Egészséges, tiszta települések prioritási tengely Akcióterv

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az önkormányzatok feladata a közfoglalkoztatási programban
Advertisements

A Kohéziós Alapból megvalósuló és tervezett
Az Európai Unió támogatási alapjai, a as időszak újdonságai.
A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
„A megye szerepe a parlagfű elleni mozgalomban” Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által kezdeményezett Megyei Parlagfű-mentesítési.
Norvég Alap Zöld ipari innováció. Célok – Zöld ipari innováció Zöld vállalkozások versenyképességének erősítése, meglévő iparágak zöldebbé tétele, zöld.
Aktuális pályázati lehetőségek
A as időszak jelenlegi pályázati lehetőségei Dr. Körtvélyesi Katalin 20/
A megvalósult regionális hulladékkezelő rendszerek összegző elemzése – ISPA, KA.
Ügyvezető igazgató, RHK Kft.
Környezetvédelmi ipar és hulladékgazdálkodás Magyarországon
Sajó-Bódva regionális hulladékgazdálkodási program
TISZATÉR LEADER EGYESÜLET célterületei és eljárásrend 2011.
Dél-Alföldi régió Ivóvízminőség-javító Program Mórahalom, július 02.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Az Új Széchenyi Terv rekultivációs és hulladékgazdálkodási pályázati lehetőségei a Környezet és Energia Operatív Program.
Egy vonzóbb város: Biharkeresztes
A hulladéktörvény hatása a pályázati forrásokból megvalósult hulladékgazdálkodási projektekre április Köztisztasági Egyesülés.
Városrehabilitációs konferencia Mosonyi Balázs – ROP Irányító Hatóság április 29.
a Nyugat-dunántúli Operatív Program
Pályázati lehetőségek FAÖT ülés, Törökbálint Dr. Gordos Tamás programiroda vezető – Pro Régió Ügynökség.
1 Svájci Hozzájárulás – Információs Nap Miskolc és Debrecen, május Szalóki Flórián Főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
Hajdúsági Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás ____________________________________________________________________________________________ A.
ATEVSZOLG Zrt. tevékenységének bemutatása
Környezeti és Energia Operatív Program ( ) tartalmi elemei Dióssy László szakállamtitkár Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Környezet és Energia Operatív Program ( ) tartalmi elemei Dióssy László szakállamtitkár Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Környezet és Energia Operatív Program ( ) tartalmi elemei Dióssy László szakállamtitkár Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Fenntartható termelési és fogyasztási szokások ösztönzése akcióterv Szántó Szilvia Környezetfejlesztési Főosztály Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
A KEOP Akciótervei : források, kedvezményezettek, támogatható tevékenységek, támogatási intenzitások Dr. Nemes Csaba Főosztályvezető Környezetfejlesztési.
A pályáztatási eljárás általános bemutatása, kiemelt projektek Czégér Zsuzsanna főosztályvezető KvVM FI 2007.április 5.
A pályáztatási eljárás általános bemutatása, kiemelt projektek Czégér Zsuzsanna főosztályvezető KvVM FI KEOP KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZET Székesfehérvár 2007.április.
Dr. Makai Martina osztályvezető Környezetfejlesztési Főosztály
A pályáztatási eljárás általános bemutatása, kiemelt projektek Czégér Zsuzsanna főosztályvezető KvVM FI Pécs április 17.
Környezeti és Energia Operatív Program ( ) tartalmi elemei Dióssy László szakállamtitkár Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
