130 ezerről 540 ezer főre növekedett az agglomerálódás révén. A budapesti agglomeráció települései

Városösszenövés, konurbáció Nagyvárosi agglomerációk egymás felé történő növekedése és végül összenövése, amely révén nagy népességtömörülések, óriásvárosok (megacity) és városövezetek (megalopolisz) alakulhatnak ki. Városösszenövés általában főútvonalak mentén következik be. Típusai az egy-, két-, és többközpontú városösszenövés. Egyközpontú városösszenövés úgy alakul ki, hogy egy terjeszkedő világváros (pl. London, Párizs, Moszkva) közigazgatási szempontból fokozatosan elnyeli, bekebelezi a környező falvakat , városokat. Két és többközpontú városösszenövés során két (pl. Manchester-Liverpool) vagy több (pl. Duisburg-Essen-Bochum-Dortmund) nagyvárosi agglomeráció a fő közlekedési útvonalak (autópályák, vasutak) mentén egymás irányában növekszik, majd egy idő után összeérhetnek és térben folytonos városövezetek alakulnak ki (pl. Boston-New York-Philadelphia-Baltimore-Washington).

Városövezet, megalopolis Több nagyváros agglomerációjából álló övezet, amelynek népességszáma rendszerint meghaladja a 10 millió főt. Városösszenövés (konurbáció) akkor jön létre, amikor több világváros, ill. ezek elővárosai a térben összeérnek és egy hatalmas összefüggő városi zónát képeznek. Az így létrejövő városkomplexum nem alkot egységes települést, s számos közigazgatási egységre tagolódik. Földünk legnagyobb városövezete az Egyesült Államok atlanti partvidékén található. Ez a Bostontól Washingtonig húzódó 700 km hosszú megalopolisz 80 millió ember lakóhelye. Hasonló városövezet van kialakulóban az Egyesült Államokban a Nagy-tavak körül, valamint Kaliforniában San Francisco és San Diego között. Ugyancsak városövezet jött létre Japánban a Csendes-óceán partján Tokió-Oszaka-Kobe között (Tokaido), valamint Németországban a Ruhr-vidéken, a Düsseldorf-Duisburg-Dortmund (3D) tengely mentén és Hollandiában a Randstad területén.

Ökumenopolis Doxiades görög építész használta először a fogalmat 1968-ban, amellyel azt az elképzelést vetítette előre, hogy a 21. század végére az egész világ egyetlen összefüggő nagyvárosból áll majd, amely körülöleli a Földet.

Megavárosok a Földön Forrás: Kovács Z., 2002

Világváros, metropolis Világváros: olyan nagyváros, amelynek népességszáma meghaladja ez egymillió főt. A metropolis görög eredetű szó, jelentése „anyaváros”. A világvárosok nagy népességszámuknál és kiterjedt központi funkcióiknál fogva kiemelkedő szerepet játszanak egy-egy ország gazdasági és politikai életében, településhálózatában. New York, USA Sajátos csoportjuk a tízmillió főnél népesebb óriásvárosok (megapolisok). Azokat a világvárosokat, amelyek szélsőségesen nagy súllyal részesednek az adott ország népességéből és gazdaságából, primate citynek nevezzük. Ilyen pl. Montevideo Uruguay népességének 43%-ával, Athén (a lakosság 34%-a), Buenos Aires (32%), Koppenhága (26%) és Budapest (17%). Budapest

Városközpont Más néven a „city”, míg az észak-amerikai városokban a downtown vagy Central Business District (CBD), azaz központi üzleti negyed. A nagyvárosok igazgatási – pénzügyi – kereskedelmi intézményeket tömörítő központi magja, ahol a fő közlekedési utak összefutnak. A városközpontban elsősorban munkahelyeket találunk, a lakófunkció gyengén fejlett, ezért nappali népessége sokszorosan meghaladja az éjszakai népességet. Az európai városokban általában egybeesik a középkorban kialakult történelmi városmaggal, így műemlékei jelentős idegenforgalmi vonzerővel bírnak (pl. Prága, Bécs vagy Budapest központja). Az Európán kívüli nagyvárosokban (különösen Észak-Amerika városaiban) a magas telekáraknak köszönhetően rendkívül sűrűn beépült és fölfelé terjeszkedik. Toronyházakból, felhőkarcolókból álló irodanegyed képét mutatja. Los Angeles, USA

