A Közösségi konfliktusok kezelése Hazai és külföldi jó gyakorlatok

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Bizalom, társadalmi tőke, intézményi kötődés
Advertisements

A kiemelt projekt tapasztalatainak hasznosítása „Tett - Program az áldozatokért és tettesekért” nyitókonferencia december 16. Siófok Lénárd Krisztina.
Ifjúsági Egészségnap április 7.. Célcsoport és célok •18-28 éves korosztály •A felsőoktatásban tanuló hallgatók •Egészségmagatartás fejlesztése.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
GRAFFITI Brassai Orsolya június 2. …így is lehet!?
Magyar Kerékpárosklub Hungarian Cyclists’ Club (HCC)‏ László János, elnök.
Jóvá Tett Hely Közösségi Foglalkoztató
A Grundtvig program: felnőttoktatási pályázatok a Tempus Közalapítvány kezelésében Várterész Flóra Budapest,
A Társadalmi Bűnmegelőzés Nemzeti Stratégiája és kapcsolódási pontjai a Nemzeti Drogstratégiához Gyökös Melinda Hotel Hélia, Budapest június 24.
CEP1 „ Jóvá Tett Hely” Képzési, Támogató és Szabadidős Központ „ Jóvá Tett Hely” Képzési, Támogató és Szabadidős Központ Bűnmegelőzési projekt.
„EZERARCÚ CSALÁD” A fiatalokkal való kapcsolatfelvétel és sikeres bizalmi kapcsolat kialakításának egyik lehetősége Pistyur Gabriella Sóti Beáta Törzsökné.
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda ● 3527 Miskolc, Selyemrét.
S IROKI R OMA - M AGYAR E GYESÜLET. A Z EGYESÜLETRŐL ban alakult - Székhelye: a Közösségi Ház és Információs Központ (volt Tűzoltó szertár) Szervezeti.
Az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat tevékenysége és céljai
Térségi tanoda hálózat BHIM RAO Egyesület
Hivatalos programoldal: /hirek/666-coaching-fezstival-2013.html.
KÖZKÉZEN Felelősen a közösségért! Felelősen Fehérvárért! Farkas Tamás tanácsadó.
általános főig. helyettes
LUDUS … latinul “ játék ”. | Mik azok a komoly játékok? A komoly játékok elektronikus alkalmazások, amelyek.
Mobil: (30) Cím: 4100 Berettyóújfalu, Széchenyi u. 13.
KÖZEGESZSÉGÜGYI KÖZÖSSÉGI PROGRAM A TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ ELŐTÉRBE HELYEZÉSE AZ EMBERI ÉS AZ INTÉZMÉNYI ERŐFORRÁSOK RÉVÉN A KÖZÖSSÉGI ORVOSI ELLÁTÁSBAN.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
Információs nap Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért Támop /2 Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért.
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
Szilvási Léna szakmai vezető november 11.
ENSZ - ECOSOC EU EU Bizottság - AGIS Európa Tanács Szervezett, határokon átlépő bűnözés elleni harc Társadalmi-közösségi bűnmegelőzés az újszerű és a tradicionális.
(Igazságügyi Hivatal, főigazgató)
A társadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása-kiemelt projekt (TÁMOP 5.6.2/10-1),
HÁLÓZATSZERŰ EGYÜTTMŰKÖDÉSEK A KOMPLEX SEGÍTSÉGNYÚJTÁSBAN
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
Új megközelítés - Anyaklubok Magyarországon Jónás Jánosné Szarvasi Fiatalok a Holnapért Egyesület április 3.
Az EK Rendelet felülvizsgálatának magyar javaslatai és ETT jó gyakorlatok Előadó: Dr. Szabó Erika Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkár.
Globális Szövetség a gyermekek on line szexuális kizsákmányolása ellen szeptember Balatonalmádi ÚJ UNIÓS KEZDEMÉNYEZÉS A GYERMEKEK ONLINE.
A rendőrségi szervezetváltozások szerepe, a nyomozás hatékonysága A rendőrségi szervezetváltozások szerepe, a nyomozás hatékonysága dr. Dinók Henriett.
Európai Uniós Támogatás EU URBAN Program: EU célzott programja Lokális városfejlesztés között Célja: Gazdasági - társadalmi regeneráció Fejlődés.
„Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen” szűrő és felvilágosító program hátrányos helyzetű nőknek
Nemzetközi projekt az egészség társadalmi és gazdasági meghatározóiról Taller Ágnes december 4. DETERMINE.