VPOP Jövedéki Igazgatóság
Dél-alföldi régió Országos adatok Itt!!! Bezárás
„A legjobb és legolcsóbb hulladék az, amelyet meg sem termelünk!”
Az EU kohéziós politikájának 20 éve ( ) Dr. Nagy Henrietta egyetemi adjunktus SZIE GTK RGVI.
AaAa ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM ÉVES JELENTÉS 2008.
szakmérnök hallgatók számára
A szelektív gyűjtés helyzete, eredményei Kommunikációs kihívások
Felkészülés a II. Országos Hulladékgazdálkodási Terv végrehajtására
Huba Bence igazgató Szombathely,
KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM előadó: dr. Bujáki Gábor igazgazó Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.
KÖLTSÉGVETÉS 2006 FEJLESZTŐ ÁLLAM JÖVŐKÉPES ORSZÁG Európai Ügyekért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Hivatala november 3.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
ÚMFT Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT): az EU Kohéziós Alapjának és strukturális alapjainak felhasználásához szükséges stratégiai keretdokumentum.
Elektronikus Közigazgatás Operatív Program ( )
es RAT tervezés koncepciója Gila Gyöngyi Tervezési igazgató-helyettes.
A Dél-alföldi Régió évi Területfejlesztési Operatív Programja Regionális Akcióterv Kecskeméti Klára tervezési projektmenedzser június.
Humán közszolgáltatások fejlesztése prioritás Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
Magyar jogszabály évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról Forrás:
Környezetvédelmi pályázatok a GOP-ban PÁTOSZ workshop április 21. Kovalszky Dóra, NFÜ GOP IH.
A KEOP pályázati rendszere –
1. Az RFH Zrt. bemutatása 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó társaság Cél a vállalkozások erősítésén keresztül.
Koordináció az egyes környezetvédelmi projekteknél Kis András Térségfejlesztési és Külügyi Iroda irodavezető-helyettes Szolnok szeptember 26.
Környezeti és Energia Operatív Program ( ) tartalmi elemei Dióssy László szakállamtitkár Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
A pályáztatási eljárás általános bemutatása, kiemelt projektek Tóbiás Zoltán Osztályvezető KvVM FI 2007.április 26.
A klinikai transzfúziós tevékenység Ápolás szakmai ellenőrzése
Az NKP II. ( ) hulladékgazdálkodási céljainak megvalósulása Markó Csaba Környezetgazdasági Főosztály.
Áttekintés a magyar hulladékgazdálkodásról Dr. Hornyák Margit
Az Egri Kistérség hulladékgazdálkodása
AZ ÁNTSZ HATÓSÁGI FELADATMEGOSZTÁSÁNAK ÉS MŰKÖDÉSI RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSAI
A veszélyes hulladékok kezelésének általános szabályai
Termikus hasznosításra előkészítő kapacitások alakulása (RDF)
Norvég Civil Alap A Norvégia, Izland és Liechtenstein által az Európai Unió gyengébben fejlett tagállamainak felzárkóztatásához nyújtott támogatás keretében.
Lehatárolási irányok: Árvízvédelem Vízgazdálkodás Természetvédelem, Natura 2000 Energiahatékonyság növelése Megújuló energiaforrások alkalmazása Hulladékkezelés.
Mitől innovatív egy vállalkozás? Pályázati lehetőségek önkormányzatok számára.
ÉMOP – Üzleti infrastruktúra fejlesztése. Keretösszeg: „1” részcél: Ipari Parkok millió Ft „2” részcél: Ipari területek millió Ft „3” részcél:
Az ivóvízminőség- javító projektek helyzetének bemutatása a KEOP-ban Czinege Anett június 11.
Kapacitásbővítő, jelenlegi pályázati lehetőségek
Előadás másolata:

