Jean Nicolas Arthur Rimbaud 1854-1891

Élete francia szimbolista költő, felfedező. Charleville, 1854. október 20. – Marseille, 1891. november 10. francia szimbolista költő, felfedező. szimbolista úttörő Anyja, Vitalie Cuif [egyedül nevelte, apja elhagyta] Apja, Frédéric Rimbaud 1864. Elhagyta családját Charleville-ben járt iskolába  1 osztály ugrása

1869 - Latin nyelvű versek Párizs  börtön 1870-től kezdett írni francia költeményeket. 1870. Első verses kötete: A részeg hajó 1873 elején megkezdte az Egy évad a pokolban írását Verlaine barátja Veszekedések sora Rimbaud visszament Roche-ba, és befejezte az Egy évad a pokolban-t. Brüsszelben a szerző saját költségén kinyomtatta utolsó művét. És ezzel lezárult a 19 éves ifjú irodalmi pályafutása. Angol, német, spanyol, arab, olasz, újgörög és holland nyelveket tanult

A Kalandor élete 1876. Hollandia 1877. Skandináv ország 1878. Alexandria, Ciprus szigete Megbetegedett 1880. Vissza ment Ciprus szigetére (Rossz éghajlat) 1882–1883. felfedező utak Szomáliában és Galla-földön, illetve felkutatta Ogadint. 1884-1887 vad házasság Kávéval, bőrrel, fegyverekkel kereskedett, de szembekerült a francia kormánnyal. 1891. daganat keletkezett a lábában, a húga(Isabelle) szólt egy papnak és a halálos ágyán megtért.

Látnoki költészete 15-től 17 éves koráig kipróbálta magát az összes modern irodalmi irányzatban, de egyik sem nyerte el a tetszését Hangpróálgatások után fordulat következett be költészetében. Elkezdte felkutatni az ismeretlen tájakat: Kozmikus látomások költője. 1871. május 13-án, ill. 15-én 1-1 levelet küldött két tanár-barátjának, Georges Izambar-nak és Paul Demenynek. Látnok levelek  újszerű ars poeticáját fogalmazta meg. Korai verseiben megjelenő művészetfelfogását jól tükrözi A látnok levele: „A Költő azzal válik látnokká, hogy hosszú, roppant, meggondolt munkával összevarrja összes érzékeit. A szeretet és őrület minden formáját; megkeresi önmagát, kimer magából minden mérget, és csak azok sűrített lényegét tartja meg magának.” Így érkezik el az ismeretlenhez. A modernek nem újítani akarnak, mint a romantikusok, hanem újat alkotni. „El fog jönni az egyetemes nyelv kora, [… ami] közvetlen lélektől lélekig fog hatni, mindent egybefoglal, illatot, hangot, színt, gondolat lesz, mely a gondolathoz tapad, s abból is származik.” Ezzel a kijelentéssel, és Baudelaire-nek a „költők költője” titulus odaadásával egyértelmű, hogy már ekkor eldöntötte: a szimbolistákhoz csatlakozik.

Verselemzés A szimbolista költészet mintadarabja. A sodró erejű látomásos képsorozatban súlyos hiba volna bármely allegorikus párhuzamokat, megfeleléseket keresni. A hajó nagy múltú toposza az irodalomnak. Már a görögöknél a vándorlás, a szeszélyes sors, az élet tengerén való utazás, az egzisztencia és a lélek szimbóluma. A címadás megszemélyesítő. A rész jelző a hánykolódó hajó képét idézi, ugyanakkor a részegség állapotához kapcsolható asszociációkat hív elő (féktelenség stb.) A vers a tapasztalás története. A vers alanya a megszemélyesített hajó. A beszédmód rapszodikus. Az elragadott hang elbizonytalanodik, azután önvádba, öngyűlöletbe fordul, teljesen elveszetté válik. Alapmotívumai rokoníthatók Baudelaire versének, Az utazásnak a motívumkincsével. Mindkettőben közös az elvágyódás, a sodrás. A gyerek-motívum a tisztaság, az elveszett ártatlanság nosztalgiája. A versben képiség, az érzékletesség abszolút dominanciája(elsődlegessége) érvényesül. A képeket (látomásokat) a hajó tudata vetíti ki. A képalkotás mitologikus hatású. A szerkezete lassú indítású, fokozatosan felgyorsuló, újra lelassuló, az áramlásokat követő (hullámzó) ritmus.

1-5 vsz.: Elbeszélő múlt a teljes szabadulásig, a horgony leválásáig. 6. vsz.: Fordulópont – „Azóta…” –jelen. A korlátok nélküli szabadság, s függetlenség ujjongó öröme, különös, végletes élmények csodálkozó ámulata szólal meg. A képáradat meghökkentő jelképek szinte végtelen halmaza. 8-14 vsz.: megélénkülő képzuhatag, (láttam, hallottam, mentem, rohantam, találtam, láttam stb.) emelkedő lendület – múlt 15. vsz.: elbizonytalanodó hang, innen fokozatosan a kiábrándulás, pusztulás, rothadás képzetei uralkodnak - jelen 18. vsz.: a beszélő magára mutat, a vers végéig elhatalmaskodik rajta az önvád , amelyből hiányzik már a szenvedély. A tapasztalás már nem a legfőbb érték. 23. vsz.: A korábbi ujjongó hangnem elégikussá válik, s egy pillanatra felhangzik megsemmisülés óhaja is. 24. vsz.: felvillanó halvány nosztalgia egy kis tócsa után, kinagyított apró mozzanat (Európa), papírhajó vízrebocsátása, kisfiú – az újrakezdés lehetetlensége. 25. vsz.: a zárlat összegző, rezignált. A mindent látni, megélni, mindent kiinni és kifejezni ars poeticáját kérdőjelezi meg. Nem lehet úgy élni, létezni, mint annak előttte. Vagyis a gyermek idilli hangulat. A hajóroncs „nem szállhat révbe többé kalmárhajók után”. Verselése jambikus. A szakaszok 4 sorosak. Keresztrímek (a b a b) Fájdalmas, csalódott lemondással zárul a költemény.

Készítette: Ötvös Mónika Felsőkelecsény, 2009. 11. 05. Forrás: http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/vilag/Rimbaud.htm http://hu.wikipedia.org/wiki/Arthur_Rimbaud http://www.literatura.hu/irok/szimbol/rimbaud.htm http://www.sulinet.hu/irod/2nyelv/rimbaud.html http://wwwold.sztaki.hu/~smarton/irodalom/rimbaud.htm