Az Országos Bűnmegelőzési Bizottság
Kormányszóvivői tájékoztató 1 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája 115/2003. (X. 28.) OGY határozat. Cselekvési program 1009/2004. (II. 26.) Korm.
A Magyar Köztársaság Rendőrsége
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Társadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása TÁMOP A projekt.
Települési mediációs modellprojektek tapasztalatai Benedek László Június 19.
A társadalmi bűnmegelőzés évi cselekvési programja Gönczöl Katalin Büntetőpolitikai szakállamtitkár.
BIZTONSÁGOS MÓRAHALOMÉRT Főpályázó: Mórahalom Város Önkormányzata.
A társadalmi kohézió erősítése bűnmegelőzési és reintegrációs programokkal TÁMOP kiemelt projekt.
MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET TÁMOP /1-2F MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET A MENTORTANÁROK TEVÉKENYSÉGE JANUÁR
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
Roma Központ Nagykanizsa Magyar-Horvát Szakértői Akadémia szeminárium
Velünk egy jobb világért! Fő támogató: Partner: Andersen Munkaerő-piaci Támogató és Képzési Program 11 Lukács András vezető „Esély a munkára – Civil együttműködés.
Strukturális és Kohéziós Alapok
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM, MINT A HELYI ÖSSZEFOGÁS FÓRUMA Gödöllő, március 9.
„A Duna mente fenntartható nemzetközi stratégiája, különös tekintettel a turizmus fejlesztésére – DATOURWAY” nemzetközi projekt rövid ismertetése VÁTI.
Aaa. Nők és családon belüli erőszak elleni lépések  től a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (jogelődje ICSSZEM)és a civil szervezetek egyeztetése.
Önkéntesség az Észak-Magyarországi Régióban. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) története A Demokratikus Ifjúságért Alapítványt 1999-ben hozta.
A társadalmi bűnmegelőzés stratégiája egy éves tapasztalatai.
KÖZSZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSE, SZERVEZÉSE Általános Vállalkozási Főiskola III. évfolyam 2008/2009. tanév 3. Az Európai Unió politikái.
„A Duna mente fenntartható nemzetközi stratégiája, különös tekintettel a turizmus fejlesztésére – DATOURWAY” nemzetközi projekt rövid ismertetése Majorné.
A TÁRSADALMI BŰNMEGELŐZÉS REGIONÁLIS JELLEMZŐI
A „soft law” hatása az oktatás és képzés szabályozására az európai integráció tükrében dr. Várnagy Péter egyetemi docens PTE FEEK.
A Roma-Net Helyi Támogató Csoport lehetőségei a szociális városrehabilitáció tervezésében és végrehajtásában Mini-konferencia ,
KONSZENZUS BUDAPEST KONSZENZUS BUDAPEST „ BÉKE AZ AKÁCFÁK ALATT” Mediáció a közösségi és távoltartási konfliktusok kezelésében EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNER: NÓGRÁD.
Erőszakmentes, egészségtudatos iskola
TÖOSZ Polgármesternői Tagozat Vitaindító – 2007-re tervezett tevékenységek.
AdRisk Community action on Adolescent and Injury Risk – Közösségi összefogás a fiatalok baleseti kockázatának csökkentésére Európai szintű szituáció-elemzés,
A három pillér elve (vertikális) az elkövetővé válás esélyének csökkentése + az áldozattá válás esélyének csökkentése + a bűnalkalmak kontrollja „Bűnmegelőzés.
A polgárőrség: alulról szerveződő, helyi lakosok által létrehozott, az adott település közigazgatási határain belül működő, a helyi közbiztonság javítása.
A projekt megvalósítását támogatja a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa „A legkisebb ellenállás” – bűnmegelőzés a szépkorúak körében BM –
Európa válasz(kísérlete) a gyermekszegénységre Dr. Lux Ágnes Országgyűlési Biztos Hivatala Eurochild Április Szécsény.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS PAKTUM KONFERENCIA
Előadás másolata:

A Közösségi konfliktusok kezelése Hazai és külföldi jó gyakorlatok Gyökös Melinda (BM, EUEFO) Budapest, 2011. szeptember 30.

