Szabó Lőrinc 1900-1957

A Nyugat második nemzedékének tagja, akárcsak József Attila, Illyés Gyula, Németh László vagy Márai Sándor. (harmadik nemzedék: Weöres Sándor, Ottlik Géza, Szerb Antal, Radnóti Miklós) „Szabó Lőrinc költészete a kései Nyugat-líra összegzése.” (Kabdebó Lóránt)

A második nemzedék A századforduló táján születtek. A forradalom után kerültek az irodalmi élet középpontjába. Formakultúrájukban Babits, Tóth Árpád és Kosztolányi örökösei.

Ha költészetét vallatjuk, lehetetlenség akár ide, akár oda sorolni. „A húszas években kifejezetten baloldalinak számított, a negyvenes években kifejezetten jobboldalinak. Ha költészetét vallatjuk, lehetetlenség akár ide, akár oda sorolni. Oly mértékben ridegen pesszimista, oly rossz véleménnyel van emberről is, világról is, hogy semmiféle politikai törekvés nem tud vele mit kezdeni. Talán egész költészetünkben nincs még egy ennyire hitetlen, semmiben sem bízó, aki szakadatlanul figyeli-boncolja önmagát is, de saját lelki életében is csak lesújtót talál. Úgy látja, hogy az élet értelmetlen és kegyetlen, s ebben az életben ő maga is kegyetlen, nem tud feloldódni az emberi kapcsolatokban. Még a szerelem is kíméletlen élet-halál küzdelem, és ha véget ér, akkor nem múló gyász.” (Hegedűs Géza)

„És mindezt a ridegséget, reménytelenséget, szomorúságot annyi finomsággal, oly sok színnel, nemegyszer oly sok gyöngéd kedvességgel tudja költészetté varázsolni, és ráadásul költészetéből úgy árad a kultúra szeretete, hogy az olvasó már maga se tudja, hogyan is érezzen az egyszerre oly riasztó és oly vonzó költő iránt. (De emberi egyénisége is ilyen vegyesen volt egyszerre vonzó és riasztó; annyi kedvesség és annyi rosszindulat kavarodott benne, hogy egyszerre váltott ki ismerőseiből ellentétes érzelmeket.)” (Hegedűs Géza)

Szülőhelye, Miskolc…

Miskolc egykor…

Iskolái: Debrecen… 1908-1918

Hadiérettségi, majd katonaság

Budapest, egyetem

Tanársegéd Babits mellett

Föld, erdő, Isten - Az első kötet, 1922 „Már hatodik napja, hogy gyermekem visszatért; kék tengerekről, arany szigetekről tért vissza gyermekem. A szatinhullámos ég volt az a tenger; arany szigetek a szikrázó csillagok; – az ég a tenger. Ma is oly szép és fiatal, mint amikor messzehajózott, pedig húsznál is több tavasz múlt el azóta, hogy elhajózott. Húsznál is több nyár koszorúi hervadtak el azóta; húsznál is többször kivirúltak azóta a sírok koszorúi. Arany szigetekről tért vissza gyermekem, már hatodik napja, – és még nem mertem megölelni. Kék tengerekről tért vissza gyermekem; hajában hét arany csillagot hozott nekem.”

Költő, műfordító, újságíró

Az Est, Nyugat, Pandora, Válasz

A Nyugatban

Korzáti Erzsébet – Huszonöt év

A Kapcsolat 1925 - 1950 „Hogy rettenetes, elhiszem, de így igaz. Ha szeretsz, életed legyen Öngyilkosság, vagy majdnem az.” (Semmiért Egészen)

A Szerelem „Eleinte csak az asszonyt ismerte. Mikes Klára az Est-lapok irodalmi vezetőjének a lánya szőke, bánatos tekintetű nő volt. A húszas évek elején ismerkedtek meg Erzsébettel, s rögtön barátnők lettek. Mikes Klára hamarosan bemutatta neki a férjét, a fiatal és szenvedélyes költőt, Szabó Lőrincet, aki viccből évődni kezdett az asszonnyal. A butuska, ártatlan játék azonban egyetlen pillanat alatt veszélyes játszmává vált.”