Egészséges, tiszta települések prioritási tengely Akcióterv Fejes Judit osztályvezető Kiss András osztályvezető

Egészséges, tiszta települések Prioritás / Intézkedés KvVM előterjesztés Mrd Ft folyó áron Egészséges, tiszta települések 701,398 Hulladékgazdálkodás 117,324 Szennyvízkezelés 391,716 Ivóvízminőség-javítás 192,357

Egészséges, tiszta települések prioritási tengely Akcióterv Hulladékgazdálkodás intézkedés

Az előző időszak fejlesztései: ISPA / Kohéziós Alap 2000 – 2006 2000/HU/16/P/PE/002 Szelektív hulladékgyűjtési, hasznosítási és kommunális hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítása Hajdú-Bihar megyében 18 738 000 2009.06.30 2000/HU/16/P/PE/004 Miskolci regionális hulladékgazdálkodási program, Észak-magyarországi régió 12 900 000 2007.09.30 2000/HU/16/P/PE/005 Szegedi regionális hulladékgazdálkodási program , Csongrád megye, Dél-alföldi régió 24 143 091 2007.06.30 2000/HU/16/P/PE/006 Helyi hulladékgazdálkodási rendszer kifejlesztése, Tisza-tó régió 8 140 000 2000/HU/16/P/PE/007 Hulladékgazdálkodási rendszer Szolnok térsége, Kelet-magyarországi régió 10 280 000 2001/HU/16/P/PE/008 Duna-Tisza közi nagytérség regionális települési hulladék gazdálkodási rendszere 24 362 634 2001/HU/16/P/PE/010 Regionális szilárdhulladék-kezelő rendszer a Sajó-Bódva völgyében 12 790 000 2008.12.31

Az előző időszak fejlesztései: ISPA / Kohéziós Alap 2000 – 2006 2002/HU/16/P/PE/014 Észak-Kelet Pest és Nógrád megyei regionális hulladékgazdálkodási projekt 24 740 000 2009.12.31 2002/HU/16/P/PE/015 Homokhátság regionális hulladékkezelő program Dél-Alföldön 44 777 000 2010.12.31 2002/HU/16/P/PE/016 Nyugat-Balaton és a Zala völgye hulladékgazdálkodási program 34 585 000 2002/HU/16/P/PE/017 Észak-Balatoni regionális hulladékkezelő program Közép-Dunántúlon 25 914 000 2002/HU/16/P/PE/018 Dél-Balaton és a Sió völgye hulladékgazdálkodási rendszer 49 461 538 2004/HU/16/C/PE/004 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hulladékgazdálkodási projekt 35 844 654 2008.12.31

Az előző időszak fejlesztései: ISPA / Kohéziós Alap 2000 – 2006

Az előző időszak fejlesztései: KIOP 2004 – 2006 Intézkedések típusai Projektek száma Projektek összköltsége ( Mrd Ft) Támogatási arány Állati hulladékok kezelése 15 3,72 Önkormányzatnál: 95% Gazdasági társaságnál a régió támogatáságától függ Egészségügyi és építési-bontási hulladék kezelése Azbesztmentesítés 3 1,39 95% Építési-bontási hulladék kezelése 5 2,46 Korházi hulladékégetők korszerűsítése, fejlesztése 1 0,39

Hulladékgazdálkodás - konstrukciók A támogatás min. és max. összege A támogatott projektek mérete elvárt saját forrás 1. Új, térségi szintű, települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek kialakítása nagyprojektek és kiemelt projektek min. 500 M Ft max. 35 Mrd Ft Np: min. 25 M E Kiemelt: min. 1 Mrd Ft 10 -50 % 2. Meglévő, működő, térségi szintű, települési szilárdhulladék-kezelési rendszer/rendszerek technológiai és/vagy területi kiegészítése kétfordulós pályázat min. 50 M Ft max. 2 Mrd Ft min. 100 M Ft 3. Települési szilárd hulladékok szelektív gyűjtő-, begyűjtő- és szállítórendszerének fejlesztése egyfordulós pályázat min. 5 M Ft max. 250 M Ft min. 10 M Ft 4. Önkormányzati felelősségi körbe tartozó állati-eredetű hulladék gyűjtő-, begyűjtő-és szállítórendszerének kialakítása kétfordulós pályázat min. 7,5 M Ft, max. 400 M Ft min. 15 M Ft 5. Házi komposztálás elősegítése egyfordulós pályázat min. 0,25 M Ft max. 7 M Ft min. 0,5 M Ft

Hulladékgazdálkodási intézkedés támogatási konstrukciói Kedvezményezettek / pályázók köre: Helyi önkormányzatok Települési önkormányzati társulások