A GPCCM-REG Projekt Általános információ Cél: a közösségi/települési konfliktusok típusainak és az azok kezelésére/feloldására alkalmazott gyakorlatok, programok feltérképezése a kelet-közép-európai régió 5 tagállamában Megvalósító: Belügyminisztérium (EUEFO) és a résztvevő 5 tagállam (Bulgária, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Románia) szakértői Időkeret: 2011. április – 2013. május Eszköz: másodlagos kutatás, helyszíni látogatások, mélyinterjúk Eredmény: országjelentések + ajánlások + modellprojekt-terv = angol nyelvű E-publikáció Forrás: uniós társfinanszírozás az ISEC (Bűnmegelőzés és a bűnözés elleni küzdelem) programból

A GPCCM-REG Projekt Ütemezés 2011. ápr. – 2011. máj.: a szakértők bevonása, munkacsoport 2011. jún. 6–7. európai szeminárium Budapesten az EU magyar elnöksége szakmai programjának részeként 2011. jún. – 2012. jún.: programok hatás- vizsgálata a résztvevő 5 tagállamban 2012. jún. – 2013 márc.: a publikáció elkészítése 2013 márc. – : ered- mények terjesztése (nemzeti nyelve- ken is) Előkészítő szakasz Európai szeminárium Hatásvizsgálatok Szerkesztési szakasz Terjesztési szakasz

Szeminárium Általános információ Cél: kitekintés, hogy mi a helyzet és mi működik Európában 110 résztvevő 17 európai országból Az Európai Bűnmegelőzési Hálózat nemzeti képviselői, a Helyreállító Igazságszolgáltatás Európai Fóruma meghívott előadói, a meghívott 10 projekt előadói és egyéb hazai és külföldi vendégek Képviselt szakmák: rendőrök, mediátorok, közösségfejlesztők, szociális munkások, pszichológusok, pedagógusok Résztvevői elégedettség: 4,87 (0=egyáltalán nem elégedett – 5=nagyon elégedett)

Szeminárium Kérdések Hogyan fokozható a közösségek biztonsága és az állampolgárok mindennapi biztonságérzete helyi szinten? Mely konfliktusok zavarják leginkább az állampolgárok komfort- és biztonságérzetét? Hogyan lehet a különböző csoportok közötti konfliktusokat helyben, a helyi szereplők „képessé tevésével” kezelni és feloldani, mielőtt azok erőszakhoz vezetnek? A közösségi kötődéseknek lehet-e bűnözéstől visszatartó hatásuk? Milyen lehetőségei és korlátai vannak a helyreállító igazságszolgáltatás konfliktuskezelő módszereinek és a közösségfejlesztés eszköztárának a bűnmegelőzésben? 8 országból összesen 10 jó gyakorlat bemutatkozása (FI, ES, HU, CZ, UK, EE, HR and NL)

Szeminárium Konfliktusok, problémák Iskolai konfliktusok Szomszédsági konfliktusok Multikulturális konfliktusok Roma – nem roma konfliktusok Rasszizmus Deviancia és antiszociális viselkedés

Szeminárium Megoldások Konfliktuskezelő gyakorlatok: Finnország, Spanyolország, Magyarország. Komplex megoldások: Csehország, Egyesült Királyság, Észtország. Közösségfejlesztő gyakorlatok: Horvátország, Egyesült Királyság. Alternatív gyakorlatok: Hollandia, Magyarország.

Külföldi jó gyakorlatok Finnország Iskolai (VERSO) és szomszédsági (KOTILO) mediációs projektek (Finn Mediációs Fórum, Finn Menekültügyi Bizottság) Probléma: iskolai konfliktusok; a multikulturális lakóközösségek együttéléséből adódó mindennapi problémák. Cél: konfliktusok feloldása a mediáció módszerével; a helyreállító szemlélet beépítése a mindennapi viselkedési kultúrába. Partnerek: Finn Oktatási Minisztérium; Finn Környezetvédelmi Minisztérium; Finn Pénznyerő Automata Egyesület; Finn Bűnmegelőzési Tanács.