Alvóváros, alvótelepülés Egy nagyváros vonzáskörzetéhez tartozó település, ahol helyi munkalehetőségek alig vannak, az aktív keresők jelentős része naponta a központba jár dolgozni (ingázás). Alvótelepülés kialakulhat: spontán módon a szuburbanizáció következtében, amikor már meglévő településekre költöznek ki a fiatalabb és az átlagosnál anyagi lehetőségekkel bíró rétegek a nagyvárosból, miközben korábbi munkahelyeiket megtartják (pl. Budapest környékén Érd, Dunakeszi). tervszerű telepítés eredményeként, amikor a nagyvárosok környékén előre tervezett városokat hoznak létre. A bolygóvárosokkal ellentétben az alvótelepülésekre a munkahelyek teljes hiánya, a lakófunkció egyeduralma jellemző. Mivel a népesség jelentős része naponta a központba jár dolgozni, és a különböző szolgáltatásokat is ott veszi igénybe, az alvótelepülések szolgáltató-ellátó intézményhálózata (pl. kiskereskedelem) is roppant fejletlen – hiányos. Éjszakai népességszámuk többszörösen meghaladja a nappalit.

Kertváros Egy nagyváros tehermentesítésére létrehozott szabályos alaprajzú, mérnöki tervek alapján épült, laza beépítésű, parkokban gazdag előváros. Az alvóvárosokkal ellentétben a kertváros nem csupán a nagyvárosi ingázók éjjeli menedékhelye, hanem üzletekkel, irodákkal és egyéb szolgáltatásokkal ellátott, település. A 19. század végén Ebenezer Howard (1850-1928) angol építész vezetésével mozgalom bontakozott ki a kertvárosok létesítésére az ipari forradalom túlzsúfolt és embertelen nagyvárosainak ellensúlyozására. A kertváros mozgalom „eszméje” nagy hatással volt az egész 20. század városépítészetére.

Howard kertváros modellje Ebenezer Howard (1850-1928)

Howard kertváros modellje: az „eszme” megvalósulása Letchworth (1903) és Welwyn (1920) – az első két kertváros London körül

A 20. század első felének urbanizációjában a modern városépítészet és a „funkcionális város” eszméjének megjelenése jelentett forradalmi változást . A funkcionális város gondolata Garnier francia építész nevéhez fűződik. Tervei szerint a termelés, a lakás és a pihenés területei a városon belül elkülönülnek. („Cité Industrielle”, 1917) Az ötlet felkarolója és továbbfejlesztője Le Corbusier svájci építész volt, aki elvetette a howardi kertváros eszméjét, mondván a horizontális terjeszkedés számtalan belső nehézséget okoz (pl. közlekedés megszervezése területén). Szerinte nagyobb szervezettségre, a tér tudatosabb kitöltésére van szükség. A modern városépítés feladatát az eldugult városközpontok teher-mentesítésében, a zöldterület növelésében, a közlekedés modernizálásában, és a laksűrűség növelésében látta, amelyre a fölfelé irányuló terjeszkedés ad lehetőséget. (Athéni Charta, 1933) Az elképzelés lényege tehát a lakás, szabadidő, munka és közlekedés térbeli szétválasztása a várostesten belül és a város funkcionális tagolása. Kijelentette, hogy a városépítés nem két-, hanem háromdimenziós tudomány. A magassági elem bevezetése egy sor változást indított el a 20. századi városépítészetben. Tony Garnier (1869-1948) Le Corbusier (1887-1965)