Új, térségi szintű, tszh-gazdálkodási … nagyprojektek és kiemelt projektek Támogatható tevékenységek: A települési hulladékgazdálkodási rendszerek magukba foglalhatják: résztevékenységet (gyűjtés, begyűjtés, szállítás, előkezelés, hasznosítás, ártalmatlanítás), valamint a projektek keretén belül a hulladék keletkezésének megelőzésére, mennyiségének és veszélyességének csökkentésére irányuló, illetve az ellenőrzéshez, szaktanácsadáshoz és oktatáshoz szükséges beruházási elemeket. a tárolást kivéve a hulladékkezelés minden egyes további résztevékenységét (gyűjtés, begyűjtés, szállítás, előkezelés, hasznosítás, ártalmatlanítás), valamint a projektek keretén belül

Új, térségi szintű, tszh-gazdálkodási … nagyprojektek és kiemelt projektek Nem támogatható tevékenység: A tervezésre, a berendezések és létesítmények üzemeltetésére, bezárására, utógondozására, valamint a működés felhagyását követő vizsgálatokra irányuló fejlesztési tevékenységek. Az anaerob rendszerekben történő biogáz termelésre irányuló fejlesztések, amennyiben a létesítményben a települési hulladékon kívül más hulladék kezelését is végzik, valamint a képződő biogázok energetikai hasznosítására irányuló fejlesztések. (Ez esetben a megújuló energiatermelésre irányuló konstrukciókat kell igénybe venni.)

Működő, térségi, tszh rendszerek technológiai és/vagy területi kiegészítése kétfordulós pályázat Támogatható tevékenységek: a hulladékkezelés előkezelésre és hasznosításra irányuló létesítményeinek kialakítását, amennyiben azok kialakítása nem képezte a korábban támogatott beruházások részét, és amelyek a hull.gazd-i tervek alapján közép- és hosszútávon működni fognak. A rendszer területi kiegészítését, ami akkor támogatható, ha a területen belüli, vagy a szomszédos, eddig nem csatlakozott települések bevonására irányul. a hulladékkezelés előkezelésre (pl. átrakóállomás, válogatómű, mechanikai, mechanikai-biológiai előkezelő) és hasznosításra (pl. komposztáló, lerakógáz kinyerő) irányuló létesítményeinek kialakítását, amennyiben azok kialakítása nem képezte a korábban támogatott beruházások részét, és amelyek a hulladékgazdálkodási tervek alapján közép- és hosszútávon működni fognak.

Működő, térségi, települési rendszerek technológiai és/vagy területi kiegészítése kétfordulós pályázat Nem támogatható tevékenységek: A hulladékkezelés ártalmatlanításra és égetéssel történő hasznosításra, tárolásra, valamint a begyűjtésre, gyűjtésre és a hozzájuk kapcsolódó szállításra irányuló beruházásai, továbbá a tervezésre, a berendezések és létesítmények üzemeltetésére, ellenőrzésére, bezárására, utógondozására, valamint a működés felhagyását követő vizsgálatokra irányuló fejlesztési tevékenységek.

Tszh. szelektív gyűjtő-, begyűjtő- és szállítórendszerének fejlesztése egyfordulós pályázat Támogatható tevékenységek: a lakosságnál keletkező hulladék hasznosítását elősegítő, az egyes hasznosítható és veszélyes hulladékfrakciók egymástól elkülönített gyűjtését lehetővé tevő. Ide tartozik a: gyűjtőszigetek és hulladékudvarok létesítése, házhoz menő szelektív gyűjtés kialakítása, speciális felépítményű szállítójárművek beszerzése.