Külföldi jó gyakorlatok Finnország (folyt.) Iskolai (VERSO) és szomszédsági (KOTILO) mediációs projektek (Finn Mediációs Fórum, Finn Menekültügyi Bizottság) Módszerek: képzés (teljes iskolai személyzet, kortársmediátorok, felnőtt támogatók, szomszédsági mediátorok); konfliktusmegelőzés, mediáció, tanácsadás; továbbképzés. Eredmények: 380 iskola, 7 200 kiképzett kortársmediátor, 1 800 kiképzett felnőtt, évi 9 000 ügy, 20 000 diák sikerrel kezelt konfliktusa; 100 kiképzett szomszédsági mediátor (40% bevándorló), 100 kiképzett helyi lakos aktivista, évente több mit 100 eset.

Külföldi jó gyakorlatok Finnország (folyt.) A VERSO és KOTILO projektek fejlődése és kapcsolata 2000 VERSO elindul 2006 a VERSO támogatást kap az OM-től (2008-tól a RAY-től) 2006 iskolák bevonása multikulturális háttérrel 2006 a VERSO támogatja KOTILO tervezését és indítását 2010 a VERSO mentorálja a KOTILO kiterjesztését

Külföldi jó gyakorlatok Finnország (folyt.) Egy példa: A mediációs szolgáltatások terjedése Kuusamo városban 1993 büntetőügyi mediátorképzés (‘96; ’01; ’07) 2002 kortársmediátor-képzés (10 iskolában) 2007 munkahelyi mediátorképzés az önkormányzati intézményekben 2008 munkahelyi mediátorképzés vállalkozásoknál

Külföldi jó gyakorlatok Csehország „Daybreak” projekt (Belügyminisztérium, Chanov) Probléma: az ún. „Gabal-jelentés” szerint a szociálisan hátrányos helyzetű települések/településrészek száma ugrásszerűen megnövekedett; roma – nem roma konfliktusok; a többségi társadalomhoz tartozók tömeges elköltözése. Cél: a hátrányos helyzetű lakóközösségek problémáinak megoldása a helyi lakosok aktivizálásával, felelősségérzetének felkeltésével; a jogkövető életmód elősegítése mind a gyermekek, mind a felnőttek körében. Partnerek: önkormányzati képviselőtestület; állami rendőrség; önkormányzati rendőrség; regionális munkaügyi központ; helyi általános iskola; pártfogó felügyelői és mediációs szolgálat; civil szervezetek: Chanov Közösségi Központ, Együtt a Biztonságért.

Külföldi jó gyakorlatok Csehország (folyt.) „Daybreak” projekt (Belügyminisztérium, Chanov) Alprojektek: „Biztonságos otthon”: épülettömb- felújítás a lakók bevonásával, portás; „Bűnmegelőzési és extrémizmus- elleni asszisztensek”: helyi lakosok; „Társadalmi kirekesztés és a rendőrség”: tréningek, gyakorlat; „Mentor”: alternatív szankciók hatálya alatt állók mentorálása; „Speciális oktatás, iskolaidőn kívüli és klub-programok”.

Külföldi jó gyakorlatok Csehország (folyt.) „Daybreak” projekt (Belügyminisztérium, Chanov) Eredmények: a rendőrök és a roma vezetők közti kommunikáció javult; a regisztrált bűncselekmények száma jelentősen csökkent; konfliktuskezelés a roma mentorok segítségével; iskolai mulasztások száma csökkent; fokozódott a szülők érdeklődése gyermekeik iskolai teljesítménye iránt; alprojektek országos terjesztése.

Külföldi jó gyakorlatok Egyesült Királyság „Offerton” projekt (Rendőrség, Offerton lakótelep – Stockport) Probléma: helyi lakosság egészségügyi és szociális szempontból hátrányos helyzetű; antiszociális viselkedés és szervezett bűnözés szempontjából „hot spot”, de feljelentési hajlandóság alacsony; helyi szolgáltatók körének (orvosi rendelők, posta, üzletek, iskolák) folyamatos csökkenése; etnikai és generációs konfliktusok; rasszista bűncselekmények; jobboldali szélsőséges politikai csoportok jelenléte. Cél: a társadalmi kohézió fej- lesztése; hatékony beavatkozás a lakónegyed további hanyat- lása megelőzésére.

