A magyar lírai költészet története a romantika korában és a századutón Arany János (I., 1847–1861)

Arany János és a romantika Háttér: a romantika paradoxona Az egyén felszabadítása („humán expanzív modell”) – a szubjektív műfajok előtérbe kerülése (a regény mint vallomás, a líra mint önkifejezés); A népköltészet felértékelése – valódi modern költészet csak saját, kollektív hagyományból születhet (a nemzeti irodalom hagyományközösségi mintázata) Petőfi: a paradoxon feloldása a lírai szerep révén

Arany viszonya a romantikához Irodalmi szocializációja Biblia; antik klasszikusok (Homérosz, Horatius, Vergilius, Ovidius); orális népköltészeti hagyomány; romantika előtti magyar költészet (ponyvairodalom, diákköltészet, Csokonai, Gvadányi, Dugonics) A romantikus magyar irodalom későbbi hatása (1834) → a romantika klasszicizálása

A líra helye Arany költészetében Népies epika – Arany elköteleződése epikusként az irodalom hagyományközösségi mintázata mellett: Toldi (1846–47); A romantika paradoxona Aranynál: epika és líra mint „objektív” és „szubjektív” költészet → A lírai önkifejezés mint kényszerűség a líra mint az objektív költészet válságának terméke (→ az epika lírizálódása: Toldi estéje, Bolond Istók); a népdal mint kiindulás helyett: az önkifejezés klasszikus és romantikus mintáinak deformálása (→ ← Petőfi)

Az Arany-líra kibontakozása A líra mint a költészet önreflexiója: ars poeticák Az „objektív költészet” és elvesztése: Válasz Petőfinek (1847) – Letészem a lantot (1850) a költészet mint eszményítés; a költészet eszményítő erejét közösségi eszméktől kapja → a közösségi költőszerep elvesztésének tapasztalata mint az önkifejezés indítéka A költői szuverenitás joga: Vágtat a ló… (1852) Az eszményítés költészettani indoklása: Vojtina ars poetikája (1861)

Álom és sejtelem: a romantikus költői önkifejezés mint az „objektív költészet” alternatívája az eszményítés kudarca – eszmény helyett rémképek: Álom–való (1848) → Ha álom ez élet… (1849–50, vö. Vörösmarty: Előszó); az eszményítés kivételes sikere: Dante (1852);

A tárgyiasítás mint közvetett önkifejezés – szerepek helyett beállítódások → narratívák elegiko-ódában alternatív narratívák: Ősszel (1850); a lírai én szóródása a narratívákban: Évek, ti még jövendő évek… (1850) dalban: A lejtőn (1857); lírizált kisepikai műfajokban allegória: A rab gólya (1847), A gyermek és szivárvány (1851); életkép: Kertben (1851) drámai monológban: Az örök zsidó (1860) a tárgyiasítás végpontja: a ballada

A közösségi költő szerepe 1848/49: a honvéd/nemzetőr mint figura a népies helyzetdalokban (Nemzetőr-dal, 1848, Nyalka huszár, 1849, Rásüt az esthajnal…, 1849) Közösségi ódák válság idején (Rendületlenül, 1860; Széchenyi emlékezete, 1860; Magányban, 1861)