Támogatható tevékenységek: gyűjtő-, Önk-i felelősségi körbe tartozó állati-eredetű hulladék gyűjtő-, begyűjtő-és szállítórendszerének kialakítása kétfordulós pályázat Támogatható tevékenységek: gyűjtő-, begyűjtő-rendszer kialakítása (helyi és/vagy kistérségi átmeneti tároló létesítmények, (speciális átrakóállomásként), a végső kezelőkhöz történő költséghatékony elszállítás érdekében) speciális szállítójárművek beszerzése. begyűjtőrendszer kialakítása (helyi és/vagy kistérségi átmeneti tároló létesítmények, amelyek a jogszabályi előírásoknak megfelelő körülmények között tudják az állati-eredetű hulladékokat gyűjteni és tárolni (speciális átrakó- állomásként), a végső kezelőkhöz történő költség-hatékony elszállítás érdekében)

Házi komposztálás elősegítése egyfordulós pályázat Támogatható tevékenységek: Házi komposztálás elősegítése Konstrukció–specifikus szakmai jogosultsági szempontok: A pályázó nyilatkozik arról, hogy a beszerezni kívánt eszközöket a település lakóingatlanain, illetve önkormányzati / állami tulajdonban lévő intézményeiben keletkező biológiailag lebomló szerves anyag komposztálásához kívánják felhasználni; A pályázó nyilatkozik arról, hogy a programban résztvevő háztartásokat, intézményeket az önkormányzati szakmai felelős évenként ellenőrzi, és ezek alapján jelentést készít.

Vizeink Jó kezelése prioritási tengely Akcióterv Rekultiváció intézkedés

A települési szilárd hulladéklerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése nagyprojektek és kiemelt projektek keretében Támogatható tevékenységek A települési szilárd hulladéklerakókat érintő térségi szintű rekultivációs projektek megvalósítása. Lehetséges kedvezményezettek Települési önkormányzati társulások

Egyes települési szilárd hulladéklerakót, lerakókat érintő helyi szintű rekultivációs program, programok elvégzése kétfordulós pályázatos projektek keretében Támogatható tevékenységek Az 50 millió Ft költséghatárt meghaladó települési szilárd hulladéklerakókat érintő helyi szintű rekultivációs projektek megvalósítása. Lehetséges kedvezményezettek Települési önkormányzatok, önkormányzati társulások.

Állati hulladéktemetőket érintő (dögkút, dögtér, üzemi lerakók) térségi, kistérségi szintű rekultivációs programok elvégzése kétfordulós pályázatos projektek keretében Támogatható tevékenységek A 8,75 millió Ft költséghatárt meghaladó állati hulladéktemetőket érintő (dögkút, dögtér, üzemi lerakók) rekultivációs projektek megvalósítása. Lehetséges kedvezményezettek Települési önkormányzatok, önkormányzati társulások.

Az ország teljes területén a bezárt, felhagyott földmedrű települési folyékony hulladék fogadóhelyek (iszaptavak) rekultivációja kétfordulós pályázat keretében Támogatható tevékenységek A települési folyékony hulladék fogadóhelyeket (iszaptavakat) érintő helyi szintű rekultivációs programok elvégzése. Lehetséges kedvezményezettek Települési önkormányzatok, önkormányzati társulások.

Egészséges, tiszta települések prioritási tengely Akcióterv Szennyvízkezelés intézkedés

Egészséges, tiszta települések Prioritás / Intézkedés KvVM előterjesztés Mrd Ft folyó áron Egészséges, tiszta települések 701,398 Hulladékgazdálkodás 117,324 Szennyvízkezelés 391,716 Ivóvízminőség-javítás 192,357

Szennyvízkezelés intézkedés Támogatási konstrukciók: Szennyvízelvezetés, -tisztítás, és folyékony hulladék szennyvíztisztító telepi elhelyezése - kiemelt és nagyprojekt Szennyvízelvezetés, -tisztítás, és folyékony hulladék szennyvíztisztító telepi elhelyezése és iszapkezelés és –hasznosítás - kétfordulós pályázatos projekt

Szennyvízkezelés intézkedés Támogatható tevékenységek: Új szennyvízcsatorna-hálózatok és szennyvíztisztító telepek építése, illetve az 5000 LE alatti települések és településrészek esetében, ahol indokolt, a természetközeli szennyvíztisztítás megvalósítása; Meglévő szennyvízcsatorna-hálózatok bővítése (a kapcsolódó hálózatrekonstrukció max. 5%), és/vagy szennyvíztisztító telepek bővítése, korszerűsítése, amennyiben az a hatósági kötelezés miatt szükséges; Közcsatornával gazdaságosan el nem látható települések, településrészek környezetbarát és költséghatékony, szakszerű egyedi szennyvízkezelésének megoldása, fejlesztése;