Szuburbanizáció Az urbanizáció második szakasza, amikor a fiatal, tehetősebb népesség elhagyja a nagyvárosok területét és mind nagyobb számban az elővárosokba költözik. A szuburbanizáció – a városrobbanással szemben – térbeli dekoncentrációs folyamat; lényege a „város körüli” fejlődés. Agglomerálódás Szuburbanizáció Dezurbanizáció Reurbanizáció Okai a nagyvárosok növekvő zsúfoltságában, a lakókörnyezet leromlásában (városhanyatlás), a környezetszennyezésben és a romló közbiztonságban keresendők. Lényeges előfeltétele a modern közlekedési infrastruktúra (pl. gyorsvasút, autópálya) kiépítése, a motorizáció (magánautó használat) magas szintje. A Föld különböző fejlettségű országai jelentős időbeli eltéréssel lépnek a szuburbanizáció szakaszába: az Egyesült Államokban az 1930-as évektől, Nyugat-Európában pedig az 1950-60-as években erősödött fel ez a folyamat. Hazánkban az elmúlt tíz év során vált tömegessé. A népesség szuburbanizációját egy idő után az ipar, majd a szolgáltatások szuburbanizációja követi, az elővárosokba kitelepülő ipari üzemek és szolgáltató létesítmények (pl. bevásárlóközpontok) formájában.

Dezurbanizáció Agglomerálódás Szuburbanizáció Dezurbanizáció Reurbanizáció Az urbanizációnak ezt a szakaszát az 1970-es évek elején figyelték meg a legfejlettebb országokban, ahol a nagyvárosi agglomerációk (központi település az agglomerációs gyűrűvel) népessége és az ott található munkahelyek száma csökkeni kezdett. Ezzel egyidejűleg megindult olyan periférikusnak számító térségek városainak (és falvainak!) növekedése, amelyek korábban kimaradtak az urbanizációból. Ez a folyamat ellentétben állt az urbanizáció egész korábbi logikájával. Okai az új közlekedési és kommunikációs technológiák, az általánossá váló távmunka. Az elavult fordista termelési mód válsága nyomán az új munkahelyek nem a központokban jönnek létre. A falusi térségek javuló eséllyel rendelkeznek egyes posztfordi tevékenységek megszerzésére, mert olcsóbb a helyi munkaerő, nincsenek szakszervezetek és elavult ipari gyárnegyedek, tisztább a levegő és jobb a környezet minősége. A zsúfolt, szennyezett nagyvárosi agglomerációk mint lakóhelyek gyorsan veszítenek népszerűségükből, miközben divatba jön a vidéki (de városias) életforma.

Reurbanizáció Az urbanizáció negyedik szakasza, amikor a nagyváros népességszáma a szuburbanizáció, majd dezurbanizáció jelentette csökkenés után ismét növekedni kezd, s egy újabb koncentrációs folyamat („vissza a városba”) kezdődik. Agglomerálódás Szuburbanizáció Dezurbanizáció Reurbanizáció A reurbanizációt az 1980-as évek közepétől a legfejlettebb országok nagyvárosaiban (pl. London, Amszterdam, Philadelphia, Sydney stb.) figyelték meg a kutatók. Ekkor a városhanyatlás következtében lepusztult, belvárosi slum-negyedek ismét fejlődésnek indultak. Mindez összefüggésben áll az infrastruktúra (közlekedés és közszolgáltatások) ill. az épületállomány felújításával, a városrevitalizációval valamint a világgazdasági korszakváltás társadalmi hatásaival. A posztfordizmus nyomán megerősödött tehetős / fiatal menedzseri réteg (a yuppiek) tagjai egyre nagyobb számban költöznek be a belső városrészekbe, ahol a városrevitalizáció luxus színvonalon feljavította a lakókörnyezetet. A korábban pusztulásnak indult belvárosi lakónegyedek népessége ezáltal gyorsan kicserélődik. Ezt a megfiatalodási folyamatot nevezik dzsentrifikációnak.

Összefoglalás Településhálózat Falu - fogalma Falutípusok Városfejlődés Város - fogalma Várostípusok Mezőváros Újváros Szórványtelepülés, magányos települések Tanya - fogalma Vonzáskörzet Agglomeráció Agglomerálódás Városösszenövés, konurbáció Városövezet, megapolis Ökumenopolis Világváros, metropolis Városközpont Alvóváros, alvótelepülés Kertváros Szuburbanizáció Dezurbanizáció Reurbanizáció

Köszönöm a figyelmet!