Egy forró nyári nap hozta meg a szerelmet 1925-ben Egy forró nyári nap hozta meg a szerelmet 1925-ben. Lőrinc és Klára, valamint Erzsébet és férje, Vékes Ödön barátaikkal Csillebércen kirándultak. A madárdalos erdő szinte mindenkit a varázsa alá vont: gyermekként táncra perdítette, bújócskázni s fogócskázni invitálta felnőtt vendégeit. A játék hevében érezte először Szabó Lőrinc az asszony lágy és vágykeltő érintését, mitől egy életre „megsajdult a szíve”.

„…út , orom, erdő veled integet, falu és város, nappal s éjszaka folyton idéz, őszi hegy s tél hava, vízpart s vonatfütty, s minden ott remeg az első vágy s a kitartó őrület huszonöt kigyúlt tavasza, nyara…”

A Beteljesülés Hosszú, feszült pillanat következett. A szenvedély vonta, Klára állandóan rájuk vetülő árnyéka fájón taszította őket egymástól. Ahogy azonban Dante Poklának „húsban vétkező” szerelmesei, Paolo és Francesca sem parancsolhatott a belül dúló szélviharnak, úgy hamarosan a „vész” Erzsébetet is a költő karjaiba sodorja. A hideg télben teljesül be végül bűntudattól vergődő szerelmük, a „testek találkozása”. „Kiáltani szeretném, s nem lehet, még súgni se szabad a nevedet, még gondolni se, - jaj, elárulom, pedig belül csak azt visszhangozom, a hangos titkot, mely életemet úgy édesíti, édes nevedet…”

Huszonöt év - csupa szenvedély s szenvedés Huszonöt év - csupa szenvedély s szenvedés. Titkolt együttlétek a Bakonyban, Pesten, Hévízen, Igalon és a Balaton-partján. A költő már házasságában is a teljességet kereste, a szerelem perceiben a mindennel vágyott egyesülni. Verseiből azonban tudjuk, a lélek szüntelen kielégületlensége jellemzi. Nem csoda, hogy magánélete ennyi vívódással, zaklatottsággal teli.

Gyötrő a lelkifurdalás, így szinte megkönnyebbülést hoz Erzsébetnek a titokterhes szerelem „felfedése”. Mikes Klára már korábban is gyanakodott, hogy férjének van valakije, azt azonban álmában sem gondolta, hogy barátnője az. A puszta félrelépés tényébe már kételyei hajnalán belenyugodott az asszony, de amikor megtudta, hogy ki az a bizonyos „másik” (azaz harmadik), hisztériás rohamot kapott és öngyilkossággal fenyegetőzött. Szabó Lőrinc és Erzsébet szakítottak - közös megegyezéssel. Három csendes év következik. Mindketten élik életüket, azonban ez csak a látszat: ismét elég egy pillanat, hogy a régi hév visszatérjen.

„Vége nem szakadhat: itt az életben legalábbis nem „Vége nem szakadhat: itt az életben legalábbis nem. Korzáti Erzsébet választja végül az egyedüli kiutat: 1950 februárjában farkasszemet néz a halállal, s magára nyitja a gázcsapot. Levelek, személyes tárgyak, csak gazdájuknak értékes holmik - ennyi maradt egy nagy szerelem földi mementójául egy apró kofferbe rejtve. Ma már az Akadémia Kézirattára őrzi a sokáig kallódó, rejtegetett emlékeket.”

A halhatatlanság azonban másutt is biztosíttatott: míg Lőrinc nevét versek, addig - a versekben rejtegetett - Erzsikéjét a jeruzsálemi Yad Vasemben, az igazak kertjének egy fája őrzi: a háborús Pesten zsidó gyerekek köszönhették neki életüket.

„…óh, be más volnék, ha lehetne még, hozzád, be más, te, legönzetlenebb: rettegve siratok és szeretek, mióta nem vagy, minden életet.”

Vége