Szennyvízkezelés intézkedés Támogatható tevékenységek: Szennyvízgyűjtő rendszerek és/vagy szennyvíztisztító telepek üzemeltetéséhez kapcsolódó beszerzések (pl.: csatornatisztító jármű). Települési folyékony hulladék fogadása, tisztítása/ártalmatlanítása feltételeinek megteremtésére szolgáló szennyvíztisztító telepi fejlesztések (pl. települési folyékony hulladék fogadó műtárgy) és a szállításhoz szükséges járműfejlesztések (begyűjtő jármű); Szennyvíztisztító telepek építéséhez, bővítéséhez vagy a hatósági előíráson alapuló fejlesztéshez kapcsolódó iszapkezelő létesítmények építése, korszerűsítése vagy térségi szennyvíziszap hasznosító telepek létrehozása;

Szennyvízkezelés intézkedés Támogatható tevékenységek: Önálló beruházásként iszapkezelő létesítmények építése vagy térségi szennyvíziszap hasznosító telepek létrehozása; A projekt elszámolható költségének 20%-át meg nem haladó értékű térségi és települési beruházások megvalósítása, melyek célja a szennyvíziszap megújuló energiaforrásként termikus úton történő hasznosítása; Szennyvíziszap komposztáló létesítése, melynek célja a komposzt mezőgazdasági felhasználása és/vagy energiaültetvényeken való hasznosítása; Fenti támogatható tevékenységek kombinációja.

Szennyvízkezelés intézkedés Nem támogatható tevékenység: Az a pályázat az akcióterv időtartama alatt, amelyben részt vevő bármelyik település másik támogatásra benyújtott projektben támogatást nyert adott intézkedésen belül; Előközművesítés; Üdülőterület, zártkerti övezet csatornázása; települési folyékonyhulladék lerakó kialakítása, bővítése, lezárása, rekultiválása; kizárólag csapadékvíz-elvezető rendszer építése, bővítése, rekonstrukciója.

Szennyvízkezelés intézkedés Lehetséges kedvezményezettek Helyi önkormányzatok és helyi önkormányzati társulások; A Magyar Állam nevében eljáró költségvetési szervezet; A Magyar Állam nevében eljáró költségvetési szervezet és helyi önkormányzat(ok) közösen.

A támogatás mértéke 1. konstrukció: A támogatott projektek mérete: Nagyprojekt esetén: min. 25 M EUR; Kiemelt projekt esetén: 400 M Ft – 25 M EUR; Saját forrás mértéke: min. a teljes projektköltség 15 %-a 2. Konstrukció 1. forduló: a bruttó beruházási összköltség maximum 5%-a. 2. forduló: min. 500 M Ft – max 25M EUR euró;

Nem elszámolható költségek Előközművesítés Hálózatrekonstrukció - beleértve a tisztítóaknák építését - az elszámolható költségek 5 %-át meghaladó mértékben; A víziközmű közhálózat részét nem képező házi szivattyú, vezetékhálózat és műtárgyai kiépítési és beszerzési költségei; Az eredeti útminőséggel megegyező minőségű sávos úthelyreállításon felüli munkák költségei Egy adott ingatlan előközművesítéséről akkor beszélünk, ha a lakóövezetnek nyilvánított terület közműves ivóvízzel és/vagy közcsatornával már el van látva, de valamely adott ingatlan az egyik, vagy mindkét hálózatba nincs bekötve. Egy terület-egység előközművesítése akkor valósul meg, ha a terület vezetékes ivóvíz-ellátással nem rendelkezik, és/vagy az ingatlanok nagyobbik részén állandó tartózkodásra alkalmas épület (és azokban állandó bejelentett, az önkormányzatnál nyilvántartott lakos) nem található. Hálózatrekonstrukció (a meglévő hálózaton végzett beavatkozás) (beleértve a csőhálózat mechanikus tisztítását lehetővé tevő mosató helyek (tisztítóaknák) építését) az elszámolható költségek 5 %-át meghaladó mértékben; A fentiekből következően közművel ellátott területen is előfordulhat egy ingatlan előközművesítése, és ugyancsak nem támogatható közcsatornával nem rendelkező területen egy adott ingatlan előközművesítése (pl. közműpótló berendezéssel).