Külföldi jó gyakorlatok Egyesült Királyság (folyt.) „Offerton” projekt (Rendőrség, Offerton lakótelep – Stockport) Partnerek: helyi rendőri egységek; Home Office közbiztonsági partnerségeket felügyelő egysége; önkormányzatokért felelős tárca; szociális lakásügyi szervezet; illegális hitelezés elleni országos szervezet; helyi egyházközség. Módszerek: kutatás a problémák azonosítására; problémamegoldó workshopok; virtuális rendőrségi hálózat a rasszista bűncselekmények ellen; részvételi finanszírozás; rendőrségi akciók a szervezett bűnözők ellen.

Külföldi jó gyakorlatok Egyesült Királyság (folyt.) „Offerton” projekt (Rendőrség, Offerton lakótelep – Stockport) Eredmények: a társadalmi kohézió javult; a szélső jobboldali szervezetek aktivitása visszaszorult; az elmúlt 1 évben nem jelentettek rasszista incidenst; 48%-kal csökkent az antiszociális viselkedések miatti bejelentések száma; az illegális hitelezésre és a drogkereskedelemre vonatkozó be- jelentések száma csökkent; a közös- ségi központ visszanyerte eredeti funkcióját; 16 új közösségi csoport jött létre, működik és vesz részt a helyi döntési folyamatokban.

Külföldi jó gyakorlatok Hollandia „Goalgetters” projekt (‘s-Hertogenbosch Önkormányzat) Probléma: garázda magatartás és bűncselekmények elkövetésének magas kockázata; iskolából kimaradás és a helyi közösség elleni lázadó magatartás gyakorisága a marokkói fiatal fiúk körében. Cél: a fiúk és csoportjaik szociális problémáinak azonosítása és a fiatalok és szüleik közösségi aktivitásának fokozása rövid távon; szociális készségfejlesztés és pozitív énkép kialakítása és a társadalmi hierarchiában való működés készségének átadása középtávon; szomszédsági kohézió szintjének növelése, a helyi közérzet fejlesztése és a garázdaságok számának csökkentése hosszú távon. Partnerek: helyi szociális szakmai szervezet; helyi középiskola; helyi rendőri egység.

Külföldi jó gyakorlatok Hollandia (folyt.) „Goalgetters” projekt (‘s-Hertogenbosch Önkormányzat) Módszerek: profi futball klub szimulálása: szerződés a tagokkal; csapatok edzései, tornái és edzőtáborai; havi klubszintű interaktív felvilágosító foglalkozások; edzésenként csapatszintű tematikus megbeszélések. Eredmények: szociális készségek fejlődése; pozitív önértékelés, iskolai eredmények javulása, aktívabb közösségi részvétel

Konklúziók I. A közösségi bűnmegelőzésnek tennie kell a marginalizált, társadalmilag kirekesztett, és mind az elkövetővé, mind pedig az áldozattá válással veszélyeztetett csoportok, közösségek társadalmi integrációjáért. A helyreállító igazságszolgáltatás értékvezérelt és normatív megközelítése, amely elősegíti a közösségi részvételt, a dialógust, a helyreállítást, a békéltetést, a felelősségérzet fejlesztését, a demokratizmust és a normákkal való azonosulást, hasznára válhat a bűnmegelőzésnek. A strukturálatlan szabadidő-eltöltés a kortárscsoport körében, valamint a társadalmi kohézió alacsony szintje a szomszédságban erős rizikófaktorok a fiatalkori bűnözés vonatkozásában, míg az iskolai és családi kötelékek védőfaktorokként működnek.

Konklúziók II. A közösségfejlesztés a „képessé tevés” módszerével, a készségek és az önbizalom fejlesztésével fejlesztheti a közösségi cselekvést és az aktív állampolgárságot a hátrányos helyzetű közösségekben, és fontos eszköz lehet a bűnözés okait és a közösségi konfliktusok kezelését célzó munkában. A konfliktusok, amelyek szükségszerű velejárói mindennapjainknak, lehetőséget adnak a változtatásra, az érintettek aktivizálására és felelősségérzetük fejlesztésre. A hátrányos helyzetű közösségekkel végzett munka csak akkor a eredményes, ha az érintett közösség tagjai maguk is aktívan részt vesznek a megoldáskeresésben és a programok megvalósítói élvezik a résztvevők bizalmát.

melinda.gyokos@bm.gov.hu www.eucpn.org