Nem elszámolható költségek Forgalom kiesésből, elterelésből, szüneteltetésből adódó szolgáltatói követelések költségei; Közterület használati díj, amennyiben a díj a kedvezményezettet vagy annak tulajdonában levő gazdálkodó szervezetet illeti; Közműfejlesztési hozzájárulás, abban az esetben, ha a létrejövő eszköz nem a kedvezményezett tulajdonába kerül;

Ivóvízminőség-javítás intézkedés

Akcióterv Ivóvízminőség-javítás intézkedés Támogatási konstrukciók: Ivóvízminőség-javítás komplex program - kiemelt és nagyprojekt Ivóvízminőség-javítás program kétfordulós pályázat

Ivóvízminőség-javítás intézkedés Támogatható tevékenységek: Vízkezelés: bővítés vagy új technológia létrehozása Más vízbázisra áttérés: Más vízadó rétegre telepített kút építése, ha hosszú távon is ez mutatkozik az összességében legelőnyösebbnek Csatlakozás másik vízellátó rendszerhez, térségi rendszer kialakítása

Ivóvízminőség-javítás intézkedés Támogatható tevékenységek: Ivóvízhálózat rekonstrukciója: Olyan mértékben, amely mérték feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az ivóvíz-minőség javítását közvetlenül szolgáló beavatkozások eredményessége a beruházás megvalósulása után és hosszú távon is biztosított legyen. Max. az elszámolható költségek 20 %- a. Fenti megoldások kombinációja

Ivóvízminőség-javítás intézkedés Lehetséges kedvezményezettek Helyi önkormányzatok és helyi önkormányzati társulások; A Magyar Állam nevében eljáró költségvetési szervezet; A Magyar Állam nevében eljáró költségvetési szervezet és helyi önkormányzat(ok) közösen.

Megvalósítás földrajzi területe Nagy és Kiemelt projekt: Észak-alföldi Régió, Dél-alföldi Régió, Dél-dunántúli Régió, Borsod-Abaúj-Zemplén Kétfordulós pályázatos: Nyugat-dunántúli Régió, Közép-dunántúli Régió, Közép-magyarországi Régió, Heves és Nógrád megye

A támogatás mértéke - 1. konstrukció A támogatás az elszámolható ktg-ekre: 50%-90%; A támogatott projektek mérete: Nagyprojekt esetén: min 25 M euró; Kiemelt projekt esetén: 1 Mrd Ft – 25 M euró; Saját forrás mértéke: min. a teljes projektköltség 10- a. Saját forrás mértéke: tartalmazza a projekt meg nem térülő költségének és a támogatási összegnek a különbözetét, valamint a teljes megtérülő projektköltség részt (beleértve az idegen forrásokat is), de minimum a teljes projektköltség 10 %-a.

A támogatás mértéke - 2. konstrukció 1. forduló - előkészítés A támogatás maximális összege: a bruttó beruházási összköltség 6 %-ának 90%-a (162.000.000 Ft); 2. forduló - megvalósítás A támogatott projektek mérete: 20 M Ft – 3 Mrd Ft;

Nem elszámolható költségek Az elszámolás során használt - a piaci árat meghaladó - egységárak Hálózatrekonstrukció az elszámolgató költségek 20%-át meghaladó mértékben Forgalom kiesésből, elterelésből, szüneteltetésből adódó szolgáltatói követelések költségei Közterületi használati díj Közműfejlesztési hozzájárulás Az eredeti útminőséggel megegyező minőségű sávos úthelyreállításon felüli munkák költségei A projekthez nem közvetlenül kapcsolódó költségek

Köszönöm a figyelmet!